Ethan sosem volt azon emberek egyike, aki ne tudott volna olvasni a sorok között. Nem hülye, ez biztos. De pont azt szeretem benne, hogy általában megosztja a gondolatait, majd pedig csöndben marad. Tudja, hogy nem vannak témák, amikbe nem kell belenyúlni. Most sem hazudtolja meg magát, ahogy beszélni kezd, én pedig figyelem, hátha mond újat. Mindig jó egy újabb nézőpont, néha rávilágítja az embert a hibákra, újabb részletekre, ami sosem baj… - Igen – jegyeztem meg csak kurtán. Igen, titkos küldetésre, amihez egy jó erős poszton lévő flottatag sem tudhat. Na miért? Mi az, amit még a katonaság szeme elől is el kell rejteni? nem mondom, nem tartom szentnek a Consiliumot, de mégis csak azon vannak, hogy mi emberek fenn maradjunk, még ha ehhez meg is van a módszerük… De ők még mindig elfogadhatóbbak, mint az ocantiszok… Valahogy ez az egész alien-esdi nem fekszik nekem, pláne, hogy Cloris és Marc is valamiért az Ocanra lett leküldve, és olyan magyarázatokkal jönnek, amitől az ember csak szemet forgat. Csak nekem furcsa az egész?! - Akkor egyetértünk, hogy nem a lázadásról szól – jegyeztem meghalkabban. Abszolút azt vallottam, hogy semmi köze a lázadásnak ehhez. Az ég adta egy világon, nincs semmi köze. Persze, zavaró szemcsék a gépezetben… Hmm, most éreztem meg igazán, hogy azzal, hogy hajózgatunk, mennyire nem látunk a rendszerben. A legfrissebb információink, amik eljutnak hozzánk, azok is több hetesek… Így aztán mire építsen bármit is az ember? Érdekes, hogy Crash is osztja ezt, bár, amilyen múlttal rendelkezik, ő sem éppen ma esett a feje lágyára, ez is biztos. Összébb vontam a szemöldökömet. – Egy célponthoz egy egész csapat? Semmi jó nem származna abból, ha megölnénk a vezért, hiszen az ocantiszok azonnal az Ellenállás oldalára állnának. Szerintem ezt tudja a Consilium is…. – de nem fejeztem be a gondolatmenetemet. Mi van, ha minden kitaláció? Hogy az ocantiszok és a békeszerződés? Minden szemfényvesztés? de miért? Miért érné meg a Consilium 10 főjének ezt kitalálni? Nyugalomért…? Az éppen nem létezik, mióta nincs a Föld. Felkuncogtam a családi vacsorára. Oh, Crash, ennyire még nem élveztem, csak Alexnél, hogy nem tudod, ki lesz az új közlegényünk. Oh, kedves, ha tudnád, hogy az a családi vacsora szinte itt lesz a fedélzeten. De nem ejtettem erről egy szót sem, és igyekeztem a legjobban eljátszani, hogy semmit sem tudok az ügyben. - Jól sejted – bólintottam elégedetten. – Felesleges lenne kérdezned. Már pedig, mert egyelőre még minden spekuláció. Csak különös egy-két dolog, és Alex szava nem éppen dobna sokat… Talán, Crash-é, és igen. Egy kevés gondolatmenet nem ártott, bár em mondanám, hogy előrébb jutottam volna. De miben is kellett volna előrébb jutnom?
