-Udvarlásnak nem, legfeljebb próbálkozásnak...bénának.
Felvont szemöldökkel nézem Nadit, és hallgatom, de nem tudok sokáig komoly arcot vágni. Azonnal nevetnem kell a hangsúlyán, és úgy csinálok, mint aki megugrik egy kicsit a bokszkesztyűs taperolásától.
-Na de kérem, nekem barátnőm van... -Szólok rá és hirtelen finoman arrébb ütöm a kezét, mintha tényleg egy sikátorban védekeznék a zaklatóm ellen. Aztán azonnal kisterpeszbe ugrok, előre dőlök, és felemelem az ökleim védekezőn, ahogy kell.
-Add meg magad, amíg szépen kérem. Hííííja!
És már ütök is előre gyorsan, a komikusan magas csatakiáltás közben.

Csak bólogatok nagy komolyan a szavaira, mielőtt lecicázom. Úgy tűnik, tényleg vissza rakatta a régi humorchipjét, vagy én lettem megint az az ostoba kis fruska, aki a rózsaszíntől nem lát, nem hall, és bármin képes nevetni. Szélesen vigyorogva emelgetem a szemöldököm, mikor arrébb üti a kezem majd látványosan csücsörítve cuppantok egy hangosat. - én nem mondom el, ha te sem. - Mivel azonban felveszi az alapállást, inkább hátralépek egyet, és valamivel komolyabb képet vágva emelem fel én is a kezeimet. - Akkor kérd szépen! - gúnyolódom könnyedén a fedezékem mögül, de azért hátraugrom, amikor megpróbál megütni. Még így is eltalálja a védekező kezemet, ami kicsit felspannol azért. - Na jó, ennyi volt, innentől nincs kegyelem! -  összehúzom a szemöldökömet, hátha úgy hatásosabb lesz, amit mondok, aztán összekapom magam és nekiugrom.  Kemény ütésekkel sorozom meg a fejét, vagy a kesztyűit,  aztán egy mély elhajlást követően megpróbálok megint testre támadni. Közben érzem, hogy el kellene tűnni már a közeléből, de ezt a hibát is el kell követnem, mert ha nem, továbbra is ugyanott fogok tartani: félni fogok az első ütéstől, ami biztos, hogy nem egészséges dolog. Szóval hadd szóljon!

-Ja...mert olyan jól tudunk titkot tartani... - Vágok vissza kuncogva, aztán picit megszurkálom őt, ahogy védekezni kezd. Jóformán alig érintem meg a kesztyűit az ütéseimmel.
-Naaaa, légyszi, add meg magad. Mindenki engem néz, és ha megint elversz, kitesznek a pasi klubból...
Próbálok még szépen is nézni rá, de nem akarom sokáig tartani ezt a színjátékot. Komolyan hiányozni kezd az előbb levett sisakom, párszor már úgy kell elhajolnom előle, mintha ez egy igazi csata lenne.
-Oké...Biztos, hogy nem csináltad ezt még korábban???
Kissé bátrabban támadok vissza sokadik ütése után, és megcélzom a hasfalát. Ilyenkor azt kell gondolni, hogy ez nekem jobban fáj mint neki, de fizikailag ez aligha igaz. Minden esetre nem adok bele mindent természetesen.
-Jól vagy...? - Kérdezem aztán.

Nekem jól ment. Neked voltak gondjaid... - vonom meg a vállam még mindig vigyorogva, és bár tisztában vagyok vele, hogy rémesen visszafogja magát, azért látom, ő is élvezi... Nos, azt még nem tudom, pontosan miért, de gondolom a jó társaság. Háhh!
Csak egy pillanatra ingok meg. A kiskutyus tekintet egyszerűen nem tud nem meghatni. De megrázom magam és felveszem a ritmust. És persze a keménycsaj attitűdöt. - Ha téged kitesznek, akkor az nem is pasiklub. Különben is, - egy keményebb ütéssel próbálkozom, továbbra is inkább csak testre - minden pasiklub tök sznob. - mondom vigyorogva, majd még hozzáteszem: - Nem, ezt még sosem, de azért edzeni rendszeresen jártam. - egyre magabiztosabban mozgok, bár ez valószínűleg a könnyen adott sikerélményeknek köszönhető inkább, nem pedig a technikám gyors javulásának. Ezért is érint olyan rosszul a gyomros, ami egy pillanatig úgy érzem, letaglóz, de aztán rájövök, hogy csak elfelejtettem levegőt venni az ijedségtől. Vagyis meglepetéstől. Nevezzük inkább meglepettségnek! Jobban hangzik. A pocimat dörgölve egyenesedem ki, és próbálok őszintének tűnni, mikor azt mondom: - Minden oké, folytassuk! - de igazából nem mozdulok még vagy ... talán fél percig. - A simogatást mondjuk jobban bírom... - jegyzem meg félhangosan, hogy csak ő hallja, aztán egy hirtelen ugrással előtte termek, és megsorozom a kesztyűit.

-Ez édes - Vágok vissza, tényleg elérzékenyülve kicsit. - Mondjuk nem hiszem, hogy létezik bármi ezen a hajón, amit sznobnak lehetne nevezni de….köszi.
És tényleg sugárzik a mosolyom. Hiába na...ha egy ilyen nő mondja, hogy jó pasi vagyok… bár, a testi adottságaim aligha jelentenek bár bármit, és mégis. Az élet fura.
-Igen, de ezt azért gyakoroljuk, ha valaki meg akarna simogatni, el tudd törni az orrát.
Szemtelenül vigyorgok rá megint, de ahogy előttem terem, az majdnem igazi meglepetést okoz. Fel is emelem mindkét kezem, és hátrálok egy picit.
-Jesszus...lehet legközelebb inkább a birkózást kéne gyakorolni!  - Szalad ki a számon, ahogy hárítom az ütéseit, és ezúttal nem támadok vissza. Egy ember aligha tudna erre koncentrálni ilyen ütemnél. Hehe...ütem.
-Oké-oké! Elhiszem, hogy nem vagy már védtelen...elég lesz…..te jó ég…
Ha abbahagyja, még hátrálok egy fél tappancsnyit, és végig mérem őt, megint mosolyogva.
-Képzeld, van már a kabinomban meleg víz….

Te most viccelsz? Annyi sznob van itt, hogy meg sem tudom számolni hirtelen. - elnevetem magam de közben csak a mosolyát nézem. Olyan őszinte és tiszta, mint amilyen csak egy gyerek lehet. Ebbe most nem akarok belegondolni, úgyhogy gördítem is tovább a dolgokat. - Én simán eltöröm bárki orrát, ha hagyja. - Aztán elé ugrom és tényleg megpróbálom megmutatni, hogy egyébként valóban nem vagyok teljesen védtelen. - Birkózást? - felvonom a szemöldököm. - Azt nem vállalom be nézők előttt... - Ahogy elismeri, amit szeretnék, leállok, és kicsit pihegve, kesztyűs kezemmel az oldalamat masszírozva nézek rá. - Biztos vagy benne? Én azért leellenőrizném a helyedben. Megmutatom, hogy kell. - a számmal tépem fel a tépőzárat az egyik kesztyűn, hogy le tudjam venni, aztán megszabadulok tőlük és megnézem az ökleimet. - Azt hiszem, tényleg szükségem volt erre. Mostmár sokkal magabiztosabban fogok visszadumálni akárkinek. - súgom oda Tommynak, miután kimásztunk a ringből, és kifelé sétálunk az edzőteremből.

//köszönöm szépen a játékot :*