Rá nézek és látom rajta, hogy nem esik jól amit mondtam. De nem tehettem mást, különben nem fogok tudni parancsolni az érzéseimnek és a vágyaimnak. Látom amint feláll és közelebb jönne hozzám, de én még egy picit távolabb lépek tőle. Miközben ajkamba harapva figyelem vonzó felső testét és azokat a rabul ejtő szemeket. Muszáj az ajkamba harapnom, azért is, hogy elfojtsam a vágyakat, amik csak még erősebbek lesznek, amint ajkára pillantok. Arra a szomorú mondatára, hogy ő megoldja csak még jobban összeszorul a szívem. Hogy is tudná ő megoldani, hisz annyi sérülés van rajta, főleg a mellkasán. Képtelenség. Figyelem, ahogyan megpróbálja felvenni a felsőjét. De nem merek közelebb menni hozzá, már így is elég nehéz parancsolni még a szememnek is. Inkább félre is fordítom a fejemet. Csak azt hallom, amint nagy erőlködések árán megpróbálja magára erőltetni a textilt. El tudom képzelni, hogy mennyire fájhat most minden mozdulat neki, és ettől csak még rosszabb lesz minden. Olyan mintha én magamnak kellene Ed sérüléseivel felvegyem magamra a pólót. Olyan érzésem támad, mintha valaki fogná és jól megszorítaná a szívemet. Ez pedig borzasztóan rossz. Segítenem kell neki. Erőt kell vennem magamon. Szemeimet újra rá szegezem és nézem. Nézem ahogyan szenved. Amikor felszisszen nem bírom tovább. Nem akarom, hogy szenvedjen. - Nee...- rohanok oda gondolkodás nélkül és leállítom. Karjait inkább teste mellé helyezem a pólót meg hagyom a nyakán lógni, anélkül, hogy beledugnám a karjait. - Kérlek hagyd.. - motyogom. Aztán olyan gyorsan tapadok ajkára, hogy még én is meglepődőm rajta. Majd elengedem és mindkét kezemmel megfogom az arcát, magam felé hajtom úgy hogy homlokomat az övéhez tehessem. Szemébe nézek aggodalmasan, de csak mosolyogni tudok. Szavakba nem tudom önteni, nem tudom kimondani, hogy nem bírom látni ha szenved. Csupán ismét egy csókot lehelek ajkára, majd kér arcára és végül a mellkasára is. - Nem bírom nézni ha szenvedsz. - ejtem ki végül annyira halkan, hogy én is csak épp hallom, hogy mit mondok. Nagy levegő vételek közepette lassan, finoman és gyengéden megpróbálom belebújtatni kezét a pólójába, ahogyan a másikat is. Aztán újra rá nézek, egyik kezemet arcára helyezem és ujjammal simítok rajta és mosolygok. Ez van. Nem tudom leplezni mit érzek.
Most már érzem, hogy nem volt jó ötlet a ruhám magamra húzása egyedül. Arra nem gondoltam, hogy a repedt bordám ennyire akadályozni fog a karom emelésében és ez egy fájdalmas szisszenést is hallat a számból. Még próbálkozom egy párszor, hogy végre magamra kapjam a felsőt, de Lara megállít a mozdulatomba. Nagyokat pislogva a hirtelen lépésére, de a csókjára végképp nem számítottam. Mint akit egy villám csapott meg, úgy ültem ott rezzenéstelenül, de az ajka forrósága teljesen magával sodort. Szinte pislogni se tudtam, de aztán, ahogy ismét elengedte ajkaink egymást, mint egy álomba csöppentem volna, és mikor ismét kaptam egy apró érintést, már nem ért ennyire váratlanul. Érzem, hogy aggódik értem, de nem akarnám, hogy a sebeim láttán szomorúság töltse el. Néha van olyan, mikor pár karcolással”megúszom” a bevetéseket, de akadt olyan is, mikor a hall torkából tértem vissza a műtőasztalon. Igazából nincs szándékomban megsérülni, de van, mikor ez elkerülhetetlen, mint a mostani eset is példázza. -Ööö… értem…- nyögök ki végre valamit, de teljesen a hatása alatt vagyok még csókjának. Majd amikor a keze végigsimít az arcom vonalán, érintése olyan megnyugvást hoz, amit nem is képzeltem. Tudom, hogy mit érezhet, mert én is hasonlóképp érzek a szívemben iránta. Bár még nem mertem bevallani magamnak, hogy többet jelent nekem. Nem mintha nem volnék tisztában az érzelmeimmel vele kapcsolatban, de azt hiszem, hogy most ha meg tudnék szólalni, az csoda lenne. Pedig nem vagyok kuka vagy éppen beszédhibás, de teljesen elvarázsolt Lara, amit ezelőtt pár perccel még csak a legtitkosabb álmaim közé soroltam volna. S most, úgy érzem, hogy a gyomromban a pillangók nem csak a képzeletem szüleményei, hanem igenis elég valóságosak. -Köszönöm… - emelem fel az „ép” karom, hogy én is megsimítsam vele kedves arcát, de közben beleveszek ragyogó szemei tükrébe. Totál kész vagyok…
