Kivételesen nem értek vele egyet....illetve, ha jobban belegondolok, sokadszorra nem értek vele egyet. Vajon mit mond el róla, hogy többnyire akkor nem értünk egyet, ha a kötelességtudatról van szó? -Nos, véleményem szerint az emberi természethez hozzátartoznak bizonyos dolgok. Meg lehet próbálni elnyomni őket, és van akinek sikerül egész életében, ha elég korán lelövik, de többnyire egészségesebb ha csak...élünk. Sóhajtok, és a hideg ujjaimat a homlokomhoz nyomom. Persze csak az egyik kezemen. A másikra szükségem van, hogy egyensúlyozzak. -Ugyanakkor...abban lehet valami, hogy ennél jobban is el lehet ütni az időt... Ó igen, a másnap. Az idő, amikor mindig megfogadom, hogy soha többé nem iszom. Hát...majdnem mindig. Ami a két pojácát illeti...örülök, hogy Katrina ennyire biztos magában, én inkább nem is gondolok rájuk. Maguknak keresték a bajt az tuti. -Félelmetes anatómiai pontossággal írtad le mindegyiket. Elképesztő, ahhoz képest, hogy sosem láttál medvét, de azt hiszem ideje lenne, hogy ne lepődjek meg ezen többé... Beszéd közben óvatosan...nagyon óvatosan bólintok, mintha attól félnék, hogy a koponyám feléig érő alkohol nehogy lötykölődjön, és még több részét elérje az agyamnak. Már csak az hiányozna. No igen, az anatómiai ismereteim nekem is félelmetesek. -Ahogy gondolod...ki tudja, lehet tényleg az a srác életed szerelme... Elgondolkodva nézek vissza a mosdó felé. Vajon megkockáztassak még egy kitérőt, hogy több vizet szerezzek. Részegen a világ kicsit veszélyesebb, de a jelek szerint másnaposan sem épp vidámpark. Ha belegondolok szegény Katrinával mi történt azóta, hogy elhagytuk a kocsmát...és túlteszem rajta, hogy mivel nem velem történt, kicsit vicces....na jó, ez is olyan gondolat amit jobb magamnak megtartani azt hiszem. -Önmegtartóztatás...tudom, hogy nem úgy tűnik, de lehet azt még túlzásba is viszem, bizonyos téren. Fáradtan sóhajtok, és hátam a falnak vetve leülök mellé, igaz én csak a fotel karfájára félig. Tudom, hogy nem azt mondta, amit én értettem, de mégis mosolyognom kell rajta. -Várjunk, azt mondod, ha találnánk egy lakatlan, föld típusú bolygót, jobb lenne a pia? Ha én ezt előbb tudom...Ki kéne írni minden kivetítőre, hogy így lelkesítsük a "matrózokat". Még az is lehet, hogy megtaláltad a flotta új propagandaszövegét. Szinte látom is a logót. A körbeérő olajfaár maradna, csak éppen glóbusz helyett egy kerek, teli borospohár lenne középen. Más kérdés, hogy könnyen lehet, nem akarunk olyan embereket az űrhajókra, akiket komolyan vonzana egy ilyen felhívás. Ittas vezetésről az űrben sosem hallottam még, de tuti elég veszélyes. -Nem, nem az első...de most legalább nem arra ébredtem, hogy valami marhaságot csináltam. Persze, most egy nő mellett, hogy a pletykák ne halljanak ki, de legalább ruhában... Megrázom a fejem...vagyis majdnem. A mozdulat kezdetekor rájövök, hogy ez annyira nem jó ötlet. Inkább hátradöntöm a falnak a tarkóm. -Szinte bánom...Egész jó társaságnak tűntél józanon is.
