Már több, mint 30 órája fent vagyok, és kezdem úgy érezni, hogy közeleg a tűréshatárom vége. Viszont nem szokásom félbehagyni a munkát, így addig nem megyek innen sehova, amíg meg nem javítom a kommunikációs rendszert. Egy összetett dologról van szó, így nem csak a gépházban kellett tevékenykednem, hanem a hajó különböző pontjait is át kellett vizsgálnom, hogy ráleljek a hibákra, de F8T se mondanám, hogy túlságosan a segítségemre lenne. Az agyamra megy ez a kis robot, aki máskor inkább szórakoztat, így egy erősesbb karlendítéssel csapok rá a fejére - vagy inkább feje helyére -, majd küldöm el jó messzire. Ő csak sípol párat, majd amilyen gyorsan tud, távozik a folyosón, magamra hagyva a kábelek sokaságában. Szerencsétlen robotunknak nincs mindig jó dolga velünk. Az egyik ritkán használt folyosó végén csücsülök, a falat kimozdítottam már a helyéről, így nyitottam fel a mögötte lévő teret, amelybe bele is olvadok fekete ruházatomnak hála. Nyúzottnak nézek ki és kezd fogyni a türelmem, miközben a rendszert bügykölöm. Rá fogok jönni a hibára, ahogy mindig rájöttem, de az alvás hiánya és a rémálmok nem segítenek a dolgon. Egyébként egy hosszú, fekete nadrág található rajtam, melynek szárai bakancsomba vannak tűrve, felül pedig egy ujjatlan, kissé lyukas felső. Látszik, hogy megélt már velem néhány munkát. Kezeimen is akad egy-egy védó ruhadarab, nem mondanám kesztyűnek, inkább saját készítésű darabok, de megvédik alkaromat és kezeimet az éles drótoktól és egyéb kiálló alkatrészektől. Hajam össze van fogva, ahogy szinte mindig, amióta felébredtem az Alvó programból, tehát rámondhatjuk, hogy nagyjából átlagosan nézek ki. Nem látom értelmét annak, hogy csinos legyek, nem akarok én senkinek se tetszeni, na meg amúgy se érdeklem senkit se. Továbbra se illeszkedtem még be teljesen a legénység közé, még mindig érzem, hogyan néznek rám csak azért, mert más vagyok, mint ők, de most már egyre inkább hidegen hagy. Vagy csak ezt akarom beadni magamnak, hogy könnyebb legyen? Mindegy is... Úgyse tűnt fel senkinek, hogy nem láttak engem egész nap, mert valljuk be, az étkezéseket is kihagytam. Néha a munkám annyira lefoglal, hogy teljesen a háttérbe szorítom a testem szükségleteit, de azért egy csokit találtam a nadrágomban, aminek a papírja a lábaimnál hever. Víz pedig akad nálam, arra azért figyeltem.
Az utóbbi napokban nem vagyok túl jól, egyre sűrűbben dörgölik az orrom alá a törvényeket, hogy ideje lenne férjhez mennem és teljesítenem a kötelességemet a gyermekvállalásban, én viszont még mindig ragaszkodom az elveimhez, tehát ameddig csak lehet, kitolom azt a bizonyos határidőt. Itt, az Arcanon van némi nyugtom, itt senki se piszkál ezzel - na jó, talá Wells kapitány néha -, de összességében békés a környezet, mégis, az álmaimat nem tudom befolyásolni. A munka viszont leköt, és talán nem véletlen nem jöttem még rá a hiba okára, talán valahol saját magamnak is húzom az időt, hogy ne kelljen a magánélet beli problémáimmal foglalkoznom.
- A francba már! - Dühösen csapok egyet a falba, majd fejem hátrahajtva veszek néhány mélyebb levegőt, miközben szemeim lehunyva pihentetem azokat is egy rövid időre. A szívem is kezd kiesni a helyéről, annyira felpörgettem magam azzal, hogy még mindig nem sikerült megoldanom a problémát, majd végül rúgok is egyet előre, a hajó falába és egy nagyobb sóhaj után folytatom azt, amit eddig. Kihúzok még néhány kábelt, kezembe veszem a műszert és elkezdem mérni az áramellátást és lefuttatni a teszteket.

