Kedves mosoly kúszik ajkamra, szavai hallatán. A kedvességgel még egyet is értenék, de hogy túlzóak lennének? Nem hinném. Samantha lebecsüli magát, mintha nem lenne elég önbizalma. Sokszor nem tudom, hogy kinek akar bizonyítani, magának vagy mindenki másnak.
- Ha megnézed épp azok vannak kevesen, kik már a Volentisen születtek. Persze nekem és a Parancsnoknak ez a világ a természetes. Sokszor el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett nektek. Hallottam meséket a bolygóról, hogy nézett ki, milyen volt az élet. Sok alvó hasonlítja az Ocant hozzá. De te, Valeria még a kapitány is egykoron a földön születettek. Nem vagy annyira egyedül, mint azt hiszed - felelem neki hangomból kivéve a ridegséget. Egyedül érzik magukat, pedig nincsenek. S ha még így is lenne, hogy egyedüli földi lenne… - Hozzá kell szokni azonban ehhez a világhoz - adok hangot gondolataimnak. Nem csak neki, nekem is, mi szívemen a számon. Ritkán rejtem véka alá a véleményemet, kivéve ha szolgálatban vagyok. Akkor igen ritkán beszélek. - Ez már egy új rendszer, a régin meg túl kell lépni. Élhetsz a múltban, fájlalhatod a veszteségeidet, ostorozhatod magad, hogy mi lenne, ha még ott élnél, de felesleges. Már nem ott vagy. Minél hamarabb feldolgozod a múltad, annál hamarabb szakíthatsz időt a jelenre és a mostra. Hisz ez az, ami igazán számít - de ezt hol is olvastam? Rémlik egy könyv, mely lényegében erről szól. Szemöldököm ráncolva próbálok rájönni, hogy melyik is lehetett ez. De valahogy képtelen vagyok, sebaj. Majd beugrik egyszer amikor épp nem erre koncentrálok.
- Az olvasás sem mindig köti le az embert - felelem elmésen, hiszen ha nem a munkám végzem, elvonulva a többiektől bús magányomban olvasgatok. Mindenféle téma érdekel, az irattár dolgozóinak hála apró táblagépemen pedig immár a kilencvenes évektől kezdve majd minden könyv digitális formában a rendelkezésemre áll. - Az utóbbi napokban más sem csináltam, és… ez túl sok tehetetlenség - felelem. Szokatlan, még számomra is, hogy ennyit beszélek. Szám is gyorsan kiszárad, hisz nem vagyok én ehhez annyira hozzászokva.
Kérdése azonban mellbe vág. Fejem lehajtva gondolkozok rajta.
- A felépülésem csak pár hét, annyit nem dokkoltunk. Ki tudja, hogy mennyi idő, amíg visszatértek. Nagyobb kínzás lenne ott tartani lent, mint, hogy itt nem dolgozom - felelem burkolt kitérővel. Ritkán beszélek férjemről, igazából nincs mit mondanom róla. Van, jó barátok vagyunk vagy mi a szösz. Én neki biztos, de hogy ő nekem? Igazából ő volt az egyetlen, kivel beszélni tudtam Connorról, tudtam, hogy ő meghallgat - ha már én is megtettem vele többször. Még akkor is, ha sokszor nem is figyeltem arra, hogy mit is mondd nekem.
Ezúttal nem is találkoztunk, elkerültük egymást. Vagyis inkább én kerültem őt. Lekérezkedtem az Ocanra, csakhogy ne kelljen hazamennem hozzá. De ezzel tisztában van ő is, ha találkoznunk kellene, akkor a bébiprojektnek is eleget kellene tennünk.
- Igazából nem értem - vonom össze a szemöldökömet. S ez valóban így van. - Ő is alvó volt, meglehet, hogy nem tudott hozzászokni ehhez a rendhez. Az utóbbi időben egyre több ember szájából hallom ezt - oh és ha ezeket mind jelenteném… - Számomra az a normális, melyek ellen ők harcolni kívánnak - vonom meg a vállamat. Noha persze erről többet is mondott, de elég ha az én fülembe ültették le a csírát, ugyanezt megtenni mással nem kívánom.
Talán erre is hajt Connor. Ezt az örömöt nem adom meg neki.
- A Consilium a legjobb tanácsadókkal dolgoznak, olyan technológia áll rendelkezésükre, mely segítségével kiszűrhetik az esetleges hibákat - vonom újra össze a szemöldökömet. - Ők is emberek, nyilván nem tévedhetetlenek. De Samantha. Oka van annak, hogy ők ülnek azokban a székekben - felelem könyörtelenül. Ez volt, melyet az Admirális mindig is mondott nekem gyerekkorom óta. Ebben a szellemben nőttem fel. De még ha meg is fordult volna a fejemben. - Egy katonának nem az a dolga, hogy megkérdőjelezze felettesei döntéseit - s magamat elsősorban mindig is katonának fogom tartani nem pedig navigációs tisztnek. A flotta is egyfajta sereg. Még ha mikro is.
Közben azért visszatérek a zöldségek pucolásához, s amikor végzek ezekkel.
- Vágjam fel is őket? - szúrom közbe két témánk között, hisz a főzéssel is haladnunk kell.
A torokköszörülésre fejemet felkapva figyelek fel rá. Fejem enyhén oldalra fordítva vizsgálom arcát, annak élét, szemében fellobbanó érzelmeket. Mintha tudnék olvasni ezekből. De egy próbát megér.
- Túlzásnak érzem, hogy jóban lennénk. Egyszer találkoztunk - s ennyi idő alatt valljuk be, hogy nem lehet ki- illetve megismerni az embert. Számomra akkor nem volt rossz társaság, de nem vagyunk egyformák. Akinek az egyik tetszik, meglehet, hogy a másiknak nem fog. - Mi történt odalent? - kérdezem végül érdeklődve. Ethan jó katona, aktájából olvashattam. Az eredetit is, melyet a bolygón nyitottak neki. Munkájának egy része azonban titkosított, még én sem férhettem hozzá. Akkor csak ennyiben hagytam. De most érdekelni kezdett. Sokszor merült fel már bennem a kérdés, hogy ez a maroknyi alvó, vajon ismerhették egymást?