To be the best you must be able to handle the worst
Meglátszik a neveltetési különbségünk és most nem feltétlen a szülőkről beszélünk. Ethan egy másik világba nőtt fel, ahol más szabályok uralkodtak. Nem értem, hogy a felébresztett embereknek miért kell ilyen posztot vállalniuk. Nekem egyszerűbb belerázódni az új világunkba: én ebbe nőttem fel, számomra Ez a természetes. - Sokkalta hasznosabban - helyeslek vele. Véleményem szerint ettől minden jobb. Más dolgoknak nincs ily fajta következménye. Jobb esetben hosszabb távú sincs. Igyekszem most minél kevesebbet beszélni. Fáj. A kiképzés nem fájt ennyire. De legalább egy újabb fogadalommal bővülök. Többet még az egy sört sem iszom meg. Teljes alkoholmentesség, ez lesz az én életem. Majd egy kósza golyó végez velem, nem tartok attól, hogy ne halnék meg idő előtt. - Akkor jó, már féltem, hogy ezt megint kihagytam. S láttam medvét, hisz éjjel beszéltük. Egy egész fejgyűjteményem van, a testek az Ocanon, a lábak meg elrejtve az Arkánon és a Jolán - csóválom meg fejem, de ezt nagyon, nagyon gyorsan megbánom. Bár ne tettem volna. Jobb lett volna enélkül élni. Nem mozgok, nem beszélek. Ez a jó taktika. Életem szerelmére csak fintorral válaszolok, nem tudom, hogy ezt ő látja-e. Ha igen, tudhatja, hogy mi a valódi véleményem erről. Talán így van. Ő életem párja, de ha úgy nézzük: életünket együtt kellene leélnünk. De hogy szerelem? Nem, hasonlót sem éreztem még soha, bár nem tudom, hogy mi az. Lopva figyelem ahogy leül mellém. Fejem teljesen hátrahajtom a kanapén a fejem. Félig lehuny szemmel figyelem és hallgatom. Megtaláltam a tökéletes, kényelmes pozíciómat. - Nem csodálom, maga sem találkozik sokat a feleségével, a bigámia nem megengedett, a csalást meg keményen büntetik - felelem csendesen. Így kényelmes most beszélni, miközben az üres poharat tartom a kezembe. Jól esik az üveg hűvössége. Óvatosan tapasztom csuklómra. Érzem, hogy testem hője a magasba szökik, de ezt csak a másnaposság egyik mellékhatásának tudom be. - Teljesen félreértett, újra csak - nevetem el magam, ami nagyon gyorsan változik át jajgatásba. - Mikor múlik el? - kérdem inkább magamtól, de magamba legyintek csak. - Nem erre céloztam. De ha nem találunk egy olyan bolygót, amin viszonylag magas a termőterület aránya, akkor nagyon gyorsan bajba kerülünk. A Consilium minél nagyobb népességrobbanást akar, félő, hogy a Volentis nem tud ezzel lépést tartani. Az Ocan meg nem feltétlen megfelelő és egy bolygó tán nem is elegendő már. De az is igaz, hogy a legtöbb alkohol egy gyümölcs, vagy növényzet erjedésével érhető el, vagy mi fenével - a kémia sem az én asztalom, de ezt még tudom. Ennyit. Többet nem. Homlokom ráncolom az új mottó hallatán. Ha emiatt jönnének… páros lábbal rúgnám ki őket az űrbe. - Az éjjel minden egyes pillanatára emlékszik? - kérdezem kétkedve. - Amíg nem nyer vissza minden memóriát elhamarkodottnak tűnik - felelem könnyedén, bár remélem, hogy semmi őrültséget nem tett, mert akkor én is azt tettem. Vagy legalább is vele tartottam. Erre enged következtetni, hogy együtt keltünk. A kommunikációs eszközöm halk berregésbe kezd a zsebembe. Lustán veszem ki belőle, s látom, hogy egy csinos, közvetlennek tűnő ápoló arca mosolyog rám. Fintorogva nyomom ki, újra csak. - Bánja? A felesége mellett gondolkozik ilyeneken más nők kapcsán? - kérdem hitetlenkedve, újra csak homlokom ráncolva. - Oh, ne higgye, hogy jó társaság vagyok. Inkább pocsék…
Furcsa ez az új generáció. Az enyém is elbaszott volt, szó se róla, de...hát na...ők agyatlanok voltak, a fiatalok meg agy mosottnak tűnnek. Őszintén nem tudom, melyik lehet a jobb, ha van ilyen egyáltalán. Ugyanakkor, leehet tényleg ezt az áldozatot kell hoznunk, hogy azok, akik utánunk jönnek, már egy igazi bolygón nőjenek fel. Na ezt utálom az alkoholban, kihozza belőlem a filozófust. -Ó...a gyűjtemény, igen! Bár azt nem kötötted az orromra, hogy Jolán hagytad a lábaikat. Bal a lábaikat rejtetted el ott mi? Rosszallóan hangsúlyozom a végét, de persze továbbra is halkan. Mégis egy könyvtárban vagyunk, és nem szeretném a migrénemmel megzavarni mások munkáját. Kat közben úgy reagál a szerelem szó hallatára, mintha bele kellett volna harapnia az említett, hónapok óta illatozó medvetalpba. Szívesen elmagyaráznám neki, hogy nem olyan rossz az, csak épp...ha elmondom neki, hogy a szerelem nagyon hasonlít a részegségre, csak a másnaposság néha évekig is eltarthat, ha nem tovább, akkor kétlem, hogy jelenleg jó dolognak gondolja majd ő is. -A bigámia megengedett, ha férfi az ember. De nem őrültem meg, így is túlerőben van néha... Próbálom leplezni a meglepetésem közben. A csalást keményen büntetik? Nincs kedvem még egy kioktatáshoz arról, hogy példát kéne mutatnunk, és ismerni a szabályokat, de...tényleg? Űristen... -Változó. Valakinek pihenni kell, valakinek sok zsírosat enni, és van rá 3-4 féle gyógyszer is, de az drága. A többségen egyik sem segít. De ha sok vizet iszol estére kihevered. Ami a termőföldet illeti...