Szemöldököm ráncolom össze, hallgatva Sammy szavait. Ilyenkor akaratlanul is elgondolkozok azon, hogy vajon mégis miként képzelik, milyen manapság a házasság. Főleg flottásként. Hogy visszamentünk volna egy feudális világba, ahol a nő neve csend és alázatos lesz a férjéhez? Mármint, vannak nők, kik ezt megteszik, vannak férfiak, kik ezt várják el, de… A magam részéről sose tapasztaltam hasonlót. A Consilium nem egy letűnt kor maradványa.
- A flotta egyik nélkülözhetetlen tagja vagy. Nem hinném, hogy nem engednének vissza - meglehet, hogy várni kell vele egy darabig, de olykor nálunk is előfordul, hogy hónapokig dokkolunk. Ez pedig édessok idő ahhoz, hogy együtt lehessünk a nekünk választott férfival. - Hivatalosan évi egy találkozásra kötelezhetnek - vonom meg a vállamat. Bevallom, vannak a rendszernek oly kiskapui, melyeket magam is kihasználok. Ez az egyik. Ennél többet nem szívesen töltenék el vele. De ő sem vele, s számunkra ez így van rendjén. Igaz a mi esetünkben speciálisak is a körülmények. Meglehet, hogyha nem hordoznám azt, mit hordozok, többször kellene találkozunk. - Te is tudod, hogy vannak alkalmak, amikor több hónapig, majd egy évig odavagyunk. Ezen nem tudunk változtatni, ez a munkánk - próbálom nyugtatni, habár nem tudom, hogy miként fog ez sikerülni.
Azért egy próbát megér, nem igaz?
- Hogy érted, hogy képeket vetített? Mikor? - csapok le az információra azon nyomban, szemöldökömet újra csak ráncolva. Mit tudhat a kis ostoba szemetesünk róla? - F8T adatbázisa nem a Volentishez van hozzákötve? - teszem fel a kérdést, hisz mint olyat, nem tudhatom, hogy honnan szedi az információit. Egy központi hálózatról talán? - Meg tudod buherálni, hogy ne a Volentis tudomására biztos ne jusson? - ha igen, akkor persze, de ha nem… Nincs az az információ, amiért veszélybe sodornám a kapitányunkat. A kérdése hallatán azonban kénytelen vagyok elhúzni a számat kelletlenül. - Nem hinném, hogy bármi hasonlót engedélyezne. Akiben hisz, azzal szemben ha nem bizonyítékokkal megyünk elébe, vajmi kevés az esély, hogy utána járhassunk a tudtával - nem ez lenne az első alkalom, hogy megkerüljük Hesperát. Lényegében egykoron a Parancsnokkal mindenkinek utánanéztünk, akit a nő a hajóra hozott. S lássuk be, az esetek nagy többségében nem is tévedett. De még neki is volt némi… Melléfogása. Mint a perverz bugyirabló.
- Még egy dologra megkérnélek vele kapcsolatban: figyelj oda, hogy miről beszélgettek, hogy miről kérdezget téged. Információkra éhes, hisz ez egy új világ neki. Okosan kell egyelőre viselkednünk vele szemben. Ha tudsz adj kitérő válaszokat, vagy homályos utalásokat. Lássuk mire megy vele és meddig bírja ki - ha valóban nincs semmi hátsó szándéka a türelme a végtelenségig is kitart, de ha nem? Meglehet, hogy ezáltal hamarabb kimutatja a foga fehérjét. - És jó lenne, ha rendszeresen lejárnál innentől az edzésekre is - hisz a férfi katona. Könnyedén kifoghat Samanthan. De talán tudnék neki mutatni pár fogást, amivel meglepheti a megtermett potyautast. Már ha tényleg ártó szándékkal jött ide. Jobb a felkészültség
Székemen hátradőlve figyelem, ahogy a gépész elpakol maga után. F8T is visszatér közénk prüttyögve és pörögve rendezkedik. Minduntalan nekimenve a székemnek. Zord pillantásom elkapva elégedetlenül pittyeg és felrója nekem, hogy gonosz vagyok minduntalan vele szemben és…
- Vigyázz a szádra szemetes - intem óva kedvenc robotom, ki aztán sértődötten inkább Samanthának segít. - Hálátlan - jegyzem meg az orrom alatt. Így mentsek meg legközelebb egy robotot, mi?
- Milyen volt a Föld? - teszem fel végül a kérdést, miközben továbbra is a nőt figyelem, ahogy mosogat.

Meglehet, hogy némileg téves képet képzelek el a házassággal kapcsolatban, de elég sok félelmem van, amik egy részét most Katrina elé tárom. Látom rajta, hogy némileg meglepem szavaimmal, de a válasza mégse képes teljesen megnyugtatni, bár remélem, hogy igaza van.
- Remélem tényleg visszaengednek majd, mert tudom, már nem maradhatok sokáig egyedül. - elhúzom kissé a számat, miközben hallgatom tovább a hadnagyot és aprókat bólogatok is arra, amit mond. Ha visszajöhetek majd az Arkanra, akkor talán tényleg nem lesz probléma, bár én szeretem a szabadságot, hogy azt csinálok, amit csak akarok és nem kell máshoz alkalmazkodnom. Jobb lenne viszont most már másról beszélni, így Nikolai pont kapóra jön, akivel kapcsolatban még mindig nem tudom teljesen, hogy mit kellene gondolnom. Valamiért úgy érzem, hogy bízhatok benne, de az agyam azt mondja, hogy legyek óvatos, hiszen soha se tudhatom, hogy mi rejtőzik egy ember álarca mögött, és nagyon kevés embernek lehet hinni mostanság.
