To be the best you must be able to handle the worst
Rövidre vágott körmömmel kaparom a pohár párás oldalát. Az átlátszó üvegbe aranyló mézként foglal helyet a kissé keserű sör, melyet a Volentis tán egyetlen bárja szolgál fel. Vagyis, ami azt illeti kezdeményeztek egy másikat is, de mégis ez az úgynevezett rangidős italozó hely. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy itt legyenek. A Consilium erősen tartja a gyeplőt saját alattvalói nyaka körül. S az alkoholról köztudott, hogy egyáltalán nincs jó hatással sem az ítélőképességre sem pedig a józan észre. Ez pedig veszélyes fegyver egy ilyen fajta társadalomban, ahol a hiearchia áll mindenek felett. Óvatosan emelem az ajkamhoz a poharat, keveset kortyolok csak belőle. Számomra két pohár a megengedett. Nemrég bevezették egy incidenst követően, hogy ki mennyi italt fogyaszthat el. Ennél többért már büntetés jár. Eszembe jut az az incidens. Akaratlanul is ökölbe szorul a kezem. Ha akkor nem én vagyok itt, ha nem engem akartak volna feleségül “kérni”, akkor egy ártatlan lányt tették volna. Tudom, hogy nem hibátlan a Consilium, hogy törvényei, szabályai olykor jóval… drasztikusabb, mint a földön bármely társadalomban is volt. Mégis továbbra is vallom, hogy ez a lehető legjobb megoldás egyelőre. Kevesen vagyunk, s egyre jobban fogyatkozunk, ahogy nőnek a lázadók száma. Lázadók… Connor. Fejem csóválva verem ki a fiú képét a fejemből. Nem szabad, hogy belemásszon a gondolataimba. Vélhetőleg ez a célja, de nem vagyok annyira ostoba, hogy ezt meg is engedjem neki. Körmömet ütemesen koppantom a pohár falának, miközben magam elé bámulok. Várok. Várok valakire. Moore tizedesre. Nem gondoltam volna, hogy valóban a lázadók ellen van. Manapság már senkiben sem lehet itt megbízni, ezt a saját bőrömön kellett, hogy megtapasztaljam. Sajnos odáig fajult ez, hogy már saját társaimban is képtelen vagyok bízni. Hisz egyszer megtettem. Connorba megbíztam mégis társával együtt aljasul elárulta az egész legénységet. Majdnem a vesztünket okozták az Arkanon. De talán, a nő. Ő tud segíteni. Képességei megvannak hozzá, de vajon a hajlandósága? No és vajon el fog-e jönni úgy, hogyha én hívatom? Nem vagyok már hadnagy, lefokoztak. Több, mint valószínű, hogy többé nem mehetek vissza az Arkanra, de ez így van rendjén. Csodálom, hogy nem fokoztak le hamarabb. Nem kötelessége találkoznia velem, sem pedig teljesíteni azt, amit mondok neki. Egy futárral küldettem el érte, remélve, hogy egy semlegesnek mondható helyen hajlandó velem találkozni. Az Arkan talán még egy jó ideig nem fog elindulni. Vagy mégis. Egy próbát mégis megér. A tizedesnek példátlan képességei vannak, amelyeket itt jobban tudnánk hasznosítani. Ha sikerül a kérvényemet átjuttatni a Consiliumon, a megfelelő szerveket. Ha képes lennék létrehozni egy egységet, vagy csak kiterjeszteni a jelenlegi ocani egységet ezzé. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi lázadó odakint szaladgáljon. Ez luxus számunkra. Ők minket irtanak, az emberiség jövőjét kockáztatják. Újra az ajkamhoz emelem a poharat. Vajon meddig várjak rá?