állítólag nem feltétlen kell hozzá bolygó. Olvastam valamit arról, hogy meg lehet oldani az űrben is, óriási tükrökkel irányítva a nap sugarait, hogy ott hassanak ahol kell. A kérdés csak az, hogy ha ez működne, miért hagytuk volna ott a naprendszert? Föld gyászos, semmi kétség, de úgy, ahogy itt, tudnák élni ott is...azt hiszem. De inkább nem megyek bele abba, hogy mi lehetett a valódi oka annak, hogy elmenekültünk a naprendszerből. Már szerintem is őrültségnek hangzik. -Persze, emlékszem. Úgy értem, nem tudnám szó szerint idézni az összes monológodat, és biztos kiesett egy s más, de nem jobban mint máskor. Megvárom, amíg elvégzi a dolgát a kommunikátorral, és direkt másfelé nézek, aztán pedig lassan bólintok. -Ne érts félre, Pressia egy csodálatos nő. Persze, ronda embert nem láttam, amióta magamhoz tértem itt, de ő rátesz erre még egy lapáttal. Szabályosan csúfnak érzem magam mellette. ÉS akkor ehhez jön még, hogy nem rejti véka alá a véleményét. Bárkit elküld a francba, látszólag egy pillanatig sem törődve a következményekkel. Elképesztő...Remélem azóta talált magának valakit, aki tudja értékelni, mert az nem normális, hogy hozzákényszerítik egy ilyen vénséghez mint én, aki lehet vissza sem tér a következő útról. Nem szoktam ilyen őszintén beszélni róla. Már megint az a fránya alkohol... -Ha rossz társaság lennél, már rég ott hagytalak volna. Ne érts félre, volt pár egészen hátborzongató megnyilvánulásod az este, meg ma reggel is, de összességében unalmas nem vagy az biztos, és ez elég fontos.
To be the best you must be able to handle the worst
- Csakhogy balul süljön el - húzom gúnyos mosolyra ajkam jobbik felét. Szóviccek, melyeket a legjobban utálok és lám. A másnap kihozza ezt belőlem. Még egy indok, hogy ne igyak. Arról nem is beszélve, hogy sokkal többet is beszélek. Mely teljes mértékben nem esik jól, mégis megteszem. Tudja a fene, hogy mi ösztönöz erre. Inkább nem is akarom tudni. Főleg, hogy a hasonló viccekre egyáltalán nem is reagálok, csak elengedem a fülem mellett. Sose volt semmilyen játékom. Egy újabb fintorral honorálom szavait. Persze a férfiaknak engedélyezett. Rejtett feminista vonásaim ilyenkor felszínre kívánnak törni, de újra csak rá kell jönnöm: azzal ha elmondom a véleményem még nem változik semmi. Nőként tenni sem tudok ez ellen, és kérdés, hogy akarok-e. Lehet, hogy önzőségnek hangzik, de amíg engem békén hagynak, addig nem érdekel. - Annál gyorsabb megoldás kell - utalok arra, hogy estére várnak vissza a hajóra. Vagyis én magamat. Ha még egy napot késünk, egy ládát török szét az egyik logisztikus hátán. Nem is beszélve arról, hogy máshol is dolgom akad. A készülék meg folyamatosan figyelmeztet erre. Tekintetem a szemközti mosdó ajtajára vetül. Fel kellene állnom és elmásznom odáig. Ott van víz. Elég. - Monológ? - vonom fel hirtelen szemöldököm. - Biztos, hogy velem volt? - kérdezem jogos gyanússágomban. Mégis mikor mondok én monológokat? Amikor általában tőszavakban beszélek? S lám, emellett a férfi mellett még többre is futja. Újabb fintor, újra csak ennyire futja tőlem, hogy aztán gyanakodva tekintsek fel. Vonásaim azonban lassan kisimulnak figyelve, miként beszél feleségéről. Szemmel követem miként változnak meg vonásai, szeme csillogását, hangjának tónusát. - Törődik vele - szólok csendesen. Kezem akaratlanul is a férfira huppan simán. Néhányszor megütögetem, mielőtt elhúznám. Meglehet, hogy az ő házasságuk is kényszeres, de foglalkozik vele. Még ha nem is látta már az elmúlt években. Többet tud róla, mint én a sajátomról. Korával kapcsolatban azonban felnevetek. - Mégis mennyi idős? 30, legfeljebb 35? S ő? Nem hinném, hogy sokkal fiatalabb - számolok utána csendesen. A számokban jó vagyok. Ebben legalább is. - Állítsa be bárhogy, nem véletlen, hogy önök egymás mellé kerültek. A felesége is remek katona, ön is - az pedig már csak a Consilium jóváhagyása, hogy egy hajóra is tegyék őket. A gyermekes párok legtöbbször még egy gyermeket a világra hoznak. - Teljesen más véleményen vagyunk a hátborzongatóról - igaz azt sem tudom, mikor borzolódott fel a hátam utoljára. - Köszönöm… mindenesetre - mondom csendesen, fejemet a hátfalnak támasztva szemlélve a felém tornyosuló óriást. Innen annak tűnik. - Máskülönben nem kellett volna hagynia inni… - jegyzem meg mosolyogva.