Lezseren megvonom a vállaim, mintha a Jola és az Arkham közti barátságos Laser-Tag múltkori eredményeiről beszélgetnénk, és nem a vezetőink által esetlegesen titokban tervezett valamiről. Hazaárulás...ez a szó ugrik be leginkább, ha a helyzetre gondolok, de aki beszari, inkább ne is álljon szóba ezzel a vöröskével nem igaz? -Lehet, hogy csak úgy mellékesen velük is kell foglalkozniuk, de nem, nem hiszem, hogy ez főleg róluk szól. A többségük úgyis tudós, orvos, meg egyéb tojásfej, a közkatonáink is megennék őket reggelire. Aztán viszont megvakargatom a tarkómat, és enyhén grimaszolva bólogatok. Valóban, egyetlen célponthoz sok lenne...pláne, hogy milyen emberek vannak a különleges erőknél. Ismerek ott egy srácot, aki a szemem láttára origamizott egy pilótafülke acélajtajával. -Bevallom, az Ocantisokról csak azt tudom, hol kell meglőni őket, hogy megmakkanjanak. Mint kiderült, az én puskámmal szinte bárhol. Eleve, az egész nép aktája olyan, mintha valami fantasy lenne, de amennyire felfogtam, a vezetőjük nagyon erős. És ő köti össze az egész népet. Ha tanítvány nélkül hal meg, nem lesz még egy, és lehet a Consilium arra játszik, hogy ha nincs egy közös vezető, akkor az őslakosok egymással kezdenek el háborúzni, mint egy normális faj, ahelyett, hogy itt harmonizálnak. Kicsit sok volt ez egy lélegzetre, meg bevallom ez már kezd az eszetlen összeesküvéselmélet kategóriába átmenni. Le is állok, aztán pedig valami furcsa csillogást látok Amelia szemében, amitől rossz érzésem van. Mintha készülne valamire... -Aztán lehet, élve kell nekik. Ha megfejtik, honnan a vezér ereje, és le tudják másolni, az Ocantisoknak esélye sem lesz. Na nem mintha most lenne, ha komolyan akarnánk harcolni. Aztán bólintok. Ha nem akarja elmondani, hát nem. Felteszem, úgyis csak bajba kerülne, bármiről is van szó. -Parancsnok... - Szólok hozzá halkan, és most direkt a rangján szólítom, hogy felkeltsem a figyelmét. - Ha bezárják, Alex tuti megszökteti, és akkor ő is szökevény lesz, minek következtében nekem kell majd vezetni ezt a hajót. Ezt maga sem akarhatja, szóval kérem legyen óvatos.
Egy hatalmas, kék, fehér pöttyös bögrével a kezemben érkezem a parancsnoki hídra. Persze víz van benne, kávéval aligha tudnám feltölteni, de valamiért még ezt is öröm inni belőle. Gondolom mert megtehetem. Magamban járkálok körbe körbe, szúrós szemmel sandítva oldalra minden kör után, míg végül elhatározom magam, és újra helyet foglalok a híd közepén álló hatalmas, karfás székben. Nem most ültem bele először. Már a kinevezésem előtt is szerettem ezzel idegelni Alex-et, most azonban, hogy az én helyem lett valahogy...taszít a trón. Leteszem a bögrémet a helyére, majd a karfába szerelt kijelzőkre pillantok. A legénységet elengedtem kimenőre, mindenkit egytől egyig, leszámítva azt, akinek hozzám hasonlóan az a szerencsétlen helyzete, hogy ketteslével mászta a ranglétrát, és most itt lesz velem a hídon. Épp látom, hogy megérkezik, és egyetlen gombnyomással beengedem. -Üdv a hídon Kami! Majd emlékeztess, hogy adjak hozzáférést a hídhoz, ha ma jól szerepelsz, kérlek foglalj helyet. Az első tiszt széke felé mutatok. Mindig is furcsálltam, hogy ezen a hajón ő a pilóta is egyben, de még mindig jobb, mintha a kapitány vezetné. -A mai szimulációs gyakorlaton élőben is megmutathatod, mire vagy képes, ha neked kell vezetni ezt a monstrumot, azzal az apró módosítással, hogy a szimulátor program épp frissül, ezért tényleg ki fogunk repülni, és teszünk egy kört a bázis körül. A kapitány mellett a navigátorod is én leszek, puszta nosztalgiából, de mivel nem megyünk messzire, sok dolgom úgysem lesz. Ha kész vagy, indulhatunk! Próbálom nem túlzásba vinni a kapitányi hangnemet, de ez a terem mindig lelomboz. Bárhova nézek Alex-et látom, ahogy könyökölve grimaszol, olyan képet vágva, amin állati nehéz nem nevetni. Vagy Amelia-t, ahogy felül az egyik pultra és...na erre pláne jobb nem gondolni. -Khmm...tehát, Parancsnok, hajtóműveket készenlétbe!
