Hallom Edet, amint a nevemen szólít de még olyan távolinak hat a hangja. Érzem a fejem és az oldalam eléggé sajog. Lassan kinyitom a szememet és Ed aggódó pillantásával találom szembe magamat. Nagyon örülök neki, hogy él és velem van. - Ed - mosolygok rá, de mire mondanék valamit ismét belesajdul a fejem és kezemet rá helyezem. Aztán mikor enyhül vissza fordítom tekintetemet Edre. Látom, hogy vérzik a keze és az arcán is van némi folt és sérülés. Aggodalmas pillantással nézek rá. - Ed jó vagy? - kérdezek rá, azon csodálkozva, hogy még egyáltalán talpon van.Ennyi vérveszteség és sérülés után más már régen a földön feküdne és jajgatna. A sebeire nézek majd az arcára. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős férfi. De tetszik. De azokat a sebeket el kell látni. - A sebeid Ed. - motyogom miközben megpróbálok felülni kevés sikerrel, az oldalam bele nyíllal én pedig felszisszenek. Kissé megállok. - Fel kell ülnöm, hogy elássam a sebeidet. - mondom Ednek. Erőt veszek magamon és felülök az ágyról. Aztán az előttem álló szívemnek kedves férfira meresztem tekintetemet, kezem lassan az arcára helyezem és megsimítom azt. Eközben lassan felállok és egy puszit nyomok Ed arcára egy mosoly kíséretében. Érzem, hogy Ed talán kissé zabos rám, de remélem elfelejti és nem fog leszidni amiatt, hogy nem maradtam ott ahol ő mondta. Azt se tudom hol kezdjem, annyi sérülés van rajta és még az én oldalam is sajog. Észreveszek a szobában egy egészségügyi dobozkát, nem mondok semmit csak lassan odamegyek és leveszem a falról. Ed mellé viszem és leteszem az ágyra. - Ülj le kérlek. - mondom és ha leült, akkor kiveszek egy törlőt a dobozból. Egy picit megvizezem a csapnál majd ismét Ed felé veszem az irányt. Szembe állok vele és egészen közel megyek hozzá. Megérintem lábait, hogy széthúzzam, hogy még közelebb állhassak hozzá. Így könnyebben elérem arcát és arcán lévő sebeinek mélységét is jobban látom. Ahogy lassan arca már csak pár centiméterre lesz tőlem beleremegek, ahogyan a levegőt mellkasomra fújja. Kicsit furcsa érzés ez így, hogy a lábai között állok és nagyon zavarba ejtő is, de csak így tudom ellátni az arcán lévő sebeket. Hiszen ő magasabb mint én, így viszont nem az. Kezemmel felemelem fejét, hogy rám nézzen. Aztán kézbe veszem a nedves törlőt, hogy megtöröljem vele az arcát. Óvatosan és finoman érintem meg bőrét, nem akarok fájdalmat okozni. Itt szerencsére kevesebb a súlyos sérülés. Miután letöröltem egy csókot lehelek homlokára. Ez után pár lépést teszek távolabb tőle. Zavartan pillantok rá, az amit most kérnem kell tőle zavarba ejt. Nem tudom miért, hisz már számtalan ilyent láttam a munkám során, de Ed személye valahogy megdobogtatja a szívemet. - Le kellene vedd a pólódat. - mondom halkan és olyan hangnemben mint egy kislány. - hogy lássam a sebeidet - teszem hozzá és érzem mindjárt elvörösödöm. Aztán arra várok, hogy megtegye amit kértem.