-És van valami nyeremény is a talpakban, vagy a megtaláló csak annyit kap, hogy megszabadul a maciszellemtől? Kezd bizarr lenni ez a beszélgetés úgy érzem. Tettszik. Kérdőn nézek rá, ahogy fintorog a többnejűségnél. Egyfelől, igen, abszolúte igazságtalan a rendszer, és szerintem ráadásul még veszélyes is. Ha megcsalunk egy nőt, aki katonai képzést kapott, azzal egy városban sem érdemes lenni, nem hogy vele élni. Kivételesen megkímélem attól a kérdéstől, hogy miért, ha lehetne, ő szeretne több férjet? -Tele a bázis vegyészekkel, meg orvosokkal. valamelyik tojásfej csak tud valamit ami segítene. a magam részéről nekem eddig csak az alvás vált be. Jelentőségteljesen bólintok. De még mennyi monológot, mondják szemeim, és nem keverném össze mással, ebben egészen biztos lehet. -Elég széles volt a paletta. Magyaráztál a jogról, meglepően tájékozott voltál a tudományos fantasztikus filmekben, és a DC univerzum szereplőivel kapcsolatban is, és persze meséltél a mackóidról is, ijesztő részletességgel. Kicsit olyan vagy, mint egy élő lexikon. Kis híján félrenyelem a saját nyelvem a következő megállapításra viszont. egyszerre horkanok fel, tör belőlem ki nevetés, és adok hangot csodálkozásomnak, ami így együtt...hát, nagy nehezen azért meg tudom állni, hogy leessek a székről. -Hát persze...ez az én bajom. Túl sokat törődöm mások érzéseivel. Főleg az övéivel... Aztán viszont lesandítok az engem megpaskoló kézre, és sóhajtok. -42 vagyok, de sokan kevesebbnek néznek a kisfiús ártatlanságom miatt. Pressia 26. Az anyja egy idős velem azt hiszem. De igaz ami igaz, ha szerinted én jó katona vagyok, akkor ő is... Halkan sóhajtok, és a távolba nézek. Na igen...kicsit engedetlen, de amúgy egy valódi amazon. Mocskos szájú, szemtelen, és módfelett szórakoztató...na jó, ilyen mellékhatásokról nem volt szó, tényleg nincs több pia! -Nagy lánynak tűnsz, gondoltam el tudod dönteni. Bár...ha jobban belegondolok, a második pohár vodkáról én beszéltelek le. kiábrándító lett volna látni ahogy sugárban hánysz...