*Sokáig gondolkodtam, hogy a rábólintásom ellenére eljöjjek-e. Gardel hadnagy…hoppá, bocsánat, már nem hadnagy – számomra ez szokatlan és sok kérdést vet fel – szóval, hogy Gardel…izé mit akarhat tőlem. A jelentést leadtam, kétlem, hogy a feletteseim körében nagy sikert aratott, azóta csak a lefokozás híre jutott el hozzám. Természetesen utána néztem mi történt, elég felszínes volt az indoklás, ami remek alap egy újabb szövetséges körülszimatolásához. Persze tudom, hogy Gardel oda van a Consiliumért, legalábbis annak rendelkezéseit betartja és minden parancs számára szent még akkor is ha nem ért egyet velük, de tudjuk jól, hogy a túlzott szorítás, a rövid gyeplő előbb-utóbb a szelíd kutyát is vaddá teszi. Sosem volt kutyám, de anya sokat mesélt és ki ne tudna róla ha nem én. Noha a régi földi élet minden élőlényéről szabadon lehet olvasni, én még azt is titkon kutatom, mert úgy izgalmasabb. Azt hiszem adrenalin függő vagyok. Végül mégiscsak elindultam a kétes bárba ahol nincs fincsi koktél és jobb ha az ember lánya nem visz oda értéket, de van Bob akivel remekül lehet beszélgetni. Belépésemkor először körülnéztem Gardel után, a fény megcsillant a söröspoharán ahogy a szájához emelte, így én is a keserű lőre mellett tettem le a voksomat. A pulthoz mentem, rámosolyogtam Bobra, a pultosok gyöngyére.* -Helló Bob! Hogy s mint? Óvatosan megdobnál egy sörrel? Aztán eloldalgok a sarokba, randim van. *Bob pontosan tudja, hogy férjnél vagyok, az lenne meglepő, ha nem lennék. Csak a szemöldökét emeli meg kíváncsian, mert hát a pultosok olyanok mint a szócső, a rejtett kamera és a nagymama egymásba oltva. Hallanak mindent, tudni akarnak mindent és elmondanak mindent. Utóbbit kecsegtető szívességért. Ujjamat az ajkamra teszem jelezve, hogy „pszt, titok” majd nevetve elveszem az elém tett poharat és megindulok Gardel felé.*- Aztán csak óvatosan Moor, nem akarlak hazavinni hajnalban! *Vissza sem nézek, csak integetek, hogy megértettem, nem mintha bármikor előfordult volna, hogy nem a saját lábamon mentem haza. A mosoly eltűnik az arcomról mikor Gardel elé érek, helyét kíváncsiság veszi át, és némi gyanakvás, mert biztos vagyok abban, hogy Gardel nem egy csajos estére hívott ide és nem is azért, hogy együtt fessünk lábkörmöt, ami számomra felettébb undorító. A fehér csík a hajamban persze nem, újítás és szerintem tök menő. Lezöttyenek a székre vele szemben, leteszem a poharam, halkan koppan az asztalon. *-Helló! Bocs ha késtem…de ezt már megszokta. Hogy szólítsam? ~Ha már nem hadnagy. ~ jól belekevert a szarba, ha még egy nyamvadt tizedesi rangot sem kapott. Azért ez mókás, nem? Mármint, hogy most én vagyok a rangidős kettőnk közül. *Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne dörgöljem az orra alá. *
To be the best you must be able to handle the worst
Amíg a tizedest várom, addig az utóbbi napok eseményei pörögnek végig az agyamon. Látom magam előtt a Parancsnok rezzenéstelen arcát, mikor közli velem, hogy lefokoznak. Nem állítom, hogy nagyon meghatott volna a hír. Inkább csak furcsának tartom a magyarázatot. ~Valamint az Admirális torján nyújtott viselkedésed miatt és hogy visszautasítottál egy Consiliumi tagot.~ Ez a mondat valahogy nem illik bele a képbe. Persze kötelező lett volna igent mondanom neki, de vélhetőleg senki sem örült volna, hogy ha "tánc" címszóval széttaposom egy felső vezető lábát. Ezt ő maga is belátta és Simon elmondása szerint mindössze udvarias gesztus volt a részéről. Mindazon által az első okkal egyet értek. Két kadét is fellázadt a hajómon. Még ha csak Hadnagy vagyok, akkor is enyém volt az újoncok felelőssége. Ez pedig súlyos, nagyon súlyos hiba volt. Újra elölről az egész. Ez a parancs. Nem érzek bánatot emiatt. Sokan, ahogy látom panaszkodnak azért, amiért lefokozzák őket, vagy ha átkerülnek egy másik csapatba. Ez is a munkák része, vállaltuk, amikor katonának álltunk. Új helyen, új lehetőségek. Emiatt inkább csak izgatottabb vagyok. Ha elfogadják a javaslatomat, akkor