Az előbbiekben elmondott információk rendkívül bizalmasak és kényesek, sőt, tovább megyek, valószínűleg van, aki ölne is ezért a tudásért, mellyel most Elli, kíváncsiságától vezérelve gyarapított. Én pedig voltam olyan „rendes”, hogy veszélybe sodortam valakit, akinek valószínűleg sokkal jobban egyben van az élete, mint az enyém. Viszont, ha ezt nem tettem volna meg, még ennyivel sem állnék közelebb a megoldáshoz, mint most. Ez a furcsa kettősség az, ami kezd egyre jobban hatalmába keríteni és kezdem egyre inkább félteni Ellit azoktól az egyénektől, akiket egymásban sejtettünk még nem is olyan rég. - Köszönöm! – nem akarom megijeszteni a jelenleginél még jobban, de úgy látom azzal, hogy hirtelen megfogtam a karját, mégiscsak sikerül, viszont rögtön utána el is engedem, számomra ennyi is elég ahhoz, hogy bízzak valakiben. Viszont ez nem csak azt jelenti, hogy csak ő segít nekem, rajta fogom tartani a szememet és ahol kell, segíteni fogom. Hogy miben? Abban, amiben a legjobb vagyok, ez így korrekt és így van rendjén. Nem szólok, miközben nagyon aktívan zajlik a fejtegetés és indulnak be fejében a fogaskerekek, melyek nálam is megállás nélkül forognak. Szeretnék én is tisztábban látni és most felesleges beszéddel nem akarom megzavarni, a végén még valami fontosról elterelném a figyelmet. - Nem akadály a vizsgálat egyik része sem, ha ez közelebb vihet a megoldáshoz, még akkor is, ha csak feltételes. – válaszolom végül a láthatóan nagyon aktívan ezen morfondírozó Doktornőnek. - Rád bízom, hogy milyen ütemben, milyen csoportosításban végezzük a vizsgálatokat, hogy mire mennyi idő kell, azt te tudod a legjobban, én jövök, ahogyan tudok, a diszkrécióhoz a beosztást te adod. – igyekszem követni a gondolatmenetet, melynek a vége az, hogy már így elméletben is nagyon sok minta gyűlhet össze, amiből talán egy átfogó vizsgálat formálódhat és deríthet ki olyan dolgokat, melyeket még csak nem is gondolnánk.
A folyosókon még mindig ott állnak a fekete őrök, akárcsak a hídon. Én ugyan elhagytam a hidat és Denisov-ot meg már előtte levitettem a hajóról Moor tizedes után, de nem adtam még vissza a hajót a Kapitánynak és neki is mondtam, hogy még egy kis látogató-körutat teszek a hajóján. Ha már itt vagyok, nemde? A szálakat el kell varrni. Már előre megnéztem, merre kell menni és a folyosókon lévő jelölések is elég egyértelműek voltak ahhoz, hogy határozott léptekkel jussak el egészen az orvosi vizsgálóig. Akit keresek, az itt van, valószínűleg ide lett bezárva a megjelenésemkor és a folyosón őrt álló fekete őr nem engedte ki innen azóta sem a parancsomnak megfelelően. Az ajtó, ha zárva is volt, a saját kódommal könnyűszerrel oldom fel, hiszen ez a kód gyakorlatilag bárhova bejuttathat. Ahova nem, az több mint gyanús. Nyomomban Jade-del lépek be az orvosi vizsgálóba, és ha semmi rendkívülit nem látunk, akkor egy biccentéssel küldöm őt ki és megvárom, míg becsukódik az ajtó mögötte és felveszi a helyét az orvosi vizsgáló előtt közvetlenül. - Dr. Elliana Minnick alhadnagy? - Keresi meg tekintetem a nőt, vagy ha épp nem látnám, akkor fennhangon teszem fel a kérdést, hogy itt van-e az új célszemélyem. Hátam mögött összekulcsolt kézzel, magabiztos tartással lassan indulok meg az orvosi vizsgálóban felé, rideg zöldeskék szemeim pedig őt figyelik. - Nikolai Denisov anyagáért jöttem. - Jelentem be érkezésem okát, de többet nem mondok. Biztos érti, hogy mi a dolga: tüstént és nagyon serényen mindent szépen idehoz elém a vizsgálóasztalra téve, lehetőleg azelőtt, hogy odaérnék hozzá. Nem mutatkozom be, hiszen mindketten tudjuk, hogy ki lehetek, biztosan nem maradt be a bejelentésről, miszerint meghatározatlan időre átvettem a Jola irányítását. Öltözetem kissé komornak hathat, de ez nálam már szokásos: elegáns, fekete nadrág, fekete cipő - ami jó eséllyel sosem látott még sarat -, fekete magas, felálló nyakú ing vékony zöld szegéllyel, és egy hasonló stílusú keményebb anyagból készült felöltő, középen laza-elegánsan csak két gombbal összekapcsolva, váll-lapnál jelezve a consiliumi tagságomat diszkréten, nem hivalkodóan.