- Egy nappal a gépházas találkozásunk után. Így csalta be az elkülönítőbe és zárta be oda F8T. Fogalmam sincs, hogy miért csinálta, de Nikolai szerencséjére arra jártam, így ki tudtam őt szabadítani onnan. De erről a potyautasunk tudna neked bővebben mesélni. - bár én is rákérdeztem, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy a teljes beszélgetést normálisan vissza tudjam adni a hadnagynak, így inkább meg se próbálkozom vele. De persze a kis robotunk is a segítségünkre lehet. Halkan hümmögök a kérdésen, majd végül határozottan bólintok, miközben ajkam is mosolyra húzódik.
- A Volentishez van kötve, így képes adatokat kinyerni a központi hálózatból, de ha szeretnénk, tudok adatokat szerezni úgy, hogy arról senki más se tudjon, csak mi. De ez tényleg maradjon közöttünk, nem szeretnék bajba kerülni. - bár így is lehet, hogy megint túl sokat fecsegek, de most az indok megkívánja a diszkréciót. És persze szavaimmal némileg le is buktattam magam, Kat könnyedén összerakhatja a képet és rájöhet arra, hogy bizony, már csináltam ilyet az alatt a három év alatt, amióta az Arkanon vagyok.
- Rendben, nem látom el túl sok információval! - mondjuk már így is többet mondtam neki, mint kellett volna, mint amennyit szabadna, de ez ellen már semmit se tehetek. Túl fáradt voltam, de remélhetőleg bízhatok majd Nikolaiban, hogy nem fecsegi ki a dolgokat a többieknek. Ha pedig mégis, nos... előttem leírja magát. Innentől kezdve viszont oda fogok figyelni minden szavamra, ahogy azt Kat kéri. Az edzés említése viszont meglep, így kissé felszalad szemöldököm, miközben a nő arcát fürkészem.
- Csak nem tartasz attól, hogy megtámadhat? - nem csak engem, bárkit, de most mégis az én edzésemről van szó. Az tény, hogy egy szépen megtermett, erős férfiről beszélünk, mégse érzem úgy, hogy veszélyt jelentene rám. Nem tartok tőle, hiába erősebb nálam fizikálisan, de persze, jobb félni, mint megijedni.
- Rendben van. - egyezek végül bele a dologba. Végülis tényleg nem árthat és néha jól esik a testemnek is a mozgás, bár néha olyan hulla vagyok, hogy az edzésekre már nem marad plusz energiám. Ideje viszont elpakolnom magam után, így nemsokára nekiállok a mosogatóba pakolásnak, mert most már felesleges kézzel mosogatnom, F8T pedig hamarosan a segítségemre lesz. Persze Katet ismét hergeli egy kicsit, de ez már oly szokványos, hogy csak mosolyogni tudok rajta. A Földdel kapcsolatos kérdésre viszont nem számítok, így a hadnagy felé tekintek, majd most én kérdezek.
- Hogy érted? Mire vagy pontosan kíváncsi? - hiszen ez elég tág fogalom. Még néhány dolgot elpakolok, ez után pedig fenekem a konyhapultnak döntöm és onnan figyelem tovább a nőt. Tőle nem számítottam erre a kérdésre. Három éve vagyok a hajón, és még sose érdeklődött a Földről, vajon most miért teszi?

Elgondolkozok azon, hogy milyen lehet az élet, ha Samanthat nem engedik vissza. Nem hiszem, hogy nélkülözhetetlen lenne, senki sem az. A flottánál nem. Bárkit könnyedén tudunk pótolni, mégis furcsa lenne egy újabb embert megszokni. Samanthát is nehéz volt - a maga módján - az új dokit is. Bárki is jön a fedélzetre nehezen tudjuk megszokni. Nem mintha egyébként a magam részéről annyira hajlanék is arra, hogy bármiféle kapcsolatot létesítsek velük.
- Ha Hesperán múlik, akkor mindenféleképpen. Ha jól sejtem, hacsak nem terhességre hivatkoznak, akkor nem könnyen engedi el a munkatársait - próbálkozok egy újabb mosollyal. Lássuk be, lévén, hogy nem sokat gyakorlom ezt, nem csak hogy szokatlan, de groteszk módon is teszem.
Azt persze nem árulom el neki, hogy ez függ a férjétől is. Ha épp olyat fogna ki, ki évi több együttlétre vágyik, akkor nehezen oldanák meg. Feszültség lenne közöttük, melyet nem minden nő képes elviselni. Előbb-utóbb feladná a harcot és behódolna. Mást nem nagyon tehetne eme helyzetben. Magam részéről csak örülök, hogy mi nem így végeztük. Nem hinném, hogy férjem szeretne, Ethan bármennyire is próbált győzködni. Tudom, hogyha megtalálná életének „szerelmét” könnyedén intene tőlem búcsút. Én pedig csak nézném, ahogy távozik mellőlem. Tán egy új férjet is kirendelnének mellém. Ilyen az élet rendje.