To be the best you must be able to handle the worst
- Apró, picurka, puskaporos meglepetések várnak bennük - felelem morbidul, de ha elolvasná egyszer az aktám, akkor láthatná, hogy nem értek a hasonló robbanószerekhez. Ezeket meghagyom a tudományos tiszteknek. Magam nem tudnám megépíteni. Cserébe nem vezetem egy meteornak az Arkant. Teljes a szimbiózis a hajónkon. A kérdő tekintetre tovább fintorgok. - Nyilván a nőnek lenne hasznára, hogy több tűzbe tartsa a vasat - mármint egy férfi több nőt termékenyítsen meg? Vagy egy nőt, több férfi? Melyik lenne előnyére a Consiliumnak. Na ugye. - Az alvás meg luxus - felelem egykedvűen. Lényegében jelenleg mindenbe tudnék valami kifogást használni. S hamarabb rágnám le bilincsről a csuklómat, minthogy ilyen állapotban menjek vegyészek elé, egyáltalán bárki elé. - Lexikon - bólintok, de ezt újra megint megbánom. Inkább a hátfán pihentetem a fejemet. - Te mivel ütöd el az időd… - és még kérdezném ha megkésve a végszótól nem találna ránk az archívum egyik munkatársa. Kezébe egy vadonatúj táblagép díszeleg, átlátszónak tetsző képernyővel. - Hadnagy, elvégeztük a frissítést, remélhetőleg ez már kitart legalább egy évig… 1990-es évektől majd minden mű rajta van - nyújtja át nekem büszkén, én pedig lustán veszem, csak óvatos bólintással honorálom neki. - Valamint keresték... - Tudom. - És… - Tudom. - De - vitatkozna még velem, de még egy tömör, ám annál határozotabb tudom elbizonytalanítja. Pillantását hol rám, hol Ethanra veti. Aztán csak szó nélkül fordul sarkon és hagy magunkra minket. - Kéri? - nyújtom Ethan felé a szerkezetet kérdő pillantásommal kísérve őt. - Itt van a lexikonom. Ebből tudok mindent. Kivéve a DC univerzumot. Gyerekként rövid ideig volt szerencsém forgatni őket - a törvényeket pedig belém nevelték szüleim. Csendben mosolygom az érzelmek ezernyi változatát, mely az arcán megjelenik. Meglepettség, harag, irónia, csodálkozás, boldogság. Szemöldököm felvonva figyelem miként próbál leesni és még ha ott van amúgy is kezem, combjába kapaszkodva, tartom a karfán. A hangos puffanás fája amúgy már nagyjából összeszedő fejemnek. Már csak a szomjúság és a hőség gyötör. - És ezt bajnak éli meg? - kérdezem tőle csendesen. - Az, hogy törődik másokkal csak azt mutatja, hogy maga egy önzetlen ember - vagy legalább is az önzetlenség érzéseivel rendelkezik. Nem magára gondol elsőnek, nem söpör el másokat az útjából, mert így tartja kedve. Nem használ ki másokat, csak azért, hogy neki jó legyen. Ez ritka. Aztán meglehet, hogy tévedek. - Már megbocsásson Parancsnokhelyettes, de maga se nem kisfiús, se nem ártatlan - nevetem el magam halkan. - De tény, hogy nem látszik magán. Ha nem lenne jó katona nem szolgálhatna a flottában - mondom én, aki… De az az én hibám is volt. Én nem vettem észre, hogy mily változások mennek benne végbe. Kezem akaratlanul is ökölbe szorul újra. - Oh, ennyi csak, mely kiábrándítana belőlem? - biggyednek le játékosan ajkaim. Hesszus, mégis mit csinálok? S miért? Hasonló viselkedést sosem produkáltam. Arcizmaimat lassan rendezem vissza és szemöldököm szűkítve meredek immár én a távolba ezen gondolkozva. - Na jó, ennek a fránya alkoholnak csak rossz mellékhatásai vannak - szűröm le a véleményemet. - Mégis minek isszák? - teszem fel a költői kérdést.
-Szóval aki megtalálja, abból macisajt lesz? Pazar... valójában, hálás vagyok ezért a megjegyzésért. Ahogy egy pillanatnyi hezitálás nélkül vette a lapot az elején, komolyan elbizonytalanodtam benne, hogy most akkor tényleg van mackó gyűjteménye, és nem csak én találtam ki. Igaz én plüssre gondoltam, nem valódi trófeákra, de lássuk be, ezé elég naiv feltételezés volt részemről... Szavak nélküli eszmecserénk a modern női jogokról tovább folytatódik. Na igen, akár csinálhatnánk úgy is, hogy a csajoknak legyen több férje, de lássuk be, meggyilkolnám az összes többi srácot, ha nem ők tennék előbb. Mondjuk a magam részéről nem akarnám betiltani egyiket sem. Klónozzunk azt jól van...tudunk már egész embert klónozni nem? Azt hiszem megvan minek kell utána olvasnom legközelebb... -Állítólag a szex is segít...bár ezt eddig csak olyan mondta, aki rám akart mászni, szóval lehet nem igaz... - ártatlanul kalandozik el a hangom a végére, és ami a szabadidőmet illeti, háááát... -Nincs belőle valami sok. Többnyire olvasni szoktam...van mit az biztos. régebben játszottam egy bandában, de sajnos minden tagja a Földön maradt, más pedig nem tudná elviselni a zenénket. Figyelem a rövid közjátékot, és közben azon gondolkodom, mégis mikor volt ideje utasítani itt valakit erre? Vagy lehet törzsvendég, és a múltkor hagyta itt a tabletjét? Említett valami ilyesmit este, az igaz. Logikus, de mégsem tudok szabadulni a képtől, hogy itt fekszik, a másnaposságtól haldokolva, de közben mégis utasít valakit, hogy töltse fel a szerkezetét adatokkal. -Köszönöm, de nekem is van. Amúgy...nem akarsz tegezni te is? Egy ideje már elég furcsán beszélgetünk. Törődök másokkal. Hát ez...