A társadalom nem más mint egy elnyomó rendszer, és egyben egy burok is, amivel a benne lévő egyedek, elhitetik magukkal, hogy jó helyen élnek. Mert megszabnak erkölcsi szabályokat, amik kötelező érvényű mindenkire nézve, így a közösség vezetői egyfajta kordában tudják tartani a birka népet. A bikák pedig örülnek, hogy mindenki betartja azokat, és akkor milyen jó nekik. Hiszen ha tilos lopni, s ők sem lopnak, akkor valószínűleg mások sem, bár tudják, hogy olykor történik ilyen. De akkor is abba hitbe ringatják magukat, hogy ő velük nem történhet semmi baj. Ez főleg azért veszélyes számukra, mivel ha egyszer az életükben találkoznak egy olyannal, aki nem alkalmazkodott az ő normáikhoz, akkor nem hiszik el, hogy másik mikre képes. Ez lehet az oka annak is hogy a nő nem rémül meg, vagy jön zavarba a kis válaszom hallatán, hanem még rá is kontráz, ami csak olaj a tűzre egy ilyen alaknak. Hiszen ahhoz van szokva, hogy ilyenkor a nők elpirulnak, megbotránkoznak, és egyebek. S az neki már elég élvezet, a nő ellenállása, s a magabiztossága, inkább ajzószer.
-Kérdezte valaki, hogy van-e kedved hozzá? – kérdezem tőle – Ahogy azt sem kérdezte senki, hogy élveznéd vagy sem.
Veszek egy mély levegőt miközben a pultba markolok, hogy leállítsam magam, de nem sikerül, túl rég óta nem voltam nővel, túl jól néz ki ez itt előttem, túl magabiztos.
-Ha tehetném, most azonnal átugranék a pulton, s lekevernék neked két nagy pofont, aztán neked esnék, mint arab a kecskének. – úgy tűnhet neki, hogy fenyegetni próbálom, de valójában a színtiszta igazságot mondom neki – Leszarva, hogy te sikítozol, vagy kegyelmért könyörögsz. De felőlem unott pofát is vághatsz közben, nem érdekel, csak az, hogy alaposan beakaszthassak neked. – miközben beszélek, egyre jobban lovalom bele magamat, s már érzem, hogy az alsó felem is kezdi beleélni magát a helyzetbe - Ha mázlid van, és megelégszem ennyivel, akkor utána ott hagylak a földön, majd összekaparod magad, amikor akarod. Utána mehetsz sírni az őröknek, engem bevisznek mert megbasztalak, de én még be is köplek, hogy illegális cuccot akartál venni. Engem bezárnak, azért amit tettem, de téged lázadónak fognak bélyegezni, és visznek a zsiliphez. De ha nincs szerencséd, akkor bevonszollak hátulra, kiláncollak, s szex rabszolgának tartalak, amíg kedvem tartja. Ha pedig harapni merészelsz kiverem az összes fogadat, mint Tomy-nak a sitten, s akkor már csak pépesen nyammoghatsz, meg a farkamon.
Sajnos a kelleténél jobba lelkesedem be a helyzetért, s hiába tudom, hogy mit művel a chippem velem, mert fájdalmat akarok okozni ennek a nőnek, azért a kezem már emelkedne fel a pultról, hogy megpróbáljam nyakon ragadni, de éles hasító fájdalom nyíllal a halántékomba. Így a kezem ahelyett, hogy a nyaka felé venné az irányt inkább a fejemhez emelem a fájdalom miatt, miközben hangosan nyögök a fájdalomtól. S legalább fél percig, csak zihálva veszem a levegőt fájdalomtól eltorzult arccal.
-Látja mit csinált? – kérdezem kissé mérgesen, de próbálva uralkodni magamon, hogy ne legyen megint baj.