- Bezárta? - vonom össze szemöldököm miközben magasra emelem azt. Ajkam szegletébe mosoly bujkál meg. Nem tehetek róla. Zöld lélektükreimet a körülöttünk sertepetélő szemetesre réved, ki ekkor fordul felém és magyarázza el, hogy igen ő tette. Szinte látni vélem, ahogy csenevész módon nyelvet ölt rám. - Mégsem annyira haszontalan - jegyzem meg. - Miért tette? - kérdezem előtt a nőt, tekintetem reá emelve, majd vissza F8T-re. - Miért tetted? - biccentek felé, remélve, hogy valakitől választ fogok kapni. Nyilván nem a kis hülyétől, hisz az fülét-farkát behúzva inal ki a konyhából. Később úgy is visszajön majd, takarítania kell. Egyelőre úgy tűnik csak a kérdésemre nem akar válaszolni.
- Meglehet, hogy ő sem bízik benne. Ami szokatlan, mert ő mindenkiben megbízik - vonom össze újra csak szemöldökömet. Ez az egész kezd egyre furcsább lenni. Vajon mit tudhat a kis robot, amit mi nem? Mit rejtegethet a férfi, miről mi nem tudunk? Egyre zavarosabb ez az egész. S egyre jobban nem bízok meg benne, holott mégis megteszem. Kettős érzések, s nem tudom melyikre hallgassak.
Talán az lenne a legjobb, ha gyanakvó lennék vele szemben. Hisz legfeljebb tévedek, de akkor ő ártalmatlan. A hajóra. A többiekre. Nem csak a kapitánynak van felelőssége irántuk. Nekem is, a Paracsnoknak is.
- Nem ígérhetek sokat Samantha. Ha kiderül, hogy valóban rejteget előlünk valamit, azt jelentenem kell. Ezt te is jól tudod. Azonban ha nincs semmi, mellyel veszélyt jelenthetne ránk, úgy ez az egész hármunk között fog maradni. Feltéve, ha a szemetes sem árulja el senkinek - tudatom vele a tényállást. Sajnos valóban nem tudok ennél többet ígérni neki. Nem árulok zsákbamacskát. Ha ezután is vállalja a kockázatot, azt rábízom. Vélhetően ő is szeretne többet megtudni róla, valós adatokat. Még az is kiderülhet, hogy végig igazat mondott nekünk.
Ebben a helyzetben nem hihetünk csak a két szép szemének.
Most ébernek kell lennünk. Túl sok a véletlen egybeesés.
- Bármi megeshet, Sam. Meglehet, hogy nem fog megtörténni. De Connorról sem hittük ezt. Mégis fegyvert szegezett rátok, a legénységre. Vért akart látni, ki tudja, hogy mi történhetett volna ha összeszedettebben gondolja át lépéseit. Álmunkba is meglephetett volna. Tanuljunk hibáinkból. Egyelőre nem bízhatunk benne. Később ez bármelyik irányba változhat. Azonban nem felejthetjük el, hogy a Földön katona volt, ily kiképzést kapott - burkolva közlöm vele, hogy ő ezen nem esett át. Őt könnyedén elkaphatja bármikor és árthat neki. Egy-két önvédelmi fogást tudnék neki tanítani ilyen esetekben. A kérdés, hogy stresszhelyzetben tudná-e őket alkalmazni. Csak remélni tudom, hogy van ilyen talpraesett a nőszemély.
Bólintással és halvány mosollyal nyugtázom beleegyezését. Nem volt ez olyan nehéz. Rendszeres edzéseket amúgy is tartani szoktunk, de azon mindenki ott van. Ezt pedig külön szeretném, ha tehetném minden olyan egyénnel, ki nem jártas annyira a harcművészetekben.
S közben apró kis barátunk is visszatér, vidám hangszínen pittyegve. Furcsa, eleinte ugyanolyannak tűnt a hangja, amikor dühös, ingerült, s amikor vidámabb. Sokan azt sem képesek elhinni, hogy egy robot érezhet.
Selejt termék. Mégis… Így tökéletes. Egy külsős számára semmi különbség nincs a hangszínei között, de nekünk, kik már értik, hogy mit is zagyvál össze? Meglehet, ha újra el akarnák venni tőlünk, én lennék az első, ki kitörné eme ember nyakát. Tudja ezt ő is, annak ellenére, hogy mily ellenségesek tudunk lenni egymással.
De annyira mégsem hálátlan a dög.
- Igazából nem tudom - vonom össze szemöldököm, miközben újra ráemelem tekintetem. - Képeket, videókat láttam róla, de úgy vélem, hogy ezáltal nem igazán tudom meghatározni, hogy milyen is lehetett. Nem is tudom, hogy mire vagyok igazán kíváncsi. Úgy az egészére. Hol is lehetne ezt kezdeni? - adok neki némi nem segítséget. Hisz lássuk be, felesem választ adok neki, miközben a székben újra hátradőlök. Kezeimet ölembe pihentetve érzem karomban a seb enyhe lüktetését. Tegnap forrasztotta össze a Doki, immár szabadon lélegzik. Most mégis belehasít a fájdalom. Nem foglalkozok vele. Nem engedem neki, hogy elvegye figyelmem.