Én látnám ennyire rossznak a helyzetet? Meglehet, hogy nincs igazam? Nem... én tényleg nem érzem úgy, hogy ugyanolyan tagja lennék a legénységnek, mint például Katrina, és ez nem azért van, mert a rangom csak egy közlegényi...
- Igen, hozzá kell szokni, és úgy érzem, hogy a három év még nem volt elegendő hozzá. 22 éves koromig a Földön éltem, és baromi furcsa volt ebben a világban felébredni úgy, hogy elvárják tőlünk, hogy illeszkedjünk be és fogadjuk el az új törvényeket. Nekem ez... kicsit nehéz. Sajnálom, ha csalódást okozok neked ezzel. - de nem lázadtam fel, ezt Katrina is tudja jól, ahogy azt is, hogy én tényleg próbálok beilleszkedni, de még mindig szükségem van némi időre, de talán szépen lassan olvad a jég. A többieknek jobban ment, mint nekem, főleg a kapitánynak, mint látszik, hiszen egészen a kapitányi székig vitte, én viszont... csak vagyok. Telnek a napok... hetek és lassan az évek is, de semmi se változik.
- Tudom, hogy ideje lenne lezárnom a múltat és elfogadnom azt, hogy ez a jelen, csak nem egyszerű. De talán egyszer majd sikerül. - tudom, hogy jók a szándékai, hogy azért mondja nekem mindezt, hogy biztasson, de nem ért meg továbbra se. Ha Ő is oly szabadon született volna, mint én, akkor a Consilium törvényei nem lennének annyira az ínyére. De Kat ezt nem értheti, én pedig kezdek belefáradni abba, hogy ezt elmagyarázzam neki. Talán tényleg nem is akar tovább látni, neki megfelel így az élet, ahogy van, míg nekem? Nos... a legkevésbé sem. Ideje viszont róla is beszélni egy kicsit. Ahogy hallom, próbálja feltalálni magát, de teljesen érthető, hogy nem egyszerű a számára, engem se kötnének már le a könyvek, ahogy talán semmi más sem. A férje viszont jó ötletnek tűnik, bár fogalmam sincs a viszonyukról, de talán a kérdésemnek hála most többet tudhatok meg a hadnagy magánéletéről.
- Értem. - hát persze, hogy tévedtem. Kat nem mesél nekem túl sokat, csak épp eleget. Nem akart ott maradni, és ez azért valamit elmond az Ő életéről is. Kötelességből ment férjhez, talán nem is szereti. Nincsenek sokat együtt, hiszen mi az Arkanon szolgálunk, így elég sűrűn távol vagyunk a Volentistól, ez pedig így igazán kényelmes. Talán nekem se kellene már tovább ellenkeznem a házassággal szemben, fejet kéne hajtanom a Consilium akaratának, és amikor dokkolunk, ágyba bújnom azzal, akit mellém rendelnek. Talán még jól is járhatnék... De nem! Nem vagyok képes bárkivel együtt lenni, bármennyire is próbálom meggyőzni magam arról, hogy így kell tennem, mindig rájövök a buktatókra. Nem biztos, hogy olyan férjet találnának magam mellé, aki nekem is megfelelne, és valljuk be, az ilyen pozitív végkimenetelekről ritkán hallni. A szerelem most már lassan elveszik...
- Értem... - csak ennyit reagálok ismét a Connor kadéttal kapcsolatos információra. Szűkszavú vagyok, és talán feltűnő is, hogy ismét csak ennyire futja, de nem merek belemenni a témába jobban, túl veszélyes lenne rám nézve, és ha Kat jelentené... nagyon nagy bajban lennék. Bízom a nőben, de mégse hozzám hűséges elsődlegesen, hanem a Consiliumhoz, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. Hamarosan pedig gondolataim valósággá válnak, amikor finoman ki leszek oktatva kedves vezetőinkről.
- Igazad van. - mosolyt erőltetek az arcomra, bár ez csak mű, de talán a nő nem veszi észre. - Oka van annak, hogy Ők irányítják a társadalmunkat, mi pedig nem kérdőjelezhetjük meg a döntéseiket. - vágom rá azt, amit hallani akar tőlem. Vicc ez az egész, de a navigációs tisztünk valóban nagyon elfogult, és minden utasításukat képes végrehajtani, bármit is várjanak el tőle. Én viszont nem értek egyet vele, de jobbnak látom nem feszegetni a témát, még bajt hozna a fejemre, így inkább az ebéd készítésével foglalkozok, miközben a nő kérdésére biccentek. Vágja csak fel a zöldségeket, persze. Ez után viszont én kerülök kellemetlen helyzetbe, nekem kell arról beszélnem, hogy mi történt a Jolán, és hát Ethan... nem éppen egyszerű ez az egész, és meglepett, amikor kiderült, hogy talán hasonló véleményen vagyunk. A legtöbben belül lázadunk, de beolvadunk és akár magasra is jutunk, de a Consilium nem dől össze. Még túl kevesen vagyunk, de szépen lassan talán változni fog a világ, bíznom kell benne.
- Amikor végeztem az egyetemen, akkor tudtuk meg, hogy a Földnek vége lesz. A Consilium kiválasztott, sokakkal együtt és egy helyet ajánlott nekem az Alvó programban, amit először elutasítottam... a családom miatt, mert nem akartam elhagyni őket, de később mégis igent mondtam. Csak aludnom kellett rá egyet. - talán megérti ezt Ő is. Felé pillantok, miközben szünetet tartok, majd apró sóhaj után hajtom le kissé a fejem. - De ahogy most se, úgy annak idején se lehetett nekik nemet mondani. Egy osztagot küldtek az otthonomba, hogy bevigyenek. Túl hamar cselekedtek, meg se várták a beleegyező válaszomat, apám pedig majdnem belehalt, miközben elraboltak... Az... az osztag vezetője pedig Ethan volt. - végül tekintetem Katrinára vándorol. Mély, fájdalmas érzelmeket láthat a szemeimben, mert bár fiatal vagyok, átéltem néhány olyan dolgok, melyeket képtelen vagyok magam mögött hagyni.
- Mielőtt meglőtt volna az altató lövedékkel, megláttam az arcát. Tudom, ezen is tovább kell lépnem, hiszen csak a parancsokat követte, de baromi nehéz! Nem vagyok képes úgy hozzáállni ehhez az egészhez, mint te. - csak kibújik a szög a zsákból, és ha jelenteni akar, hát tegye meg. Nem tudok már mit kezdeni vele. A kajakészítést is egy időre félbehagyom, így dobom le fenekemet az egyik közeli székre, majd előre hajolok, térdeimre támaszkodom és nézek némileg magam elé. Túl sok szar ért már eddig.