Ahogy itt fekszik előttem Lara, aggódom érte. A szólongatásomra is csak nagy nehezen reagál és nyílik végre a szeme. -Lara… úgy aggódtam…- ejtem ki halkan a szavaim, bár szerintem én se vagyok tudatában, hogy a gondolatomat, hangosan mondtam ki. Gyengéden simítom el a tincseit az arcáról, és mikor rám mosolyog, kezdek megnyugodni. Vegyes érzelmek és szavak jutnak az eszembe, mert nem tudom, hogy leszidjam vagy megcsókoljam, amiért nem azt tette másodszor sem, amit kértem tőle. Tudom, hogy veszélyes egy verekedésbe belecsöppenni, és szó szerint nem bízom a véletlenekben, de Lara jelenléte egyszerre megnyugtatott és aggodalommal töltött el. S lám, itt fekszik a díványon, mert eszméletlenül hevert a Bár padlóján, egy barom miatt, aki egy ideig nem fog lábon járni, az biztos. -Jobban érzed magad?- kérdezem tőle, bár ahogy ismerem, nem igazán szokta visszatartani semmi, ha valamit a fejébe vesz. -Maradj még fekve, pihenned kellene….- próbálom visszatartani, de nem sok eséllyel. -Mi?-lepődöm meg a mondatán, bár az adrenalin löket miatt a sérüléseimet nem is kísértem figyelemmel. Az alkaromba fúródott nyílvesszőt is eltávolítottam már, de a vér még mindig szivárgott a sebből. -Jahh…- csak ennyire futotta tőlem, hogy tudomásom van a sebeimről, de eddig még nem izgatott nagyon, hogy mennyit kaptam. Aztán már csak peregtek az események. Mire felocsúdtam, már az arcomat mosta le a vértől és elég közel hajolva hozzám majdnem, hogy megérintette az arcomat a testével. Elég nagy lélekjelenlét kell hozzá részemről, hogy ne közelítsem meg teljesen Lara mellkasát, bár csak centik választanak el gyönyörű domborulataitól. - Őöö.. értem…- zökkenek vissza a valóságba a gondolataim hullámaiból, és zavartan, de a tekintetem elveszem róla,hogy ne arra a csókra gondoljak ismét, amit kaptam tőle nemrég. Leveszem magamról a pólómat és én is csak most szembesülök azzal, hogy több ütés ért,mint amire emlékszem. Szép kis véraláfutásokkal van tarkítva a testem, és most kezd a bordám is belesajdulni, ahogy levegőt veszek.
Ahogy a pólójához nyúl, hogy levegye ahogyan kértem még jobban zavarba jövők. Zavartan egy hajtincset a fülem mögé helyezek, aztán rá pillantok Edre. Már levette a pólóját és.... Jesszusom micsoda jó teste van! De nem gondolhatok most erre, azokkal a sebekkel kell foglalkoznom, amik borítják a mellkasát. De olyan nehéz, főleg, hogy ennyire közel van hozzám. Nagyot sóhajtok. Kiveszek a táskából kötszereket és még egy rongyot veszek elő, amire fertőtlenítő szert cseppentek, hogy letöröljem Ed sebeit. Majd ismét odamegyek hozzá, pont olyan közel mint az előbb. Alig bírom, hogy ne csókoljam meg símét vagy ne úgy nézek rá. Pillantásaim a mellkasára tévednek és a sebek láttán összeszorul szívem. Legszívesebben minden lehető módon ápolgatnám őt és kényeztetném. Aj Lara koncentrálj, ne járjon máson az eszed. Gyorsan lekapom a tekintetemet róla és kezemben a fertőtlenítős géz darabbal lassan, óvatosan és félénken a mellkasához érek. A szívem érzem majdhogynem kiugrik a mellkasomból. Ez valami elképesztő. Azt hittem még egyszer nem fogok így érezni, sőt még sohasem éreztem hasonlóan valaki iránt. Olyan finoman törölgetem Ed mellkasán lévő sebeit mintha egy porcelán baba volna. Bár legszívesebben másképpen érinteném meg őt. - Ne haragudj. Lehet, hogy egy kicsit csípni fog. - mondom habár már rég megérintettem vele a bőrét. Nem akarok neki fájdalmat okozni. Így is ahogy rá nézek és a sebeire, olyan furcsa érzésem van. Mintha nekem jobban fájna mint neki, el szeretném tüntetni róla az összeset. Mikor végeztem a tőréléssel leveszem róla a kezem és teszek pár lépést hátra. A szemébe nézek és hatalmas erőt kell vennem magamon, hogy ne menjek oda és csókoljam agyon. De most megint olyan dolgot kell kérnem tőle, ami nekem nehéz lesz. Ahhoz, hogy betudjam kötözni a sebeit fel kell állnia. Nekem meg közel kell mennem hozzá, egészen közel és újra meg kell érintenem azt az észveszejtő testét. Olyan közel lesz az arcom az övéhez, hogy érzem nem fogom tudni megállni, hogy meg ne csókoljam. De a sebeit nem hagyhatom így. Lehajtom fejemet és megszólalok. - Megteszed, hogy felállsz? Így túl alacsonyan vagy ahhoz, hogy betudjam kötni a sebeid. - mosolygom rá.
