Az egyik legritkábban látogatott helység. A Földről elhozott filmek és a Consilium által létrehozott propaganda filmek vetítésére szolgál. Nem nagy helység, alig száz ember ha elfér benne, kényelme azonban mindent felülmúl. Általában külön engedélyt kell kérni a használatára. A Consilium megválogatja, hogy ki milyen filmeket nézhet idebent - nem véletlenül. A mindent kordában tartó vezetőség nem akarja, hogy filmek általi romantika avagy lázadás üsse fel a fejét köreikbe. Így inkább csak az általuk forgatott filmeket engedik játszani, de azt szinte folyamatosan és bármikor.
I have nothing to offer but blood, toil, tears and sweat
Nem tudni, hogy mikor fogunk újra útnak indulni. Már napok teltek el onnantól, hogy megérkeztünk. Talán még egy pár nap, azonban eme fajta tétlenség nem az én kenyerem. Talán otthon kellene lennem, mégsem tudok. Az elmúlt napokat az Ocanon töltöttem. Mégsem látogattam meg bátyám, vagy családját. Sose tartom szükségesnek. Fejem lustán döntöm hátra a terem egyik kényelmes székében. Egyedül vagyok. Jóformán senki sem használja a civil zónak eme részlegét. Én is csak nagy ritkán jövök be ide. Kiválasztok egy random "filmet" az adattárból és a lejátszóba illesztem. Talán órák is elteltek már, hogy itt vagyok. A Keresztapa. Ez állt a borítón, egy igen karizmatikus férfival szemléltetve. A hangja… borsódzik tőle a hátam, miközben egy székben hátra dőlve, macskáját simogatja. Egy férfinak magyaráz. Az igazságszolgáltatásról. Talán nekem is ezt kellene. Nagyjából odafigyeltem arra, mi történik, gondolataim mégis a lent megéltek körül forog. Előbb a telepes vezetővel találkoztam, Micahval. Az ő gondolatai… Mindenen túlmutatnak. Nem ért egyet a Consiliummal, elítéli azt és ki tudja? Talán veszélyt jelent minden itt élőre? Dühöm mégsem csillapult odalent, s a következő találkozóm Darius parancsnoka volt, ki érdekes küldetésre invitált. Hülye lettem volna nemet mondani rá. Hát nem is tettem. Nem mondhatta el, hogy merre jár édes felem, mily eszement, életveszélyes küldetésen vesz részt. Nagyon nem is faggattam erről, tudván úgyse mondhatja el. Talán azóta visszatért. Talán ott volt akkor, mikor az Admirális a kapszuláját veszi be. Mostani időtájt van a sokadik megemlékezése. Egyen sem vettem részt, most sem teszem. Tiszteltem nagyapámat, mégis már elbúcsúztam tőle. Eme felesleges hatalmi körök pedig nem az én játszóterem. Nem érzem jól magam közöttük, ezt meghagyom édes szüleinknek. Darius családját meglátogathattam volna. Évek óta nem láttam feleségét. Mintha drága férjem tartaná vele a kapcsolatot. Mintha olykor őt is felhívná. Talán még azt is megbeszélik egymással mily lehetetlenek vagyunk mi ketten. Akaratlanul is jóleső mosoly kúszik ajkamra. - Mégcsak nem is hívtál sohasem Keresztapának - hallom az érces férfi hangot, mely talán az emberek körében félelmet gyújthatott szívükbe. A maffia. Olvastam már róluk, számomra mégis hihetetlen létezésük. Valahogy képtelen vagyok felfogni, hogy miként tudhatott működni. Miként nem lehetett felszámolni, hiszen oly egyszerű felépítménynek tűnik. Akár a Consilium. Parancsokat osztogat. Mi pedig végrehajtjuk azokat, zokszó nélkül. Miért esik mégis sokaknak nehezére, hogy ezt betartsák? "Báb vagy" Igen, ezt eddig is tudom, mégis miért alattam vált valaki lázadóvá? Miért akar szüntelenül a fejembe mászni minden egyes kiejtett szava? Kezem akaratlanul is ökölbe szorul. Ekkor nyílik a vetítőterem ajtaja. Egyedül vagyok. Egyedül kell lennem. Kitettem a foglalt táblát, tudniuk kellene, hogy ilyenkor modortalanság bárkit is megzavarni. Ismerős léptek zaja üti meg fülemet, melyet hallanom sem kellene oly nesztelenek. Mégis a fülembe ívódott alig pár évvel ezelőtt. Ereimbe meghűl a vér. Évekig kerültük egymást, hát miért most?