De szerencsémre az üzlet lezavarása jobban lefoglalja a gondolataimat, mint az, hogy mit tennék, még vele szívesen. A kis rekesz nem rejt hú de exkluzív csempészárút, csak kisebb illegális dolgokat, na meg a fegyvert. De tuti nem akart Louise lebukni valami durva dologgal az ellenőrzéseknél. A cucc nagy része hidegen hagyja a csajt, ahogy engem is, hiszen a stuki az veszélyes, és nem is tudnám használni. A COMpad túl nagy. Így ezeket teszem is be a pult alá. A drogokat pedig vágom zsebre. Jól jön az még alapon. Úgy látszik a nőt a chippek érdeklik, így kiszedem belőle azt a négy darabot, ami benne van, s kirakom neki a pultra. Mind a négy már használt kopott chip, s már a gyári feliratok sem olvashatóak róla, így aztán ki tudja, hogy miket tartalmaznak. De csaj készült, s kipakol valami házilag tákolt eszközt, amit szemügyre veszek, de nem nyúlok hozzá.
-Jól látom, hogy egy RF22es leolvasó van beleépítve egy villanyborotva testbe, s egy kis datapad is lett ráépítve? – teszem fel neki a kérdést felismerve az ötletes megoldást, bár nem számítok rá, hogy egy ilyen kis csinoska értene hozzá.
-Nézd meg őket, azt döntsd el, hogy kell-e vagy sem.

Meglep a szókimondása, mégse hoz zavarba. Ennél azért több kell ahhoz, hogy ilyesmi történjen velem, de az biztos, hogy nem vélekedünk ugyanúgy. Míg ő szívesen megdugna engem, addig én köszönöm szépen, de inkább mást választanék. Mintha lenne választási lehetőségem... Szóval jól vagyok én így, magamban egyelőre. A visszakérdezés viszont túl határozott, és a hangsúlyban is mintha némi agressziót vélnék felfedezni, így nem vagyok hülye, kapcsolok. Jobb lesz vigyáznom vele, óvatosnak lennem, mert a szavai nem hangzanak úgy, mintha üres fenyegetőzések lennének. Lehet, hogy most kéne távoznom? Nem akarom ilyen könnyedén feladni, nem fogok gyáva nyúlként viselkedni, mégse teszek több lapáttal rá a szituációra, így meglepő módon csendben maradok. De hiába mindez, ő úgy érzi, hogy még jobban bele kell mennie a témába, még mélyebben elém tárnia a képzelgéseit, melyek egyre durvábbakká válnak, és jól láthatóan egyre jobban beleéli magát, mintha már a gondolat is némi élvezetet nyújtana a számára. Hiába a vicces, arab-kecskés megjegyzés, képtelen vagyok elmosolyodni rajta, inkább örülök annak, hogy nem teheti meg azt, amit mond. A törvények tiltják, bár nem hittem volna, hogy egy ilyen elborult elme a Volentison lehet.
- Ne hidd azt, hogy neked hinnének velem szemben. Soha se tudnád rám bizonyítani, hogy illegális dolgot akartam vásárolni! - jegyzem meg, és direkt nem reagálok semmit se fenyegető megjegyzéseire, de ahogy még tovább halad, most már nem csak a megerőszakolásomat hozva szóba, hanem egy bizonyos szexrabszolgaságot is... azért fejemben megjelenik a vészcsengő és mivel eléggé vizuális típusa vagyok, el tudom képzelni azt, hogy mi mindent művelhetne velem.