Ujjaimmal türelmetlenül doboltam a térdemen, hol az órámra, hol a kijelzőmön terpeszkedő vörös hibaüzenetre pillantva. Ez a hajó sem ma futott ki először az tény és való, így még a gyakori javítások és fejlesztések mellett is számolni lehet a meghibásodásokra. Ez a mostani azonban kezd a szokásosnál is jóval hosszabbra nyúlni. Pedig igazán nyugodt napnak ígérkezett. Már amennyire az indulás utáni időszak nyugodt szokott lenni, a rendszerek ellenőrzésével, beosztások megszervezésével, és pihenőről visszatérő legénység munkába fogásával. Mindig kell ilyenkor egy pár nap mire ténylegesen lenyugszanak a dolgok és minden ismét olajozottan forog. Azonban az az idióta Connor rálőtt a hadnagyra, és nemrég csak úgy mellékesen meghallottam, hogy engedünk valami potyautast szabadon sétálgatni a hajón, és mindezek mellé jön még egy meghibásodás is, ami plusz órákkal toldotta meg a munkaidőmet. Még Allard sem volt képes soha így felcseszni.
Körbepillantottam, de nem sokan lézengtek a hídon, aki mégis itt volt az pedig a saját dolgába merült. Csak én nem tudtam haladni semmivel, hála a kis kommunikációs hibánknak. Türelmetlenül néztem körbe ismét, végül tehetetlenségemben az egyetlen logikus lépést választottam. Levettem a headsetemet kicsit megdörzsöltem a sajgó halántékomat, és felkeltem a székemből.
– Jelentsenek, ha van valami. - vetettem oda félvállról a hídon tartózkodóknak, és elindultam a folyosón. Hamarosan a hevesen sípoló F8T ütközött a lábamnak majd egy kis hátramenettel korrigálva nagy ívben kikerülve elszáguldott az ellenkező irányba. Futó gondolatként felötlött bennem, hogy talán a potyautasunknak köze lehet a dologhoz, mely esetben csúnyán fog végződni számára ez a nap, de azért még nem írtam rögtön a számlájára a dolgot.
Már messziről is hallottam a csattogó, puffanó hangokat, és a hozzá társuló szitkozódást. Befordultam a sarkon és a hangok forrását is megpillantottam.
– Megtenné, hogy nem veri szét még jobban ezt az átkozott hajót, Samantha? - tettem fel a hűvös kérdést mindenféle finomkodás nélkül, míg morcosan kopogó léptekkel a háta mögé értem.
– Ideje lenne leadnom a mai jelentésünket, nagyjából egy órával ezelőttre. Mégis meddig fog még itt töketlenkedni? - ezúttal talán a szokásosnál is durvábban jött ki a mondanivalóm, de éppen egy szokatlanul rossz napon vagyok túl, ezért most - balszerencséjére - rajta a sor, hogy elszenvedje a következményeket.

Őszintén szólva rohadtul hidegen hagy, hogy ki hallja meg a káromkodásomat és csapkodásomat vagy ki nem. Ha valakinek nem tetszik, hát be lehet szólni, lehet jobban is csinálni nálam, hogyha úgy gondolja, menni fog, de ha nem, akkor kuss legyen. Nem hiszem, hogy ezen a hajón bárki jobban értene nálam a feladatomhoz, nem véletlenül lettem én a főgépész, de nem minden hibát lehet megoldani fél óra alatt, ezt ők is tudhatnák. Ez a hajó baromi nagy és modern, és bár három év alatt már felzárkóztam és folyamatosan fejlesztem magam, nekem is lehetnek problémáim. Én ugyanis nem egy robot vagyok, mint F8T, hanem hús-vér emberi lény, így néha nem ártana figyelembe venniük.