Ez a lázadós küldetés csorbát ejtett a büszkeségemen, és ha nem találkozom azzal…a minek is mondjam ki a nevét? Nem ember, mármint külsőre lehet annak nézett ki, mégsem foglalkozhattam vele, sőt igazából szóba sem állhattam volna vele, de a neve örökre bevésődött az agyam szövetei közé, és az emlékezetem sohasem kopik meg. Wells az a fajta irányító, aki nem kérdez sokat, most mégis faggatni kezdett volna, de a kötelesség hívott, és mennem kellett. A Gardelek akkor is elsőbbséget fognak élvezni, ha utódom születik, mert a vér az első, aztán jöhet a többi. Freya a legnemesebbek egyike, méltán mondhatják ránk a régi szóhasználattal élve, hogy a „civilizáció gyöngyszemei”, sajnos ez nem fedi le a valóságot. A nejem, bár ez erős túlzás, ahányszor évente látom őt, egykoron az Alvók közé tartozott, de a Consilium és az általam elfogadott javaslatra fel lett ébresztve. Az ötezer túlélő egyikeként megvolt az a tudása, mely belőlünk hiányzott, és még láthatta a Földet, múltbéli hazánkat. Eleinte ridegen álltam hozzá, és csak idővel ismertem fel a benne rejlő lehetőségeket. A szülei génkutatók, vagy ki tudja már, a lényeg, hogy jártasak voltak a tudományokban, és ott is a DNS felállítás, és a szaporodás kérdésében. A leghasznosabb tagként került fel az anyahajóra, mint az új nemzedék ékessége. Ki ne akarna egy olyan nőt, akinek a felépítése hibátlan, és képes a többszöri szaporítás végkifejletére? Nem titok, hogy a több gyermek létrehozásáról beszélek, melyre csak igen kevesen alkalmasak…ha az elhasználódott, és selejt nőket vesszük számba, akik nem tudnak gyermeket adni a világnak, akkor az enyém volt a főnyeremény a Consilium berkein belül. A hideg ribanc, aki az új haza reménysugara. A megemlékezés már elindult, nagyon ünnepélyesre sikeredett az Admirális búcsúja, és szerintem a tömeg is méltón köszönt el tőle. A szüleim még mindig siratják, de aki igazán érdekel a húgom. Mióta is nem láttam már? Ó, az idejét se tudnám megmondani, de a legutolsó adatfrissítés alkalmával ott állt a kadét fellázadása. A saját embere fordult ellene, és nem bírta megregulázni? Botrány, ha ellágyul, ha semmit sem ért a szigorú nevelés. Életemben először bizonytalan voltam, és tudni akartam, hogy még hű-e hozzám…a családhoz. Miért ne látogathatnám meg, ha ő nem tette meg? Az útbaigazítás könnyedén ment, senki nem mert ellentmondani nekem, még akkor sem, ha óva intettek attól, hogy a Hadnagyot zavarjam a szabadidős tevékenységében. A lépteim félelmet keltenek, robusztus alkattal szelem át a folyosón hátramaradt szakaszt, és fittyet hányva a „foglalt” jelzőre nyitok be a Vetítőterembe. A pillantásom előbb az adaptációra fut, aztán megállok, és becsukom az ajtót. Nem megyek közelebb, hiszen tudom, hogy észrevett. - Még mindig nem tudod, hogy mire használd fel normálisan az idődet? Kihagytad. – célzok ezzel a nagyapánk temetésére. Anya és apa roppant mód idegesek voltak, de Katrina felnőtt, így önálló döntéseket hozhat. - Üdv. – a szeme közé nézek, mikor hajlandó megajándékozni a drága húgom azzal, hogy végre rám vezesse a tekintetét.