- Te beteg állat! - ösztönösen egy fél lépést hátrébb lépek a pulttól, érzem, hogy veszélyben vagyok, és nem fogom megvárni azt, amíg valóban elkap. Erősnek tűnik, én pedig bár edzek, amióta felébresztettek, a közelharc egy picit se nevezhető az erősségemnek, Kat-nek még sokat kell foglalkoznia velem. Már készülök is, hogy kislisszoljak az ajtón, miközben keze megindul felém... és ekkor hirtelen történik valami. Látom rajta, hogy szenved, ahogy azt is megfigyelem, hogy a fejéhez kap. Fájdalmat érzett, amikor nekem akart esni? Hmm... ez rendkívül érdekes, de úgy hiszem, hogy ez a szerencsém. Talán mégse kell még távoznom, de jobb lenne óvatosnak lennem vele szemben, hiszen akár színészkedhet is, ha pedig így van... nem, abba nem akarok belegondolni. Akadnak dolgok, amiktől én is félek, és mindaz, amit felvázolt nos... tettek róla, hogy normálisabb stílusba váltsak nála. Nem akarom hergeni még jobban, de az biztos, hogyha távoztam, szólni fogok róla az illetékeseknek. Egy ilyen szadista nem mászkálhat szabadon az űrállomáson.
- Én csak azt látom, hogy valami kordában tart. - hogy pontosan mi, azt még nem tudom, csak ötleteim vannak, viszont az érzékelhető, hogy annak a valaminek hála mintha némileg észhez térne, és most már hajlandó az üzlettel foglalkozni. Nehéz elvonatkoztatnom a nemrég elhangzottaktól, de próbálom most mindazt kizárni, és továbbra is tisztes távolságban maradni tőle. Mindenféle fekete áru előkerül, de engem csak a chipek érdekelnek, így amikor elém kerül a férfinál lévő négy darab, egyesével kezdem el megvizsgálni őket, az eladó pedig a kis szerkezetet a kezemben. Nem hittem volna, hogy ért hozzá, így felpillantok rá, miközben az első chipet elő csúsztatom, jelezve, hogy az biztosan nem kell. Hibás, annak adhatják max el, aki nem ért hozzá.
- Csak nem tetszik? - ez még akár kapóra is jöhet. A visszakérdezésem egyben a válasz is, hogy bizony, jól látja. A chipek vizsgálatával végzek, és a negyedik lesz az, amit még tudok használni majd valamire. Nem mondanám, hogy tökéletes áru, de több a semminél. Túl nehéz hozzájutni az ilyesmikhez, így megteszi, és reménykedem a legjobbakban, hogy ki fogok tudni szedni belőle elegendő információt.
- Mit szólnál egy cseréhez? Odaadom neked ezt az egyedi kis készüléket a negyedik chipért cserébe! - nem kell tudnia, hogy én készítettem, és ennek hála bármikor képes vagyok csinálni egy újat. Higgye csak azt, hogy nem egyszerű ehhez se hozzájutni, így pedig az értéke is kellően nagy. Úgy hiszem, hogy remek üzletet ajánlok, mindketten jól járnánk. Remélem, hogy hamar fog dönteni, minél kevesebb ideig akarok a közelében maradni. Az tuti, hogy ezentúl inkább másik üzletben fogok vásárolni, ez a fazon a legkevésbé se szimpatikus.

Régen az emberek szívesen mentek állatkertbe, mivel ott láthattak olyan állatokat, amik alapvetően nem élne meg náluk. Persze a mi időnkben a földön már csak holografikus állatkert volt. De régen, amíg voltak tényleges állatkertek, addig az emberek szívesen néztek meg  egy –egy veszélyes vadállatot, ahogy a ketrecben alszik, vagy járkál. Ilyenkor persze a legtöbbje azt mondta, hogy, jaj de szép vagy, jaj de nyugodt. De egyikük, sem mert bemászni hozzá a kerítésen túlra.  Pedig valahol az elméjében tudták, hogy ezek az állatok már szelídnek minősülnek. Hiszen jól vannak lakatva, így nem fognak vadászni élelemért, s igen csak kevés az amelyik emberre támad. De elég 1-2 olyan eset, amely évekig, évtizedekig vagy akár évszázadokig félelmet csempész az átlagember szívébe.  Most valahol ehhez hasonló félelem lophatja be magát a nő szívébe, hiába tudja, hogy az űrállomáson nem lehet ilyen vadállat, most mégis előtte áll egy, s éppen támadni készül. Még ha nem is mondja ki, érzem rajta, hiszen az apró mozdulatai elárulják. De úgy látszik, még sem adja át magát eléggé a félelemnek, hanem még vissza is kontráz, hogy az őrség nem hinne nekem.