Éreztem, hogy előbb-utóbb azért fog erre járni valaki, esetleg engem keresni, hogy miért nem oldódott még meg a hajó kommunikációja, de arra nem számítottam, hogy majd pont a parancsnok téved ide a kényelmes kis székéből. Wells kapitánynak jobban örültem volna, kedvelem a nőt, és bár valahol mélyen haragszom is rá, tudom, hogy nem az ő hibája mindaz, ami történt, így mindig tova söpröm a negatív gondolatokat. Érzem a hátamon a férfi tekintetét, miközben már hallhatom is a kérdőre vonást. Bár jobban örülnék, ha mellém vagy esetleg elém sétálna és nem nekem kellene kitekerednem, de ezt most inkább nem jegyzem meg, így fordítom hátra a fejem, hogy felpillanthassak rá.
- Ne aggódjon parancsnok, ha szétverem, meg is javítom, ahogy mindig! - bájos mosolyt villantok felé, mely olyan mű, akár egy porcelánbaba, majd vissza is térek a kábelekhez, egyelőre ignorálva őt. Persze tudom jól, ez sokáig nem fog így működni, mert nem hagyja ennyiben, ismerem már Kristofert ilyen téren, így amikor tovább beszél és még engem nevez töketlennek, fáradtságomnak hála nem hogy visszamorognék rá, inkább továbbra is kedves, de némileg gúnyos maradok.
- Szomorú, hogy nélkülem már nem is tudja ellátni a feladatát... uram! - hiszen ha én nem vagyok és nem javítom meg a problémát, akkor bizony nem lesz más, aki megoldaná. Akad még egy gépész a hajón, akinek én adok parancsokat, és bár nem dolgozik rosszul, sokat kell még fejlődnie. Ezzel a feladattal viszont nem túl valószínű, hogy bírna, ha pedig mégis, akkor jó pár napot igénybe venne számára a rendszer megjavítása.
- Már az egész hajót átvizsgáltam, kicseréltem a hibás kábeleket és alkatrészeket, szóval itt kell lennie az utolsó problémának. - tudhatja, hogy mióta dolgozom rajta, hiszen amióta nem működik a kommunikáció, én a hajót ellenőrzöm és javítom. Bárki láthatta, hogy nem egy romantikus könyv olvasásával baszom el az időmet. Ha siettet se lesz gyorsabb, ahogy akkor se, ha itt ácsorog felettem, de ha neki ettől jobb lesz, akkor csak tessék. De ha már itt van, akár segíthetne is.
- Ide adná azt a csatlakozót? - mutatok a férfi lábánál lévő kis ketyerére, ugyanis a folyosó ezen részén elég nagy kupi van. Sok mindenre szükségem volt és nem fogok egyfolytában futkosni, így is fáradt vagyok már, így jobb, ha minden kéznél van. Jobb kezem kinyújtom, jelezve, hogy adhatja is és bár ő az én főnököm, talán nem fog belerokkanni, ha egy picit segít, adogatni a dolgokat amúgy se fárasztó.
- Csak nem a potyautasunkról szeretne jelentést küldeni? - nem szokásom nekem kezdeményezni a beszélgetéseket, de tény, eléggé hiányom van a társasági életből, így most mintha egy picit nyitnék a másik felé. Pesze nem a legjobb embert választottam ehhez, én is nagyon jól tudom, de gondolom nem titok a jelentés tartalma, ahogy az sem, hogy az egész legénységet érdekli az új jövevény. Nem tudunk róla semmit, csak azt, hogy ide szökött, de a múltkori esetből kiindulva még akár veszélyes is lehet. Némi szikra jelenik meg a fejemnél, ahogy az egyik kábelt piszkálom, így csak felszisszenve kapom el a kezem, de aztán folytatom tovább a feladatom, mintha semmi se történt volna. Ez mindennapi, már rég megszoktam, így nem foglalkozom vele különösebben.

Az első megszólalását a műmosollyal inkább válaszra sem méltattam, de a második már átlépte azt a bizonyos határt amit még eltűrök akár az idegesség beszél belőle, akár nem.