- Most pedig már mindenkim halott. Kicsit nehéz ezt feldolgozni, hiába telt már el három év. - én nagyon családcentrikus voltam, fontos volt számomra mindenki, és talán ezért is érzem most olyan egyedül magam. Régen erre nem volt példa...

Fejemet lágyan csóválom meg szava hallatán. Láthatja, hogy nem értek vele egyet. Csalódást. Meglehet Connor után már senki sem tudná megtenni. Ő elég volt. A legbizalmasabb és legjobb katonám volt. Nem osztottunk meg egymással sok mindent, erre nem volt szükségünk. De bíztam benne és tudom, hogy ennél többre vihette volna.
- Mindenkinek megvan a saját véleménye - még ha tudom, hogy a Consilium ezt nem engedi. S lám, én pont olyan vagyok, amilyennek ők akarnak. De én itt születtem. Meglehet, ahogy én nem értem meg a földieket, úgy nem értenek meg ők sem engem. Ezen már rég túltettem magam, évekkel ezelőtt, amikor a flottához kerültem. S eddig a pontig ez nem is zavart. De mintha manapság csak földiekkel találkoznék. Mintha csak ők vennének körbe. - Ezzel nem okozol csalódást. Nem nekem kell elsősorban megfelelned - azt már nem teszem hozzá, hogy a Consilium. Nem vetem el a sulykot. Tudom, hogy ő sem rajongója nekik. - Ha nem érzed jól magad közöttünk, miért vagy itt? - jön a keménynek hangzó kérdés tőlem.
Ez teljesen jogosan merül fel bennem, hiszen hallhatom nem is oly röviden, hogy mennyire nem értjük meg és hogy mily rossz neki. Meglehet, hogy neki is ez csak egy olyan menekülő, mint Nikolainak? Most mégis kíváncsi vagyok már a válaszára. Vajon őt mi motiválja?
Na és engem? Egykoron parancsot kaptam, hogy ide kell jönnöm. Nem ide akartam. Az Ocanra jelentkeztem, de oda nem voltam elég. Mert nő vagyok. Ide rendeltek és szájhúzás nélkül jöttem. Ez elég lenne motivációnak? Egy Samanthához hasonlónak biztos édes kevés lenne. Velük ellentétben, ha holnap áthelyeznének máshova szó nélkül mennék. Maradna bennem rossz érzés?
Bárhogy gondolok most ebbe benne, nem érzek semmit.
- Az idő neked dolgozik - próbálkozok egy kedves mosollyal, hogy aztán a feltett kérdéseire aztán csak tömör válaszokat adjon nekem. Tekintetem felé veszem, láthatja, hogy kérdőn vonódnak fel szemöldökeim.
Újra csak ütköznek véleményeink, szavakra sincs szükség, hogy ezt kimutassa. Vélhetőleg máshogy gondolkozik, azonban… Nem, kevesen értenek meg engem. Kevesek látták, hogy miként neveltek, hogy miként nőttek fel. S még kevesebben fogadják ezt el kifogásnak. Holott ha bárki belegondol a legtöbb ember a neveltetését viszik tovább. Ahogy ők is, úgy én is. Ők szabadabban születtek, engem zord körülmények között tartottak fogva. Tudom, hogy a földön sem lett volna ez másképp. Ott is ugyanilyen lennék, mint most. Annyi különbséggel, hogy a kéklő ég alatt szolgálnék.
S hogy ezt honnan tudom? Az Admirális még ott nőtt fel. Ő vezette a kiképzésem gyerekkorom óta.
Magánéletemről pedig… nincs mit mondani, lévén, hogy nem is létezik. Évente egyszer találkozok vele. Azonban hetente beszélünk. Talán erről van fogalma a legénységnek, magam sem tudom. Ezt a tényt nem titkolom sose tettem. Azonban ránk korán sem igaz, ami a legtöbb házastársa. Ő inkább gondol úgy rám, mint egy közeli barátra, s be kell látnom, hogy nálam is így van. Még ha rólam még így is oly kevés dolgot tud.
Csak remélni tudom, hogy egyszer megtalálja azt a nőt, ki értékelni is tudja.
Végül aztán csak fejemet csóválom meg.
A zöldségek a kezembe gondosan darabolódnak apró részekre, majd csobbannak be magasról egy tál vízbe. A tál körül lassan nagyobb tócsa képződik, mint amennyi folyadék benne van. De elég rólam, tudjuk, hogy nem szeretek magamról beszélni.
Csendesen hallgatom Samantha szavait. A kést lassan teszem le a kezemből és megfordulva a pultnak támasztom derekamat. Kezeim újra keresztbe fonódnak a mellkasomon. Enyhén húzom el a számat, hallva Ethan feladatát. Ő jó katona, efelől nincs kétségem. S hallva a lány szavait, eme gyanúm csak további igazolást nyer. De ott van az ő oldala is. Az egyik, ki feladatot hajtott végre a másik ki elszenvedte.
- Sose hasonlíts magad hozzám - felelem végül. - Kettőnk között óriási szakadék tornyosul. Gyerekként kemény leckék árán tanultam meg a fegyelmet és hogy ne kérdőjelezzek meg semmit, melyet a feljebbvalóim mondanak nekem. Hat évesen gyorsabban tudtam összeszerelni egy fegyvert, mint egy frissen végzett kadét - kúszik enyhe mosoly ajkamra újra. Ritkán beszélek erről, de úgy tűnik, hogy lassan el kell tüntetnem a Samantha fejéből az árnyékot. - Katonának neveltek, az egész életem erről szólt. Megtanultam hallgatni, fegyelmezetten állni. Megtanultam parancsot követni. Mindent, mit látsz bennem, az azért van, mert Így neveltek. Ezt várják el tőlem, ilyen egy katona. Kiverték belőlem az érzéseket, érzelmeket - s talán igaz. Tényleg egy üres robot vagyok csak csupán. - Családom is hűséges a Consiliumhoz, mint a legtöbben, de ők úgy akarják tetszésüket kifejezni, hogy gyermekeiket keményen nevelik - arról már nem beszélek, hogy az Admirális akarata között más gondolatok is álltak. A köztünk lévő kötelék… - Téged nem így neveltek. Téged nem parancsok megkérdőjelezhetetlen végrehajtására ösztökéltek sose. Ez pedig mindig is nagy különbség lesz. Jogosak érzéseid - teszem még hozzá a végén, mielőtt visszafordulnék a zöldségekhez. - Szeretteink elvesztése mindig űrt hagy az emberben - mondják. Én nem tudom, én valahogy… semmit sem éreztem az Admirális halálkor. - De vannak emberek, akik kiegészíthetik őket. Pótolni sosem fogják, de feledtethetik veled.

