Niko & Hespera

It's nice to meet you... But who the hell are you?

- Nos, ők a Consilium. Nem kell tennie értük semmit ahhoz, hogy elvárásaik legyenek. Már a Volentis előtt sem volt igazán szabad akaratunk - magyarázom a tőlem telhető legsemlegesebb hangon, hogy még véletlenül se hallhassa ki szavaimból, hogyan vélekedek erről az egészről. Az egyetlen, amit észrevehet, az ingerültség, mert a mondandójával csak tovább súlyosbította a helyzetet; nem elég, hogy megszökött tőlük, még ezek szerint a nagykutyáknak terveik is vannak vele. Mégis hogyan tudnám legálisan a hajómon tartani ezek után anélkül, hogy szembeszállnék legalább egy Consiliumi taggal? És egyáltalán miért próbálnám meg, miért tenném kockára a karrieremet és a legénységet egy idegenért?
Mert jó szívem van, azért, hogy a fene vinne el. Csak nem tudom, ez meddig elég.
Na jó, ennyire jószívű még én sem vagyok. Ahogy a különlegességéről kezd el mesélni, bevallom, megcsillan a számító felem - kinek ne kellene egy bizonyos értelemben érzéketlen, jól kiképzett katona, amikor mindenféle önpusztító bolygókkal és földönkívüliekkel harcol? Minket is kiképeztek a harcra, félreértés ne essék, de ahogy Niko is hivatkozik magára, ő egy fegyver, ráadásul egy igen érdekesnek és erősnek látszó. Nem használnám ki, nem vagyok egy kategória a Consiliummal, de hasznomra lenne, igen, és ezt meg sem próbálom letagadni, ahogy érdeklődve méregetni kezdem.
- Érdekes... - Ennyit bökök csak ki azonban, de csillogó, izgatottságot tükröző szemem így is sokat elárul. Csendben elkönyvelem az esőre vonatkozó megjegyzését, és igyekszem lenyelni az irigység keserédes ízét. Nincs semmi irigyelni való Nikolai életében, és nem is szorulok rá, hogy emlékképek után vágyakozzak.
- Hmmm - felelem a kérdésére, már ha ezt lehet feleletnek nevezni. Visszafordulok hozzá és ellopok egy széket az egyik asztaltól, amit odakanyarítok elé, támlával a férfi felé, és szemből helyet foglalok, megtámasztva karjaimat a szék támláján.
- Természetesen jelenteni fogom, hogy itt van, és mint szökevényt, őrizetbe vettük. - A férfit fürkészem, miközben beszélek, állom a pillantását, bárhogyan is nézne rám. - Aztán kérvényezni fogom, hogy a hajón szolgálhasson. Emberhiányban vagyunk, sajnos meg kell válnom az egyik legígéretesebb katonámtól, és egy darabig még nem térünk vissza a Volentisre. Szükségem lesz valakire, aki beugrik a helyére. - folytatom némi hatásszünet után, egyértelműsítve, hogy nem óhajtom fogolyként kezelni a hajón. Nagyot sóhajtok, öt ujjammal hátratúrva gesztenyeszín fürtjeimet, mielőtt tovább ismertetném a terveimet.
- A Volentisre visszatérve pedig kérvényezni fogom, hogy bevehessem a legénységembe. Nem fogják elutasítani a kérésemet, mert azzal beismernék, hogy kísérleteztek valakin, és az nem vetne túl jó fényt rájuk... De nem fogják könnyen beadni a derekukat sem. Úgyhogy addig csodákat kell tennie, hogy bebizonyítsa, nálam jobb helyen van, mint a Consilium keze alatt. Egyelőre így döntöttem. - Apró sóhajjal zárom a monológomat, és ha Nikolai nem fordította még el a pillantását, akkor csak most töröm meg a farkasszemezést azzal, hogy felkelek a székről. Nem szeretek sokáig egy helyben lenni, főleg, hogy mielőbb cselekednem kell a szavaim beváltását illetően.
- Induljunk is, katona. - kérdőn biccentek a sebe felé, némán érdeklődve arról, tud-e jönni, de azok alapján, miket mondott a képességeiről, nem hiszem, hogy megkottyanna neki némi séta. - Apropó, nem tetszik ez a "katona" dolog. Az Arkanon mindenkinek van valami beceneve, akár felvállalja, akár nem. Az orvosunk Doki, a főgépészünk Sam. Nikolainak hívják, igaz? Akkor ön Niko lesz. Megfelel?
Újabb kérdés, bár igazából már eldöntöttem, szóval mindegy, mit felel. Nikonak fogom hívni.
- Talán még korai előre inni erre az egészre, de... Üdv a fedélzeten! - visszateszem a széket a helyére, a vállam felett mosolyogva Nikora, mielőtt még az ajtó felé indulnék. Nincs vesztegetni való időnk, nagy csata vár még ránk, mielőbb neki kell vágnunk - mégpedig fejjel a falnak.