I have nothing to offer but blood, toil, tears and sweat
Nem mondanám, hogy félek tőle. Eme érzést azt hiszem, hogy sikerült kiölni belőlem. A halál, mint eshetőség ott lebeg minden katona feje felett. HA nem félsz a haláltól, oly dolgokra vagy képes, melyre sokan nem számítanak. Nem, korán sem bátor vagy. Inkább csak fanatikus és merész. Sokszor oly helyzetekre kényszerülsz, melyet halálfélő emberek elkerülnének. Számos alkalommal tapasztaltam ezt a flottánál is. Egy-két manőverünktől a frászt kapta el nem csak Wells Kapitányt, de a legénység számos tagját is. Meglehet, hogy csak a Parancsnok és helyettese volt ki nyugodt szívvel viselte. Az utóbbi talán még élvezte is, ám úgy rémlik, hogy benne alapjáraton semmi halálfélelem nincs. Nem osztották ki neki születésekor. Még csak azt sem mondanám, hogy a nesztelen talpak surranása váltaná ki belőlem vérem megfagyását. Egyszerűen csak nem értem jelenlétét idebent. Mit keres itt? Mit akar tőlem? Most? Talán hallotta, hogy a Wells kölyökkel fürdőztem a mocsárba? Meg kell hagyni izgalmas volt. Kiszakított a pillanatnyi gondjaimból és az újfajta tájat, környezetet élveztem. Helyt álltam ott is. Neki is bebizonyítottam, hogy jó katona vagyok. - Idejöttél a házamba, a lányom esküvőjének napján és azt kéred tőlem, hogy gyilkoljak pénzért - magyarázza tovább Marlon Brando érces hangján. Továbbra is érthetetlen számomra ez a film. Persze már az öreg hangjáért is megéri nézni. Meglehet, hogy megértsd a Földön kellett volna születned. Mégis kit faggathatnék ki a maffia földi működéséről? Hiszen szervezetüket akár még a lázadók is másolhatják. Még akkor is, ha inkább terroristákhoz hasonlítjuk őket. Csak hogy a maffia is az valamilyen formában nem? Meghallom mélyről jövő baritonját, hátamon már rég nem borsódzik a szőr. Megszoktam, mégis elszoktam tőle. - Téved - felelem neki egyszerűen, továbbra is a vetítést figyelve. - Különös egy világ. Egyszerűen csak be kellett volna küldeni és mindenkit egyesével megölni vagy elfogni, végén pedig a fejest elkapni. Miért nem tették ezt sose? - értetlenkedek hangosan a filmen. Fejem csóválom, majd félig hátrafordítva tekintek egy szem bátyámra. - Hadnagy - biccentek felé, engedelmesen, tisztességesen. Azért az mégis csak jó szívvel tölt el, hogy bár számos év van közöttünk, mégis egyazon rangot viseljük. Vagy én lépkedtem túl gyorsan felfelé, vagy ő ragadt le. Lényegtelen most ezt. - Az Admirális elítélt minden hasonló virrasztást, a gyengék fegyverének tartotta. Ilyenkor a legsebezhetőbbek az emberek. A halál természetes, amint ezt elfogadod, máris nem fáj. Úgy rémlik, kedvelte eme filmet. Mellesleg egyszer már elbúcsúztam tőle - jelentem ki hidegen. Miért üssek meg vele szemben barátságos hangot? Így is furcsa számomra, hogy másokkal megteszem. Don Carleone épp a székéből áll fel. Talán követhetném példáját. Mégsem teszem. - Mit keres itt? - szegezem neki kérdésemet, mindenféle köntörfalazás nélkül. A hasonló játszmák nem az én stílusom. Ha akarok valamit kimondom. Ha okkal megyek bárhova, rögtön a tárgyra térek. - Éveken keresztül sikerült elkerülnünk egymást, bátyám. Nem hinném, hogy a virrasztás miatt van itt, ennyire nem szentimentális. Eddig sem kerestük egymást, hát most miért tette? - direkt magázódom vele. Hamarabb lépet rangot egykoron, mint én. Ez pedig megkövetelte tőlem a kellő tiszteletet irányába. Még ha jelenleg egy szinten is állunk, ez semmin sem változtat.
