Ethan jelenléte csak akkor tűnik fel, amikor már az asztalom mellett áll, de még mielőtt bármit is felelhetnék a kérdésére, már helyet is foglal velem szemben. Szemöldököm feljebb emelkedik, miközben a férfi arcát nézem, majd lazán vállat vonok.
- Ahogy nézem, nem számít, hogy szabad-e, hiszen már leültél. - de bánom én ezt? Magam sem tudom. Nem vagyok képes még teljesen kiigazodni ezen a férfin, hiszen gyűlölnöm kéne Őt azért, amit tett, mégis, a legutóbbi találkozásunk vége egészen jól alakult, és úgy érzem, őszintén tudtunk beszélni egymással. Őszinte voltam, de talán hibáztam. Tudom jól, hogy nem bízhatok meg benne, de talán ez most nem is számít, mégis, a társasága elvonhatja a figyelmemet arról, amin folyamatosan jár az eszem.
- De egyébként az. - jegyzem meg végül, miután magamban is letisztáztam azt, hogy jó helyen van Ő ott, velem szemben. Figyelem, ahogy a kólás üveget meghúzza és kissé el is mosolyodom a reakció láttán. - Nem olyan, mint amilyen a Földön volt. Szerintem akik készítették azt se tudják, hogy milyennek kellene lennie az ízének. - a csokoládé se volt már olyan, mint régen, mégis... baromi jól esett, amikor megízlelhettem. Nem tettem volna meg, mégse mondhattam nemet William "ajánlására".
- Nem volt egészen borzalmas? Milyen kedves... - most mit várt, ennek majd örülni fogok? Érdekes nap volt az a számomra, amikor megismerhettem jobban a Jolát és egyben a legénysége néhány tagját is, Tonyt is beleértve, de Ethan volt az, aki a legemlékezetesebb találkozást hozta. Nem hittem volna, hogy még él, ahogy azt se, hogy újra fogunk majd találkozni. Most már nem gyűlölöm úgy, mint annak idején, de még mindig nem a szívem csücske a férfi, most mégis, mintha barátkozni akarna. Vagy én látom csak ezt bele a dologba? Nem... a következő kérdése már túl magán jellegű, mintha érezné a fusztrációmat, mintha tudná, hogy beszélni akarok valakivel erről. De miért pont vele tenném meg? Miért lenne erre Ő a megfelelő személy? Csak azért, mert mindketten a Földről jöttünk? Egyáltalán miért érdekli? Biztosra veszem, hogy puszta udvariasságból nem kérdezett volna rá, kíváncsi arra, ami történt, ahogy én is az lennék fordított helyzetben, hiszen a Földön más szabályok voltak érvényben, nem volt kötelező házasság és gyermekvállalás, most pedig egyértelmű, hogy erről van szó. Tekintetem a gyűrűre vetül, majd vissza a férfi szemeibe.
- Úgy tűnik, hogy véget ért a haladékom. - mondok csak ennyit, de aztán halkan sóhajtok és inkább iszok egy újabb nagy kortyot ebből a rettenetből, melynek hála még a kezeimen is feláll a szőr. - Ma dokkolás után az egyik tanácsos emberei fogadtak és elvezettek egy orvosiba, hogy... megvizsgáljanak, majd Mr. McGrover közölte, hogy férjhez kell mennem. - ismét egy nagy korty. Kezem is megremeg, láthatja, hogy eléggé feszült vagyok a tény miatt, hogy elérkezett ez az idő is és muszáj fejet hajtanom a Consilium akaratának. Igent mondtam, de tudom jól, ha nem teszem nos... nem akarom tudni, hogy akkor William milyen férjet rendelt volna ki hozzám.
- Még nem állok készen erre... - mondom ki némileg halkabban, de azt egyelőre még képtelen vagyok közölni Ethannel, hogy ki is lesz az, aki el fog venni engem. Még gyűjtök némi erőt, pedig érdekel, hogy miként reagál majd rá, így végül csak kibököm.
- Soha se hittem volna azt, hogy egyszer egy Consiliumi taghoz kell majd hozzámennem. - szemeim némi kétségbeesésről árulkodnak. Még talán soha se látott engem ennyire sebezhetőnek, de tényleg félek ettől a jövőképtől. Tudja jól, hogy mi a véleményem a Consiliumról... a törvényeikről, most pedig úgy tűnik, hogy megkapom életem egyik legnagyobb büntetését. Mégis, a remény még megvan, még próbálok bízni benne, hogy talán jól is kijöhetek a dologból. Williamben van valami... vonzónak találom, de egyben félelmetes is. Biztos vagyok benne, hogy több van abban a férfiben, mint amit nekem mutatott eddig.