nagyobb erőkkel kereshetem fel Connort. A pohár párás falán simítom végig újra és újra az ujjamat. Nem tűnik fel, hogy vendégem megérkezett, magának is kikér egy pohárral. A sajátomat az ajkamhoz emelve kortyolok belőle egy aprónyit, mikor is lehuppan mellém a hölgemény. Szempilláim megremegnek, ennyi jelét adom annak, hogy gondolataimból sikerült kizökkentenie. - Tizedes - hajtok fejet előtte, hiszen pontosan tudom, hogy merre is van a helyem a ranglétrán. És most bizony lent van. - Ahogy kíván. Jelenleg közlegény vagyok, amíg el nem döntik, hogy merre helyeznek át - tudatom vele. Igazából ha kívánja szólíthat a keresztnevemen, de a vezetéknevemen. Itt ez már lényegtelen, úgy vélem. Amíg én álltam felette, addig elvártam némi tisztességet. Ez alap, a katonák így tanulják meg a rendet. Még ha ő nem is katona. - Mókás lenne?- hajtom enyhén oldalra a fejemet. Persze tarthatja, szíve joga. Magam részéről... - Ez is csak egy újabb parancs, mely után következik egy újabb, melyet végre kell hajtani - nem vonom meg a vállamat, noha erőteljes késztetést érzek erre. Szemöldökömet enyhén összevonom. Hasonló leszerség sose lett urrá rajtam. Szeretném hinni, hogy ez csak egy kósza gondolatom volt. - Remélem kiheverte az ijedelmeket - utalok legutóbbi találkozásunkra. - Megkérdezhetem, hogy mikor fog újra elindulni az Arkan? - túl hosszú ideje áll már. Már el kellett volna mennie. Kérdésem talán nem döbbenti meg, mégsincs bennem semmi oly érzés, mely hiány érzetre engedne következtetni. Egyszerűen csak az érdekel, hogy mennyi ideig lesz a Tizedes a Volentisen.
*Vajon milyen gondolatok járhatnak Gardel hadnagy ~nekem már csak hadnagy marad az én gondolataimban~ fejében? Ahogy közeledtem felé, elnéztem az arcát, a pohárba meredő tekintetét, és arra a következtetésre jutottam, hogy nagy a világfájdalma. Azonban nem olyannak ismertem meg, aki egy szimpla lefokozás miatt hagyja, hogy egye a penész. Neki ez egy újabb feladat, egy kihívás, hogy visszatornázza magát és nem lelki trauma ami maga alá temeti. Szóval valami másnak is kell lennie a háttérben és gyanítottam azt is, hogy ennek köze lehet az én randira hívásomhoz. Is. Most már tényleg kíváncsi lettem, noha eddig is furdalta az oldalamat, de lightosan. Ami aztán végleg megmasszírozta a májamat, az a főhajtás volt, gyarló ember vagyok én is, naná, hogy jót tett a lelki világomnak a mozdulat. Káröröm kézen fogva. Pipa. A válasz a megszólításra igazolta a korábbi, magamnak tett megjegyzést, miszerint Gardel hadnagy egyelőre kivár, és biztosan tudja, hogy van még visszaút, mert nem bontották le a lépcsőjét. Na és a történtekre utalás, az „ez is csak egy parancs, ami után lesz másik és több” aláhúzta a róla alkotott véleményemet. Előrehajoltam picit és rámutattam az ujjammal egy vigyor kíséretében.* -Na látja! Ezért okoz ez nekem dilemmát. Mert én is tudom és maga is tudja, hogy egyszer visszakerül és akkor hogy számolok el a Katrinával meg a szimpla Gardellel? *Egyik szemöldököm feljebb ugrik, miközben egy félvigyorrá redukálom az egészet és saját magam meggyőzése érdekében bólogatok. Ugyehogyugye? Igazam van! Végül mint aki jól végezte dolgát, hátradőlök és hanyagul megtámaszkodom az egyik karommal a szék támláján, másik kezemmel a poharamat szorongatom. Bob picit túlzásba vitte az ital hűtését, kezdenek lefagyni az ujjaim. *-Milyen ijedelmeket? Jaaaa! Azokat ott lent. Aha, tudja adrenalin függő vagyok. Azt hiszem. Erre jöttem rá nem rég. *Az utolsó kérdése meglepetésként ér. Na persze közleányként nem fér hozzá minden adathoz, parancshoz és küldetéshez, de vajon miért érdekli az Arkan? *-Az attól függ, hogy mennyi idő alatt tudják kijavítani a hibákat. Némi rendszerfrissítésre szorul a Jola húga. Mert szerintem az Arkan lány, tudja? Én legalábbis úgy gondolok rá. Egy bevállalós csajszi, dögös maca, kissé szeszélyes de ha jó napja van abszolút megbízható. *Nem tudom pontosan mikorra lesz indulásra kész. Nem mintha bármi közöm lenne a késedelemhez. Á, nem. Hogy ez szabotázs lenne? Nem az, csupán ártatlan csíny. Olyan amilyennel annak idején Greymare hadnagyot is elkápráztattam. Persze soha nem derült ki, hogy én voltam. Szerény vagyok, nem hajhászom a sikert. Csupán két modul parancsot írtam át, senki és semmi nem sérült, de amilyen idióták, még pár napig elbabrálnak vele.*