Épp csak visszaértem a hajóhoz értem a rövidke kis kimenőmről, amikor vaskos csizmák kopogása ütötte meg a fülemet. Örök közelednek, épp a rámpán álltam, amikor befordultak. Fekete örök. Mondanom sem kell, hogy úgy szedtem befelé a lábamat a hajóra, mint még soha talán, vagy az első alkalommal, amikor megérkeztem. De mit keresnek ezek itt? Mit akarnak? Egyelőre ezt nem itt az ajtóban fogom kideríteni, vagy megtudakolni. Egyenest a vizsgálóba mentem, és vártam. Várakoztam, és fogalmam sincs mire, de aztán minden kiderült, amikor megszólalt a hangosbemondó. Remek… Első mozdulatom az volt, hogy magamra zártam a rendelőt. A második pedig az, hogy vajon merre van most Nico? Az ajtózárt már fel is oldottam, és léptem volna ki rajta, amikor a csizma kopogás erre közeledett. Azonnal vissza csuktam, és zártam az ajtót. Még hallottam, ahogy az ajtó előtt megálltak a csizmák, és odaverődtek a talajhoz. - Basszus – csúszott ki a számon, de kit érdekel, úgy se hallotta most senki. A kommunikátoromat kerestem, itt kell lennie. Szarban vagyunk. - Nico, ott vagy? Hallottad ezt? – válasz viszont nem érkezett. Ebből még baj lesz, ha csak már nincs abban. De mit csináljak? Gondoljuk gyorsan végig mi is a helyzet. Nico aktáját kezdtem gyorsan bújni, hogy miket írtam bele. A mintáit is rendben vannak, legalább is, amik itt vannak. Hogy hol a többi, az csak a fejemben van benne, és onnan nem fog kikerülni. Éreztem, hogy kell valami biztosíték, és most hamarabb lesz rá szükségem, mint gondoltam volna? Francba is. A biztonság kedvéért az itteni mintákat újra át címkéztem. Biztos, ami biztos. Körül néztem, hogy minden rendben van e a vizsgálóban, de fogalmam sincs miért. Nem várok vendégeket, nem akarok vendégeket, pedig abból, hogy kint állnak az őrök számíthatok valamire. - Nico az istenért válaszolj – szóltam bele aggódva újra a kommunikátorba, de újfent nem kaptam választ. Az ajtót szuggeráltam, mintha csak arra vártam volna, hogy kinyíljon. Le kell nyugodnom. Nem lesz baj, megoldjuk szépen, és nem lesz itt ebből semmi sem. A kutatásom másolatát megsemmisítettem , ledaráltam az iratmegsemmisítőmmel. Ami kell arról van másolatom biztos helyen, a többi meg a fejemben van. De meg kell őriznem a hideg véremet. Leültem az asztalomhoz, először a bilentyűzeten időzött az ujjam, de folyton doboltam, a gép meg neki állt csipogni, így abba hagytam. - Foglald le magadat Elliana, és nem lesz semmi gond, szépen megnyugszol, és megoldódik minden, ahogy annak lennie kell – biztattam magamat, ha már mást nem érek el, hogy mi a franc folyik itt, és hogy gondban vagyunk e. Lehet nem is miatta van ez az egész. Igen, és ezt most szépen bemesélem magamnak, meg a fity fenét. Inkább a labor asztalhoz mentem, és elkezdtem elemezni az ott lévő dolgokat. Ez majd megnyugtat szépen. Tartott ez addig legalább is, amíg az ajtó egyszer csak fel nem nyitódott, majd újra becsukódott. A kezem megállt a levegőbe, a szívem szinte ki akart ugrani a helyéről, és valahogy levegőt is elfelejtettem venni. Az az ajtó zárva volt, lezártam…. A rohadt életbe is. - Ez lenne a becses nevem Uram – válaszoltam meg végre az első kérdést, majd leraktam a kezemben lévő kémcsövet mielőtt elejtettem volna, és behelyeztem a keverőbe. Szemem viszont végig az idegenen volt, aki annyira