Nem akartam társaságot, legalábbis eddig úgy éreztem, de mélyen belül ez nagyon is másképp volt. Ethan megjelenése viszont kételyeket ébreszt bennem. Még én magam se tudom, miként is álljak igazán hozzá, de végülis... nem zavar, leülhet, és talán el fogja tudni terelni a gondolataimat. A múltat nem felejtem el soha, de most a jelenem annyira leköt, hogy nem tudok a régi sérelmekre és fájdalmakra gondolni. A kóla viszont mégha csak rövid időre is, de elvonja a figyelmemet, így mosolyodom el a férfi szavait hallva.
- Igazad lehet. - ezt is ritkán hallhatja ám majd tőlem, de most kicsúszik. Már kezdem úgy érezni, hogy ha csak pár percre is, de amíg a Jola tisztje az asztalomnál ül, kikapcsolhatok, amikor felteszi a nagy kérdést, méghozzá az ujjamon lévő gyűrűre célozva. Mi értelme lenne bármit titkolnom vagy hazudoznom? William egy tanácsos, a pletykák pedig rendkívül gyorsan terjednek, mint tudjuk, így nemsokára belekezdek a történetbe. Nehezemre esik minden egyes mondat, főleg az, hogy vissza kell gondolnom arra, amikor leszálltunk, mert minden az után kezdődött... és túl szörnyű a tény, hogy belekényszeríthetnek egy házasságba, amelyben a férfi az úr. Gyűlölöm azt, amilyenné vált ez a világ.
Ethan reakciója viszont bár más helyzetben vicces lenne, most képtelen vagyok nevetni rajta, inkább meglep az, hogy ennyire megdöbben a történet hallatán, főleg akkor, amikor megtudja, hogy a Consilium egyik tagja fog elvenni. Remélem azért meg nem fog fulladni, de én is hasonlóan ledöbbentem a tényen, mint most Ő, bár azért nem köptem le Willt, még szerencse.
- Én se számítottam erre... Eddig próbáltam elkerülni azt, hogy férjhez adjanak, de ha tudtam volna, hogy egyszer pont egy tanácsos akar majd elvenni, akinek nemet se mondhatok... - és ez után jön az őszinte kérdés. Mintha aggódna értem. Kis ideig még Ethan arcát fürkészem, majd végül biccentek.
- Igen. - vén lenne? Végülis... az apám lehetne, túl van már a negyvenen, ebben biztos vagyok. Ismét nagyot húzok a sörnek titulált rettenetből, majd hátradőlök.
- De mint tudjuk, a Consilium akarata szent és sérthetetlen, tehát fejet kell hajtanom Mr. McGrover akaratának. - az életemmel nem játszom, és bár ki nem mondom, szerintem mindketten tisztában vagyunk vele, hogyha nemet mondanék, akkor nem élném meg a holnapot. Vagy ha igen, akkor inkább a halált kívánnám, sem pedig azt az életet, ami jutna. Mi ketten tudjuk, hogy milyen a Consilium, bár talán nem itt kéne erről ennyire nyíltan beszélnem. Megköszörülöm a torkom, miközben körbetekintek. Nem vagyunk hangosak, közvetlenül mellettünk se ül senki, szerintem nem hallották, amiről beszéltünk.
- De legalább az Arkanon maradhatok. Sokat leszek távol, akár csak Kat a férjétől... Talán... talán nem lesz olyan szörnyű. - ugye nem? Most mégis mi mást mondhatnék? Nem akarok gyenge nőnek tűnni, pedig érzem, hogy most túl gyengének mutatom magam, és pont ennek a férfinek, akinek nem kéne. Kihúzom magam, és rendezem arcvonásaimat.
- Ez a kötelességem! - ezt akarja hallani úgyis, nem? Ő is parancsra cselekedett mindig is, most rajtam a sor.

Mégis mit gondoltam? Nem is értem magam, hogy miért pont Ethannek mondom el mindazt, ami bennem van. Talán ennek a fránya sörnek köszönhető vagy annak, hogy Ő az első, akivel most beszélni tudok erről, nekem pedig... szükségem van erre. Belül valamiért azt éreztem, hogy Ő megérthet, de kezdek ebben kételkedni. A rémes poénján - ez most tényleg viccnek nevezhető? Hát inkább ez a vicc -, csak elhúzom a számat, reagálni se reagálok rá szóban, értelme se lenne.