Számtalanszor voltam hasonló helyzetben, mikor veszélyes és kétes kimenetelű feladatot kellett végrehajtanom az embereimmel. Most is ilyen volt ez a feladat, de az adrenalin és a rutin miatt nem éreztem a sérüléseket. A fájdalom elviselhető, bár elég csúnyán néz ki a karomon a lyuk, amit a nyílvessző okozott, de Lara segítsége és gyengéd törődése teljesen elvonja a figyelmem a sajgó tagjaimról. A zúzódásokat és a vérveszteséget is alig veszem észre, bár elég terjedelmes a folt a ruhámon, ahogy a vér átitatta. Egyedül a bordáim zavarnak, mikor levegőt veszek, de ahogy Lara szemébe nézek, elveszek a tükrében. A fertőtlenítőt alig érzem, hogy csípne, de nem is törődök vele. Nem ezek az első sérüléseim, és hozzászoktam a véraláfutásokhoz is. -Nem csíp. Ne aggódj miatta. –mondom halkan, hogy megnyugtassam. Látom rajta, hogy félve érint meg, nehogy fokozza a fájdalmamat, de egyáltalán nem érzem annyira elviselhetetlennek az érzést. Ahogy ismét elém áll, hogy ellásson, nagy önuralmat kell venni magamon, hogy ne érintsem meg és húzzam közelebb hozzám. Tudom, hogy merész lépés lenne tőlem, de nem akarnám még nagyobb zavarba hozni, így is látom rajta, hogy szaporábban veszi a lélegzetét. Talán ő is jobban megsérült és a fején lévő dudor sem éppen kellemes, de annyira elszánt, hogy velem törődjön, ahelyett, hogy pihenne még kicsit. Aggódom érte, de ha majd visszatérünk a Jolára, akkor majd ügyelek rá, hogy pár napig ne csináljon semmit a pihenésen kívül. -Persze, hogy megteszem. - emelkedek fel a díványról, de nem tudom, hogy jó ötletnek tűnik ez a dolog. Ugyebár… na inkább… kissé zavarba ejtő, de minden koncentrálásomra szükségem van, hogy ne gondoljak olyasmikre, amik testi reakciót válthat ki nálam. Remélem, hogy nem olyan feltűnő, de azt hiszem, hogy áldom azt, hogy most csak mi ketten vagyunk ebben a szobában….
Mondatára csak elmosolyodom. Zavaromban azt sem tudom, hogy mit tegyek. Annyira hülyén érzem magamat. Úgy festhetek mint egy megszeppent kisleány. De mit csináljak ha ezt hozza ki belőlem Ed. Amikor fel áll tudom, hogy oda kell mennem hozzá, hogy bekössem a sebeit. De miért ilyen nehéz közelednem hozzá. Miért? Mért érzek így iránta, mért érzek ennyire erős vonzalmat feléje, amilyent még sohasem éreztem. Olyan furcsa ez az egész. Éreztem még hasonlót, de nem ilyen erősen, mint most Ed iránt. Ugyanakkor félek kimutatni az érzéseimet. Ám nincs is most itt ennek az ideje. Hátat fordítok Ednek egy pillanatra mintha csak keresnék valamit. közben pedig csak levegőt veszek és erőt, hogy kibírjam anélkül, hogy megcsókolnám. Visszafordulok Ed felé és odamegyek hozzá lassú és kissé félénk léptekkel. Huh... most lesz baj. Érzem. Testünk csak pár miliőméternyire van egymástól, amikor rá emelem tekintetemet. Ajka majdhogynem érinti az enyémet én pedig, hogy elfojtsam a vágyamat alsó ajkamba harapok. - Ed... - mondom halkan neki - kérlek szólj ha fájna. - hangom éppen csak, hogy hallatszik. Aztán még mindig a szemét nézem, szinte elveszek tekintetében. Annyira nehéz uralkodni magamon. Muszáj megérintenem. Kezem lassan felemelem, némiképp visszakozva. Finoman mellkasára helyezem és óvatosan végig simítok rajta, aztán egy apró csókot lehelek rá egy olyan pontra ahol nincsen seb. Aztán lehajolok, hogy felvegyek egy fásli darabot amivel majd be fogom kötni. Gyengéden a fásli egyik végét az egyik sebre emelem, hogy az összes sebét befedhessem ahhoz körbe kell tekernem rajta. Lassan viszem tovább mellkasán, majd oda kell bújnom hozzá, hogy a hónalja