Egyetlen leány vagyok a családban, bár azóta vannak rajtam kívül is, de még is a két fivérem mellett nekem is helyt kellett állnom. Nem mondom, hogy egyszerű volt az életem, de még sem tartom nehéznek.
Anyánk nem egyszer veszett állítólag össze apánkkal azon, hogy engem hagyjon ki a család katonai vonulatából, de az öreg nem engedett ebből.  Aztán anyám is belátta, hogy ez így sehogy sem lehetséges, végül megalkudott apámmal. 12 éves koromig apám nem kezdett bele a tanításomba, de utána…. Anyám ekkora se engedett abból, hogy még is csak lány vagyok. Újabb alku köttetett, és időnként vele csinálhattam csajos dolgokat. Amik bevallom jól estek egy átedzett nap után.
Aztán, ahogy haladt előre az idő már vele szövetkeztem titkos találkákról, vásárlásokról stb, mert azt mondta , hogy nem elég az, hogy ha csak ütni, vágni, lőni tudok. Nekünk nőknek sokkalta több mindent kell tudni, és nem csak az erőszak van ebben. A titkos találkákat, pedig még jobban élveztem így, mert nem olyan volt ez az egész számomra, mint egy anya lánya dolog, hanem mintha két barátnő lenne-
Régebben azzal viccelődtem, hogy nappal egy tüdni bündi baba vagyok, aki képes a kényességével, a női mivoltával megőrjíteni másokat, amit nagyon is élveztem. Hányszor okoztam én fejfájást az én kedves bátyáimnak. Főleg miután bekerültem az akadémiára. Nem győztek kihúzni a bajból, vagy épp a fiúkat elkergetni mellölem, de aztán ez is gyorsan rendeződött a jegyességgel. Ami fura volt. Találkoztunk, beszélgettünk, de soha nem éreztem azt, hogy közeledne felém. Sőt egy pár alkalommal, amikor eljött velem vásárolni csak még furcsább lett. Jobban élvezte, mint én. Azt hiszem ekkor kérdeztem rá arra nála, hogy mi ez az egész. Hogy nem tetszem neki? Mást szeret? És bevallotta…Bevallotta, hogy nem szeret, de megbántani sem akar. Majd arra kért örizzem meg a titkát, és segítsünk egymásnak, mert ha ő nincs, akkor máshoz fognak hozzá adni, meg hát vele , akkor kitudja mi fog történni. Zavaros volt ez az egész úgy, ahogy van. Nem is értettem, hogy volt képes egyáltalán ebbe belemenni. Valahol megértem, mert a Consilium nem tudom mit tenne vele, ha kiderülne, hogy a saját neméhez vonzódik. Azt hiszem az életem alkuk sokaságából áll, hiszen most én is kötöttem egyet vele.
És, hogy mihez kezdtem? Elkezdtem alakítani a saját életem, a saját céljaimat, és vágyaimat. Azokat tudtam kezelni, és irányítani, mellette pedig kellő támogatást is kaptam a család férfi tagjaitól. Egy élet, ami jól leplezi a bennem lakozó sötétséget, és vadságot, de ugyan akkor ki is egészíti azt.
Viszont alig léptem ki az akadémiáról, amikor megváltozott minden. Apám és a bátyám meghalt, anyám teljesen magába fordult. Amikor csak tudok vele vagyok, és azt remélem, hogy hamarosan magához tér ebből a kábulatból. A veszteség rettentően fáj, de ettől még élünk, és szeretném, ha ő is újra élne. Nem pedig csak egy szellem lenne.
Viszont , ha már szellemekről beszélünk lassan én is így éreztem otthon magamat, így örültem, amikor a Jolán kaptam munkát. Kicsit jót tett a távolság anyámtól, a jegyesemtől. Az utakon magamra találtam. A lázadásra pedig egyáltalán nem számítottam, viszont kiutat jelentett számomra mindenből. Hogy meg fogom e magamat gondolni menet közben? Nem tudom, egyelőre csak a családom miatt izgulok, hogy velük mi van, mert még nem sikerült felvennem a kapcsolatot velük azóta,hogy a hajó fellázadt. Örültség lenne? Kaland vágy ragadott magával? Vagy tényleg nem értem ezt a rendszert? Nem egy okom volt, amiért úgy döntöttem velük tartok, a nézeteik mellett kiállok, de hogy hová fog vezetni ez az út még nem tudom.