– Ha esetleg az utóbbi pár évben még nem tűnt volna fel magának, ha egy ember nem végzi el rendesen a munkáját az előbb-utóbb kihatással lesz mindenki másra is ezen a hajón. Vagy talán külön részleteznem kéne, hogy a kommunikációs rendszerünk huzamosabb kiesése miként hat majd vissza a legénységre, és az egész küldetésünkre? - Ha vállveregetést vár tőlem azért mert elvégzi a munkáját akkor bizony rossz helyen kopogtat. Mindenki teljes nyugalommal utálhat, ha az megnyugtatja őket, de ha én is úgy babusgatnék itt mindenkit mint Hesp, akkor hamarosan mindenki úgy viselkedne, mintha valami luxushajó utasai lennénk. Nem mondom, hogy nélkülem megállna a hajó, de hogy negyedannyi munkával sem készülnénk el időben mint most, abban is biztos vagyok.
– Helyes. - válaszoltam én is egy fokkal nyugodtabban a normálisabb hangvételű jelentésre. - Azt esetleg már tudjuk, hogy mi okozta a problémát? - dőltem összefont karokkal a mögöttem álló falnak. Míg ő itt el nem készül addig úgyse nagyon tudok haladni a dolgaimmal. Még mindig bennem motoszkált a gondolat, hogy talán nem véletlen meghibásodásról van szó, de lehet csak én vagyok túl paranoiás. Túl sok minden jött most egyszerre.
Cipőm orrával gépiesen a gépész mellé pöccintem a kis csatlakozót és mintha csak olvasott volna a gondolataimban, felhozta a potyautas kérdését. Egy fél pillanatig elgondolkoztam rajta, hogy mégis mit mondjak erre. Csak a szokásos rendszerdiagnosztikai eredményeket, szenzoradatokat, és a többi ilyenkor szokásos adatot szedtem össze továbbításra.
– Nem küldhetek jelentést olyasmiről, ami elvileg nem is létezik. - vontam meg végül a vállam, de a hangsúlyomból nem eshet nehezére kiolvasni, hogy mennyire nem értek egyet Hespera döntésével.
– Egyelőre nem tudom mik a kapitány hosszabb távú tervei, addig meg én sem tudok mit kezdeni helyzettel. Maguk talán találkoztak már? - fűzöm hozzá a kérdést, ha már felhozta a témát. Indulás óta szinte nem is volt még alkalmam kimozdulni a hídról így egyelőre nem sokat tudtam meg az utas kilétéről. Majdnem hozzátettem, hogy részemről inkább bezárnám valahova a fickót, de nem az a dolgom, hogy a legénységgel tárgyaljam meg a kapitány döntéseivel kapcsolatos ellenérzéseimet. Ha lesz pár szabad percünk hozzá, akkor majd négyszemközt osztom meg vele a véleményemet.

Éreztem, hogy a megjegyzésem ki fogja verni a biztosítékot a férfinél, de valahogy ez teljesen hidegen hagy. Legalább van, aki segít az ébren maradásban, még akkor is, hogyha egymás idegeire megyünk, így természetesen csendben hallgatom végig mondandóját, miközben kék íriszeibe nézek. Szép szemei vannak, ehhez kétség sem férhet, de most inkább arra kellene figyelnem, amit mond. Még jó, hogy nőből vagyok és tudok egyszerre két felé is koncentrálni.