alatt hátul is átvigyem majd ismét előre. Érzem szívem egyre hevesebben ver és egy pillanatra hosszabban elidőzöm mellkasához érintve az arcomat, hogy beszívjam finom illatát. Képtelen vagyok megállni muszáj még egy puszit lehelnem rá. Befejezem a kötést és leragasztom. Aztán felpillantok rá. Legszívesebben azonnal bezárnám ide, hogy többé ne mehessen semmi féle veszélyes helyre. Ilyen gondolatok járnak fejemben, mikor óvatosan puszit nyomok egy az állán levő apró sebre. Majd eszembe jut a keze, amit már a legelején bekötöttem. lepillantok átázott rajta a kötés. Aggódó pillantást vetek rá. Ez nem jó jel. Tudom mit kéne tennem, de azt nem akarom. Az túl fájdalmas. Főleg, hogy itt nincs semmi olyan szer ami enyhítené a fájdalmat. - Ed ... ez...- sóhajtok, érzem ahogyan egy könnycsepp jelenik meg a szememnél. - Ezt azt hiszem be kellene varrni. - mondom ki, amit nem akartam és nem akarok megtenni, mert túl fájdalmas.
16+ Eddig a napig, úgy hittem, hogy minden létező módon kötöztek már be, de tévedtem. Lara kezének gyengédsége és közben határozottsága, teljesen elveszi a figyelmem a fájdalomról. A levegővételeim során a bordáim élesen hasítanának bele a tüdőmbe, még azt se érezném, annyira magamon kívül vagyok a közelsége miatt. A fertőtlenítő szaga sem olyan csípős, mint szokott lenni, és a karomon átázott kötés sem nagyon izgat. Erre mondaná az Apám, hogy „totál K.O.”, és mennyire igaza volt mindig az öregemnek…. -Rendben. Szólok, ha nagyon fájna. – egyezek bele gyorsan, bár tény, hogy a fáslis rögzítés elég kellemetlen, de a váratlan apró puszik, amiket kapok a tekerés közepette, inkább meglepetéssel hat rám. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a vér most a fejembe szállva pirossá festi az arcom, de igyekszem nem mozdulni, hogy Lara is végezhesse a dolgát. Kicsit elbizonytalanodom a gondolataimban, mert legszívesebben magamhoz ölelném, és hosszú forró csókkal érinteném meg rózsaszín ajkait, de erőt kell magamon venni, hogy ne tegyem most meg. Lehet, sokáig nem tudom visszatartani a késztetésem, de talán addig sikerül, míg minden sérülést ellát rajtam. Addig úgy sem fogja annyiban hagyni az aggodalmát, amit nem nehéz észre vennem rajta. Szinte látom magam előtt a gondolatait, ahogy az alsó ajkába harapva próbál időt hagyni magának, hogy csak a sebeket lássa rajtam és ne a meztelenségem. Igaz, hogy ruhában nem lehetne bekötözni, de ahogy érzem, nekem is nehezemre esik, hogy uralmam alatt tartsam a testem minden részét. Most nem a sebekre gondolok, vagy éppen a meztelen felsőtestemre, hanem azokra az apró kedveskedő forró leheletre, amiket kapok a kötözés során. Azt hiszem, hogy egyre kevesebb lélekjelenlétem van, hogy fent tartsam a nyugalmat, amit próbálok magamra erőltetni. Érzem, hogy már nemcsak a lábam remeg, hanem már a testem is, amint a finom ujjak, a mellkasomhoz érnek. A nyíl okozta seb tényleg mélyebb, mint amit gondoltam, de úgy hiszem, hogy ha visszatérünk majd a Jolára, ott rendelkezésre állnak eszközök és orvosi szerszámok. Addig kibírom, amíg visszatérünk a saját hajónkra, de abban már nem vagyok biztos, hogy rezzenéstelenül tudom sokáig tartani magam, ha még pár puszit kapok Larától. Egy halk sóhaj hagyja el ajkam, de félek, hogy nem tudom magam visszatartani, hogy ne érintsem meg újra az édes ajkait, ahogy odabent a Bárban tettük. -Rád bízom magam. –nézek a vértől áztatott kötésre, majd vissza a szemébe. Ezen a ponton már, nincs ami visszatartson, és egy mozdulattal fölé hajolva, megcsókolom.