nem is idegen. Az arcát jól ismerem már. Tanácsos… - Üdvözlöm Tanácsos szerény vizsgálómban – kezdtem, és elléptem az asztaltól, ügyelve azért arra, hogy legyen köztünk még is valami. - Milyen okból kifolyólag kéri egy betegem anyagát? Amennyire tudom még létezik az orvos, és betege közötti titok tartás, és egyelőre nem kaptam felhatalmazást , hogy megoszthatom harmadik személlyel. Illetve a kérdéses személy semmi olyan betegséget vagy egyebet nem hordoz ,ami miatt jelentenem kellene. Esetleg tévedtek volna a vizsgálataim? – nézek rá kérdőn, és továbbra is ügyeltem arra, hogy egy asztal, vagy vizsgáló eszköz legyen köztünk. Amennyire elveszettem a maga biztosságomat amikor megjelent, most annyira meg is találtam, de ügyelnem kell a tiszteletadásra, és arra, hogy ne feszítsem túl a húrt. Ugyan akkor érdekelt, hogy vajon mi lesz a válasza.
Végigmérem az előttem álló nőt, akit ezek szerint keresek, de én magam nem mutatkozom be, feleslegesnek szoktam tartani. Egyébként is bemondtam a hajón, hogy átveszem az irányítást, szóval kizárásos alapon is kitalálható, melyik tanácsos lépett be az orvosi vizsgálóba. A pirula miatt az arcomat úgy is összekötik a halállal, amin nyilvánvalóan a gyászos színű ruha sem segít, se a kisugárzásom, ahogy lassan közelebb sétálok a doktornőhöz, követve a mozgása irányát, amikor ellép az asztalától. - Ha nem nézhetem meg az anyagát, doktornő, nehéz lesz kideríteni, hogy legalább a vizsgálatai helyesek-e. - Csak akkor állok meg, mikor ő is, egyelőre megtartva azt a távolságot, amit a köztünk lévő berendezési tárgy tart, nem indulok el megkerülni. - Mert az ismeretei a titoktartásról és a jogairól nyilvánvalóan helytelenek és hiányosak. - Kezdek bele a folytatásba, mert hát biztosan nem hitte, hogy csak így meghátrálok pár bedobott szótól, mint az orvos és betege közti titoktartás. Csak a saját dolgukat nehezíti meg, nekem legfeljebb csak az időmet rabolja. Nyugodtan kezdek bele a szavaimba, higgadtan szembesítve a számos ellenérvvel, amit fel tudok hozni Minnick doktornő szavaival szemben. - Először is, azon okból "kérem" Denisov anyagát, mert a tanácsosként jogom van hozzá, hogy bármit megtekintsek. Másodszor, a megnevezett férfinak nincsenek olyan jogai, amivel például az orvosi titoktartást élvezhetné, az adatai felett nem ő rendelkezik, hanem a Consilium. Harmadszor, ha már ragaszkodik az orvosi titoktartáshoz, akkor nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy ez azon orvosokra nem vonatkozik, akik részt vesznek a beteg kezelésében, márpedig én vagyok az első számú "kezelője" Denisovnak. Negyedszer nem érvényes a titoktartás, ha biztonságpolitikai kérdés merül fel a beteggel kapcsolatban. Ötödször pedig én irányítom jelenleg az URS Jolát, és amíg ez így van, a felhatalmazások tőlem származnak. - Le nem véve róla a tekintetemet, elindulok balra, megkerülni a tereptárgyat közöttünk, hogy a nő mellé érjek. Vajon elmenekül a másik irányba előlem? - Úgyhogy doktornő, bocsássa rendelkezésemre Denisov összes adatát, mielőtt a hatodik érvemmel próbálom meg Önt meggyőzni az engedelmesség hasznosságáról. - Ravasz és sunyinak nevezhető mosoly jelenik meg az arcomon, ami nem ígér túl sok jót. Bízom benne, hogy józan gondolkodású nővel van dolgom és belátja, hogy felesleges ellenállnia.