-Szerinted azok után, hogy jól megkeféltelek, érdekel majd, hogy az őrség kinek hisz. – sziszegem neki, miközben a fájdalommal küzdök. – Ha hisznek nekem, ha nem, ha kijutok, után a nyomodban lennék, hogy újra megkapd azt, ami jár.
A nő ösztönös felszólalása, hogy milyen beteg állat is vagyok, s az hogy ellép egyet, számomra maga a kielégülés egy szintje. Hiszen tudom, hogy a megfelelő reakciót még képes vagyok kicsikarni másokból. Így hát az arcomra egy önelégült mosoly ül ki, mintha csak a főnök legnagyobb dicséretét kaptam volna meg. A másik látja rajtam, hogy valami kordában tart, és meg is jegyzi, bár nem kérdez rá, hogy mi az, én mégis válaszolok neki.
-PTS vagy CAR vagy valami hasonló nevű chip a fejembe. – mondom, miközben masszírozom a halántékomat. – valami kísérleti nyúl vagyok a személyiségkontrollra. De ha egyszer kiszedem, vagy valahogyan megszabadulok tőle…  - de nem fejezem be a mondatot.
Úgy látszik, nem adja jelét, hogy észrevette volna hogy pár dolgot zsebre vágok. Nem mintha zavarna, csak megszoktam, hogy az emberek könyörögnek, hogy ne pakoljam zsebre a cuccukat, s már mindig azt várnám el, ha valaki más előtt pakolok. A gépemre tett megjegyzése, nem marad szó nélkül, és hát persze, hogy érdekel. Első gondolataim, hogy lehet –e használni a fejembe ültetet chippen is?
-Tetszik.  – jelentem ki, miközben vizsgálja a chippeket. – csak közvetlen kontakttal olvassa le őket? Milyen paramétereket olvas le? Adatok? Szerkezeti integritás? Feszültségtöltet? Hőmérséklet?
De azért próbálom kevésbé zavarni, a chipek átnézésében, hiszen amit lehetett már zsebre vágtam, több mindent nem remélek a boltból, bár a kis barnától van még esélyem némi jó dologra, főleg ha hajlandó. Végül kiválaszt egyet, amely kell neki. Nem mutat túl nagy érdeklődést, inkább csak olyan ez jó lesz alapon látszatot kell a nő. Hogy így van, vagy sem azt nem tudom, de mindenesetre bedobja a leolvasót cserébe. Ha így önként adja, akkor többet is érhet neki, ami nekem csak egy jó lehetőség, hogy próbálkozzak.
-Kevés.  – mondom rá – A leolvasó, cicik elő, és úgy leszopsz, hogy az csak na. – teszem meg az ajánlatomat, tudva, hogy először nemet fog mondani, hiszen eddig is nemet mondott, de ez már csak alkudozás.

   

Nem mindig tudom időben befogni a számat, pedig nagy erény lenne, ha erre képes lennék, mégis, felhúz ez a bunkó a megjegyzéseivel. A félelmemet próbálom nem kimutatni felé, de tudom jól, ezt már régen elszúrtam, mégis, visszaszólok, mert így kell tennem. Nem vagyok egy gyenge nő, nem viselkedhet úgy velem, mint egy játékszerrel, mert nem vagyok az.