Éreztem, hogy ebbe a beszélgetésbe bele se kellett volna mennem, nem pont Katrinával, mert Ő nem képes megérteni azt, amit mondok. Talán Wells kapitány átérezné, de Kat? Ő egy igazi katona, aki meg van elégedve úgy az életével, ahogy az van, és talán szüksége is van arra, hogy megmondják neki, mit csináljon. Tudom jól, hogy mire céloz, hogy nem neki kell megfelelnem, hanem a Consiliumnak, de úgy hiszem, hogy eddig nem okoztam a tanácsnak se csalódást. Tény, hogy még nem mentem férjhez és nem szültem gyereket, de minden más törvényüket betartottam és keményen dolgozom az Arkanon azért, hogy a hajó céljait beteljesítsük. Nem lehet rám panasz. A kemény kérdésre viszont elhúzom a számat, majd a nő szemeibe tekintek.
- Mert a Consilium ezt akarja? - teszem fel a nagy kérdést neki. Elsősorban valóban az miatt és Wells kapitány miatt jöttem a hajóra, hiszen nem is volt más választásom. Az Ocant is csak nemrég láthattam meg életemben először. Tudja, hogy nincs választásunk, nem léphetnék csak úgy le innen, rögtö lázadónak bélyegeznének.
- Egyébként meg akármennyire is mások vagyunk, megkedveltelek titeket. - nem érzem minden pillanatban rosszul magam közöttük, csak az utóbbi időben sok ez az egész. Biztosan közrejátszik a rohadt sok meló is, hogy ennyi probléma volt a hajóval, de talán ha kipihenem végre magam, én is lazább lehetek. Azért a három évvel ezelőtti énemhez képest most már sokkal jobban belepasszolok a legénység tagjai közé, és az Arkan vált az otthonommá. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy máshol legyek. Azzal nem jövök, hogy egy nagy család vagyunk, túl giccses lenne... pedig egy igazi családban is érzi néha egy-egy családtag azt, amit most én, és idővel ez elmúlik. Tudom én, hogy néha nem kéne magamra vennem a dolgokat. Majd igyekszem.
- Most már az Arkan az otthonom, és máshol nem találnám már a helyem. Megkérhetlek rá, hogy ez a beszélgetés maradjon kettőnk között? - ezzel talán nem szeg meg semmilyen szabályt se, de értékelném, ha nem rajtam csámcsognának a parancsnoki hídon, miközben én a gépházban gürizek. Jobb lenne, ha nem is beszélnénk erről tovább, és majd kiderül eztán, hogy mennyire bízhatom meg Kat-ben. Elég sok témát érintünk még a főzőcskézés közben, kényes témákat, melyek elvezetnek minket a Jola parancsnok-helyetteséhez. Ha már eddig őszinte voltam, nem most kezdek el titkolózni, így hamarosan elmesélem a múlt egy darabkáját, hogy miként találkoztam én először azzal a férfival. Parancsot teljesített... Kat tehát bizonyára megérti, de vajon az én álláspontomat is képes lesz átérezni? Kezdem úgy érezni, hogy nem, és a monológból ez nemsokára tisztán meg is látszik. Valóban máshogy neveltek minket, más életünk volt... és nem csak azért, mert én a Földön születtem. Két különböző személy vagyunk, mégis, valamilyen furcsa oknál fogva nem vetjük meg egymás társaságát. Sőt, Katrinat nem is nagyon hallottam még ennyit beszélni, főleg nem magáról.
- Szerintem neked is vannak érzéseit, bármilyen neveltetést is kaptál, ahogy véleményed is van, de elismerem, hogy remek katona van. Jobbat nem lehetne találni! - ajkam mosolyra húzódik és mindezt nem irónikusan mondom neki, valóban elismerem a teljesítményét. Én viszont soha se akarnék olyan lenni, mint ő. Egy kis időre leülök, de mindez nem tart sokáig, ideje lenne befejezni az ebéd előkészületeit és betenni sülni a húst, na meg a zöldségeket.
- Igen. Ha nem az Arkanra kerülök és nem veletek szolgálnék a hajón, ezerszer rosszabb lenne minden. - új családot kaptam, mely bár merőben más, mint az igazi volt, de mégis, talán tényleg befogadtak. Talán én láttam túl szürkén mindent. Megpróbálok majd ez után nem mindent magamra venni. Felkelek és befejezem az utolsó simításokat, majd hamarosan már minden a tepsibe kerül, az pedig mehet sülni. Ez a modern kor már tesz róla, hogy ne pár órát vegyen igénybe ez a művelet, hanem csak pár percet, így gyorsan elpakolok mindent, majd a nőre pillantok.
- Akkor, eszel velem? - mivel erre korábban nem válaszolt, így ideje ezt most megtennie. Ha megkapom a választ, akkor annak függvényében pakolom ki az asztalra a tányérokat és az evőeszközöket is. Ha más is megérzi majd az illatokat, akkor neki is marad még, nem eszünk meg ketten ennyi kaját úgyse.

Kelletlenül húzom el a számat válaszát hallva. Valahogy Tőle nem erre számítottam. Szóval az Arkan számára sem más, mint menekülő út a Consilium elől. Sokan használják annak, hisz miért ne tennék? Nem kell a Volentisen élnie neki sem. A kötelezettségek alól mentesül, s lám: most épp azt a tanácsot használja takarónak, melyet meglehet ő is legbelül elvet. Érdekes furcsaság.
Úgy tudom, hogy nem kötelező elfogadni ama posztot, melyet ébredés után felajánlanak az embernek. Több lehetőséget is felvázolnak, melyből lehet dönteni.