Kevés esemény, még is oly gyors, oly váratlan. Itt állok, és azt érzem, hogy tehetetlen vagyok. Egy betegem bajban van, de nem csak az, hanem barát is. Megígértem, hogy segítek neki, és kötelességem is egyben. Ma sok minden veszik kárba , veszett kárba. Amire eddig fényt derítettem most megsemmisítettem. Eltűntettem a laboromból. Tudom, hogy visszajutok erre a szintre, ha lesznek új mintáim. De azt is tudom, hogy azaz őr nem ok nélkül áll kint. Már csak az a kérdés miért állították oda. A választ biztos meg fogom lelni, és kapni, csak arra nem számítottam, hogy kitől. Maga Callum Jenkins tanácsos lépet be az ajtón, amikor az felnyílt. Tudom ki ő, azt is, hogy mire képes. ÉS az, hogy itt van valahol választ adott számomra arra, hogy Nico dolga mögött ki állhat. És most itt áll előttem. Eddig a pillanatig elfoglaltam magamat, mert addig se cikáztak a gondolataim, de most jött el a nagy beszélgetés számomra. Nézem, figyelek, válaszolok, de kényesen ügyelek arra, hogy legyen köztünk mindig valami. - Mely vizsgálatokra lenne kíváncsi Uram?- néztem rá kérdőn, és valahogy azaz érzésem támadt, hogy csak kerülgetjük a forró kását. Ő pontosan tudja mit keres, nekem pedig erről erős sejtéseim vannak. - Megeshet, hogy így van Uram, hogy hiányosak az ismereteim, de mindig újat tanulok meg, amióta felébredtem. Talán még így is vannak szürke foltok, amiket igyekszem kiegészíteni, egésszé tenni, hogy tudásom megfelelő legyen – vajon még mindig a jokról, és a titoktartásról beszélünk? Figyelem minden szavát, mintha szeretnék tanulni. Jól ismerem a jogot. Azt is, hogy bármikor ki kérhet mindent tőlem. Ahogy azt is, amit mond, hogy most ő a hajó parancsnoka, ő irányít, így megint csak joggal nézhet bele aktákba. Viszont megkapok tőle egy hiányzó láncszemet, amiben eddig nem voltam teljesen biztos, csak erős gyanúm volt. Kezelte, ő változtatta meg, ő tehet arról, hogy milyen lett Nico. Így eme magyarázatánál egy apró mosoly kúszik a szám szegletére. - Hm, értem uram. Ismerős jogok ezek, de igazán köszönöm a felvilágosítást, hogy felelevenítette a tudásomat. Ezek alapján joga van látni az aktát , amit készítettem, ami szerepel az adatbázisban – nyugtázom le a dolgot, és nem mozdulok el, amikor felém indul. Talán hiba, talán nem, majd kiderül. Így is úgy is a tűzzel játszom. - Parancsára uram – pillantottam rá, majd elnyúltam mellette a tábla gépemért, ami közvetlen csatlakozik az adatbázishoz, és előkerestem számára Nico aktáját. Közbe nem néztem rá, csak amikor felé nyújtottam a gépet. Játszunk akkor. - Parancsoljon uram, az adatok amiket kér, és mint orvos az orvosnak elmondhatom, hogy nem fog benne semmit sem találni, amit esetleg keresne. A vizsgálatokat rendszeresen végzem, és rendszeresen adok le jelentéseket. Ha pedig valami van azonnal értesítem a Consiliumot, amint láthatja is, ha átnézni az adatbázist, és a jelentéseimet – léptem vissza a laboros asztalomhoz, és félre húztam, amin dolgoztam, hogy lekössem magamat. - A kérdés csak az uram, hogy mit keres, talán tudok segíteni benne – néztem fel rá újra. - Tudja a közlegény érdekes beteg. Sokszor találkoztam vele a rendelőben a küldetések végett. Ön is láthatja, és mind annyiszor ugyan azokat az eredményeket kaptam. Tiszta, fertőzés mentes, erős– néztem újra a tanácsosra jelentős teljesen, mintha csak valamit sugallni szeretnék számára. Gondolataimnak most itt a helye, nem aggódhatok, nem felejthetem el a célt, nem veszthetem szem elől azt, hogy a tűzzel játszom. Nem lehetek gyenge, magabiztosnak kell maradnom, és az vagyok. - Mindig is csodáltam a közlegény egészségi állapotát.De főleg a fájdalom küszöbét. Ön is így volt vele a kezelései alatt? – pillantottam kérdőn a tanácsosra, és vártam, hogy folytatjuk ezt a kis tudatlan játszmát, vagy kibújtatja a szöget a zsákból.