- Álmodozz csak, de soha se fogsz hozzám érni! - és eközben teszem meg hátrafelé azt a bizonyos fél lépést. Egyre jobban kezdem értékelni a kettőnk között lévő pultot, biztonságérzetet ad és olyan hatást kelt, mintha a másik el lenne zárva tőlem. Mégis, fenyegető szavai azért nem hagynak ám hidegen, de ezt le kell küzdenem. Ő nem fog ártani nekem... csak a szája jár. Nem a legjobb kereskedő, az viszont biztos, mert a helyett, hogy kedveskedne nekem és azon lenne, hogy minél több mindent rám sózzon, helyette inkább megpróbál elijeszteni. De én nem lépek le olyan könnyen, szükségem van arra a bizonyos chipre. Ahogy viszont felém nyúl, már majdnem megszületik az elhatározás, hogy amilyen gyorsan csak tudok, lépjek le innen, de ekkor különös dolog történik. A fájdalom tisztán látszik a férfi arcán, és van olyan hülye, hogy elárulja nekem azt is, hogy miért van ez. Nem hallottam még ezekről a kísérletekről, nem vagyok beavatva a dolgokba, de jól látható szemeim csillanásából, hogy mennyire érdekel ez a dolog. Micsoda találmány! És ilyet még nem volt lehetőségem megvizsgálni... de nem fogom kiszedni azért a fazonból, hogy láthassam a kis ketyerét. Akkor aztán tényleg nem éreznéém biztonságban magam, jó helyen van az ott, de megpróbálok majd ennek is utána nézni, hátha fel tudok törni néhány jelszót.
- Tökéletes alanyt találtak a kísérletre. - ajkam mosolyra húzódik, miközben őt figyelem. Nem nézem ki belőle, hogy valaha is ki tudná azt szedni, de persze tévedhetek, nem kéne lebecsülnöm őt, és erre elég hamar rájövök, amikor a kis leolvasómat elővéve kezd el azzal kapcsolatban kérdezősködni. Nem normális, de nem is hülye, mégis, én leszek az, aki kettőnk közül jobban jár ezen a napon. Az pedig totálisan hidegen hagy, hogy mit tesz zsebre, mert bár furcsálom, hogy eladóként ilyet művel, kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy valaki más áll velem szemben, nem pedig a hely tulaja. De azért a fejemet nem tenném rá, akadnak furcsa fazonok még itt is.
- Igen. Ez egy egyszerű kis szerkezet, így szükséges hozzá a közvetlen kapcsolat. - meg is mutatom, hogy a chipet hova kell helyezni ahhoz, hogy működjön. Nem volt szükségem arra, hogy máshogy is jó legyen... - Pontosan. A chip adatait közli velem és azt, hogy működik-e vagy esetleg hibás... Töröltek-e róla adatokat... esetleg belenyúltak, hogy megmásítsák. - nem elégszik meg ennyi információval, tovább kérdez, így felvonom cseppet szemöldököm, miközben tekintetét keresem. Túl kíváncsi... és túl érdeklődő, mégis, ha ezt akarom lepasszolni neki a chipért cserébe, akkor muszáj folytatnom a leolvasó bemutatását.
- Mint említettem, ez egy egyszerű darab, így magas feszültség következtében tönkremegy, ahogy a túl magas vagy éppen alacsony hőmérsékletet se bírja. - ahhoz azért némi bővítés kellene, de mivel saját célra készült, nekem megfelelt így. - Azt már megállapítottad, hogy miből raktam össze, és mint láthatod, nem hibás. - de nem adom át neki, és most sikeresen el is kotyogom azt, hogy én csináltam. Ideje viszont üzletet ajánlanom, mert bár nem mutatom ki, kellene az a bizonyos chip, a válaszára viszont csak elhúzom a számat. Ekkora paraszttal is rég találkoztam... vagy talán még soha?
- A leolvasó a chipért cserébe! Ez jó üzlet mindkettőnk számára, szóval ne szórakozz velem! - elveszem a chipet és szépen a zsebembe csúsztatom, a leolvasót viszont a pulton hagyom. Nem vagyok tolvaj, nem lopom el, de jelzem, hogy nem vagyok hajlandó tovább alkudozgatni vele, és egyébként is kezdem unni, hogy úgy viselkedik velem, mint valami olcsó kurvával. Megkapta a chip árát, még jobban is járt, nekem viszont ideje távoznom. Remélem most már felfogja, hogy egy ujjal se fogok hozzányúlni, akármennyire szeretné, és bármit is mond.