16+ Érzem a könnyeim akaratomon kívül is megjelenek szemem sarkában. De miért? Hisz Ed csak egy katona, akit mos ápolnom kell. Nem értem miért érzek így. Próbálom bemagyarázni magamnak, miközben tudom, hogy Ed régóta nem csak ennyit jelent nekem hanem ennél sokkal de sokkal többet. Rám bízza magát? Ennyire megbízik bennem. Ajkam szóra emelném de ekkor hirtelen megérzem édes csókját. Pillanatnyi habozás után, hogy talán nem kéne ezt tenni, visszacsókolom. Minden porcikám beleremeg ajka érintésébe. Szívem egyre hevesebben kezd el verni és halk sóhajok hagyják el számat. Annyira belemerülök csókjába, hogy azon kapom magamat, hogy teljes testemből akarom őt. Azon kapom magam, hogy közelebb húzódok hozzá. Meg akarom érinteni nagyon. Ekkor, mint egy villámcsapás gyorsan elengedem őt és zavartan egy hajtincset a fülem mögé helyezek. Biztosan fájt neki, ahogyan hozzá simultam mellkasához, a sebei biztosan fájtak. - Ne haragudj. - motyogom halkan és inkább újra a sebeivel kezdek el foglalkozni, főleg azzal ami a kezén van. Nagyon nagy szúrás és félek ha gyorsan nem kap ellátást elfertőződik. Nem is nézek fel rá, valahogy az előbbi után szégyellem. Nem akartam fájdalmat okozni neki. - Ne haragudj ha ez egy picit fájni fog. - mondom fel se nézve rá. Aztán kézbe veszem a fertőtlenítő szert, hogy jól kimossam vele a sebét. Nagyon finoman és óvatosan próbálom ráönteni kezére, hogy ne csípje a fertőtlenítő és hozzá szokjon. Közben figyelek minden rezdülésére, semmiképp se akarok még nagyobb fájdalmat okozni neki, mint ami amúgy is van. Miután kifertőtlenítettem jól bekötözöm. A többit meg majd a hajón elrendezi az orvos. Azt hiszem egyelőre ez is elég lesz. - Kész is. - mondom halkan és még mindig ugyanolya zavartan, mint az előbb. - Felöltözhetsz. - teszem hozzá, miközben összeszedem a dolgokat és vissza helyezem oda ahonnan elvettem. Majd megállok és megfordulok, akaratlanul is felnézve rá.
Hozzá vagyok szokva a sérülésekhez és ennek okán a fájdalomhoz is. De most, hogy Lara könnyeit látom, teljesen zavarba hoz. Nem tudom, hogy miért könnyezik, bár a nőket soha nem fogom tudni kiismerni, de mégis szomorúsággal tölt el, hogy így látom. -Semmi baj… Hozzászoktam a fájdalomhoz. – próbálom nyugtatni, hogy nem fáj annyira, amennyire ő gondolja, de mégis oly aggódva néz rám, hogy összeszorul a szívem. -Ha te csinálod, akkor nem fáj… - nézek ismét a szemébe, bár úgy látom, hogy kerüli a pillantásom. A testemen még mindig érzem az érintését és a csókját is ajkamon. Egyszer az apám mondta, hogy: „Egy nő édes csókja, minden bajra gyógyír, egy férfi számára.” Akkoriban nem értettem, mit akar ez jelenteni, de most már tudom s érzem. A karomon lévő seb is „csak egy” sérülés, és most, hogy Lara gondos kezei mindent megtesznek, hogy hamarosan begyógyuljon a heg, már nem is érzem azt a maró csípést, ami a fertőtlenítő okoz. Talán csak képzelem, de a testem s elmém más helyen létezik e pillanatban. A csillogó szemeiben elveszve nézek vissza rá és csak hallgatom szavait. Nem hittem, hogy ismét részes lehetek a boldogságban, hogy a szívem rátalál a szerelemre, de azt hiszem, hogy elérkezett az idő, hogy bevalljam, mit érzek iránta még magamnak is. Igaz, még csak pár hete tudunk egymásról, de valahol mindig is éreztem, hogy ő a végzetem. A gondolataimba merülve nem is vettem észre, hogy a kötés elkészült rajtam, csak a hangjára figyeltem fel, ahogy megszólít. -Köszönöm.- nézem meg a karomon lévő kötést, de csak rá tudok gondolni, ahogy az ajkai az enyémet érintették. -Rendben.- emelem fel a pólómat, hogy magamra vegyem, de valahogy sehogy sem sikerül. Talán a repedt bordám miatt, amit próbáltam elhallgatni, vagy a horzsolások teszik, de nem megy olyan simán, mint amikor levettem. -Segítnél? Valamiért, most nem mozdul úgy a karom...- nézek rá ismét, de azt hiszem, hogy egy ideig még a gondoskodására szorulok.