A kinevezésem, nos pont úgy zajlott le ahogyan azt a Kapitánytól elvárható volt. Sok veszteség ért minket mostanában. Nehéz volt mind ezt feldolgozni. Lehet még nem is sikerült mindenkinek. De az élet megy tovább. Emlékeinkben viszont mindig is ott lesznek az elveszett társaink. Be kell bizonyítanunk, hogy nem hiába áldozták fel az életüket. Én akarok lenni az egyik azok közül, aki felfedezi azt a bolygót, ami megfelelő lesz a számunkra. A Jola legénységének kell elsőként rálépni a felszínére. Biztos van olyan naprendszer, amiben van egy olyan bolygó ami hasonlít a Földre. Csak a kérdés az, hogy mennyire lesz lakott, hisz akkor biztos vagyok benne, hogy elkerülhetetlen lesz egy háború. Talán nekem is pont jókor jött ez a kinevezés, hisz ezzel sokkal nagyobb felelősséget varrtak a nyakamba. Sok munkám lesz, ami majd leköti a gondolataimat. Nem lesz időm a múlton rágódni és ennek nagyon is örülök. Bízom benne, hogy idővel a Kapitány is rájön erre és nem teherként gondol majd az új pozíciójára. Egy széles mosoly kúszik arcomra ahogyan belépek az ajtón. Látom rajta a gondterheltséget. No de hamar elűzzük azt. -Hello Kapitány! Nos ez a hely nem sokat változott… Azért bízom benne, hogy nem fogsz kidobni.-Vicces lenne, ha a kinevezés után ki is dobna mondván nem tudom vezetni ezt a bazi nagy űrhajót. Talán egyszer próbáltam ki, de azt is nagy titokban. Azóta se meséltem el senkinek. Engedelmesen leülök a mutatott helyre. Furcsa itt lenni, de egyben jó érzéssel tölt el. Izgatott vagyok és nem is kicsit. -Oh ez remekül hangzik! Maga a Kapitány a navigátorom! Megtiszteltetés!-Kacsintok felé egyet. Régről ismerem ezt az idiótát. tudom, hogy soha nem akart kapitány lenni, de sajnos az élet így hozta. De a kezemet tűzbe tenném érte, mert tudom, hogy az egyik legjobb kapitányunk lesz. -Igenis Kapitány!-Bólintok egyet és már be is indítom a hajtóműveket, majd a többi szükséges kapcsolót is aktiválom, miközben alaposan végigmérem a jelzőfényeket, a mutatókat. Úgy tűnik minden a legnagyobb rendben van. Indulásra készen áll a hajó.