A testvéri viszonyunk kimerült abban, hogy együtt nőttünk fel, és a legtöbb feladatban közösen vettünk részt, de sosem játszottam a húgommal, és sosem jutott eszembe, hogy pátyolgassam a lelkét, vagy rosszabb esetben kikérdezzem az érzéseiről. Nem érdekelt, hogy a saját neméhez, vagy a férfiakhoz vonzódott-e, mert a Consilium szerint csak egyetlen befutó lehetett, akivel fenntarthatja a népünk szaporulatát. A megemlékezés a szokásos menetrend szerint zajlott, nem kerítettek neki nagy feneket, azonban az utána következő dínom-dánomhoz már nekem sem fűlött a fogam, így kiválasztottam a legjobb időpontot arra, hogy meglátogassam a másik felemet. Az úton több ismerős alakkal is összefutok, egyesek összesúgnak a hátam mögött, és a Gardel nevet hozzák szóba, míg el nem érek az eligazítóhoz, ahol útba irányítanak. A Hadnagyra nem jellemző a túlzott szabadidős tevékenységek keresése, de már ez is arra utal, hogy valami nincs rendben a fejében, és összekuszálta a kis kadétja. Az akták szűkszavúan nyilatkoztak a történtekről, és szerettem volna a végére járni, de ezt csakis személyesen tehettem meg. Nem bíztam senkiben, és a kapcsolatunkat is talán a vékony jég hasonlatával lehetett volna felcímkézni. Ha más kommunikációs csatornán kérdezek rá, megeshet, hogy illetéktelen kezekbe kerül az információ, és akkor a húgom nagy bajba kerül…ki tudja, hogy már nincs is abban.
A vetítőterem már nincs messze, kikerülök két suta jelöltet is, akik tátott szájjal bámulnak rám, tudják, hogy ki vagyok, még akkor is, ha a hírnevem előzött meg, és nem a valós fellépésem. A kiállásom félelmetes az átlagkatona, vagy flottatag számára, de azért nem harapok, csak abban a szituációban, ha valaki érthetetlen, vagy keresztbe szeretne tenni nekem. A régi „mozira” emlékeztető helyiségről még a nagyapámtól hallottam, aki egy gyenge pillanatában mesélt arról, hogy egyszer a nagymamánkat elvitt egy hasonló szórakoztatóegységbe, és ott az Elfújta a szelet nézték meg. A felvétel milyenségéről nem adott információt, de elmondta, hogy katonagyermekeknek szigorúan tilos, és ő is csak egyszer engedélyezett hasonló programot. Talán Katrina tudat alatt az Admirális feleségére ütött, és a gének közelebb állnak az érzelmes, és lázadó természethez? A terem szélén állok meg, nem megyek közelebb hozzá, de még én is elkapom a vásznon beszélő férfi utolsó mondatát. Fiatalkorunk óta magáz, nem veszem magamra, a legtöbben csak így szólítanak meg, miért lenne fura ebben a világban a másik felállás? Ráadásul én vagyok az idősebb. Nem fűzök hozzá véleményt, egyszerűen összefogom a két karomat, és kihúzom a hátamat, míg hajlandó hátranézni rám. - Hadnagy…ízlelgetem a szót. Talán erős túlzás ez az Elit osztag miatt, de Wells parancsnok még nem talált ki jobbat. Szeretném, ha tudná, hogy ez nem jelenti azt, hogy egy szinten állnánk. – hangsúlyozom ki a végét, mert rangban jóval fölötte állok, már csak azért is, mert én bekerültem abba a körbe, amibe neki nem sikerült, és szégyenszemre csak egy hajón szolgál. Lealacsonyító, és máig neheztelést vált ki belőlem. - Kedvelte az Elfújta a szelet is, ha megcsapta a gyengeség szele Gardel hadnagy. A búcsú a halottakért van, de az igazság az, hogy a család mellett lenne a helye, és nem egy vetítőteremben. Ez inkább tűnik menekülésnek a kötelezettségek elől katona. – a stílusa nem rendít meg, még különösebb melegséget sem vált ki belőlem, hogy ennyi év után viszontlátom, de a válasszal megváratom. - Mert megingott a bizalmam magában, kedves húgom. A változás szele simogatja a nyakszirtjét, és ontja el az elméjét? – lépek közelebb, és a háta mögött learaszolva fogok rá a tarkójára. Hűvösen simítok végig a barna lófarkon, és nyúlok alá az egyik ujjammal. Átfogom és picit meg is húzom, de nem erőteljesen.