16 Olyan kedvesek és annyira jól esnek a szavai. Annyira kedvesen és figyelmesen szól hozzám, ami nagyom melengeti a szívemet. Folyton csak az a csókja jár a fejemben, olyan édes és annyira bizsergető volt. Miután bekötöztem a sebeit muszáj, hogy félre álljak mert érzem, hogy másképp nem fogok tudni ellenállni neki. Annyira hevesen ver a szívem és annyira borzong a testem minden érintésétől, hogy képtelenség volna ellenállnom neki. Így inkább félre vonulok, hogy helyre rakjam a dolgokat. Mindeközben egy nagy levegőt veszek, hogy kicsit lenyugtassam magamat és a testemet. Bár ez nem megy olyan könnyen, főleg azután, amit kér tőlem Ed. Szavaira háttal állva oldalra fordítom a fejemet. Ne. Csak ezt ne kérd tőlem. Gyomrom összeszorul, annyira izgulok. Nem kérheti ezt tőlem Ed, ezzel nem tesz egyebet, mint a saját karjaiba húz. Nem fogok tudni ellenállni neki. Lassan megfordulok és félszeg, habozó léptekkel feléje indulok. Amint meglátom felső testét a szívem olyan hevesen kezd el verni, hogy majd kiugrik a helyéről. Amikor odaérek eléje egészen közel megyek hozzá, annyira hogy apró leheleteimet a bőrére fújom, arcom csupán pár centire áll meg az övétől. Egyik kezemet felemelem, mutató ujjamat lassan és néha visszakozva mellkasához érintem. Másik kezemmel megfogom a pólóját, hogy feladjam rá, de valahogy nem megy. Mutató ujjam finoman érinti mellkasát, lassan végig húzva azon egészen izmos karjáig. Közben ajkaimat mély sóhajok hagyják el. Legszívesebben azonnal végig csókolnám, de nem lehet. Hirtelen észbe kapok és teszek pár lépést távolabb tőle, pólóját kezébe adva. Másik karommal a fejemhez kapok zavartan. - Nekem ez nem megy. - motyogom. Közben pedig megpróbálom összeszedni magamat. Hihetetlen, hogy milyen hatással tud rám lenni. Azt se tudom mit csináljak vagy mit mondjak neki, még arra se vagyok képes, hogy segítsek neki felöltözni. Azt hiszem teljesen beleszerettem. Pedig még csak nem rég találkoztunk újra. Annyira hihetetlen ez az egész.