Fél szemöldököm felvonva figyelem Freya érkezését, pláne, ahogy abbéli reményeit fejezi ki, hogy nem a légzsilip lesz ideiglenes szállása. Vagy lehet nem ilyen agresszív kidobásra gondolt? -Pressia is a hajón van még. És Jack is...igaz ő még csak 12 órája...ha túléli az első napját te is megismered. Komolyan, néha az az érzésem, hogy nem is erősítést küld a Consilium, hanem bérgyilkosokat, ak8iknek én vagyok a célpontja...a lényeg, hogy neked nincs miért aggódnod ma. Ezt is ugyanígy kell vezetni, csak eddig neked kellett kitérni mások elől, most meg előled reppennek majd félre. Hátradőlök a fotelben, amíg ő kiélvezi ezt a megtiszteltetést. Még egy alkalomhoz illő gúnyos tisztelgést is bemutatok neki, bal kézzel, ördögvillát formálva az ujjaimmal. -Rendben. Lássuk csak...Jelenleg az űr csak a miénk, még órákig nem fog erre repülni egyetlen sikló sem. Minden általam felügyelt rendszer elfogadhatóan működik bár...mi a szösz...oké, a mozgásérzékelő raktér szellőzőiben bekrepált, de ha dokkoltunk úgyis megnézetjük, addig megvagyunk ezek nélkül, úgyis üres minden. Segítek neki elvégezni a további repülés előtti ellenőrzőlistát, aztán újra a kapitány szerepét veszem magamra, és kiadom a parancsot. -Rendben Parancsnok, azt szeretném, ha megkerülné a Volentist, majd egyenesen a Rasa felé fordulna, és teljes sebességgel bele hajtana. Várok egy másodpercet, majd hozzáteszem: -Törölje az utolsó parancsot. Kerüljük meg a Volentis-t, majd az Ocan holdját is, végül vissza az állomás köré, egy nyolcast leírva. A cél ugyanez a dokk. Aztán, mivel tényleg üres az űrnek ezen része csak hátradőlök a kapitányi székben, és hagyom, hogy az első tisztem, és kormányosom végezze a dolgát.
Bíztam benne, hogy nem áll szándékában kidobni engem a hajóról. Mikor bejelenti, hogy Pressi és az új al parancsnok a fedélzeten van még biccentek egyet jelezve, hogy megértettem a szavait. Kíváncsi leszek arra a bizonyos Jackre. Remélem könnyen megtaláljuk a közös hangot és sikeresen együtt tudunk majd dolgozni. -Ha nem éppen lelőni akarnak. De értem én. Menni fog, nem kell aggódni.-Mondom úgy, mintha őt kellene nyugtatgatni, holott nagyon is látszik, hogy erre nincs szükség, én viszont tényleg izgulok, de próbálom ezt titkolni. -Köszönöm Kapitány!-Mosolyodom el, ahogy a jelentés végére ér. Mondjuk az a kis hiba most tényleg nem fog minket akadályozni a gyakorlásban. Nem hiszem, hogy pont most akarnának majd minket megtámadni. Egy pillanatra ledöbbenek, mikor kiadja a parancsot, majd felnevetek, ahogy kijavítja ezt. Bevallom őszintén el tudom képzelni, hogy egyszer annyira elege lesz ebből az egészből, hogy komolyan fogja gondolni a szavait. De úgy tűnik most még bírja idegekkel. -Látom semmit nem változál… Félre ne érts… Ne is változz meg. Így szeretünk téged!-Egy újabb kacsintás, majd kezdődjék a gyakorlás. Lassan indítom el a böhömnagy vasmadarat. Egy széles mosoly kúszik arcomra, ahogy megindul. Végre vezetem!!!
-Ki akarna lelőni? - Kérdem, próbálva utánozni Picard kapitány érdeklődő, és támogató hanglejtését. Nem hiszem, hogy sikerül, hisz tényleg nem tudom elképzelni, kivel harcolnánk az űrben. Oké, Az Arkham nevű repülő cirkusz fura hajó, de tuti ők is ezt mondják rólunk, nem teljesen ok nélkül...és meg ők sem hiszem, hogy ránk lőnének, véletlenül sem. Szemem sarkából látom csak a reakciót a parancsra, és amikor felnevet, és sóhajtok. -Ja...vicc volt... - Mormogom halkan, aztán hagyom, hagy koncentráljon az irányítókarokra. Egy ekkora valamit vezetni, és látni, ahogy reagál minden mozdulatunkra...leírhatatlan érzés. Én ugyan csak a nyílt űrben próbáltam, nehogy nekimenjek valaminek, de nagyjából tudom mit érez most. Ahogy sikerül 2 Jolányi távolságot tenni közénk és a Volentis közé, újra parancsot adok: -Rendben, kapitányi engedélyt kap az ilyenkor előírt sebesség átlépésére. Hajtsunk belátása szerint. Irány a Sephine nevű hold! A műszereim felé visszafordulva újra átveszem az irányítást a navigátori konzol felett is. Kívülről talán érdekes, hogy két posztot tudok betölteni egyszerre de...amikor minden jól megy, és tök üres az űr, egy ember is elvezeti a hajót. Abban nincs semmi. Ha viszont történik valami... -Egy pillanat... - Szólalok meg úgy 5 perc repülés után. - A műszerek befogtak egy nagy sebességgel közeledő masszív tárgyat. Pálya kiszámítása folyamatban ééés...Igen. Jelenleg minket elkerül, de az állomás felé tart egyenesen. Menjünk közelebb, látni szeretném ezt egy más szögből is.