I have nothing to offer but blood, toil, tears and sweat
Szemeimet enyhén összevonom, leheletnyit csak mondandója hallatán. Nyilvánvaló, hogy nem válaszol a maffiára tett megjegyzésemmel. Mégis elmémbe már levezettem magamban, hogy miért lehetett volna az én módszerem célravezető. Talán ha felszállásunk előtt lesz még időm egy szimuláció kíséretében ki is próbálhatom. Egyesével levadászni őket, akár megölni, akár bekasznizni őket. A fejet kell legutoljára hagyni. Minden államban a fejet kell legutoljára hagyni, hisz az a legerősebb. Ha azt iktatják ki elsőként, újraalakulna a szervezet, meglehet más néven. Erősen gondolkozom az utóbbi napokban, hogy kérvényezek egy lázadók elleni csapat szervezését. Kimenni az Ocanra és egyesével levadászni őket. Megölni azt az egy férfit, ki körül járnak manapság gondolataim. Kinek szavai rémálmokat okoznak, ki miatt nyugtalan vagyok. Mégis gyávaságnak tartom, hogy mindent rákenjek. Nem az ő hibája, magamat jobban tartom. Erősebben kellett volna fognom a kiképzés alatt. De elhomályosította a látásomat tehetsége miatti dicsfénye. Bíztam abban, hogy lehet olyan jó, mint én. Hogy tökéletes katonát faraghatok belőle, hogy kiváló helyettesítőm lehetne. - Ez egyértelmű - felelem késve. Persze, hogy nem, hiszen nem vagyok egy közülük. Mégis azt az aprcsóka tényt felejtették el, mely kizáró okom volt az elitesek szemében: nő vagyok. Kezem akaratlanul is ökölbe szorul. Mintha egy nő nem lehetne azokra képes, mint egy férfi. Voltam olyan jó, mint akár bátyám, mégis csak mert nő vagyok… Persze az én hibám: miért nem hitettem el, hogy remek férfi vagyok. - A családom ott van a családom mellett - hiszen a férjem ha jól tudom képvisel minket. Meglehet, hogy fogát szívja és órákon keresztül hallgathatom tőle, mennyire borsódzik az egész családtól a háta. Hogy legszívesebben önként vetné ki magát a Volentistől, ha még egyszer ennyi időre összezárom velük őket. Mégis megtette, mert megkértem. - Ha jól tudom, az Admirális saját felesége szertartásán sem vett részt. Mint már említettem a búcsút megejtettük, egyedüliként, kit még látni kívánt a halála előtt. Többet nem kívánt tőlem, azt a cirkuszt meg végképp nem - nem arról van szó, hogy tiszteletlen lennék családommal szemben. Nyilván ha parancsba adták volna, ott álltam volna, egyenes háttal, közönyös tekintettel. Enélkül nem kötelezhetnek. Nem volt titok soha, hogy apám és a nagyapám között az utóbbi években nem volt felhőtlen a viszony. Részben miattam. Se nem kerültem be az elitesek közé és még gyermeket sem szültem. Meglehet az Admirális keze van ama dologban, hogy a flottánál szolgálhatok. Nem ér meglepetésként a hajamba túró ujjak. Ujjaim a karfára illesztett panelra simul leállítva a filmet. Félő, hogyha most nem figyelek rá, később semmit sem fogok belőle érteni. - Tesztelni kíván? - testem megfeszül, izmaim remegnek bőröm alatt. Újra előállt a régi helyzet. A közelében olyan vagyok, mint egy támadásra kész tigris, kinek támadó szándéka ott vibrál a levegőbe. Mégis egyelőre türtőzteti magát. - A változás szemernyi szikrája sem lobbant fel elmémbe. Szerencsétlenség történt, de láncreakciót nem indít be egy mihaszna terrorista - sejtem, hogy mire gondol. Mennyivel jobban örülnék, ha egymás iránti érdeklődésünk kimerülne abba, hogy néhanapján én nézek rá az ő aktájára? - Hitem és hűségem meginghatatlan a Consilium felé - hajtom hátra a fejemet, zöld lélektükröm most találkozik az ő kékjével. Különös különbség két barna szemű szülőtől, ily különböző személyiségek. - Az Ocan nagyobb veszélyt rejt magában e téren, a feltétlen szabadság csábítása, hogy azt tegyen és ott, amit csak akar, elbújva a kíváncsi szemek elől - vonom össze szememet. Hiszen egy űrdobozban mi félni valója akad az embernek? Hogy néha lelövik? Ha nem lennének ennyire töketlenek néha, már rég túllehetnék ezen. De odafent mindenki úgy bánik velem, mintha porcelánból lennék.