- Azt észrevettem. - és nem is csodálkozom. Mindegy, így jártam, ez a kötelességem, ezt várják el a mai világban a nőktől, nincs választásom. De a története ismét ráébreszt arra, hogy nem csak a nőktől várnak el dolgokat. Tőle is elvárták azt, hogy egy 16 éves kislányt vegyen el annak idején. Aprót sóhajtok a történet hallatán, majd végül kissé elmosolyodom a jelenen.
- Legalább nálatok jól alakultak a dolgok. - hiszen úgy érzem, boldogok. Persze lehet, hogy tévedek, de Ethan szavai alapján mi mást gondolhatnék? A gyűrűre sandítok, valóban hordom... El is dughattam volna. Miért nem tettem? Kicsit összezavar most.
- Nem akarok lázadóvá válni, ezért se menekülök, és... és próbálok pozitívan látni, hogy talán William mellett lesz esélyem változtatni valamin a jelenlegi rendszeren. - hiszen valamilyen szinten bele fogok látni a Consilium dolgaiba. Ha csak lassan is, de talán tudok majd hatni a férjemre és Ő általa pedig az egész tanácsra. Túl nagyok és merészek a terveim, ezekkel én is tisztában vagyok, de ha már nincs más választásom, próbálom a legjobbat kihozni a dologból.
- Eddig nem tűnt rohadéknak, remélem, hogy nem csak egy álca volt. William eléggé... félelmetes. - de tény, van benne valami, ami vonzó is. Talán pont az, hogy veszélyes? Soha se voltam normális, ha férfiakról volt szó, de az tagadhatatlan, hogy valami megmozdult bennem az érintésétől... a csókjától. Mit meg nem engedtem neki. Miért? Iszok inkább én is a koccintás után, majd elhúzom a számat. Ja, ez még mindig rémes, de legalább van valami.
- De legalább nem várja el tőlem, hogy itt maradjak, mellette. Már ez is több, mint amit sok férfi megengedne... - számomra sokat jelent az, hogy visszaenged az Arkanra, ezt pedig Ethan is tudhatja. Nekünk fontos a munka, ahogy a munkánk által kapott szabadság is.
- Na de ne csak rólam beszéljünk, amúgy se a te bajod, gondolom nem is érdekel különösebben, hiszen te is átélted ezt, tudtuk jól, hogy én se kapok örökké haladékot. Mesélj valamit! - el akarom terelni a gondolataimat, és nem untatni a Jola tisztjét. Mesélhet bármiről, most tényleg nem számít, csak segítsen kikapcsolni. Azért még mielőtt nekiáll, rendelek még egy sört, bármilyen rémes is legyen, hiszen az első elfogyott, erre pedig most szükségem van.

Kezdem úgy érezni, hogy nem kellett volna Ethant beavatnom a gondjaimba, hiszen ezek nem rá tartoznak, még csak nem is kedvelem a tisztet. A sörre is foghatnám a dolgot, de egytől még nem állok fejre, mégis, amikor a Jolához való csatlakozást említi, muszáj felnevetnem, annyira abszurdnak hangzik.
- Te el tudod képzelni, hogy egy tanácsos az egyik hajón szolgáljon? Ez még viccnek is rossz. - rázom is meg a fejem, mert ha William ezt hallaná... Nem is értem, hogy juthatott ilyen egyáltalán Ethan eszébe.
- Én pedig remekül megvagyok az Arkanon, köszi. És mivel nem szerelemből házasodom, hidd el, még jót is tesz nekem, hogy külön lehetek majd a férjemtől, nem az a célom, hogy mindig vele legyek! - azt hittem ez egyértelmű, most mégis úgy tűnik, mintha Ő nem így látná ezt. Ő azt akarná, hogy mindig William mellett legyek? Fogalmunk sincs, hogy milyen ember is valójában az álarc mögött, én pedig jobbnak látom vigyázni vele. De mindegy is, nem akarok erről már tovább beszélni, túlságosan bosszant a dolog, inkább mondjon Ő valamit, akármit, csak ne velem legyen kapcsolatos.
- Egy hónapja vagy együtt egy nővel? Ezt... nem értem. - most meg mégis miről beszél? 10. házassági évfordulót emleget és egy 9 éves fiút, akkor meg mi ez az egy hónap? Nem hiszem, hogy az én felfogásommal lenne gond, ez a férfi beszél sületlenségeket.