Már a hajón szolgáltam, amikor Samantha csatlakozott hozzánk. Rémlik, hogy a Kapitány ébresztette fel. Így igaza is lehet költői kérdésének, de mondhatott volna nemet is. De ez csak az én véleményem. Én is megtehettem volna. Lehetett volna más lehetőségem is. Habár az Admirális…
- Annyira nem vagyunk mások - hagyom rá mégis a dolgot. Ez is szintén csak az én véleményem. Sokkal több a közös benne és a többiekben, mint azt hinné. De ezt már egyszer tömören kifejtettem neki, további szót nem pazarolnék erre. Egyszer talán majd elgondolkozik ezen. Nem most, nem tíz perc múlva. Lehet, hogy napok, hetek telnek majd el. Lassan elfogadja, hogy nincs ő oly egyedül idefent, mint azt hiszi.
Mintha az egyik könyvbe azt olvastam volna, hogy ez is egyfajta védekező mechanizmusa az embernek?
Szánt szándékom, hogy megértsem az emberek viselkedésének természetét. A legutóbbi eset óta ez csak még jobban foglalkoztat. Ezért is olvasok most eme témában, ám az emberi lélek rejtelmei ismeretlen terület. Könyvek által sem értem meg őket. A katonákat igen. Ők egyszerűek. Mi azok vagyunk, de akik nem azok? Főként a földiek?
- Természetesen - bólintok felé, hogy bízhat abban, hogy nem mondom tovább az itt elhangzottakat. Amíg nem cselekszik az elvártaktól ellentétesen, addig bízhat bennem. De akkor? Ahogy Hesperanak, úgy nekem is érdekem a legénység épsége. Bárki is veszélyeztesse ezt, arra kegyetlenség vár - ha a kapitánytól nem is, de tőlem?
Legutóbb ezt elmulasztottam. De talán a legénység maradék tagjának intő példa lesz, hogy ha a legjobb katonámmal képes voltam ezt csinálni, akkor bárki mással is.
De szerencsémre nem forszírozza tovább a témát. Róla szívesebben hallgatnék többet.
Tekintetemmel a zöldségeket forszírozom, miután könnyed mesém után visszafordulok a pult felé. Katonai késem egy pillanatra megcsúszik kezembe. Ám nem gátol meg abban, hogy végezzem a feladatom. Újabb félmosoly kúszik arcom jobb felére, de ezt már alig láthatja. Csak lehajtott fejem, miközben hajam takarja arcomat.
- Nehéz idők, nehéz döntéseket szülnek. Nem állítom, hogy a te szemszögedből nem volt kegyetlenség, amit veled műveltek - s nem folytatom tovább. Nyilván ő ezt így élte meg, ezt nem fogom elvitatni tőle. Ezek az ő érzései, az ő emlékei. Senki sem kényszeríti arra, hogy felejtse el őket. Csak hogy próbáljon meg élni velük. - Az utóbbi évtizedek nehéz idők és még nehezebbek várnak ránk. Ha belegondolsz ötezer ember nem sok. Ebből még egy várost sem tudnánk alapítani, nem hogy egy egész bolygót benépesíteni - ebbe azonban senki sem gondol bele. A kötelező házasság ellen vannak, de nem látják a lényeget. Ennyi ember között vajmi kevés az esélye, hogy mindenki megtalálja magának a „tökéletes párt”. Hosszú elemzések után párosítanak össze párokat, hogy a lehető legjobb genetikai állomány jöjjön létre.
Nehéz idők ezek. Ha ez nem tetszik neki és szemrehányásokat tesz rám, ha a további időben, inkább néz rám gyűlölködő pillantásokkal… nos. Azzal együtt fogok tudni élni.
- Valóban, itt remek emberek szolgálnak - látom be magam is. Hiszen a legutóbbi esetet kivéve igazán jó csapatnak bizonyultunk. Bajban mindig simulékonyan össze tudtunk dolgozni. S ebből tűnik ki, hogy Hespera remek munkát végzett, amikor kiválogatta legénységnek tagjait.
Aztán hamar kész is van az étel.
- Nem vagyok éhes - vallom be őszintén. Igaz napját sem tudom, hogy mikor ettem utoljára, ám a tehetetlenségem miatt az étvágyam is messzire kerül. Meglehet, ha újra munkába állok azt a keveset is megeszem, amit eddig is. Sose étkeztem sokat, valahogy nem volt rá igényem. - De ha még óhajtod társaságom, szívesen maradnék veled - mosolygok rá kedvesen, majd ha nincs ellenére, helyet foglalok vele szemben, ha pedig nem kívánja, akkor az ajtó felé veszem az irányt.

Érzem én is, hogy mégse adtam meg a teljesen valós választ a nőnek, de nem is tudom, hogy pontosan mi lenne az. Attól tartok, hogy ezen jobb lenne előbb átrágnom magamat egyedül, és majd utána elé tárnom, hogy mire jutottam. Nem csak a Consilium akarata miatt vagyok az Arkanon, és tényleg nincs mindig problémám a legénységgel, se azzal, ahogy hozzám szólnak - hiszen én se vagyok mindig kedves -, de mostanában... túl sok minden történt, és nem segítenek a figyelmeztető levelek sem, amelyek a házasságkötésről szólnak. A témáink nem éppen könnyedek, sok mindent említünk, és meglepő módon Katrina is igen beszédesnek bizonyul. Talán még soha se hallottam őt ennyit beszélgetni, így örülök neki és értékelem, hogy velem most ilyen. Talá ez is az oka, amiért beavatom a múltam azon részébe, ami Ethan-höz köthető. Nem tudom, hogy mennyire lesz képes megérteni, hiszen ő is egy olyan katona, aki parancsokat teljesítget, de bízom benne, hogy valamennyire bele tud gondolni az én helyzetembe is, és nem is kell csalódnom benne. De mond mást is, a jelenről és a jövőről is, arról, hogy milyen kevesen is vagyunk, és tudom jól, hogy igaza van. A törvények nem teljesen rosszak, de nőként mégis csak nehezemre esik teljesíteni őket zokszó nélkül és fejet hajtani. Talán túl makacs vagyok.