To be the best you must be able to handle the worst
Szemöldökömet enyhén összevonom szavai hallatán. Talán még nincs tisztába azzal, hogy mivel is jár azzal, ha engem ültetnek el az útból. Fejemet könnyedén megrázom. - Emiatt ne aggódjon. Nem fogok már visszakerülni az Arkanra. Jelenleg ez nem is a célom - vallom is meg őszintén. Nem azért, mert nem éreztem volna ott jól magam. Igazából ez távol áll tőlem. Az is egy ugyanolyan munka volt, mint amit előtte végeztem, és amit ezután is. A Jola most képes elvégezni azt, ami miatt az Arkan nem indul el. Elég lenne egy hajóra is, a maradék erőinket teljesen másra kellene fókuszálni. Itt több hasznomat veszik katonaként, mint egy űrsiklón. - Hívjon, ahogy jónak lát, Tizedes - sóhajtom el végül magamat, egy újabb kortyot iszok a sörből. - Ne kerítsen ennek nagy feneket - ha, és ez egy nagyon feltételezet Ha, sem lenne ebből semmi. Pontosan tudom, hogy mikor hol van a helyem. Nem táplálnék emiatt… haragot? Mások iránt, csak azért mert a hiearchiának megfelelően viselkednek. Neveltetésem egyik áldása. - Az Arkanon nem sok izgalom érhetné - magam sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan képesek leszünk arra tererlni a témát, amire én kívánom. Az engedélyre még várok, de talán hamarosan megjön. Szeretném őt a köreimbe látni, ha sikerül ezt elérnem. Ha nem, akkor is szükségünk van a tudására. Jobban, mint az Arkannak. Talán ezt majd maga is belátja. A poharam alja halkan koppan a régies stílusú faasztal lapján. Vele ellentétben kissé előre hajolok, könyököm, alkarom az asztalra simítom. Bőrkabátomnak köszönhetően nem érzem annak hűvösségét. Fejem értetlenül hajtom oldalra, hallgatva okfejtését az… Akranról. - Ugye tudja, hogy a tárgyaknak nincs nemük? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Kételkedek, hogy ezt tudnák. - Habár a Földön az a hír járta, hogy a tenger nő volt és a rajta lévő hajók is - vonom meg végül a vállamat. - Vissza akar menni az Arkanra? - teszem fel a kérdésem melyből kanyarítani fogom azt, amiért valójában idehívattam.
*Már az is érdekes volt, hogy elhívott italozni, holott mindenki pontosan tusja, hogy ki nem állhat, már csak a nagy szám miatt sem. A poénos felvetésemre adott válasza azonban megpengeti a vészhúrokat az idegsejtjeimben. Valami nagyon nem kerek a hadnagy körül, ha pasi lennék igazán nem érdekelne, valószínűleg elhívnám egy görbe estére, de nőként! Az a fránya hatodik érzék….és nem célja visszakerülni. Hmmm…*-Nemááár! Pedig olyan jól megvoltunk. *Őt legalább ismertem, és tudtam hogyan kerülhetem el, hogyan játszhatom ki. Most megint tanuljak bele egy új parancsnokba? Végleg? *-Okéoké, még gondolkodom rajta, azissstennek sem áll a számra a Katrina. *Nem tehetek róla, ha egyszer hadnagyként ismertem meg, örökre az is marad, hacsak nem léptetik elő…ja, de erről már lecsúsztunk. Egyébként meg annyira különbözünk egymástól, hogy sosem leszünk öri barik. Szerintem marad a Gardel, a hadnagyot meg majd csak lenyelem valahogy. *-Ahogy mondja. De azért a túl sok izgalom sem tesz jót. Tudja inkább a csendes frászt szeretem, amiben nincsenek fegyverek, lövöldözés, túszejtés, őrült lázadók, miegymás. Mondjuk úgy, jobban kedvelem a pszichothrillert mint az akciót. *Egy sötét sarokban turkálni a Consilium aktái között, miközben az idegeim csúcsra táncolnak, hogy ne kapjanak rajta. Na az a nekem való. Gardel exhadnagy azonban csak az Arkanon gyalogol. Megint nem értünk egyet, az okfejtése azonban…bár érezhetően nem hisz benne. Én is előrehajolok, csak egy kicsit közelebb hozzá és addig ütöm a vasat amíg izzik. Nem szoktam ezen gondolkodni, de néha tényleg úgy érzem a tárgyaknak lelkük