Régóta olvasgatom a húgom aktáját, ha akad rá időm, és nem az extra feladataim foglalnak le. Ritka gyöngyszem, ha mi ketten találkozunk, és ki kell használnom a lehetőséget arra, hogy nyugodtan, talán még emberi módra fordítva kommunikáljunk. A Consilium az egyetlen hatalom, mégis ez a beszélgetés nem juthat ki a négy fal közül, mert ha bevalósul a gyanúm, és a testvérem szimpatizál a sötét oldallal, akkor már amiatt is büntetés illetné. A szüleim esetében ez akár kitagadással is járhat. A születésünk pillanatától fogva egyetlen intézményhez lehetünk lojálisak, és a bizalmunk nem lankadhat meg, vakon kell követnünk a parancsokat. Mi van, ha érzelmek gyulladtak benne, netalán összeszűrte a levet a lázadókkal, és olyan gondolati magvakat ültettek el a fejében, mely ha kicsírázik, akkor a végét jelenthetni a családunknak? Nem mutatom kifelé, de idegesít ez a nemtörődöm magatartása. Az ajtó előtt állok, nem mozdulok, ha ő sem veszi a fáradtságot, hogy rám nézzen. A gyerekkori versengéstől megerősödött, majdnem sikerült kiölnöm belőle a nyápic énjét, de a felszínt karistolva ki tudja, hogy mire bukkanok. A filmről hadovál, nem érdekel, hogy mivel üti el az idejét, de most nem itt lenne a helye, hanem a megemlékezésen. A família fekete báránya is lehetne azáltal, hogy nem sikerült teljesítenie a kitűzött célt. Mennyivel másabb lenne, ha ő is ott harcolna mellettem, de külön lettünk választva, és a flottával éli a mindennapjait egy bádogdobozba zárva új élet lehetőségét keresve. Az állkapcsom megfeszül a következő mondatánál. Gyűlölöm a férjét, egy mihaszna aktakukac, aki bájolog a feleségemmel, de ezen kívül nem sokkal járul hozzá az emberiség fennmaradásához. - A férjéről beszél, akivel évente egyszer találkozik? Kiküldi az Admirális megemlékezésére? Szégyen és gyalázat, hogy nem állt mellette. – nem emelem fel a hangomat, ugyanolyan hangszínben beszélek, mint idáig, de érezhető a belőlem áradó sötétség. - De az Admirális köztiszteletben állt, megtehette, de maga még nem áll ugyanott. A halála előtt sok mindenkivel beszélt kedves húgom. Parancs kellett volna? – ó, ismerem a rezdüléseit, még ennyi év távlatából is tudom, hogy merre járnak a gondolatai, de mégis idegen ez a nő. Milyen hadnagy jut el arra a pontra, hogy figyelmen kívül hagyja a jeleket, és ne vegye észre, hogy az egyik legjobb embere átállt a másik oldalra? Most először lépkedek a székek irányába, és állok meg a háta mögött. Az ujjaim a lófarka köré fonódnak, és meghúzom egy kicsit, de a játék igazából itt kezdődik. Engedelmes rokon mintájára megállítja a filmet, és végre rám figyel, ami nemcsak az ő érdeke, hanem az enyém is, hogy ne alkalmazzak erőszakot nála. - Egy jó katona nem kérdez, csak teljesít. A feleletet jobban értékelném. – rántom hátra a fejét, hogy a tekintetünk találkozhasson. Az egyik karom a nyakára vándorol, és néma csendben várom a riposztot. - Szerencsétlenség, ugye? – lustán nyalom körbe az ajkaimat, és fürkészően kutakodom a zöld lélektükrökben. - Akkor miért ver úgy a verőere, mintha terroristák kergetnék? – foghegyről vetem oda, és fölé magasodom. - Ezért mehetnek csak olyanok oda, akik tudják mi az igazi hűség. Nem véletlen, hogy maga nem került be az Elit osztagba. Nincs helye közöttünk, jól mutatta a szerencsétlenségnek nevezett baklövése. – a tarkóján simítom felfelé a pihéket, és minduntalan az ujjaim körbejárják a selymes, de katonás frizurát, a pillantásom a száját fixírozza. - Gyermektelen...szégyen szégyen hátán. Meddig kell elviselnünk ezt a hozzáállását? – elkapom a nyakánál fogva, és a hüvelykujjamat benyomva a szájába bármilyen félelem nélkül tapogatom ki. Szeretném, ha nyögne, ha érezné, hogy most nem az egyik tisztjével beszél.