Régen azt mondták, hogy egy vadállat voltam, pedig ez nem igaz, csak határozott emberként éltem. Tény, hogy volt, akit megerőszakoltam, vagy legalább is ő azt mondta, mert kicsit durvább voltam vele, de mivel szabadon élhettem, így soha nem voltam annyira kiéhezve, mint mostanában. Sőt talán még frusztrált sem voltam ennyire, hiszen le tudtam vezetni a feszültségemet. De most… Nem verhetek meg senkit, kurvára nincs pénzem, megerőszakolással is csak 1x próbálkoztam, de fel kellet adnom. Sőt tényleg megpróbáltam jól viselkedni, és csak 2x vittek be az őrök, mert előkaptam az utcán, hogy kiverjem magamnak egy-egy csinoskára. Erre most itt ez a nő. Jól néz ki, besétált a „barlangomban” és még hergel is avval, hogy soha nem kaphatom meg. Először, amikor hergelt vele, akkor figyelmeztettem, erre most megint csak kijelenti határozottan, hogy soha nem kaphatom meg… Ha így fojtatja nem leszünk jóba. Erre még rá is kontráz, hogy jó alany vagyok egy ilyen kísérletre, amire válaszképpen csak egy megjegyzés csúszik ki a számon.
-Bazd meg.  
Az gép szolid ismertetőjét nyugodtan hallgatom végig, s közben azon agyalok, miként tudnám magamon alkalmazni. Hiszen jelenlegi állapotában a chipet bele kell helyezni, ami számomra nem megvalósítható. De hiába próbálok koncentrálni a nő finom ajkainak mozgása magával ragad, ahogy a készülékről beszél. Jönnek a figyelmeztetések, hogy mire érzékeny a kis készülék, amire csak bólogatok, de igazán nem jut el az agyamig. Így nem meglepő, hogy az ajkait is birtokba kívánom venni az ajánlattételemnél. Amire megint csak egy felháborodott választ kapok, hogy a leolvasó a chipért jó üzlet, s a nő már menne is ki a chippel a zsebében.  De ez nem lesz ilyen egyszerű, hiszen már vagy ötször utasította el az udvarias kéréseimet, s evvel hergelve engem, s az hogy csak így távozna már csak az utolsó csepp a pohárban. Elég ilyen retkes helyen jártam már életemben, hogy tudjam az orvgazdák szívesen zárják magukra az ajtót egy-egy kényesebb ügyféllel, itt sincs másképpen, s a pult aljába építet gombra hamar rátalálok, aminek a hatására az ajtóban lévő mágneszárak hangos csattanással zárnak. Már nem gondolkodom, csak cselekszem. Először egy jó nagyot taposok Luoise arcába, hogy biztos ne zavarjon meg minket, aminek következtében hangos reccsenés töri meg Sam és köztem a csendet. Hogy a nyaka tört ki, vagy csak az orra be, az nem izgat, bár meg kellene lepődnöm, hogy nem érzek fájdalmat miatta, de nem foglalkozok most ilyennel. Pedig ez tökéletes példa lenne arra, hogy a chip azt gátolja meg, hogy másoknak fájdalmat okozzak, de mivel ez viszonylag fájdalom mentes halál a kövér tulajnak, így csak enyhe fájdalmat érzek csak. Egy célom van csak. Sam.
Nyugodt határozott mozdulattal ugrom át a pultot a véres bakancsommal, nem is figyelve, hogy a leolvasót és a többi holmit leverem, s összetörik.  Nem kellene mondanom semmit neki, hiszen az arcomról, s a viselkedésemből minden leolvasható.