van és ha lelkük van, akkor nemük is. *-Dehogy nincs! De igenis van, és lelkük is….na látja Gardel exhadnagy! Az Arkan is egy hajó csak nem a vízen jár hanem a csillagok között. És egy kibaszott csaj! A Jola meg a nővére. A Volentis ellenben pasi. Egy olyan férj mint amilyen egy consiliumi főmufti sosem lesz. Kedves, gondoskodó, olyan aki az ágyba viszi a reggelit. Naná, hogy vissza akarok menni, különben nem jutnék el olyan helyekre ahova az Arkan nélkül igen. Planetológus vagyok, ugye még emlékszik? Gyalog bajos lenne élhető bolygókat felfedezni. De persze egyelőre az Ocan az első. Szívesen bebarangolnám minden részét. Kíváncsi vagyok mi van a bolygó túloldalán. Mármint a bázishoz képest. *Kicsit lelkesebb vagyok mint terveztem, de eszembe jut a furcsaság és a gyanú amivel idejöttem.* -Megkérdezhetem miért olyan kíváncsi erre? Na és, miért iszogatunk itt mi ketten, amikor enyhén szólva sem vagyunk jóban. Persze, volt egy közös kalandunk, megmentettük egymás életét, blablabla, de mindketten tudjuk, hogy akar valamit. Ki vele! Ha elkápráztat, fizetek még egy kört. *S aztán mint aki jól végezte dolgát, azzal a felemás mosollyal az arcomon dőlök megint hátra, amivel leültem vele szembe.*
To be the best you must be able to handle the worst
Ha a tizedes gondolataiba belelátnék nyilván vitára szállnék vele. Ugyanis nem teljesen igaz, hogy nem kedvelem őt. Egyszerű ténykere támaszkodom. Az Arkan árulás áldozatává vált. Az ő viselkedése pedig több, mint gyanús, így mint felettes szükségszerű volt, hogy rajta tartsam a szemét. Természetesen megértem, hogy vannak, akik ezt személyesre veszik. Én nem. Nekem ez is csak egy munka volt, semmi több. Megjegyzésére akaratlanul is értetlenül hajtom félre a fejemet. Egy percig sem értem, hogy miről beszél. - A kapcsolatunk mindvégig szakmai volt, Tizedes - javítom ki. A magam részéről nem értem, hogy miről beszél. De elkönyvelem annak, hogy ez is egyfajta szólás-mondás, semmi több. - Pedig nem nehéz név. Egyszerű, oroszos beűtéssel - vonom meg a vállamat. Sose értettem, hogy mi ügyet tudnak csinálni, abból, hogy ki miként szólítsa a másikat. A neveltetésünkkel belénk verték: a hiearchia számít. Van, hogy lent vagy, de van, hogy fent. Ehhez mérten kell tartanod magad. Semmi máshoz. - Holott az Arkanon sem tudhatja, hogy mi várhat önre, az űrben. Az sem egy egyszerű pszichotriller, még ha eddig nem is kerültünk ennyire veszélyes helyeztben ott. Azonban ott magunkra voltunk utalva. Miért jelentekzett akkor oda? - persze, az előbb elmondta, de csak ennyi lenne? Hogy új földet akar? Bármely bolygóra is megyünk, mindenhol lesz már kialakult élővilág. Sehol sem leszünk újra egyedül. A Földet kellett volna megtartanunk. Nem sikerült, ez lett belőle. Most nekünk kell alkalmazkodnunk. Ha máshogy nem, akkor ehhez az élővilághoz. Kifakadására azonban akaratlanul is felvonom az egyik szemöldököm. Messze nem értek vele egyet. - Mindegy milyen bolygóra megyünk, lesz ott már élőlény. Újra, lakatlan élővilágot már nem fogunk találni - fejtem ki neki is a korábbi gondolataimat. Kifakadását talán jobb, ha nem reagálom le. Nekünk kettőnknek nagyon ellentétes véleményeink vannak a világról. A tárgyakról, a Volentisról, de még az Ocanról is. Én nem akarok mást, minthogy a népünk újra felvirágozzon. Más bolygón sem lesz jobb, mint itt. Ehhez kell alkalmazkodnunk. A civileket védenünk kell. Ennyi a feladatunk. - Odakint bebizonyította, hogy mennyire talpraesett, és ügyes kezű a technológiánkat illetően, de ezt már korábban is bizonyította - hajtom oldalra a fejemet, nyomatékosítva, hogy néha beleláttam abba, amit csinált. - Remélhetőleg létre fog jönni egy egység a lázadók elfogására. Szüksége lenne a csapatnak egy olyan háttéremberre, mint maga is. Ki a gépek mögül irányít, ki pontosan meg tudja mondani, hogy ki hol van. Ki megtudja hackelni a rendszerüket, anélkül, hogy ők észre vennék - vélhetőleg lenne rá más alkalmas ember is. Viszont ők nem bizonyítottak nekem. Ő pedig igen.