új. Nem feltétlenül teljesen légből kapott, valamennyire mindenki törődik másokkal, de na...Hogy én jobban foglalkoznék mások jólétével, mint egy átlagos sorozatgyilkos, az azért túlzás. -Nagyon fejedbe szállhatott az alkohol, ennyit csak az szokott nekem hízelegni akire épp fegyvert fogok...kérlek folytasd. Aztán megrázom a fejem megint...nos, ez továbbra sem jó ötlet, de már kevésbé szédülök tőle, szóval úgy tűnik ismét előbb fogok felépülni, mint megtanulni, hogy mi az, amit nem kéne csinálni ilyenkor. Minden esetre kedvesen mosolygok rá, és megérintem a vállát. -Nem, ennyi azért még kevés lenne...de jó tudni, hogy ennyire zavarna. Miért is iszunk? Hát...ha ennénk az alkoholt annak végképp hányás lenne a vége. Tudom, próbáltam, sosem szép az eredmény. De nyilván nem erre célzott. -Leginkább azért, hogy később legyen miről mesélni. Meg gondolom segít abban, hogy olyan dolgokat tegyünk, amit józanul nem tennénk, de azért szeretnénk. Van aki azért iszik, hogy felejtsen, de azok vesztesek. Több ötletem nincs... Felé sandítok, majd szép lassan elengedem a vállát.
To be the best you must be able to handle the worst
Sokértelműen vonom fel a vállam, és pillnatok a férfira. Meghagyom abban a hitében, amiben épp hisz. Ha azt gondolja, hogy macisajt lesz, akkor az. Ennyi misztérium nekem is kijár, ha már ily gaz dolgokat képes feltételezni rólam. Akaratlanul is eszembe jut Hespera és az én szobám közötti különbség. Nálam semmi felesleges dolog nem található meg, de nála? Kétkedve tekintek fel rá újra. - Kizárt, hogy az segítsen - egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy miként tudna az segíteni. Próbálom, de hasztalan. Nem megy. Engem az inkább csak jobban összerázna, mint segítene - Milyen zenéket játszottak? - kérdezem érdeklődve. No, és most elérkeztünk egy olyan terepre, melyhez abszolúte nem értek. Egy szót sem. Ha nekem valaki azt mondja, hogy a rock és a metál nem ugyan az, neki elhiszem. Nekem az. Ahogy a rap és a r ‘n b is. De ez én vagyok. Könyvekhez értek, zenéhez nem. De lám, van aki igen, s holtáig tanul az ember. Mikor lettem ily bölcs? Többé nem ihatok. Ez egyre biztosabb. - Maga felettesem, nem illene tegeznem - vonom fel a szemöldökömet. - Egyébként meg így szoktam meg - vonom meg könnyedén a vállamat. A saját családom tagjait is magázom, tán azt az egyet nem. - Ezt nevelték belém - teszem még hozzá magyarázat képen. Hát igen, az én neveltetésem… korán sem hasonlítható össze a többivel idefent. Még a megszokotthoz képest is kirívóak vagyunk. - A hízelgő nem azt mondja, amit érez. Minden gondolatát a tettetés és színlelés vezérli. Pressfield. Nem hízelgek, Parancsnokhelyettes, csak tényeket állapítok meg. A hasonló ármánykodás valahogy nem az én műfajom - fanyalodik el újra az arcom, miközben körmöm hegyével az új olvasó készülékem szélét birizgálom. Érintésére egy pillanat erejéig megborzongok. Nem szoktam hozzá hasonló tettekhez. Nem vagyok az az érintkezős fajta, az előbbi mancsmustra is csak a másnaposság hatása lehet. - Nem kellene egymásra rossz benyomást kelteni. Ki tudja, hogy mikor kell a másik hajóján átmenetileg szolgálni - válaszolom precízen átgondolva minden szavamat. Zavarna egyáltalán? Kétlem. Az más kérdés, hogy a magam részéről szánalom fogna el, és magam szégyenkezném tettem felől. Az ilyen állapot a gyengeség jele. Engem pedig nem arra neveltek. - Felejteni. Tény, hogy az néha nem ártana, de ily mellékhatásokkal? - gyengeség jele. - Maga sose kívánta még, hogy ne emlékezzen valamire? - kérdezem aztán hirtelen, újra fejem hátradöntve, a fölém magasodót szemlélve. Figyelve arcvonásait, miként reagál a kérdésemre. Néha ha nem is azt a választ adják, akkor is sok mindent elárulnak az első arcrándulásaik.