- Én se szeretném, hogyha kihalna az emberi faj. Tudom, hogy mit várnak tőlem, és igyekszem Katrina, csak... naív módon azt hittem, hogy én választhatom majd ki a férjem, hogy idővel talán megismerek majd valakit... - és itt akaratlanul is eszembe jut egy kék szempár, de nem, ebbe nem mehetek bele. Ez az a pont, ahol hallgatnom kell, és remélem, hogy arcom se árul el majd semmit. Ha meg mégis nos... nézni még nem bűn, és semmit se tettem, ami esetleg zavarhatta volna azt a bizonyos tisztet.
- De egyre inkább érzem, hogy ez csak egy álom, és fel kell ébrednem. - nem fogok fellázadni ez miatt, és tudom, hogy nekem is hasznomra válhatna a dolog. A testem vágyna az érintésre... a kényeztetésre és olykor már iszonyatosan küzdenem kell azért, hogy mindezt kordában tartsam. Nem voltam együtt sok férfival, de szerettem a testiséget, most pedig már oly régóta meg kell vonnom magamtól. Na de ne is menjünk még jobban bele ebbe, félő, hogy előbb-utóbb túl sok információt árulnék el. Az Arkan legénysége tökéletes így, ahogy van, nem szabadna megbolygatni, még rosszul is elsülhetne. Az ebéd elkészült, foglalkozzunk azzal, hogy éhes pocakunkat tele tömjük, így kiveszem a finom illatú csirkét a tűzhelyből, majd felteszem a nagy kérdést a nőnek. Kicsit elszomorít, hogy ő nem éhes, azt hittem, hogy együtt fogyasztjuk majd el a nagy részét, ha már segített benne, de egy biccentéssel veszem tudomásul a válaszát, így csak saját magamnak terítek meg. A tepsi is az asztalra kerül, majd elkezdem azt felvágni, majd ez után pakolom meg minden jóval a tányéromat.
- Örülnék, ha maradnál. - viszonzom mosolyát, majd nekiállok az ebédemnek. Halkan hümmögök fel, amikor a csirke szétomlik a számban, és most már tudom, hogy jó munkát végeztünk, finom lett minden. Jobb ez a koszt, mint azoknak a kajáknak a nagy része, amiket minden nap eszünk.
- Mit gondolsz Nikolairól? Van valami köze a hajón történtekhez? - teszem fel a nagy kérdést két falat között, miközben Katrina szemeibe nézek, majd ha válaszol, utána jöhet még egy. - Ha ártatlan, akkor szerinted a hajón marad? - normális férfinek tűnik, talán még hasznát tudnánk venni. Szimpatikus volt a nyíltsága, hogy elmesélte nekünk a múltját és azt, hogy nem érez fájdalmat. Képes lennék bízni benne, bár talán naívság ez tőlem, de a hadnagy is bizonyára érzékelte, hogy szimpatikusnak találtam. Magam sem tudom teljesen, hogy miért.

Halvány mosoly kunkorodik ajkam szegletébe hallva az ő kifogását is. Mennyit hallottam ezt az elmúlt időszakban. Legutóbb épp a Ocanon, pont egy olyan ember szájából, kinek pont nem kellene ezt mondania. Magam sem értem, hogy őt is miért nem jelentettem. Vagy másokat, valamiért akkor nem tűnt fontosnak. A törvényeket azonban be kell tartani, még ha a jelentés miatt szőrösszívűnek is gondolnak. Ezzel is együtt tudok élni. Nincs szükségem arra, hogy kedveljenek, az ilyen dolgok, teljesen idegenek tőlem. Amíg a munkám jól végzem, nekik sem lehet szavuk rá, az hogy a magánéletemben továbbra sem beszélek ezen személyekkel? Nem lesz érvágás nálam. Meglehet, hogy Connor miatt nem tettem meg.  
- Az a pletyka járja, hogy sok ember találta meg végül szerelmét a mellé rendelt párban - fordulok félig felé somolyogva. Arcom sokatmondó, de tán sejtheti, hogy ránk ez pont nem jellemző. - Sokan emiatt ítélik el a Consiliumot - nem vagyok sem naiv, sem ostoba, pontosan tudom, hogy eddig Hesperának köszönhette, hogy nem kényszerítették férjhez. - Azonban ezek pontos számítások alapján történik, sok mindent figyelembe vesznek. A legtöbb esetben felgyorsítják azt a folyamatot, ami amúgy akár évekig is elhúzódhatna - vonom meg a vállamat.
Persze a Consiliumnak is vannak baklövései, lásd az én kapcsolatomat. Igaz, minket ez nem is érdekelt. Harmadik férjjelöltem volt. Az első kettőt apáim kanyarból visszautasították, aztán felterjesztették a bátyámat rá. Lehet, hogy ez furcsának hangzik, de számunkra akkor és ott természetes volt. Elfogadtuk volna. Nyilván nem kapták meg rá az engedélyt, s a harmadik jelöltet kötelező voltam elfogadni. Tökéletes ellentéte nekem. Ha nem lenne egy hitvány kór bennem, akkor már rég nem szolgálhatnék a hajón, úgy vélem. Ezt egyszerre nevezhetjük mindketten szerencsésnek, én pedig majd idővel szerencsétlenségnek.
Az álomvilágra azonban nem tudok már mit felelni számára. Nem fogom vigasztalni, hogy nincs igaza, feleslegesen, főként hamisan nem beszélek. Ha ritkán is szólok, a saját véleményem tárom a beszélgető felé, még ha ez számára nem is tetszik. Nem fogok sem hazudni, sem kertelni. Ez nem az én világom, s erre hamar rájöhet bárki, kivel együtt dolgozom.
Az ebéd viszont lassan elkészül, mi pedig asztalhoz ülünk.
Szemembe lógó tincsemet óvatosan tűröm fülem mögé, majd alkaromat az asztallapra simítom. Ujjaimat finoman fonom egybe, miközben az étkező nőt figyelem. Figyelek saját belső éhségemre, ám semmi sem mozdul meg bennem. Majd órákkal később talán. Tanulmányozom arcát, miközben étkezés közben érdekes hangokat ad ki. Szemeimet összevonom enyhén. Mondanék valamit, de nem tudom, hogy mit is kérdezzek. Szociális analfabéta vagyok.