*Rövid kis poénom úgy látszik ütős volt, mert Gardel hadnagy nem igazán érti, vagy csak későn fog leesni neki, mindenesetre régi önmagát adja. Persze a lefokozással a humorérzékét nem növelték, de nem veszett ügy.* -Persze, hogy az volt, én is arról beszéltem. Jó munkakapcsolatunk volt. *Másrészt ott van ez a „mindent szó szerint” értés, amivel nem tudok mit kezdeni. *-Nem is a kiejtéssel van gondom, de majd dolgozom rajta. *Egyszer talán majd megisszuk a pertut, főleg ha ez a közleányi állapot tartós marad, vagy megint megmentjük egymás életét, bár ez utóbbira jobb lenne ha nem kerülne sor. Most viszont kezdünk megismerkedni egymással, azt hiszem az egész egymás mellett szolgálás ideje alatt nem beszélgettünk ennyit magánügyekről mint most, pedig bőven vannak hiányosságok.* -A Volentisen, a hely adottságait figyelembe véve nem tudok földtani kutatást végezni. *Igen, ez az egyetlen oka annak, hogy a Flottához jelentkeztem. Világosan a tudtomra adták, hogy csak akkor kapok mindenfajta támogatást a kutatásaimhoz, ha tudományos tiszt leszek valamelyik hajón. Lemehettem volna az Ocanra is telepesként, de akkor nem lenne annyi erőforrásom mint most, másrészt – és ezt nem mondhattam el a hadnagynak – az Arkanon sok minden máshoz is hozzáférek ellenőrizetlenül….és itt jött a képbe a pszichothriller. *-Persze, persze, tudom. Az ocantisiak viszont még nem készek az osztozkodásra. Ami a legnagyobb baj, hogy az emberiség sem. *Nem fejtettem ki bővebben és pontosabban, hogy kikre is gondolok. Ismerem már annyira a hadnagyot, hogy tudjam, minden vele történtek ellenére Consilium hívő, szóval jobb ha a nézeteimet megtartom magamnak. Arra viszont nagyon kíváncsi voltam, hogy mit akar tőlem, főleg azok után, hogy le lett fokozva és már semmilyen minőségben nem szolgál az Arkanon. Tudni akartam mivel foglalkozik közkatonaként és, hogy hol jövök én a képbe. A válasz nem késlekedett, a burkolt célzást hagytam elmenni magam mellett, a „ha nem reagálok, nem veszem fel az inget” stratégiával, azonban a tényleges feladat olyannyira meglepett, hogy konkrétan köpni-nyelni nem tudtam. Csak néztem rá tócsányira kerekedett szemekkel és a szám is tátva maradt, ha akartam volna sem tudtam volna palástolni a döbbenetet. Ezek szerint odalent az Ocanon jól sikerült fedezni magam. A másik ok a döbbenetre az volt, hogy miért nem tudok én erről a készülődő egységről? Bele kell ásnom magam a rendszerbe és a hadnagy privát levelezésébe. Néhány lélegzetvételnyi idő múlva sikerült összeszedni magam, először is becsuktam a számat és vettem egy nagy levegőt. Az orromon. Egybe terelgettem a gondolataimat, és a megfelelő válaszon agyaltam, amit sikerült meglepően gyorsan közölnöm.* -Aha! *Ja, nem, ez nem a válasz volt, csak konstatáltam, hogy értem miről beszél.* -Szóval, ha jól értem, kapnék egy csúcs gépet, egy csúcs szerverrel és az lenne a feladatom, hogy megkeressem a lázadók táborait, feltörjem a kódjaikat és megmondjam mikor mire készülnek? *Mondanom sem kell, hogy a lényeg az egészben a csúcs gép és a szerver feletti kontroll volt. Naná, hogy rábólintok. Ennél jobbat senki nem fog nekem ajánlani. Legálisan beletúrhatok mindenbe, ráadásul olyan hozzáférésem lesz, hogy a Consilium stratégiáját is le tudom nyúlni. Ahh! Ez kész technikai orgazmus!*