I have nothing to offer but blood, toil, tears and sweat
Szívesen megengednék magamnak egy gúnyos félmosolyt, mégis rezzenéstelen arccal hallgatom kedvelt bátyám méltatlan szavait. Vélhetőleg sejti, hogy drága férjemnek sincsenek kedvesebb gondolatai családommal kapcsolatban. Mégis a fickó talán élvezheti helyzetét, hiszen kitenni onnan nem tudják, rám hivatkozva. S borsot törhet orruk alá. Nem mintha szándékomban állna ilyesmit tenni családommal. Egyszerűen ők csak nem érti a helyzetet. Kedvem pedig nincs ahhoz, hogy győzködjem őket döntésem okáról. Nem fognák fel. Ezért sem megyek bele a vitába, Dariussal. Inkább agyát húzom, meglátjuk neki mennyire fog ízleni, melyet egykoron én kaptam tőle. Kicsinyes bosszú? Szó sincs róla. - A férjemről, Kit a Consilium választott mellém - hangsúlyozom ki a legfőbb hatalom nevét. Mellyel még ő sem vitatkozhat. - Az összes jelölt közül Őt találták a legtökéletesebbnek mellém - noha ég és föld a kettőnk személyisége. Mégis különös barátság fűz hozzá. Ő volt az egyetlen, kivel őszintén tudtam beszélgetni a történtekről. Tudom, hogy benne bízhatok, hogy tudja szavaim mögött mi húzódik valójában és nem érti félre. - Ha jól tudom, mégis a férjem volt az, ki rendszeresen látogatta nagyapánkat a beteg ágynál - vagyis legalább is, ha bármi gond adódott a nővér őt riasztotta. Ezért is tudtam többet betegségéről, mint azt akartam. Noha persze ennek is megvan a maga oka. Édes szüleinknek nem volt erre ideje, így bízzuk arra, ki a legközelebb van hozzá. Tudom, ha talált volna már magának másik nőt, rég elhagyott volna. - Mindössze azt tettem, melyre az Admirális utasított - vetem oda félvállról. Természetesen parancs esetén teljesen máshogy állt volna a helyzet. Akkor egyenes háttal, rezzenéstelenül álltam volna ott. Szemem pillája sem remegett volna meg egy pillanatra sem. De ez nem így történt. Az érzelmeink eme kimutatása nem a mi reszortunk, ezt meghagyjuk a hétköznapi emberek számára. S ezt Dariusnak is tudnia kell, mégis ezzel próbál fárasztani. Ez is csak egy teszt lenne a részéről? Rajtam nem tud kifogni. Senki sem fog tudni. Hű vagyok a Consiliumhoz. Egyelőre még csendesen tűröm inzultusát. Kíváncsian arra, hogy mire is készül pontosan. Vibráló izmaimat mégis érezheti, ahogy keze a nyakamra simul. Szemeimet enyhén vonom össze és végül megadom neki a választ. - Nem kergetnek, de bárki lehet közöttünk az. Akár én, de még maga is lehet - vonom össze szememet. Ha tanultam valamit az esetből, akkor az az, hogy senkibe sem bízhatok meg többet. Bárki állíthatja, hogy hű a Consiliumhoz. Ha nem így viselkedik, akkor a szavak már vajmi keveset érnek számomra. Mégis… Figyelem, ahogy egyre közelebb hajol felém, szemembe a félelem egy szikrája sem rezzen meg. Ezen a szakaszon már rég túlléptünk. - Valóban nincs? Érdekes, a Parancsnokának erről teljesen más véleménye van - lehetséges lenne, hogy nem hallott volna néhány nappal ezelőtti kiruccanásomról? Végül is… a hivatalos aktáinkba nem került bele. S Wells Parancsnoknak sem kell minden lépéséről számot adnia. Mégis ez az apró megjegyzés is sokat elárulhat drága bátyám számára. Tudom, hogy alkalmas lettem volna oda. Tudom, hogy megvannak hozzá a képességeim és helyt tudnék ott állni. Nyakamat ért szorítás hatására, csigolyáim szinte a székbe passzíroznak. Mégsem hallja hangomat. Ujjainak eleinte még engedelmeskedem, de ahogy egyre csak tolakodik, úgy fordítom oldalra a fejemet. Kezemmel fogok karjára, s a csuklóján tapogatok ki egy érzékeny pontot. Egy minden ember számára érzékenyt. Közvetlenül a hüvelykujj