- A tapasztalatomra, vagy az ösztöneimre vagy kíváncsi? - kérdezek vissza végül, hisz magam sem tudom a választ oly egyszerűen. Minden oly ködös az elmémben ezzel kapcsolatban. No meg ha ez fel is száll kuszává válnak a dolgok. - Ez a Kapitány dolga lesz eldönteni, de őt ismerve, igen. A hajón fog maradni - ha mégis ő volt, nem aggódnék amiatt, hogy itt marad. Legutóbb értésemre adta Hespera, hogy számára is fontos a legénység épsége. S csak ritkán jut eszébe ilyen mentőakció. - Te mit gondolsz róla?

Ez a házasságra kötelezésről szóló törvény sokunknak nincs ínyünkre, főleg azoknak, akik a Földön születtek és más törvények szerint éltek, de megértem, hogy miért van rá szükség, mégis... még mindig, három év után is nehezemre esik elfogadni. Fejet kellene hajtanom a Consilium akaratának, mert egyre inkább szorul az a bizonyos hurok a nyakam körül, de... talán még egy kicsit húzhatom. Katrina szavai mégis megmosolyogtatnak, amikor a szerelmet említi, mert bármilyen szépen is hangzik, én valahogy nem tudok hinni neki. Ő se tűnik szerelmesnek, mert ha az lenne, kihasználta volna az alkalmat, hogy amíg le van sérülve, addig a férje mellett legyen.
- Pletyka... amiből fene tudja, hogy mennyi igaz. De persze, biztosan van rá esély. - bólintok rá. Mást amúgy se tudok mondani, és úgy hallgatom tovább a hadnagy szavait. Én is hallottam a rendszerről, hogy mennyire alapos, megpróbálhatnék bízni benne, de... És mindig csak az a de.
- Tudom, hogy sokat fejlődött ez a rendszer, hallottam róla, és próbálok megbízni benne. - mást nem mondok. Mindketten tudjuk, hogy most már nem fogom tudni sokáig halogatni a dolgokat, és csak reménykedhetek abba, hogyha férjhez is adnak, szolgálhatok majd tovább az Arkanon. Idővel elkészül az ebéd is, így kiveszem azt a tepsiből és mivel Katrina nem éhes, így csak magamnak terítek meg. Szeretném, ha még maradna, így mindketten helye foglalunk, majd miközben én nekiállok az étkezésnek, felvetek egy új témát, méghozzá a potyautasunkat.
- Mindkettőre. - ha lehet ilyen választ adni. Vajon mi a különbség a kettő között nála? Egyre kíváncsibb vagyok. Végül bólintok arra, hogy a nő szerint Nikolai a hajón fog maradni, és valamiért örülök neki, hogy ezt mondja. És hogy nekem mi a véleményem róla? Finoman vonom meg vállaimat, majd kapok be egy nagyobb falatot, így nyerve némi időt a válaszadásra.
- Nekem valamiért szimpatikusnak tűnik. Nem hiszem, hogy hazudik, hiszen őszintén válaszolt minden kérdésünkre, és kedvesnek is tűnt. Jól járhat vele az Arkan. - adom meg a válaszomat, és próbálom figyelmen kívül hagyni azt, hogy Ő is a Földön élt, és nem is olyan régen ébredt fel. Különös lehet számára ez a világ, akár csak nekem volt... meg tudom Őt érteni. Nem hittem volna, hogy így lesz, főleg egy idegennel, de van benne valami.
- De én nem bízhatok az ösztöneimben, sokszor tévedtem már. - teszem azért még hozzá. Sose voltam túl jó emberismerő, kiskoromtól kezdve erre már nem egyszer fáztam rá, így lehet, hogy most is hatalmasat tévedek.
- Szerintem neki is szüksége van egy helyre, ahová tartozhat. Két hete ébresztették fel, szerintem el van veszve, ahogy én is el voltam... Lehet, hogy ezért is szeretnék segíteni neki. - az Arkan pedig egy tökéletes otthon, ahogy számomra is az lett, hiába panaszkodtam nem is olyan régen Kat-nek. Tudja Ő is jól, hogy nem érzem én olyan rosszul magam itt... egyáltalán nem, csak hát van elég bajom nekem is.

Gondolataimba visszamegyek a Volentisre és az ottani házaspárokra. Számos alkalommal láttam boldog arcot, amikor a feleség szinte már szeretetittasan nézett férjére. Vagy viszont. Férjem beszámolói is erről tanúskodnak. Meglehet, hogy az első években idegenként mustrálják egymást, de sokuknál valóban előfordul, hogy mély, szerelmi kötelék alakul ki közöttük. Az is lehet, hogy ez csak a beletörődés, hisz nem tudhatják, ha maguktól döntenek így, akkor nem választottak volna mást, kit jobban szeretnének.
Szerelem. Számít ez most nekünk? Férjem nevetése cseng a fülembe. Szerinte igen. Sokszor átbeszéltük már. Irigyli eme párokat, de tudja, ahogy én nem szerettem bele, ő is ugyanúgy képtelen erre. Mély… barátság alakult ki közöttünk, szerintem ő az egyetlen, kiben annyira megbízok, hogy bármit elmondhassak neki. Mely nem sokszor van, általában ő beszél hosszas hívásaink alkalmával. Megbeszéltük már: ha talál magának valakit, akkor önként hagyom ott. Tán nem is éreznék semmit sem ezzel kapcsolatban. Sem örömöt, sem bánatot. De mint említettem már pár perccel ezelőtt, engem nem érdemes másokkal összehasonlítani. Mivelhogy az érzéseinket megpróbálták kiölni belőlünk, ezáltal a hasonló érzelmekre is képtelenek vagyunk
- Néhány ember elmondása esetén, igen nagy - próbálok egy biztató mosollyal, mely inkább fintornak hat arcomon. - Szerintem nem kell aggódnod. Még ha nem is olyan egyeddel házasítanak össze, kit jónak találsz az Arkan remek menekülő. A Jola is, úgy összességében a flotta. Ahogy elnézem sokan használják ezt menekülőnek a házassági kötelezettség alól - vonom meg a vállaimat végül, hisz ennél többet tényleg nem tudnék a témáról ejteni.
Meglehet, hogy én is annak használom. Szabadidőnkben sem töltjük egymással az időnket. Legutóbbi dokkolásnál sem látogattam meg, habár ő hívott. Az Admirális miatt. Nem hinném, hogy ő ott volt a halála pillanatában, a családom őt kirekeszti. Nem mintha bánná, számára csak nyűg lenne az egész.