- Az összesre, természetesen. - Felelem röviden arra, mely vizsgálatok érdekelnek? Hát nem volna egyértelmű ez, hogy ha Denisov összes anyagáért eljöttem, akkor csak nem hagyom itt a felét? Fel kell hát sorolnom még neki öt érvet is, miért is kellene már tegnapra átadni mindent nekem a férfiról, és az az apró mosoly az egyiknél elgondolkodtató. Hagyom, hogy végigmondja, amit akar, és némileg meglep, hogy nem kezdett el menekülni, pedig eleinte úgy nézett ki, nagyon ügyel arra, hogy legyen köztünk hamis biztonságérzetet sugalló bútordarab. Mire mellé érek, átadja a táblagépét, melyet az asztalra letéve, röviden rápillantva és pár gyors ujjmozdulattal végiggörgetve már látom is, hogy ez nem az, amiért jöttem. Felpillantok a doktornőre, mikor ki is emeli, hogy nem találom itt, amit keresek, mert ezzel el is árulta magát, hogy tudja, miért vagyok itt. Pontosan tudja. Mikor a Consilium felé való jelentést említi, rajtam a sor, hogy kis mosoly jelenjen meg a szám sarkában, leplezetlen gúnnyal. Míg elmeséli, milyen nagy csodálója Denisov kiváló egészségének és teljesítményének, azalatt láthatja, hogy én a táblagépről törlöm az összes adatot a férfiról és innen elérve az orvosi adatbázisát is, hogy a rendszerből is töröljem, amit csak hozzáférhetőnek hagyott. De nem megy a doktornő sehova, mikor elindulna vissza a laboros asztalához, könyökhajlat fölött a felkarjánál érezheti meg szabad kezem szorítását, mely visszatartja őt, tán még kicsit közelebb is húzom magamhoz. - Hazug. - Jelentem ki, és rideg zöldeskék szemeim immáron őt figyelik és nem a kipucolt táblagépet. - Ha azt mondja, hogy csak ennyi mindent figyelt meg Denisov-val kapcsolatban és nem jutott semmi egyéb eredményre, hanem megállt csodálkozni, itt helyben vonom vissza az orvosi engedélyét... doktornő. - Továbbra sem engedem őt el. Nem fájdalmas a szorításom, csak elég erős ahhoz, hogy fogva tartsam őt e kényelmetlen közelségben tartva. Amennyiben nem próbál nagyon szabadulni vagy egyéb dolgot tenni. - Pontosan tudja, miért vagyok itt. Így akkor jöjjön a hatodik érvem is: ha nem adja át önszántából, amit keresek, akkor az őrökkel fogom ízekre szedetni a már amúgy is nagyon szerény vizsgálóját, a kabinját és Önt magát is. - Pillantok röviden végig rajta, mielőtt tekintetem visszatérne a szemeihez. Meghagyom a képzeletének, hogy ez utóbbi alatt értsen, amit ért. - Ne legyen ostoba doktornő, kerüljük el a felesleges hercehurcát és akkor elnézően nem nézek utána, vajon mi mindent nem jelentett még a Consilium felé. - Nincs kétségem afelől, hogy van még mit takargatnia. Csak arra jönnék rá, miért is védi ennyire azokat az eredményeket a nő? Volt bennük valami szokatlan? Mármint ami számomra is az lenne, mert én ugyan nem csodáltam Denisov egészségügyi állapotát soha. Nekem természetes volt, hiszen tudtam, mely génekhez és milyen módon lett hozzányúlva.