alatt. Egy kis nyomás kell ahhoz, hogy még a legképzettebb katonák tenyere is akaratlanul görcsbe ránduljon. Az emberi test gyönyörű. Tele van apró kis pontokkal, melyek létezéséről alig tudnak, mégis felhasználhatóak ellene. Ha tervem sikerül, úgy újra meg tudok szólalni, ám fejemet nem fordítom vissza. - A gyermekáldást a tökéletes családot is elkerüli nem igaz? A mi mentségünk érhető, hiszen a Consilium érdeke sem az, hogy egy hibás gént továbbítsunk - magam is tudok érzékeny pontra érinteni. Gyermek terén nem én vagyok családunk áldása. Oh, korán sem. Ezt nem tőlem várják. - S remélem tudja, hogy nem előttem, hanem az Admirális előtt adózik tiszteletlenséggel szavai miatt - hiszen ő volt, ki úgy rendelte, hogy mindezek után a Flottánál szolgáljak. Földi életét akarta örökíteni ebben. Ha mégsem sikerülne, akkor elméleti síkon még csak azon gondolkozom mily egyszerűen tudnám nyakát így satuba fogni, hirtelen felemelkedett lábaimmal. Aztán pedig könnyedén az előttem húzódó széksor támlájának lökni őt. De ez még csak elmélet, várjuk ki, hogy eme gyenge pont rá miként hat.
Tehát William újra házasodik, immáron negyedjére. Azon túl, hogy több consiliumi társamról tudom, hogy titkon fogadást kötöttek meddig húzza az új lány majd - másfél év és két hónap között vannak a tippek, egy tipp se volt rá, hogy megtörné a balszerencsés átkot, ami Williamet sújtja -, én kíváncsi is vagyok rá. Természetesen nekem is megvan a tippem, csak van elég eszem ezt nem hangoztatni, mert nem szeretném légzsilipen kívül tudni magamat. Én kíváncsi vagyok. Tudom, hogy az első három feleségénél annyira nem volt körültekintő William. Formásak voltak, rendezett körülmények között éltek, nevelkedtek, egyik-másiknak még voltak értelmes gondolatai is, nemcsak szép biodíszlet volt William mellett a fontos hivatalos eseményeken. De ezt a negyediket tudom, hogy jól megválasztotta, mi több, van jegyességi idő is! Különös... Miért pont ő? Mit tudhat ez a nő? És ami a legfontosabb kérdés: miként tudnám én ezt a javamra fordítani? Ezért is indultam el a civil zónában. Az adatbázisban láttam, hogy ma kimenője van Samanthának, William-nek viszont elfoglaltsága, tehát van néhány óra, amikor a jegyesek nem együtt vannak, és gondolom lazítana is az ifjú hölgy. Nehéz egy civil vagy szabadnapos katona fejével gondolkodni, de arra jutottam, hogy bizonyosan kikapcsolódás után néz, márpedig gondoskodtunk róla, hogy ebben a zónában legyen minden. Minden, ami elterelheti a gondolatokat bármiféle lázítóról. Kenyeret és cirkuszt a népnek, ugyebár. A kameraképek alapján hamar kiderítettem, hogy nincs az étteremben, a kilátóterasznál vagy az edzőtermeknél, így míg lefut a keresés a többi helyre vonatkozóan is kellemesen sétálok egyet. Azon kevés consiliumi tag közé tartozom, akit általában nem kísér elől-hátul több testőr, asszisztensnek meglehetősen rosszul álcázott kigyúrt és fegyveres kísérő. Mire nem jó a hírnév? Mintha az érintésemtől kapna valaki egy nagy adagot a Fekete pirulában lévő szerből. Hátam mögött összekulcsolt ujjakkal kényelmesen sétálok, udvarias negédes mosollyal bólintok annak, aki köszönt, és míg várom a lefuttatott keresés eredményét, a tekintetem is keres. Hátha...
Szer. Dec. 27, 2017 11:17 pm
Nem tudni, hogy mikor fogunk újra útnak indulni. Már napok teltek el onnantól, hogy megérkeztünk. Talán még egy pár nap, azonban eme fajta tétlenség nem az én kenyerem. Talán otthon kellene lennem, mégsem tudok. Az elmúlt napokat az Ocanon töltöttem. Mégsem látogattam meg bátyám, vagy családját. Sose tartom szükségesnek.