Oly sok félelmem van a házassággal kapcsolatban, és bármilyen furcsa is, az egyik legnagyobb az, hogy nem jöhetek majd vissza az Arkanra. Hespera eddig is minden szálat megmozgatott, amit csak tudott, hogy segítsen nekem, de tisztában vagyok azzal, hogy ez a végtelenségig nem működhet. A terhesség említésére viszont kissé elsápadok, majd ösztönösen érintem meg hasamat.
- Nem lennék képes máris gyermeket szülni egy idegen férfinek. - de persze tudom, ez nem az én döntésem lesz. Mégis, talán még van egy kis időm, talán sikerülni fog az, amit szeretnék, hogy megismerjek valakit vagy... Áh nem, az biztosan nem. Jobb lenne elterelni a témát másfelé, már így is túl sokat beszéltünk erről, Nikolai viszont aktuálisabb.
- Be ám! - és hogy miért tette? A kérdést hallva csak finoman vállat vonok, miközben mosolyogva figyelem Katrinat, majd pedig azt, ahogy a kis robot inkább lelép, minthogy válaszolnia kelljen. Nekem kéne helyette megtennem, de tényleg fogalmam sincs. - Nem tudom Kat, hogy mi oka volt rá. - ismerem be szavaimmal is. Erre még rá kell jönnünk, de majd F8T előbb vagy utóbb úgyis el fogja árulni. A hadnagy majd kiszedi belőle, ebbe biztos vagyok. Hamarosan viszont kiderül, hogy meglehet, én is a segítségére fogok lenni, ha belenézik a szemetes adatbázisába. A Volentishoz van kötve, mégis, képes vagyok úgy behatolni a memóriájába és megnézni a rajta lévő adatokat, hogy arról más ne szerezzen tudomást. De nem szeretném, ha ez a jövőben a Consilium tudomására jutna, még túl veszélyesnek nyilvánítanának, annak pedig tudjuk, hogy mi lenne a vége. Semmi jó rám nézve. Kissé elhúzom a számat a nő válaszán, de végül biccentek, logikus az, amit mond. Én valamiért bízom Nikolaiban, remélem, hogy nem fognak megcsalni az érzékeim, de ha mégis, akkor azt jobb lenne minél előbb megtudni, így vállalnom kell ezt a kockázatot.
- Rendben van. Remélem, hogy tényleg nem találunk majd semmit se ellene. - apró sóhaj szalad ki ajkaim közül, miközben Katrina egy újabb dolgot vet fel számomra, ami nem más, mint az edzés. Komolyan ennyire tartanom kellene attól a katonától? Ha eljárok edzésekre, akkor is simán legyőz, ha akar, ezt pedig mindketten tudjuk, de érzem én is, hogy ezt a lehetőséget most nem szabad visszautasítanom. Nem is igazán lehetőség ez, inkább amolyan rejtett parancs. Katrina csak vigyázni akar rám is, hiszen a legénység tagja vagyok, és tény, nem túl erős, hiszen sokakkal ellentétben én nem kaptam kiképzést.
- Igazad van, és igyekszem majd amikor tudok, megjelenni. Köszönöm, hogy segíteni akarsz! - de Nikolait egyelőre nem szeretném Connorhoz hasonlítani, mégis, tény, benne megbíztunk és elég komoly baj lett, a hadnagyra még rá is lőtt. Ez a férfi is tehetne hasonlóakat vagy akár még rosszabbakat is. Próbáljunk meg hát vigyázni, amennyire lehet. F8T hamarosan ismét csatlakozik hozzánk, így be is fogom, hogy segítsen, miközben én a mosogatni valókat pakolászom. Ahogy végzek, visszafordulok Kat felé, és egyelőre még nem válaszolok a kérdésre, túl tág, szeretném, ha kitérne arra, hogy pontosan mi érdekelné, de nem leszek okosabb, így végül elmosolyodom, majd egy pillanatra a plafonra tekintek és próbálom felidézni azt, ami már oly régen elveszett.
- Egy bolygó, ahogy a rajta lévő élet nem összehasonlítható azzal, ami itt van. Sajnos már akkor, amikor én a Földön éltem, az ember megszennyezte azt, ami egykoron szép volt, így kevés volt a kristálytiszta tó vagy a zöld fű, de azért még lehetett találni. Túl sok mindent tönkretettünk, de talán egykoron olyan lehetett, amilyen most az Ocan. Csodálatos, tiszta levegő, zöld területek és kék vizek... De a Földön szinte mindent idővel a betondzsungelek uraltak, hatalmas városok települtek, felhőkarcolókkal és gyárakkal, a füstök pedig megmérgezték a környeztet. Én is csak videókon és régi képeken láttam az igazi szépségét... - mit is mesélhetnék arról, ami egykoron volt? Tényleg a sok csoda már eltűnt, a gyönyörű, ókori építményekből is már csak egy-két darab maradt, de én azokat se láthattam a saját szemeimmel. Túl fiatal voltam még, és akkor még nem tudtam, hogy milyen kevés időm lesz arra, hogy felfedezzem a Földet. Pedig ha tudtam volna... akkor talán nem megyek egyetemre is és akkor talán már nem is élnék. Ha nem lenne az a szakmám, ami, engem is boldogan otthagytak volna a családommal együtt.