Számos témán túllendülünk hamar. Furcsa, hogy az elmúlt három év alatt egyetlenegyszer sem beszélgettünk a kelleténél többet Samanthával. Talán ez a leghosszabb az összes közül. Mégsem tölt el oly érzéssel, hogy szabadulnék már, vagy ne akarnék valamiről beszélgetni. Talán változom én is.
Feleletén halkan töprengek, s eközben megkapom az ő válaszát is a potyautasunkat illetően. Kelletlenül húzom el számat újra csak.
- Az hogy őszintén válaszolt-e csak ő tudhatja, mi nem jelenthetjük ki teljesen egyértelműen. Tettünk fel számára kérdéseket, melyekre válaszokat kaptunk. A tapasztalatom az, hogy az ilyen személyekben vajmi kevés eséllyel lehet megbízni. Egyszer ellenszegült a rendszernek, egy parancsnak. Bármikor újra úgy dönthet, hogy megteszi. Az Arkanra tekintve veszélyes embernek mondhatnám: nem tudunk róla semmit, nem tudhatunk meg róla semmit. Ha rákeresnénk az adatbázisba a Consilium sejtené, hogy rejtegetjük. Ezzel pedig Hesperát támadnánk meg. Ezáltal kénytelenek vagyunk elhinni, hogy amit mondd, az igaz. Érdemes minden szavát alaposan átgondolni. Ez a tapasztalatom. Az ösztönöm azt súgja, hogy ártalmatlan ránk nézve, de csakis ránk. Nem tudja, hogy miként működik a hajó, elvileg a flotta tagja is akarna lenni. Azonban ha kiderül, hogy mit is művelt a Kapitány vele, anélkül, hogy erről jelentést tett volna… Nem hinném, hogy a Consilium egykönnyen engedélyezné maradását - végül is, mégis csak egy szökevényről beszélünk.
Ő megbízik benne, s meglehet eme érzésében nem tudnám megingatni. Megértem, amit mond, együtt érezni vele azonban képtelen vagyok.
- Segíts neki - jegyzem meg végül, átfontolva mondandómat. - Ha tényleg nem akar nekünk ártani, tán hasznunkra lehet. Neked amúgy is kell egy jobb kéz, de… Ha tehetek egy javaslatot: ne tanítsd meg minden mechanikai apróságra, amíg nem bizonyosodunk meg afelől, hogy mi is a valódi szándéka. Lehet, hogy ő szabotálta a hajót, meglehet, hogy nem. Légy résen és ne lankadjon a figyelmed - intem óva. Bármennyire is szeretne megbízni benne, eme bizalom jelen esetben kétélű fegyver. Gondolnunk kell társainkra is.

Nem akarok olyan hiú ábrándokat kergetni, mint a szerelem, mert nem érzem úgy, hogy valaha is részem lesz benne, mégse állítom le Katrinat. Úgy illik, hogyha végighallgatom mondandóját, pedig már nagyon szeretnék témát váltani, valami másra... szinte bármire.
- Igen, az Arkan jó menekülőpont, már ha visszaengednek a házasság után. - hiszen a házasság a gyermeknemzési kötelezettséggel együtt jár. Ha egy évben pedig csak pár éjszaka próbálkozunk nos... nem tudom, hogy az elfogadható-e. Bízom benne, hogy nem tiltanak el a munkámtól, mert az lenne számomra igazán az érvágás, és ezt a hadnagy is láthatja most rajtam. Vajon jogos a félelmem? Tényleg jobban félek ettől, mint attól, hogy bele kell bújnom egy férfi ágyába. Ha nem olyan vészes a pasi, akkor talán még bele is tudok majd törődni a helyzetbe, hiszen nekem is szükségem van arra, hogy nőként kezeljenek, bármennyire is nem látszik ez a szakmám miatt, hiszen egy gépészről nem gondolná senki, hogy egy igazi nő lakozik benne, az olajos, piszkos kinézet pedig nem sokaknak vonzó. De tudok én másmilyen is lenni, de ezt mégse láthatja meg akárki.
Az ebéd elkészítése közben még jó pár dolog szóba kerül közöttünk, és végül eljutunk Nikolaihoz. Érdekel Kat véleménye a férfivel kapcsolatban, ahogy úgy hiszem, hogy Őt is az enyém, így én elárulom, hogy jelenleg hiszek neki, bár tudom azt is, hogy a megérzéseim tévútra csalhatnak.
- Igazad van, jobb lesz odafigyelni rá, mert nem tudhatjuk, hogy ki Ő valójában. De F8T valamit tud. Képeket vetített le Nikolainak a múltjával kapcsolatban, így úgy hiszem, hogy az Ő adatbázisából hozzájuthatnánk némi információhoz, a Volentis tudta nélkül. Engedélyezed ezt nekem vagy előbb kérdezzük meg Wells kapitányt? - nem fogok a parancs ellen tenni és egyedül kutakodni, ebben a kérdésben nem, és talán a hadnagy is értékelni fogja, hogy engedélyt kérek tőle. Lehet, hogy elutasítja ezt, nem akarja majd megkerülni a Consiliumot, de ez nem lázadás... nem ellenkezés. Pusztán magunkat biztosítanánk be és tudhatnánk meg, hogy bízhatunk-e a potyautasunkba vagy átver minket.
- Rendben van! Csak annyit tanítok meg neki, amennyit muszáj, de odafigyelek majd rá, hogy egyedül ne ismerje ki magát teljesen és ne boldogulhasson az Arkanon. - ez egy remek ötlet, és jó tanács is. Na nem mintha az én tudásomat olyan gyorsan át tudnám adni neki, arra hónapokra lenne szükségünk, de mire oda jutunk, addigra elválik, hogy a legénység tagját fogja-e bővíteni vagy a lázadókét. Egyelőre pedig nyitva tartjuk a szemünket. Csak nem fog hátba támadni. Az ebédem viszont már az utolsó falatoknál tart, így elfogyasztom azt, és ez után teszem be a gépbe, mely pillanatok alatt tisztítja ki. Az elkészült ételt az asztalon hagyom, hátha erre jár valaki a legénységből, és megkívánja. Még van mit rendbe tenni az étkezőben, így most már azon leszek, hogy minden a helyére kerüljön, és ami piszkos, az pedig tiszta legyen. Nem hagyok koszt magam után, bár az összesöprést F8T-re hagyom.