To be the best you must be able to handle the worst
Az értetlenkedést hamar felváltja a részemről az összevont szemöldök és a homlokráncok, melyek egyre jobban szaporodnak meg. Nem nevezném a munkakapcsolatunkat jónak. A magam részéről semleges volt, ha kértem valamit megcsinálta. Ha akarta, ha nem. Legtöbbször az utóbbi volt jellemző rá, vagy csak addig késleltette, ahogy tudja. Pontosan sejtem, hogy azért csinálta, hogy tesztelje türelmemet. De rajtam eddig nem fogott ki - kérdés, hogy máson ki fog-e. Mindössze csak a figyelmét hívta fel magára, melyet talán majd eldönt, hogy helyesen tette-e vagy sem. - Rendben - válaszolok csak ennyit számára, a nevemmel kapcsolatban. Sejtem, hogy vár valami választ. Az emberek várnak ilyenkor, én mégsem az vagyok, ki teljesen feleslegsen beszélne bármiről. Majd ő eldönti, hogy miként kíván hívni. Nekem bármi megteszi. Jelenleg nem vagyok abban a helyzetben valóban, hogy számomra ez kívánságműsor legyen. Egyszer majd talán megértik itt az emberek, hogy mily haszna is van annak, ahogy engem neveltek. Ahogy látom a világot. Racionálisan, érzelmek nélkül. Habár az utóbbi… - Ott van az Ocan. Bármikor kérhette volna, hogy átmehessen oda - jelentem ki. Még ha csak pár éve is vagyunk itt, akkor is, de persze ezzel is kielégítő választ adott nekem. Nem is kívánok vele vitába szállni. Szememet kissé lesütöm, hisz pontosan tudom, hogy mily tiszteletlenség is volt ez a hangnem tőlem. Talán neki fel sem tűnik. Hátamon mégis megérzem az Admirális övének súlyát. Egyszer már belém verte ezt. Nem hagyhatom veszni ezt. - Az emberiség igen, csak maguk sem képesek engedni abból, mi adatott számukra. Nehéz ügy ez, de a Consilium minen bizonnyal megoldja majd - hiszen ezért vannak ők. Lehetnének jobbak, lehetnének rosszabbak. Mégis ők vannak ott, ők tudják pontosan, hogy mit is akarnak kezdeni. Azt ők is látják, hogy teljesen felesleges ellenük menni. A békés együttélés, ezt kellene biztosítani. Persze velünk, feláldozható katonákkal, még ha a számunk kevés is. Mindkét népnek megvan a maga gyengesége és erőssége. Erre kellene támaszkodnunk. S ezzel a lényegre is térek. Tömören adom elő számára, hogy mi a tevem, mi a célom. S hogy ebben miként is látom őt. A furcsa “érzés” még ott van bennem, hogy figyelnem kell rá, mert veszélyes lehet. De számomra jelenleg ki nem az? Egyet tudok mondani. Hagyom, hogy csend telepedjen kettőnk közé. Újabb kortyot iszok a sörömből. Szemem sarkából figyelem az elnyúló ajkait, majd ahogy csak pislog maga elé. Kényelmesen dőlök hátra a széken. A gesztus mégis teljesen szokatlan tőlem. Egyik kezemmel átölelem magam, míg a másikba a poharat fogom. - Tömören igen, erről lenne szó. Benyújtottam egy kérvényt arra, hogy hozzanak létre egy egységet, kik a lázadókat kutatnák fel a bolygón. Számos fegyverünket ellopták már, melyek segíthetnek nekünk megtalálni őket. Láthatta, hogy mily veszélyesek nem csak ránk nézve, de a két nép között fennálló hajszálvékony békére is.