Az összes. Nem pontosít. Szó játék üti a labdát egyik oldalról a másikra. Csak az a kérdés, hogyan passzolom vissza, és forgatom meg, hogy végre valami kibújjon a zsákból. Tudom mit keres, nem vagyok bolond. Nico összes anyagát. A hivatalosat boldogan adom át neki. Nos a többi? Mondjuk úgy, hogy van ami ledarálódott, és lement a lefolyón, és van, ami nem. Ami biztos helyen van. Az anyagot átadom, és elvesztem a kis helyzeti előnyt, ami a távolságot, és a köztünk lévő dolgokat illeti. Szeretném látni, hogy mennyire képes elmenni a tanácsos. Tudom, hogy rizikós ez az egész, de ha tippelnem kellene, nem csak Nico anyagáért jött, hanem ő érte is. Róla pedig semmit sem tudok. Viszont szerettem volna most már visszaszerezni azt, amit botor módon elvesztettem. Vissza akartam menni a laborasztalhoz, de elkapta a karomat. - Szerintem nem csak én vagyok itt a szobában, aki nem mond igazat – jegyzem meg neki, majd a kezére pillantok, amivel feltartott. - Tudja ezek a kezek aranyat érnek, óvatosan bánjon velük – húzom apró mosolyra a számat. Lehet, hogy a szívem majd ki ugrik most a helyéről, de a magabiztosságamat ennyivel nem fogja áttörni. A sarkamon állok, mert egy betegemről van szó, aki segítséget kért tőlem. Nem mozdulok, nem menekülök, vagy húzódom el. Sőt még közelebb hajolok hozzá. - Igen pontosan tudom miért van itt. Szedesse csak szét bátran a rendelőt, nem fog találni semmit sem. Amim volt magának adtam. Mr Denisov a betegem, és nem fogom a maga kezére játszani, azt amit elértem, amire sikerült rájönnöm. A minta forrást gondolom már úgy is hatalma alá hajtotta – nézek rá mereven, mert jó lenne tudni, hogy így van e. De abból, hogy Nico nem jelentkezett vissza eléggé rosszak a megérzéseim ezzel kapcsolatban. - Nem vagyok ostoba Tanácsos, épp ellenkezőleg. Bátran nézzen csak utána, remélem, akkor a Consilium elé kerülök, és kiteríthetem a lapokat magáról, és arról, amit tett. Tudja elég sok helyen járt ez a hajó. Csak jövünk megyünk az űrben, olykor elhagyjuk. Vajon mit szólna a Consiliumi bizottság, ha elé állítana, én pedig mindent kitálalnék, és még bizonyítékom is lenne? És mielőtt félre értené nem szeretném megzsarolni, épp ellenkezőleg. Az, ami a birtokomban van, amire rájöttem, kevés. Többet akarok tudni – bolond vagy Elliana, nagy bolond, de így talán , ha nem is húzhatod ki a bajból , másra rájöhetsz. A szívem lassan a torkomban dobog. FEnyegetésnek, zsarolásnak hangzik az egész, valahol talán ez is volt a célom vele, meg nem is. EGyszerűen egyik dolog jött a másik után, ahogy a gondolatok is a fejembe. Meggondolatlanság volt ki is mondtani ezeket, de már elhangzottak, meglátjuk mire visznek.