- Szerintem amióta az Arkanon szolgálok, soha se volt rám panasz, és mindig jól végeztem a munkámat. Vagy talán tévedek, parancsnok? - kérdezek vissza én is hasonló stílusban, mint ahogy ő szeretett volna kioktatni engem. A munkámat ne vonja kétségbe, mert nem direkt húzom az időt, ezt ő is tudhatja. - Hogyha annyira kerülném a munkám, akkor nem lennék fent több, mint 24 órája és dolgoznék a rendszer helyreállításán. Szóval örülnék, hogyha a kioktatás helyett inkább bízna bennem. - nem szükséges semmit se részleteznie, mindennel tökéletesen tisztában vagyok. Hiába a felettesem, sose bólogattam úgy, mint egy kis kutyus. Más vagyok, mint a legénység többi tagja, ez tény, de talán ez a három év alatt valamennyire már sikerült elfogadniuk. Na de nem szeretnék összekapni vele, annak semmi értelme se lenne, így nemsokára változtatok a stílusomon és beszámolok a férfinak az eddigi munkámról. Persze csak röviden, de úgyse az érdekli, hogy a hajó melyik pontján pontosan melyik kábellel volt probléma. Neki csak az fontos, hogy a kommunikációs rendszer működjön, lehetőleg minél hamarabb. A következő kérdését viszont szerettem volna elkerülni és előbb Wells kapitánnyal beszélni az ügyről, de ha már így rákérdezett a parancsnok, nem tarthatom előtte titokban a sejtésemet. Néhány másodpercre felhagyok a munkával, miközben arcom elkomorul, ahogy feltekintek rá.
- A hajó különböző részein találtam hibás paneleket... rossz kábeleket, és attól tartok, hogy mindez nem a véletlen műve. Arra tudok következtetni, hogy valaki megbabrálta a rendszerünket... Ez lehetett akár a Volentison is, amikor átnézték a hajót, de utána is. Bárki feljuthatott... de akár azóta távozhatott is. - nem akarom a potyautasunkat hibáztatni, ezért is utalok arra, hogy az illető már talán rég nincs a hajón, de én is tudom, hogy bárki lehetett.
- De ez csak egy lehetőség. Meglehet, hogy valaki szakértelem hiányában okozta a hibát, amikor átnézték az Arkant... - sok a lehetőség, de hogy mi az igazság, az még kiderítésre vár, de abban biztos vagyok, hogy emberi kéz műve van a háttérben, és ezzel nem kevés plusz munkát okozott nekem. De szerencsétlenségére meg tudom javítani, így bár kicsit több, mint egy napig kommunikáció nélkül maradtunk, most már rövid időn belül megoldódik a helyzet. Ideje folytatnom is a munkám, ezért kérek némi segítséget, de a helyett, hogy a kezembe adná a férfi a csatlakozót, lábával rúgja felém. Nem teszek megjegyzést, már meg se lepődöm, de vajon tud Ő kedves is lenni? Valamikor biztos tudott... Ahogy én is. De pont én nem vethetném a szemére a jellemét. Dolgozni vagyunk itt, nem barátkozni, mindenkinek megvan a maga feladata és egyben a helye is a hajón, csak én nem találom még mindig teljesen, pedig ideje lenne már, hogy beilleszkedjek ebbe a világba.
- Igaz... Ő nincs is itt. Nem örülök neki, hogy egy idegen bóklászik a hajón, méghozzá teljesen szabadon. Bármihez hozzáférhet... bármiben kárt tehet. - ha ő nem velem akarja kibeszélni a dolgot, nos... az se érdekel, de szemmel láthatóan engem nem nagyon hat meg az, hogy magamban tartsam a véleményemet. Nem tűnt rossz embernek, amikor a gépházban láttam, de ilyen rövid idő alatt nem fogok megbízni benne. Ahhoz jóval több kell. Egyébként nem vagyok egy gyáva nyúl se, nem féltem magam, a kabinom pedig zárható, de azért valljuk be, értékeltem, hogy Katrina is ott volt, amikor a gépházban dolgoztam, és nem maradtam kettesben Nikolai-al. Nem szívesen mutattam a hátamat kiszolgáltatottan egy idegennek.
- Igen, a gépházban láttam. Amikor a kommunikációs rendszer tönkrement, akkor ott találtam Katrinával. Kiszedett egy zárlatos panelt a helyéről, és bár úgy tűnt, segíteni akar, én nem adtam rá engedélyt, hogy bármihez is hozzányúljon. - nem szeretem, hogyha a dolgaimban mások is turkálnak, és a gépház az én birodalmam. Nem égett volna szét az egész, amíg odaérek, így nem láttam feltétlenül szükségesnek a cselekedetet, de tény, hogy nem tett kárt semmiben sem.