- Vajon az emberiség tanult a múlt hibáiból? Nem szeretném, ha az Ocan is a Föld sorsára jutna, bár szerintem az ocantisok ezt nem hagynák. Félek attól, hogy egy háború fog kibontakozni a két faj között. Te nem tartasz ettől, Katrina? - talán pont ezért is keresünk másik bolygót, amely nem lakott és ahol letelepedhetünk gond nélkül. Vagy mindez csak az álca? Az Ocanból kaptunk egy kicsi részt, de mindketten tudjuk már, hogy az ember mindig többet akar, nem fognak megelégedni ennyivel. Bár... Kat még hisz nekik, Ő nem látta mindazt, amit én. Vagy az idők változnának és a Consilium valóban segíti népünket? Még én magam sem tudom.

Ajkaimat enyhén elhúzom félelmén. Nem is félelem, inkább, hogy tart tőle. Meglehet, hogy normális esetben megérteném. Ahogy Valeria is mondta, velünk nőkkel gyakran úgy bánnak, mintha vágóhídi állatok lennénk. Tény és ebben igaza van Ethannak, mi vagyunk többen, mégis minket kell a legjobban becsülni. Egy férfira akár több nő is juthat. Ama rendszerrel nincs bajom, hogyha a Consilium választja ki számunkra a tökéletes jelöltet. Annál inkább van azzal bajom, hogyha egy nőt atrocitás éri, akkor kötelező hozzámennie a gaztevőhöz.
S ez az, melyet a másik navigátor képtelen volt akkor és ott megérteni. Dühöm ott nem csak a szabályszegésnek szólt. Kiszolgálgatott helyzetben vagyunk.
Mégis elengedem a témát, nem szívesen beszélne erről és még ki tudja. Lehet, hogy akit választanak számára tényleg az igazi lesz. Habár ebben én nem hiszek, de láttam már, hogy másoknál ez miként működött.
Szemöldököm magasra kúszik F8T közel sem ártatlan cselekedetére.
- Még hogy az androidok képtelenek komplex gondolkozásra. Mégis értem miért selejtezték le - önálló gondolatai vannak a kis szemetesnek. Képes önállóan cselekedni, kommunikálni velünk. Megérti, amit mondunk neki, még akkor is, ha olykor megpróbálja azt játszani, hogy nem teszi. Nálunk ez nem jön be. Vagy csak ritkán. De egy kis fenékberúgás segít rajta, hogy újra engedelmes legyen. Mégis felettébb furcsa - és persze bosszantó - hogy ilyet művelt.
- Próbáltad azóta előcsalogatni belőle ezen képeket? - tekintek rá Samanthara. Lehet, hogy még nem próbálta, lehet, hogy megtette. Hátha engedelmes lenne és megtenné nekünk. Bár ebben nem bízok. Mégis parancs ellenében megtenné.
Nem fogok újra Wells kapitányhoz menni panaszkodni amiatt, hogy döntését megkérdőjelezzem. Valamiért hisz Nikolainak, valamiért bízik benne. S eddig ritkán fogott mellé. Mégis… Az előérzetem rosszat sugall. Nem feltétlen a férfi ellen, hanem csak úgy… Általánosságban. Mintha valami készülne. Idegeim pattanásig feszültek, érzékszerveim a kelleténél jobban odafigyelnek minden apróságra. Furcsa zaj, szokatlan szag, tompa, villódzó fények. Minden, mi nem tartozik a hajó mindennapjaihoz most a radaromra került.
Sóhajtására újra elhúzom a számat.
- Vannak a hajón olyanok, kikkel már évek óta együtt szolgálsz. Velük kevésbé vagy ennyire reménnyel teli, mint vele - csak egy apró lábjegyzet, semmi több, mit szavamat szánom. Meglehet, hogy tejes mértékben igazam sincs, de ahogy eddig én ismertem a lányt, eléggé zárkózottnak tűnt. Mint a legtöbben. Alig ismerjük egymást. Nekem ezért könnyebb nem bízni jelenleg bennük és megkérdőjelezni minden cselekedetüket.
Talán, ha nem Nikolairól lenne szó, Samantha is így érezné?
- Mondanám, hogy úgy sincs túl sok dolog a hajón, de ez nem így van, nem igaz? - mostanság, mintha… - Mintha minden most akarna elromolni. Pedig úgy tudtam, hogy a Volentisen mindent legalább kétszer ellenőriznek a hajón - és láss csodát. Alig két év alatt felépült a hajó, lehet hogy tovább tartott és mintha most járna le a szavatossága. Mégis örülök, hogy olyan kezekben van, mint Samanthaé. Ő ért hozzá. Legalább is jobban, mint én.
Apró barátunk hamarosan visszatér, és immár csendben rendezgeti a helyszínt. Szívesen egyedül maradnék vele, kifaggatni, hogy mi az mit tud, mégsem teszem. Még nem. Még kíváncsi vagyok, hogy ő miként emlékszik a bolygóra. Melyre hamar meg is kapom a választ.
- Te hol nőttél fel? - húzom össze a szememet. Ez… nincs megemlítve az aktájában. Hiszen ha meglenne, tudnám. Feleslegesen nem kellene kérdeznem, most… mégsem tudom. Néha úgy érzem, hogy kihagy az agyam.