*A sok homlokráncból ítélve Gardel exhadnagy nem igazán érti az iróniát, de majd ezen is dolgozunk. Bár ha úgy veszem, a magam részéről igenis jó munkakapcsolat volt a miénk, hiszen nekem jó volt, mert az esetek javában ki tudtam cselezni. Elvégre még nem kaptam semmilyen elmarasztalást sem. Szívesen odabökném neki, hogy ne ráncolja a homlokát, mert öregíti és ahogy anyukám gyakran szórakozott velem, mondanám az ő szavait is, miszerint ott maradnak azok a ráncok, de kétlem, hogy értékelné. A nevének taglalásáról egyelőre leszállunk mindketten, majd ahogy esik úgy puffan alapon a számra jön valami, aztán meglátjuk. Hagyom elmenni ezt a hajót is, azon viszont tovább kell agyalnom, amit az arcán látok. A rajtakapottság és a szemlesütés nem igazán az exhadnagy jellemzője, nem is értem miért került elő. A válaszában sem találok számomra semmi kivetnivalót, végül is igaza van. Kérhettem volna, hogy küldjenek le az Ocanra, viszont és ami számomra fontosabb, akkor kimaradtam volna egy csomó más bolygó felfedezéséből. Na jó, olyan sok nem volt, de újdonság, izgalom – olyan ami nem jár feltétlenül az életem veszélyeztetésével – és hát addig is míg odaértünk, lóghattam az Arkan hálózatán. *-Az Ocan kevés. Oda bármikor lemehetek, találok okot rá. De egy új bolygó…*Nyitva hagyom a mondatot, úgy is tudja mi rejlik a szavak mögött. Nem titok. Van azonban más ami titok és ezt meg is tartom magamnak, a Consilium létében nem értünk egyet, de nem neki fogom taglalni. *-Nem képesek, szóval nem készültek fel az együttélésre. *A Consilium nem fogja megoldani, ők is csak emberek, sőt! Még inkább önzőek mint a birkák akiket terelgetnek. Gardel exhadnagy jelenlétében azonban nem fogom a Consiliumot pocskondiázni, már a gondolat is lázadásnak számít, hát még ha tudnának a többi gondolatomról….és terveimről. Utóbbiak már körvonalazódtak, csak épp elég nehéz megbízható embereket beszervezni és nagyon óvatosan kell eljárnom, ha nem akarom magam az űrben találni. Vagy az éhhalál küszöbén az Ocanon. Mondjuk a jég hátán is képes vagyok megélni, akkor jön a „B” terv, de anyukám mindig azt mondta, ne egyem forrón az ételt. Vagyis legyek türelmes, mert annak mindig meg van az eredménye. Gardel exhadnagy az ajánlatával egy másik ajtót nyit meg előttem, soha nem mertem remélni, még csak hasonló lehetőséget sem. Az, hogy mindezt az ölembe kapom, kész csoda. És még mondják, hogy csodák nem léteznek….dehogynem! Már csak utána kell néznem annak az egységnek, a kérelemnek és a megoldásnak, amivel rejtve maradok a Consilium előtt, de segíthetek a lázadóknak a jobbik útra tévedni, hogy ne fejjel menjenek a falnak. Mert jelenleg sajnos úgy áll a helyzet, hogy egyik fél sincs a helyzet magaslatán, s ha így haladnak tovább, soha a büdös életben nem jutunk egyezségre az ocantisiakkal. Senki nem azzal foglalkozik amivel kellene. Szemellenzőt vettek fel. Ergo, én kettejük között leszek a legfontosabb ember. Hűűű!* -Okézsoké ! És maga lesz az egység főnöke? Mert ha nem, akkor mondja meg a consiliumi haverjainak, hogy óriási hibát követnek el…..Ja! ezt nem fogja mondani, ugye? Sebaj! Majd rájönnek maguktól. Szóval ha megalakul ez az egység, rám számíthat hadnagy…exhadnagy….Főni! *Mondjuk kétlem, hogy a lázadók veszélyeztetnék a két nép között a békét. Azt a Consilium veszélyezteti a hülyeségeivel. Ha stratégiát váltanának, lázadók sem lennének, mert nem lenne mi ellen lázadni és akkor a Consilium minden erejét az ocantisiek megpuhítására fordíthatná. De hát fejétől bűzlik a hal. S ha már igent mondtam, a poharamat a Főni poharához koccintom, majd iszom is abból a sörnek nevezett izéből, ami a poharamat piszkítja. A mosoly sem marad el, vigyorgok Gardel exhadnagyra mint hülye gyerek az anyjára.*
Hétf. Szept. 10, 2018 7:50 pm
Rövidre vágott körmömmel kaparom a pohár párás oldalát. Az átlátszó üvegbe aranyló mézként foglal helyet a kissé keserű sör, melyet a Volentis tán egyetlen bárja szolgál fel. Vagyis, ami azt illeti kezdeményeztek egy másikat is, de mégis ez az úgynevezett rangidős italozó hely. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy itt legyenek. 