A bunyó hevességében nem is vettem észre, hogy több olyan sérülést is szereztem, ami még csak most kezd sajogni. Az adrenalin és a gyors reakcióidő miatt nem vettem észre pár benyalt ütést, és most a bordámon is érzem. A karom nem fáj, inkább csak hasogat, de a fejem fölé emelés jóval nehezebben megy, mint vártam. Lara gondoskodása nagyon jólesik, bár a szemében felcsillanó könnycseppek, szomorúvá tesznek. Ahogy a kötések rám kerülnek, majd a pólómat visszavenném, érzem, hogy a feszülő oldalam jobban szorít, és a karom is nehezen emelem. Be kell látnom, hogy segítség nélkül nem fog menni, de Lara talán megteszi nekem, hogy segít felöltöznöm. Az arcán látom, hogy meglepte a kérésem, bár ahogy rám néz, érezhető a vonakodása. Pár pillanatig még gondolkodik, hogy megtegye, de aztán közelebb lép hozzám. Ahogy az ujjai érintenek, lassan követem a szememmel, és mintha zavarban lenne, de a mozdulatai vággyal teltek. Nehéz visszafognom magam, hogy közelebb húzzam magamhoz és átkaroljam, de lehet, hogy nem lenn jó ötlet. Nem mintha ellenemre lenne a közelsége, sőt! Sokkal jobban vágyom rá, mint eddig valaha. Tudom, hogy nem könnyű számunkra egy olyan érzést tapasztalni megint, amit már rég elfeledni akartunk vagy talán elnyomni a lelkünkben. De most, hogy itt van előttem, sokkal nehezebb uralkodnom a vágyakozásomon. Aztán, mikor már azt érzem, hogy egyre késztetőbb a cselekvés ideje, akkor lép el mellőlem és a szavai nyílként hasítanak belém. Fogalmam sincs, miért mondja ezt nekem, bár az arcára van írva, hogy ő is vívódik önmagával. Talán túl merész volt a kérésem, hogy segítsen felvenni a ruhám? Vagy tényleg ennyire távolságot akar tőlem tartani? -Semmi baj… - állok fel, hogy közelebb lépjek hozzá. Talán nem lök el magától és el sem lép mellőlem, de annyira meg szeretném ölelni. Talán túl sokat kértem, hogy most rá vagyok szorulva a segítségére, hogy felvegyem a pólóm, de jelen helyzetben a vállam nehezen mozdul. -Ha nem megy, nem baj…. valahogy megoldom…- próbálok belebújni a nyakánál, hogy aztán az egyik, majd a másik karomat lassan belecsúsztassam a ruhadarab ujjába. Olyan, mintha lassított felvétel lenne a mozdulatom, de a bordám a karom emelésére jobban kezd fájni. Mintha ezer tűvel szúrnák át a bőrömet a fájdalom apró idegei és akaratlanul is felszisszenek, mikor végre sikerül magamra erőltetni holmit. Ha még mindig ott áll mellettem Lara, akkor teszek még egy lépést felé, hogy közelebb legyek hozzá. A szívem a torkomban dobog, de ha most nem ölelem magamhoz és érintem meg őt, akkor bánni fogom egész életemben. Érezni akarom magam mellett és szeretni, ahogy mindig is tudtam, hogy többet jelent nekem bárminél. s bárkinél. Nehéz volt beismernem magamnak az érzéseim, de most már tudom, hogy ő az, akiért tűzbe is mennék, mert szívemből szeretem.
Csüt. Ápr. 25, 2019 10:42 pm
Hallom Edet, amint a nevemen szólít de még olyan távolinak hat a hangja. Érzem a fejem és az oldalam eléggé sajog. Lassan kinyitom a szememet és Ed aggódó pillantásával találom szembe magamat. Nagyon örülök neki, hogy él és velem van. 
Mondatára csak elmosolyodom. Zavaromban azt sem tudom, hogy mit tegyek. Annyira hülyén érzem magamat. Úgy festhetek mint egy megszeppent kisleány. De mit csináljak ha ezt hozza ki belőlem Ed. Amikor fel áll tudom, hogy oda kell mennem hozzá, hogy bekössem a sebeit. De miért ilyen nehéz közelednem hozzá. Miért? Mért érzek így iránta, mért érzek ennyire erős vonzalmat feléje, amilyent még sohasem éreztem. Olyan furcsa ez az egész. Éreztem még hasonlót, de nem ilyen erősen, mint most Ed iránt. Ugyanakkor félek kimutatni az érzéseimet. Ám nincs is most itt ennek az ideje. Hátat fordítok Ednek egy pillanatra mintha csak keresnék valamit. közben pedig csak levegőt veszek és erőt, hogy kibírjam anélkül, hogy megcsókolnám.
16+ Érzem a könnyeim akaratomon kívül is megjelenek szemem sarkában. De miért? Hisz Ed csak egy katona, akit mos ápolnom kell. Nem értem miért érzek így. Próbálom bemagyarázni magamnak, miközben tudom, hogy Ed régóta nem csak ennyit jelent nekem hanem ennél sokkal de sokkal többet. 