Kettős ábrázolást ír le a Földről. Melyet már eddig én is tudtam. Érdekes, hogy milyennek akarták látni az alvók a bolygót és hogy milyen is volt valójában. Visszavágynak egy mocskos, füstös, szmogos világba, melyben minden csak a pusztításról szólt.
- Sose tanult, soha nem is fog. Feltehetőleg az Ocant is ki fogjuk bányászni, ha nem mi, idők múlva az őslakosok. A technológiájuk fejlődni fog, mint nálunk is. Késve, de náluk is be fog indulni. Nem csak az ember, de minden nép önpusztító. Olyan ez, mintha belénk lenne kódolva - közlöm tárgyilagosan. Ebbe magamat is beleveszem, hiszen magam is ilyen lehetek. S lám, kérdését hallva, biztossá is válok ebben. - Én katona vagyok Samantha - somolygok rá kedvesen. - A mi fejünk felett mindig ott lebeg a háború szele. Ha nem találunk élhető bolygót, akkor terjeszkednünk kell. Nincs kétségem afelől, hogy a Consilium gyarmatosítani kívánná az Ocant, ez lenne a leglogikusabb lépésünk, ebben az esetben. S ez háborúval fog járni. A béke csak egy kósza illúziója a népeknek - fejtem ki véleményem, még ha sokak nem is értenek velem egyet.
Viszont tényleg katona vagyok, számunkra a béke gondolata kínzással élne fel. Holott épp azért harcolunk.

Talán jobb, hogy a házassággal kapcsolatos témát egy időre most a háttérbe szorítjuk és egy aktuálisabb dologról folytatjuk a beszélgetést. Nikolaial kapcsolatban én optimista vagyok, de tudom jól, hogy valamilyen szinten túlságosan is bízom benne. Tudom, hogy min mehet át, hiszen még csak nem is olyan régen ébresztették fel és hinni akarok neki. De tény, tévedhetek. Mégse rajtam áll, hogy mi lesz vele, de tudok segíteni abba, hogy kiderüljön, titkol-e valamit vagy esetleg igazat mond. F8T remek segítség lenne, de eddig még nem kutakodtam a katona után, talán eljött az ideje. Ő is megértené, ezt biztosra veszem.
- Eddig még nem, de ha szeretnéd, még ma megteszem. - persze nem azonnal, hiszen a szobámban van hozzá minden eszköz, amire szükségem lehet és meglehet, hogy nem fog olyan gyorsan menni, ha a kis robot nem egyezik bele. De az is előfordulhat, hogy nem lesz probléma. - Majd értesítelek róla. - természetesen személyesen, úgy a legbiztosabb, mint már tudjuk. De ha már eddig tudtunk várni vele, akkor pár órán nem fog múlni a dolog, és Katrina még a mai napon tudomást szerezhet mindarról, amivel F8T becsalogatta Nikolait az elkülönítőbe. Ezek után fogok majd mélyebbre ásni, régi adatok után, így nemsokára beleegyezek abba, hogyha olyan információt találok, akkor a Volentis és mindenki más tudtára adjuk majd, hogy mit tettünk. Persze bajba keveredhetnék, de bíznom kell benne, hogy nem fogok. A sóhajom mégis árulkodó, így kapom fel fejem és nézek bele a nő szemeibe. Tudom, hogy igaza van, de nem tudom megmagyarázni azt, hogy miért érzek így.
- Valamiért valóban bízom Nikolaiban. - szimpatikus számomra a férfi, miért kellene ezt letagadnom? Sok mindenen ment át és még próbál beilleszkedni ebbe a világba, én pedig segítenék neki. De hogy miért? Ennek nincs különösebb oka, egyszerűen így érzem, ezt szeretném tenni és örülnék, ha Ő is az Arkanon maradna, ezért is remélem annyira, hogy semmit se találunk majd ellene. A legénység többi tagjával tényleg kissé talán tartózkodóbb vagyok, de igyekszem ezen változtatni, és úgy hiszem, szépen lassan sikerül is. Az edzésekre is rábólintok, ahogy időm engedi, természetesen meg fogok jelenni, bár nem hinném, hogy a potyautasunk ártani akarna nekem, valahogy csodálkoznék rajta, de a jövőre nézve se ártana, ha felkészültebb lennék.
- Igaz. Nem tudom, hogy mi történik mostanában, de ha dokkolunk, magam járok utána és ellenőrzöm a Volentisi gépészek munkáját. A következő utunkon nem lehet ilyen probléma. - ha szükséges, akkor Hesperától is kérek majd hozzá engedélyt, de szerintem főgépészként ez a munkakörömbe is belefér. Az én feladatom, hogy mindent rendben tartsak az Arkanon, mert ha komoly baj történne, az az egész legénység életébe kerülne, a hajóról nem is beszélve, ami önmagában is nagy érték, akár csak az emberi életek természetesen. Ismét eltartana néhány évig, mire felépítenének egy ilyen hajót és csak a Jolára hagyatkozni... Így is többre lenne szükség, de tudom, mindenhez idő kell. A vacsora végeztével pakolászni kezdek és F8T is segít nekem, Kat pedig különös dolgokról érdeklődik. Nem kérdezett még eddig rá a Földre, se arra, hogy pontosan milyen életem is volt ott, így meglep, hogy arra kíváncsi, hogy nőttem fel.