- Még nem tudok véleményt alkotni róla, hogyha erre kíváncsi. - és ezzel a végszóval el is vágok egy drótot, amit hamarosan egy másikra cserélek ki. Láthatóan nem zavar most már a férfi jelenléte, ugyanúgy tudok dolgozni így is. Ez az utolsó rész, ami hibás lehet, így most az egyik műszert rákapcsolom az egyik panelre és ellenőrzöm az áramköröket, majd néhány kapcsolót még átállítok. Lehet, hogy meg is vannak az utolsó hibás részek? Még azért nem csillan fel a szemem, megfordulok és a fal másik oldalán is ellenőrzöm a dolgokat, miközben egy pittyegés jelzi a rendszer újraindulását. Ez az! Ezek szerint úgy egy órát kellett volna még várnia a parancsnoknak ahhoz, hogy minden működjön.
- Úgy néz ki, hogy a kommunikációs rendszer ismét működik. Még a gépházban elvégzem az utolsó simításokat és utána már fel is veheti a kapcsolatot a Volentissal. - vissza is kell még állítanom mindenhol az áramot, tehát még egy fél-egy órára szükségem van, de az már szinte semmi. Kicsúsztatok minden szerszámot a folyosóra, majd visszarögzítek mindent a helyére. Ez után pattanok fel... vagyis pattannék, hogy én is felkeljek végre és visszazárhassam a folyosó falát, de némi szédülésnek hála inkább megkapaszkodom a falba. A francba, lehet, hogy nem ártott volna ennem. Nem mutatom gyengeség jelét, nem számít, addig nem pihenek, amíg ténylegesen nem működik minden, így második nekifutásra már egyenesen állok és helyezem vissza a kimozdított falrészt, utána pedig a földön lévő táskába pakolom vissza a szerszámokat és egyéb alkatrészeket.

– A munkája valóban kielégítő volt mostanáig, de az attitűdjén bőven van még mit csiszolnia, mielőtt elvárja, hogy felmagasztaljam bármiért is. - vágtam vissza ingerülten.
Végül úgy tűnik belátta, hogyha velem szájal azzal maga alatt vágja a fát, így hamarosan visszavett az arcából és rátérhettünk a probléma forrásának kérdésére. Azt reméltem ugyan, hogy a válasza majd valamilyen módon megnyugtat, de csak alátámasztotta az eddigi gyanakvásomat. A hajó több pontján is célzottan megbabrálják a kommunikációs rendszerünket egy napi fejtörést okozva a főgépésznek. Ez túl sok ahhoz, hogy egyszerű inkompetencia legyen. Valaki szabotálja a hajót, de mégis miért? Mit nyerhet azzal bárki is, hogy elvág minket a Volentistől? Fel tudnék ugyan jönni pár válasszal, de egy sem megnyugtató. Ha a szabotőr indulás előtt elhagyta a hajót, akkor innen nem sokat tudunk tenni, de ha még itt van...
Ekkor felmerült a potyautas kérdése és nem burkolta túlzottan a véleményét amivel sajnos egyet kellett értenem, és minél többet hallottam annál inkább meg kellett kérdőjeleznem Hespera döntését az ügyben. Ha itt végeztem komolyan el kell beszélgetnem vele. Ellöktem magam a faltól és tettem egy lépést a nő felé.
– Jól van. - nyugtáztam a haladást, de aztán gyorsan vissza is tereltem magunkat a korábbi témához. - Ugye nem említette senkinek a gyanúját? - majd a választól függetlenül közelebb hajoltam és kissé halkabban folytattam.