Látom rajta, hogy ő is olyan zavarba van, mint én. Talán ő is annyira mélyen érez irántam, mint ahogyan most én is? Úgy érzem magam, mint egy kis tini, aki nem tudja, hogyan mutassa ki érzéseit a kiszemeltnek. Felfoghatatlan számomra, hogy megint ilyent vagyok képes érezni. Azt hittem engem rég elkerül az ilyen érzés és hogy többet nem fog elérni. De most itt van Ed, akinek csak a puszta jelenlététől is zavarba jövők. Olyan vonzalmat érzek iránta, amit még az is észrevesz aki nem ismer minket. Egyszerűen képtelen vagyok leplezni, ez már túl nőt rajtam. Éreznem kell lélegzet vételét, a bőrének illatát és ajkának édes csókjait. Beleszerettem. Már nem kétség. Jobban szeretem, mint bárki mást. Még magamnál is jobban szeretem. Bár tudom, hogy itt ezen a helyen csak úgy nem lehetünk egymáséi. Abba a Consiliumnak is lesz némi beleszólása, ha nem is szeretném, akkor is. Sajnos. Bár ha jól sejtem Ed kérhet engem magának és azt már nem nagyon tudnák felül bírálni a Consi tagjai. Remélem. Már csak azért is, mert azt hiszem én annyira beleszerettem, hogy nélküle nem tudnék élni. Ilyesfajta gondolatok járnak az eszemben, miközben Edre adom a felsőjét óvatosan. A sebei azok remélem gyorsan begyógyulnak és hamarosan nyomuk sem lesz. Ed pedig újra erőre kap és a régi lesz. Ahogy az arcomhoz ér beleremegek, miközben folyamatosan a szemembe néz. Tekintetébe teljesen elveszek, úgy tud rám nézni ahogy senki sem. Ha ne lennénk itt és nem lennének sebei akkor már elcsábítottam volna és megmutattam volna neki mennyire szeretem őt. De most nem lehet. Igazából abban se vagyok biztos, hogy ő hasonlóan érez irántam. Megfogom kezét, ami az arcomhoz ér és leveszem róla, de nem engedem el. - Nincs mit - mosolygok rá. - Csak azt tettem, amit más is megtett volna. - teszem hozzá halkan, miközben folyamatosan a szemébe nézek. Ennyire elveszett az ő szemében is, csak én lehetek.
Még mindig sajog mindenem, de ahogy Lara segít magamra venni a pólóm, és hozzám ér, már nem a fájdalmat érzem, hanem a vágyat. Tudom, hogy merész gondolataim támadtak, de vissza kell tartanom magam. Ahogy a szemembe néz és érzem a közelségét, alig tudom visszafogni a karom, hogy megint átkaroljam, és érezhessem édes csókját. Lili halála óta nem akartam édes vágyakra gondolni és el is temettem magamban az érzelmeket. Talán azt hittem, hogy így túl tudom élni az elvesztésüket. De ahogy most rá nézek és a szemében elveszek, már nincs kétségem, hogy belé szerettem. Mint egy kamasz, úgy állok itt csendben, hogy a szavakat keressem, de egy se jön a számra. Lehet, hogy ha lecsendesedne a szívem dobogása a torkomban, akkor hang is jönne elő, de csak nagy nehézségek árán préselek ki egy mondatot. Nem mintha beszédhibás lennék, de valahogy a jelenléte teljesen elvarázsol. A kötések és a sebek nem is izgatnak már, csak az, hogy mellette lehessek és viszonozni tudjam azt a csodát, amit a lélektükrében látok, ahogy rám néz. Azt már sejtem, hogy sok minden vár még ránk, ha mindketten úgy döntünk, hogy közösen alakítjuk ki az életünk, amiben nagyon reménykedem, és ő is ugyanígy érez, ahogy én. De amit most látok a pillantásában, az meggyőz, hogy van remény kettőnk számára, és mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem, ha Lara is ezt akarja…. -Köszönöm, Lara.- ismétlem újra, bár azt hiszem, hogy ennél többet nem tudok mondani, mert a szemem több mindent elárul a szavaimnál.
Kedd Május 21, 2019 10:24 pm
Rá nézek és látom rajta, hogy nem esik jól amit mondtam. De nem tehettem mást, különben nem fogok tudni parancsolni az érzéseimnek és a vágyaimnak. 
//