- Amerikában. - nem tudom, hogy mennyire ismeri a régi városokat, amelyek már rég elpusztultak, így egyelőre nem fejtem ki számára bővebben, hogy pontosan hol. Nincs értelme már tanítaniuk, hiszen már nem léteznek, így felesleges időt venne el ez a történelemóra. De aztán meg ki tudja, fogalmam sincs, hogy milyen most az oktatás, de egyszer utána járok. Kíváncsi vagyok, hogy a katonai kiképzésen túl mi mindent tanultak meg azok az emberek, akik már az űrben születtek. Az biztos, hogy teljesen más ismeretanyaggal rendelkezünk. Mesélek még egy kicsit Katrinának, mielőtt az Ocanra térnénk rá, mely valóban csodálatos, egyszer már én is láthattam, de az ocantisokról még oly keveset tudok.
- Te tudod, hogy milyen az ocantisok technológiája? - teszem fel a nagy kérdést, melyen már akkor elgondolkodtam, amikor azzal a telepessel, Damionnal találkoztam. Nem tudom, hogy vannak-e fegyvereik vagy űrhajóik, de úgy hiszem, hogy nincsenek, mégis, honnan vehetném ezt biztosra? Katrina vajon mennyire tájékozott? A háború pedig egyre csak közeleg, Ő is hasonlóan látja, mint én, terjeszkedni fogunk, nem lesz elég az a kicsinyke föld, amit kaptunk, ha nem találunk másik, élhető bolygót. Keressük, de olyan, mintha egy tűt keresnénk a szénakazalban. Az Ocanra ráleltünk, ki tudja, hogy hány évtized kell majd ahhoz, hogy egy hasonló bolygót találjunk... és úgy hiszem, hogy minden ilyen jellegű, élhető bolygón él egy faj is. Egyik se lesz üres, csak ránk várva. A Földet kaptuk mi, és elpocsékoltuk, elpusztítottuk, most pedig képesek lennénk egy teljes fajt kiírtani vagy meghódítani azért, hogy újból azt tegyük, amit már egyszer a múltban. Ilyenkor nem vagyok büszke arra, hogy az emberiséghez tartozom, de ezeket a gondolatokat jobb, ha magamban tartom. Túl veszélyes a túl sok információ.
- Én is így látom. - bólintok rá. A tányérok a mosogatóban, az teszi a dolgát, F8T is összesöpört, így megtörlöm kezem, elpakolom még mindazt, ami elől maradt, majd körbepillantok. Úgy tűnik, hogy minden rendben van.
- De azért nem bánnám, ha egy ideig még békés időszakunk lenne. - én nem, de Katrina talán igen, hiszen ahogy mindig mondja, Ő katona. A békét talán nem is tartja olyan izgalmasnak, de igazi háborút szerintem még nem vívott, csak a kiképzést kapta meg, de persze harcokban már lehetett része. Szinte semmit se tudok róla ilyen téren.
- Te milyen bevetéseken voltál eddig? - teszem is fel a nagy kérdést. Lehet, hogy néhány bolygón szükség volt már a katonai képzettségére, de ebbe se vagyok biztos. Remélem, hogy beszélhet róla és nem titkos minden, de szeretnék én is tisztábban látni. Ne csak én legyek nyitott könyv, engedje, hogy én is belelapozzak egy kicsit.

- Amint lesz egy fél perc szabad időd - nem terhelném feleslegesen túl szegény lányt. Van épp elég baja most. Szabadidőjében igaz, hogy főz, de felesleges terheket nem rónék rá. Az csak munkaképességét rontaná, jelen helyzetünkben ezt pedig nem engedhetjük meg.
Nem mindig könnyű egy vezető élete. Sok mindent kell mérlegelnie, sok mindent kell átgondolnia, mielőtt döntésre jutna. Meglehet, ezért is nehéz most Nikolai-val, az én szemszögömből. Ha egyszerű katona lennék, megbíznék benne is, mint minden más társamban. Nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy egy nagy család a katonaság, hiszen vannak közöttünk olyanok, kik rosszat akarnak nekünk. Ezzel tisztában vagyunk. Azonban egy harcban, egy szituációban akaratlanul is életünket adjuk más emberek kezébe. Azonban már nem vagyok egy egyszerű katona. Nem bízhatok meg benne, csak azért mert oly szimpatikus.
De azt alá kell írnom, hogy remek mód eladja magát. - Azt megköszönném - küldök felé egy hálás mosolyt. - Tudom, hogy nem esik neked könnyen megtenni ezt. Sosem jó, ha az emberek saját társaiban nem bízhat. Minden esetben vállalom a felelősséget - ugyanis nem tudom, hogy pontosan milyen viszonyban van a hajó többi legénységi tagjával Samantha. Engem nem fog mellbe csapni, ha nem kedvelnek csak azért, mert megkérdőjelezem hűségüket felénk. Rám lehetnek mérgesek, az én hátam mögött kényelmesen összebeszélhetnek. Máskor sem zavart, miért most tenném? Rossz színbe nem tüntetem fel a gépészt, ha épp nem akarja. Ezt nekem is tiszteletben kell tartanom. Ez most nem hivatalos ügy, nem hivatalosan járunk utána a dolgoknak. Meglehet, hogy nekem sem kellene ezt az utat járnom. Egyenesen a Consilium elé kellene állnom kérdésemmel. Csakhogy akkor Hespera tekintélyét rombolom le, nem csak a szemükbe.