- Micsoda szavak! Látom, nem félti a nyelvét. - Felelem a bátor kijelentésére, hogy nem mondok igazat, pedig mióta bejöttem, nem hazudtam, és ez egy tanácsosnál igazán értékelhető teljesítmény. - Ez a karja. - Helyesbítem az anatómiai pontatlanságokat is. Jobb ha a Jolán senki nem lesz beteg, mert ha ilyen hajóorvosaik vannak... - És kiváló implantátumok vannak már, ne féltse annyira. - Kapja vissza ugyanazt az apró mosolyt, csak kicsit gúnyosabban, de ezeket a szavakat még hagyom neki. De hogy kiszabaduljon a kezeim közül, na azt viszont nem, az erős szorítást megtartom, de úgy tűnik, nem is a menekülésen jár az esze - pedig jobban tenné -, hanem még közelebb is hajol hozzám. Alapjáraton kedvemre való lenne a bátorsága, ha nem ilyen esztelen módon csinálná. Nem reagálok arra, hogy hol van Denisov, de sejtheti, hogy ha már ennyi Fekete őrrel jöttem egy hajóra, nem távozok üres kézzel és nem érem be csak egy olyan vigaszdíjjal, amit a doktornő kutatási eredményei jelentenek. A folytatás viszont... láthatóan nincs ínyemre, de hajlandónak mutatkozom elgondolkodni az ajánlatán, tekintetem is bizonytalanabbnak tűnik, és szorításom is enged: inkább egy kedvesebb simítás lesz belőle, mely végigfut a felkarjától az alkarján végig a kézfejéhez. - Ugyan, doktornő! Semmi szükség ilyen meggondolatlanságra, ilyen szavakra... - Lágyabban is szólok, mint ahogy eddig, taktikát váltva, hátha e modorral hamarabb célt érek. Ugyanilyen lágy az érintésem is a kezénél, a féltve őrzött aranyat érő kezénél, melyet kezeimbe fogok finoman és enyhén megemelve, ahogy az egy úriemberhez illik. - Mi lenne, ha a beszélgetésünket új alapra helyeznénk? - Kérdezem tőle érdeklődőn, de mielőtt reagálhatna, ujjaim rászorítanak a kezére és azzal a lendülettel, a meglepetés erejét és testi erőfölényemet kihasználva csavarom hátra és feszítem meg a karját, egyúttal a vizsgálóasztalhoz lökve, nyomva, odaszorítva őt, hogy háttal maradjon nekem, szabad kezemmel az asztalt söpörve le, hogy ne legyen semmi rajta, amit felhasználhatna védekezésül, már ha van olyan bolond, hogy ellenkezzen. Ideje tisztázni néhány fogalmat és elvárt viselkedési módot a nőben. - Én vagyok a Consilium. - Hangsúlyozok ki minden egyes szót, és hangomban már nyoma sincs semmi lágyságnak, amit az előbb olyan jól színleltem előtte. Ami sokkal aggasztóbb lehet számára, az az, hogy a hátraszorított keze kisujjánál érezheti a feszítést egy hosszú és kényelmetlen pillanatig, éppen csak addig, hogy realizálódjon benne, mi fog következni, mert a következő pillanatban már hallhatja is a reccsenését és érezheti a fájdalmát a könnyedén és habozás nélkül eltört ujjának. Hol él ez a nő? A többi tanácsos nem a szemein ül, mikor én éppen ekkora díszkísérettel a hajóra jövök, de tény és való, hogy Denisovról csak hárman tudnak rajtam kívül, a másik hat ha tudomást is szerezne ezekről a kísérletekről nem lepődnének meg, nem is járna nekem semmilyen retorzióval, hacsak a nyaggatásukat nem veszem annak, hogy vegyük már be őket is a "buliba", nekik is kell egy ilyen katona. Nem mintha kapnának. Már ha egyáltalán hinne bárki is a doktornő szavainak az enyémmel szemben. Aligha. Épp ezért nagy volt a kísértés, hogy nevessek a doktornő szavain, csak az a fránya fenyegetés és a bizonyítékok említése, amit nem hajlandó átadni... Idejében közbe kell lépni, mert ilyen hangot senki sem üthet meg a Consiliummal szemben, büntetlenül nem. Az ujja eltörése után hagyom felegyenesedni az asztalra nyomott nőt és kicsit sem gyengéden penderítem odébb, elengedve őt. - Két választása van, doktornő: beveszi ezt... - Felöltőm belső zsebébe nyúlva egy apró tégelyt veszek elő és felnyitva az asztalra teszem, hogy láthassa benne a kicsiny, éjfekete pirulát. - ... vagy el lesz törve még további három ujja. - Itt már szó sincs arról, hogy megkapom-e vagy sem azokat a bizonyítékokat. Így is - úgy is megkapom. Szó sincs arról, hogy kegyelmes és elnéző leszek és eltekintek ezektől, amikor megkapom, amiért jöttem. A kérdés csak az, hogy akar kijönni ebből a helyzetből a doktornő. Hideg, kegyetlen, számító pillantásomból tisztán leolvashatja, hogy nem viccelek, hogy be fogom váltani az ígéretet, hogy engedelmességre tanítom, bármilyen árat is kelljen ezért Minnick doktornőnek megfizetnie. Az ár már csak rajta múlik és remélhetőleg ezúttal jobban átgondolja a szavait.