- Jeget? Ez érdekes... - mit keres egy bazinagy jégdarab az űrben? Vajon a jég az csak a felszín és alatta valami más is rejlik? Szemeim csillanásából láthatja, hogy érdekel a dolog, miközben meghúzom a második üveg sört. A hideg is kiráz tőle, olyan szar, de ez kell most nekem, nincs mese.
- Nagylány vagyok már, tudok magamra vigyázni! - kacsintok rá játékosan, és azért nem kerüli ám el a figyelmemet az, amit mond. - Dögösnek tartasz? - máskor nem biztos, hogy így feltenném ezt a kérdést, miközben Ethan szemeit fürkészem, de most kicsúszik ez a mondat. Nofene... ezt se gondoltam volna, hogy pont tőle hallom. Nem sok férfi vesz észre a gépész ruhában, és teszek is róla, hogy amikor dokkolunk, akkor se mutatkozzon meg az, hogy egyébként valóban jó nő vagyok, de ezek szerint nem mindenki vak. Mik vannak.
- Remélem tudod, hogy azért, mert most jó fej vagy, még mindig utállak! - durcásan mondom, szinte édesen. Lehet, hogy egy icipicit hatott a pia, hiszen ebből a löttyből egy üveg nem olyan, mint amilyen a Földön egy üveg sör volt. Utálom hát, de azért annyira mégse. Igazodjon ki rajtam valaki, ha tud...

Egyetlen tanácsost se tudnék elképzelni úgy, hogy komoly munkát végezzenek, és Ethan nagyon is rátapint a lényegre. Ő se tart attól, hogy meghallanak minket, mert az ilyen szavak bizonyára büntetést vonnának maguk után, de bennem megbízhat, hiszen egyezik a véleményünk, így nevetek fel jókedvűen, amikor már a fekvőtámaszt említi.
- Jó, hogy ezt nem hallják, kikérnék maguknak, hogy Ők is férfiak! - de persze, nem összehasonlíthatóak egy katonával. Elég csak ránézni Ethanre, akit most kissé végig is mérek... Sokkal férfiasabb a fellépése, sokkal vonzóbb. Miket is gondolok? Még csak nem is kedvelem igazán! Mindegy is, jobb is, hogy témát váltunk, így érdeklődöm a házassága felől, ami úgy tűnik, hogy végre kezd jobbá fordulni.
- Oh, értem! Akkor ez jó dolog, hogy eljutottatok idáig, bár nem rövid idő alatt. Sok szerencsét! - ezt őszintén mondom és még kedvesen mosolygok is hozzá. Legalább Ő legyen boldog, én úgy hiszem, hogy úgyse leszek az. De persze tévedhetek, mégse akarok most ezen agyalni, beszéljünk másról, ne a kapcsolatokról.
- Remélem szerencsés utatok lesz. Mi nálunk csak probléma volt a legutóbbi utunknál, meghibásodott a kommunikációs rendszer... - arra nem térek ki, hogy valaki még a Volentisen babrálta meg. Ki fogjuk deríteni, hogy ki tette, mert ezzel nem kevés kellemetlenséget okozott nekünk. Az ital viszont talán nem csak nekem hat vagy az nélkül is ilyesmit akart mondani nekem Ethan? Nem hagyom ám szó nélkül, belekérdezek a dologba és be kell ismernem, jót tesz az egomnak.
- Dehogy száll! - dehogynem! De néha nekem is szükségem van némi pozitívumra, arra, hogy nőnek érezzem magam, ne pedig csak egy gépésznek vagy holmi tenyészkancának... Egész jó fej tud lenni a Jola tisztje, ha akar, erre kell rájönnöm, de azért még mindig haragszom ám rá.
- Tudsz az is lenni, úgy tűnik. - csak ennyit mondok, majd a mellénk lévő sörökre nézek. Tudom jól én is, hogy nem biztos, hogy jó ötlet lenne meginni még egy üveggel, gondot pedig nem szeretnék. Azt meg még kevésbé, hogy esetleg Ethannek kelljen eltámogatnia az Arkanhoz, elég gáz lenne.
- Igazad van, elég lesz ennyi mára, úgyis van még némi dolgom. - felkelek, és rögtön megérzem a sör hatását, de nem mutatom ki. Ideje tényleg indulnom. - Jó utat! - lelépek, csak így, ennyivel. Egy kicsit jobb lesz magamra maradni, na meg mindig van mit szerelni a hajón, talán elvonja majd a gondolataimat, mégha csak rövid időre is.