- Részben kívánom, hogy igazad legyen, mégis ez egy jó lecke lehetne számodra is, hogy ne bízz meg akárkiben - felelem számára őszintén. Szavaim tán kegyetlenek, de más esetből nem tanul az ember. Más hibáiból nem, csak és kizárólag saját tapasztalatból. Ezt már régen megtanultam. Hiába beszél az ember másoknak, az nem érdekli őket. Elhiszik, hogy velük ez nem történhet meg, és amikor mégis… A legjobban ők vannak meglepődve. Ezért sem tudnak a kudarcok teljesen letaglózni. Egy hiba, melyet meg kell emésztenem, meg kell oldanom. Melyből tanulhatok. Mint, akár most is. Nem kívánom meg Samanthatól, hogy ezt megértse. Meglehet, hogy nem is lenne rá képes és nem azért, mert ostoba.
- Még egy ilyen probléma, lehet, hogy az életünkbe is kerülhet - magamban bízok abban, hogy mindez csak a véletlen műve. Egy belső, ösztönös hang, mégsem ezt mondja. Minden jel arra mutat, hogy ez egy szándékos szabotázs. Valaki rosszat akar nekünk. S ez esetben, nem csak hogy én, de vélhetőleg Hespera is utána fog járni a dolgoknak. Ily hibákat már ő sem enged meg a hajónak. Ismerem őt ennyire.
Azonban hiába próbálok vele személyes dolgokról beszélgetni, mintha falakba ütköznék. Tőszavakban válaszol, én pedig nem firtatom tovább. Ha nem akar róla beszélni, nem fogom erőltetni. Válaszára csak hümmentve bólintok.
Szóval Amerikában. Igen, mintha Ethan is onnan származna és belegondolva… Az alvók nagy része is. Vajon a többi földrész miért nem volt vonzó a Consilium számára? Biztosan megvan erre is a logikus magyarázat. A népsűrűség abban az időben már egyszerre volt túl magas, mégis alacsony. A sok háború, a szmog, a világvége kezdeti stádiuma emberi életeket követelt, azok mégis megújultak. Különös, hogy miért nem folytatódik ez itt.
- Vannak róla mondások, az ocani katonák jelentései által nagyjából tudom - felelem számára, de tudván, hogy ez kevés lesz neki, lassan folytatom. - Kezdetleges, a mi szemszögünkből. Azonban nem elenyészhető a tény, hogy különböző elemek irányításának a birtokában vannak. Ezáltal pedig lényegtelen, hogy milyen a technológiájuk. Erősebbek nálunk, még akkor is, ha nekünk lőfegyvereink vannak. Ők a természet erőit birtokolják, mely mindennél sokkal veszélyesebb - fejtem ki könnyedén a véleményem. Noha eddig nem került még sor harcra a két faj között, mégis vallom, hogy nem tudnánk oly könnyedén. Meglehet, hogy technológiai fölényben vagyunk, de ez csak ennyi. Sem a létszámunk, sem a képességeink nincsenek meg ehhez.
S hogy egy új bolygót találjunk? Minden élhető bolygó lakott lesz. Ezt a Consilium is tudja.
Kezeimet lassan fektetem a fémasztal hűvös lapjára. Ujjaimat összefonom, miközben enyhén előredőlök. Unom már a folytonos ülés, fekvést, állást. Mégsem tehetem azt, mit tennem kell. Frusztráló ez az állapot.
- A béke nem más, mint törékeny illúzió. Ha belegondolsz a világban sosincs béke. A feszültség a két nép között ott van, egy lőporos hordón ülünk, s csak egy szikra kell, ahhoz, hogy ez berobbanjon. A háborút a Consilium sem akarná, tudja, hogy kevesen vagyunk. Emiatt szóval nem kell aggódnod. Ha csak az emberiség hirtelen nem triplázódik meg, amíg élünk, nem lesz háború - logisztikailag ugyanis ez a logikus. Ennyi emberrel és ennyi katonával balgaság lenne háborút indítani. Csak mind ott vesznénk.
Az már részletkérdés, hogyha ez megtörténne, én lennek az egyike azoknak, kik az első sorban harcolnak. Nem holmi hazaszeretetből. Egyszerű kötelességből. A parancs miatt.
- Mondanám, hogy számtalanon, de egy földi katonához képest, kevesen. Előtted és az Ocan előtt voltak már oly bolygók, melyeket élhetőknek tituláltak. Itt számos utat tettünk meg, mire rájöttünk, hogy nem így van. Egy-kettőn valóban volt élet, ám azok sokkal több veszélyt tartogattak egy ember számára, mint jövőt. Mérgező levegő, víz. Az Ocan sem egyszerű, ha jól tudom, ott is vannak számunkra mérgező helyek - hümmögök halkan. Valójában nem tudom, hogy mire is kíváncsi, s így már értem, hogy miért kérdezett vissza a Földdel kapcsolatban. - Mi érdekelne pontosan? - kíváncsiskodom, továbbra is őt szemlélve.