-Nem tudom… Bárki, akit zavarunk. Nem hiszem, hogy minden létforma olyan nagyon békés lenne.-Rántom meg közben a vállam. Persze tudom, hogy nem fognak minket lelőni. De mindig mindenre fel kell készülnünk. -Jó van na! Nem mindig egyértelmű nekem, hogy mikor poénkodsz és mikor beszélsz komolyan. Sokszor beleestem már ebbe a csapdába. Ezt te is jól tudod.-Szélesedik ki mosolyom. A poénjait is olyan komolyan képes mondani, hogy tényleg nem egyértelmű, hogy most poén vagy sem. Amint engedélyt kapok a sebességkorlát megszegésére gyermeki izgatottság tűnik fel szemeimben, pedig nincs is születésnapom. Ilyen hatalmas ajándékot sem kaptam meg. Hálás vagyok neki, de tényleg! -Értettem Kapitány és köszönöm!-Már gyorsítok is a tempón. Természetesen nem szállok el. Lehet, hogy üres az űr, de azért óvatos maradok, de ennek ellenére „rátaposok a gázra”, ahogy a földiek mondták anno. Oldalra pillantok mikor valamit észrevesz. Miközben hallgatom őt az „utat” is figyelem. Szóval egy idegen tárgy, jármű… Mondom én, hogy valaki akár még le is lőhet minket. Ha ez megtörténik, akkor legközelebb már komolyabban fog venni engem a Kapitány. -Értettem!-Azzal elindulok a megadott irányba. A sebességből kicsit visszavettem, nem szeretnék ütközni az idegennel. Közben figyelem a „tájat”, keresve a száguldó tárgyat.
-A jelenlegi tudásunk szerint egyik létforma sem békés. De egyenlőre úgy tűnik mi vagyunk az egyetlenek idekint, minden más létforma maradt a bolygóján. Aztán csak mosolyogva legyintek neki. Kár lenne ezért a hajóért, és....őszintén szólva mostanában valahogy a kedvem is jobb volt...mielőtt kitört a frász, és ebbe a székbe kerültem. Azóta minden olyan bizarr. -Letapogatás folyamatban. Kiteszem a műszerek eredményeit a fő képernyőre. 3 hatalmas aszteroida látható, ahogy egymáshoz közel repülve haladnak az állomás felé. Összeráncolt homlokkal nézem át az eredményeket. -Vigyél még közelebb Kami. Nem tettszik ez nekem...viszont legalább nem ufók. A végét csak úgy hozzátettem, mintha tudtam volna, mire gondol éppen. Mondjuk volt egy sejtésem. Elsőre én is arra gyanakodtam. A gépek befejezik a számításaik, és már látjuk is, hogy jelenlegi sebességgel a köveknek úgy egy napja van hátra a randiig az állomással, vagy ha azt elvétenék, a bolygóval. -Fura. Olyan szögben repültek, hogy csak most vettük észre. Mindegy. Jelöld meg őket a csillagtérképen, és küld át a koordinátáikat az űrbázisnak. Ketten fogunk rakétakilövést kockáztatni.
Csüt. Feb. 01, 2018 8:04 pm