Biccentek. Én sem hiszem, hogy jó tesz, sőt...aki képes rá ilyenkor, az nincs is igazán rosszul. Én már csak tudom, nem igaz... -Hmmm...? Ja...mindenfélét. Teljesen más volt az ízlése mindenkinek, szóval ahogy sikerült, úgy játszottunk el pár azóta okkal feledésbe merült slágert. Fura...nem szokott érdeklődni ez után senki. Én gitáros voltam. Egek...francért kellett ezt felhoznom. sosem voltam igazán megelégedve a játékommal. Aztán lehet, hogy jelenleg én vagyok a legjobb élő gitáros, minden esetre ez is olyasmi, amit jószerivel magam mögött hagytam, és ezidáig csak Pressia tudott róla, ő is csak azért, mert egyszer valamiért meg akartam nevettetni. -Nem vagyok szolgálatban...ami szerencse, mert ilyen állapotban nem sokra menne velem a flotta. De, ha úgy könnyebb, parancsba is adhatom, hogy tegezz. Más kérdés, hogy erről eszembe jut egy ezredes, aki szintén hasonlóval próbálkozott, még a Földön. A legtöbb katona erre a parancsra csak tisztelgett, és magázta tovább. mégis milyen büntetést kaphatnának ezért? Mindegy, én megpróbáltam, ha nem akarja, nem fogom erőltetni a dolgot. Viszont, ahogy végighallgatom a hízelgésről, és a precizitásról tartott monológját, egyre furcsábban nézek rá. Éreztem a kezem alatt megborzongani, szóval legalábbis nem valószínű, hogy ő lenne az első prototípusa valami újfajta androidnak, de mégis, néha nem vagyok benne biztos, hogy valóban emberrel van dolgom. -Biztos, hogy nem robot vagy ugye? Bár...akkor jobban bírnád az alkoholt... A kérdésre, hogy lenne-e valami, amit szívesen felejtenék természetesen eszembe jut vagy ezer dolog, amire nem gondolok szívesen, ha nem muszáj. Látszik is rajtam, ahogy a távolba révedve, fintorogva idézem fel az összes részeges egy éjszakás kalandom, és persze a nászéjszakám, az összes társam, aki egy apró hiba miatt elvesztette egy végtagját, vagy még rosszabbul járt. A kiképzés alatt próbálják belénk nevelni, hogy ne kínozzuk magunkat azzal, mi lett volna, ha egy másodperccel gyorsabbak vagyunk, ha épp másfelé nézünk, és többnyire meg tudom fogadni, de akkor sem jó érzés néha álmaimban viszont látni azt a sok szétroncsolt testet, akikkel előző nap még pingpongoztunk. Az egyik társam mellkasát a saját gránátja szaggatta cafatokra, és mégis élt még, hosszú perceken át, még azt is megélte, hogy a felcser odaérjen hozzá, és beadja neki az érzéstelenítőt, hogy legalább ne szenvedjen élete utolsó perceiben. -Nincs. - Mondom aztán kurtán. Ha nem tanulok a hibákból, azok a pancserek a semmiért haltak meg, így muszáj emlékeznem mindre. -Kérdezném, hogy te szeretnél-e, de kezdek kételkedni benne, hogy opció-e ez neked egyáltalán. Te nem felejtesz, legfeljebb formatálsz. Próbálok kedvesen mosolyogni, aztán megint hanyatt dőlök a karfán. -Miért vagy még mindig a férjeddel, ha ennyire hidegen hagy? Nem akarok belepofázni tényleg, de egyértelműen odavan érted.