Szavaira elsőre csak elmosolyodom, habár tudom, hogy óriási hibát követek el, de most már nem lehet visszakozni. - Féltem, de ugyan akkor vannak céljaim is – válaszolok neki, a célokat pedig nem hinném, hogy egyszerű kérem tanácsossal megadatik. Ahogy a kezemről kezd beszélni valahogy rossz érzésem támad, de nem moccanok, akkor sem, ha most már lassan tényleg szó szerint a torkomban dobog a szívem. A rossz sejtés pedig csak egyre erősödik. A francért nem hagytam meg a távolságot, meg az asztalokat köztünk. Azt, hogy nem kapok választ Nicoval kapcsolatban egyértelművé válik, hogy már nála van. Ezért nem tudott jelentkezni mikor hívtam. Így viszont tényleg végig kell mennem ezen az úton. Kiráz a hideg, ahogy végig cirógatja a kezemet. Mereven nézek rá, és most már tényleg nem tetszik a helyzet. Már csak azt érzem, hogy szorít, a kezem kicsavarására felszisszenek, ahogy az asztalra való leszorításra is. - Eresszen - mondom, de nem igazán szól parancsnak , ugyan akkor kérésnek sem. - Ha maga így tárgyal, akkor nem csodálom, hogy ennyien utálják -sziszegem, majd a következő pillanatban, ha nem is látja , de a szemem tágra nyílik, majd felsikoltok, ahogy eltöri az ujjamat. - Rajta törje csak el…, de soha nem tudja meg hol vannak az anyagok, és kinek a kezébe kerülhetnek. Adja csak be a tablettát és soha nem fog rájönni arra, amire én már rájöttem. Maga is látta az aktámat, sok mindenhez értek, és amióta felébredtem is sokat fejlődtem. Tegyen csak tönkre, vagy öljön meg , abból haszna nem lesz – sziszegem még mindig, mert a kezem rohadtúl fáj, valahol a sírás és az megtörés szélén járok , de nem adom meg neki az örömet. Ha ennyire akarja öljön csak meg, tegyen tönkre, amúgy sincs semmim , amit elvehetne az életemen kívül. - Rajta mire vár még ? – nevetek fel keserűen. - Úgy is kegyetlen zsarnok hírében áll, akkor már eggyel több áldozat mit sem számít nem? Tudja lehet, hogy pont én leszek az a mártír, akire a lázadók, vagy a nép vár , hogy fellázadjon maguk ellen. Akkor nézzen magába, és arra, amit tett, vagy amit tehetett volna, mert nem csak rosszra lehet használni, amit maga Denisovval művelt...Népírtó helyett lehetne megmentő is... – nyelek egy nagyot, és teljesen elengedem magamat. Nem fészkelődőm, nem mozdulok, csak szuszogok, és némán könnyezem az asztalon.
Szomb. Dec. 29, 2018 9:00 pm