– Ha valóban direkt szabotázzsal van dolgunk azt komolyan kell kezelnünk. Rajtam és természetesen a kapitányon kívül mostantól ne beszéljen erről senkinek. Ha végzett pihenjen le egy kicsit, de aztán szeretném ha átnézné a hajó többi rendszerét is. Ha mást is megpiszkáltak arról minél hamarabb tudnunk kell. Kezdje a létfenntartó rendszerrel, - számoltam az ujjaimon ahogy soroltam. - hajtóművek, navigáció, fegyverek, ha talál valamit tudni fogja. Ha pedig bármi gyanúsat észlel, azonnal szól, világos? - megvártam még a választ, és hogy hozzá akar-e fűzni még valamit, majd ha végeztünk elindultam vissza a folyosón.
– Addig én megyek és váltok pár szót a kapitánnyal.

Nem lep meg, hogy a fejemhez vágja viselkedésemet, nem ő az első, de javítani ezzel nem fog rajta. Világ életemben öntörvényű voltam, még a saját apám se volt képes hatni rám, akkor mit gondol, majd ő lesz aki, ami miatt megváltozom? Ahhoz kissé több kéne. Mindenesetre jobbnak látom erre inkább nem reagálni, még mielőtt túl messzire mennék, mert nem csak én vagyok az, akinek a modora kifogásolni való.
Mivel már a hajó nagy részét átnéztem és több helyen elvégeztem a szükséges javításokat, így el tudom már mondani a parancsnoknak, hogy mi a probléma, ahogy azt is, hogy mi a gyanúm. Nem lehet véletlen, hogy egyszerre menjen tönkre ennyi minden, de hogy ki a felelős, arról fogalmam sincs. Nem akarok senkit se gyanusítgatni, Nikolai-al se volt problémám, mégis, ő jelenleg a potyautasunk, ami egyértelműen gyanúba keveri. Nem bízom benne, ilyen rövid idő alatt ez lehetetlenség, és nem is rejtem el jelenlegi véleményemet. Szeretném, ha pozitívan csalódnánk, de már túl sokat rúgott belém az élet ahhoz, hogy minden simán menjen.
- Wells kapitánynak akartam jelentést tenni, miután megjavítottam a rendszert, de még nem volt rá alkalmam. Tehát csak Ön tud róla. - a folyosó fala idő közben visszakerül a helyére, akár csak a szerszámok a táskába, így felegyenesedem, majd tekintetem Kristoferre vándorol, ki kissé közelebb hajolva jelzi felém, hogy erről a problémáról másnak ne beszéljek. Nem szándékoztam az egész hajónak elkürtölni, hogy mi történt, egyébként se vagyok nagy társasági lény, mint tudja, így nem pont velem akar beszélgetni a legénység. De már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ezt szórakozottan tárjam elé, így megkapja az "engedelmes" viselkedést, amelyet oly nagyon szeretne tőlem. Had örüljön.
- Értettem parancsnok! - szalutálni azért nem fogok. A pihenés ötletét pedig nem utasítom vissza, nem is tehetném, mert saját magamnak okoznék vele kárt. Ha nem alszok, akkor a munkám se tudom normálisan ellátni, viszont van, amiben már megelőztem a férfit.
- A létfenntartó rendszert és a hajtóműveket már átnéztem, miközben a problémát kerestem, azokkal nincs semmi gond. A navigációkat és a fegyvereket pedig pár óra múlva megvizsgálom. - a létfenntartó rendszer ellenőrzése volt az egyik elsődleges dolgom, mégis csak az életünk függ tőle, és megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy abba legalább nem tettek kárt. Talán az, aki belepiszkált a dolgokba, nem akarta a halálunkat, vagy egyszerűen csak nem értett annyira a hajó működéséhez, hogy tudja, miben kell kárt tennie.
- Világos! - mint a Nap. Ahogy sejthető volt, máris elkezd intézkedni, így felkapom vállamra a szerszámos táskát, majd azzal együtt indulok meg a gépház felé. Ideje befejeznem a feladatomat, és ennek hála úgy fél óra múlva a parancsnok megkapja a jelzésemet, mely szerint a kommunikáció most már rendesen működik. El tudja végezni a feladatát, én pedig végre aludhatok pár órát.