To be the best you must be able to handle the worst
- Azt mondják, hogy a zene terápiás jellegű is lehet. Megnyugtatja az idegeket - vélhetően most is vannak hasonló zenék, legfeljebb mi nem tudunk róluk. Vagy a fene sem tudja, ennek igazából sose néztem utána. - Valóban nem? - lepődök meg őszintén. - Pedig ez nem egy mindennapi dolog. Tapasztalatom szerint a szokatlan dolgok felé nagy az érdeklődés - vonom meg aztán a vállamat. S ki tudja? Lehet egyáltalán nincs is igazam. Sokszor nem értem az emberek logikáját. Teljesen máshogy működnek, mint ahogy azt elvárnám tőlük. Irracionális cselekedeteikkel folyamatosan meglepnek, pedig nem az a fajta ember vagyok, ki kevés dolgot látott, vagy burokban nőtt fel. Habár… Meglehet neveltetésem is egyfajta burok. - Az az a pengetős valami, igaz? - kérdezem teljesen szakszerűen vissza, hogy mi is az a gitár. Ne nézzetek, sose láttam még olyat! - Nézze el, hogy számomra ez szokatlan. Majd jön magától - nevetem el újra magamat. Azt hiszem, hogy egy kezemen meg tudom számolni hány embert tegezek. Rendben, lehet hogy menni fog két kézzel is, de a lényeg, hogy eme szám nagyon csekély. - Hát igen, hallottam, hogy az alkohol nincs jó befolyással a navigációra és a koordiáncióra. Inkább ne vezessük a hajókat meteornak - nevetek újra, de hamar abba is marad, néma jajveszékelésem közepette. De legalább jobb, mint amilyen volt. Tán egy óra és teljesen rendbe is jövök. Ezzel számolok. Addig is itt elbújva tökéletes biztonságban vagyok a külvilágtól. Furcsa tekintetére kérdőn nézek rá vissza. Non-verbális kommunikációnk a csúcsára hágott ezzel. Minek is járatjuk néha a szánkat, ha így is megértjük egymást. S a legfurcsább, hogy tegnap is megtettük. Szemünk villogásából tudtuk, hogy mire készülünk, összehangoltan tudtunk “dolgozni”. Ilyen ritkán akad az ember életében és általában évek kellenek, hogy kiismerjék a másikat. Roppant különös ez az egész. Kérdésére azonban csak halovány mosollyal válaszolok. Nyilván azok közé tartozik ki vagy elítél gondolkodásom miatt, vagy furcsállja. Nem is reagálok rá ennél többet, arcomról mindent leolvashat - ez is ritka pillanat nálam. Újra csendben figyelem miként réved el gondolataiba. Kurta válaszát hallva melengető mosoly kúszik ajkaimra. Persze, hogy “nincs”. Meglehet én sem vallanám be senkinek sem. - Formatálok - nevetem el magamat újra csak, kevésbé hasogató fejjel, ám arcomat így is tenyerembe ejtem. - A kiképzőm szerint a felejtés a gyengék eszköze, de te is valami hasonlót mondtál. Úgy gondolta, hogy a fájdalmakkal is csak tanulunk és nem felejtjük el, hogy magunk is csak emberek vagyunk. Nem, nem vagyok robot és nem, nem formatálok - hajtom újra hátra a fejemet a támlára. Kissé arrébb csúszok érzékelve, hogy Ethan is fészkelődik a karfán. De ez a kis fotel kevés kettő agonizálónak. Hirtelen felállva először is visszazuttyanok. Aztán újra megpróbálkozom lassabban. - Jöjjön, rossz nézni, ahogy fészkelődik - s ha nem jönne, hát csuklójára szorítva kényszerítem, hogy kövessen. Legfeljebb egy darabig úgy nézünk ki mint egy vontató kocsi. Sebaj. De ha mégis megmozdul és követ, pár polcsorral arrébb egy tágasabb kanapé fogad bennünket, melybe kényelmesebben tudunk haldokolni. Lezuhanva újra nem felejtem el kérdését. Egyszerűen csak idő kell, mire tudok rá válaszolni. - A kapcsolatunk… Ha azt mondanám, hogy fivér-nővér kapcsolat van közöttünk az elég bizar lenne - fintorgok el, főleg ha emlékeztetem magam saját bátyámmal való kapcsolatomra. - Inkább… közeli barátokként gondolunk egymásra. Ő… nincs odáig értem, egyszerűen törődik velem. Sosem ismertük egymást, az egybekelésünkig nem is láttuk egymást - vonom meg könnyedén a vállam. Nem tudok erre mit mondani. - Okkal vagyunk egymás mellett. Próbálkozunk, de okkal nem sürget minket a Consilium, más meg vélhetőleg nem lenne ennyire megértő. Évente egyszer találkozunk fizikálisan, hogy ez idő alatt mit csinál? Kívánom neki, hogy találjon magának egy olyan nőt kit szerethet is. Sok vizet nem zavarna kettőnk kapcsolatába. Egyelőre ő nem találta még ezt meg, s a Consiliumot is meg tudja nyugtatni - hogy mivel? Meglehet, hogy párszor már elmondta, csak én nem figyeltem. Olykor többet beszél, mint amennyit be tudnék fogadni egyszerre.
Csüt. Jan. 11, 2018 11:33 am
Meglátszik a neveltetési különbségünk és most nem feltétlen a szülőkről beszélünk. Ethan egy másik világba nőtt fel, ahol más szabályok uralkodtak. Nem értem, hogy a felébresztett embereknek miért kell ilyen posztot vállalniuk. Nekem egyszerűbb belerázódni az új világunkba: én ebbe nőttem fel, számomra Ez a természetes. 