-Most megbaszlak, még ha fájni is fog…  - mondom neki, miközben próbálom megragadni két kézzel a ruháját.





   

Érzem, hogy szavaim egyre kevésbé vannak a férfi kedvére, de legalább most Ő is átérzi azt, amit én érzek. Egyáltalán nem tudom értékelni a nyomulását, se pedig a perverz szövegeit, így ideje, hogy kiábránduljon. Nem veszem tehát magamra a rövid reakcióját se, nyugodtan mosolygok rá vissza, majd jöhet az üzlet igazi része. Úgy gondolom, hogy korrekt cserét ajánlottam, de ő persze nem érné be ennyivel, hanem ismét a testiségre tér rá, és nekem itt lesz elegem. Az asztalon hagyom az általam készített kütyüt, majd a chipet zsebre teszem és már fordulok is. Eljött a távozás ideje.
Arra viszont nem számítok, hogy az ajtó majd bezárul előttem, így éppen hogy odaérek, már csak annyi lehetőségem van, hogy jó erősen rávágjak egyet, majd dühösen fordulok hátra a pasi felé. Ezt mégis hogy képzeli? Az ajtó nem átlátszó, és egy cseppet sincs ínyemre a helyzet, hogy kettesben maradtam ezzel az állattal, de ez után szívem egyre hevesebben kezd el kalapálni, amikor meghallom a csont törését. Mi volt ez? Van ott még valaki? Ezek szerint ez a férfi tényleg nem a hely tulajdonosa, és nagyon, de nagyon rosszkor toppantam be a kis boltba. Az események kezdenek felgyorsulni, így nemsokára már magammal szemben találom a másikat, tekintetem pedig egy pillanatra véres bakancsára téved, és a kép minden hiányos darabja összeállni látszik. A leolvasó és még néhány kütyü darabokban, immáron úgy tűnik, hogy az már nem számít a férfinek, én pedig az ajtó felé fordulok ismét egy pillanatra. Nem tudom kinyitni pár másodperc alatt az ajtókat, Ő túl hamar ideér, túl kicsi a hely... így a pult alatt található gomb az egyetlen lehetőségem, de ez az állat már itt is van.
- Baszd meg magad! - vetem oda neki, miközben látom, hogy kezeivel felém közelít, így próbálnék kitérni előle, de jelenleg nem látom a módját, így csak lábam lendül férfiassága felé, így óhajtom elvenni a kedvét mindattól, amit tervezett. Remélem, hogy sikerül, mert ha igen, akkor igyekszem minél gyorsabban megiramodni a pult felé, de én nem ugrálok feleslegesen, átnyúlva akarom elérni a nyitó gombot. Ha szétnyílnak az ajtók, már sikerem van, akkor bármelyik járókelő belát ide, ahogy az erre sétálgató őrök is, így nem érhet baj. Ha viszont nem, nos... akkor tovább rugdosom, amíg el nem ereszt, sőt, még karmaimat és kezeimet is bevetem a szent cél érdekében. Kikaparom a szemét is, ha hozzám ér!

Nem így indultam ennek a napnak sem, hogy ma ez fog velem történni. Igaz, nem is azt terveztem, hogy beugrok egy Bingo klubba, hanem azt, hogy kipakolok egy orvgazdát. Erre betoppant ez a kis csinoska. Egyedül kettesben egy zárt helységben… jó tudom, még Louise is ott aludt, de az most lényegtelen. Szóval bezárkózik velem kettesben, és még hergel is, csoda, ha neki megyek? Valahol igen, hiszen pont ezért kaptam a chippet, hogy visszafogjon, de valójában nem a chip tehet arról, hogy most képes vagyok neki menni Sam-nak, hanem az aki készítette. Hiszen ha mindenféle módon le akarna korlátozni, akkor már az indulat, és egyéb érzésekre is kellene reagálnia a chipnek. Viszont az csak úgy lett programozva, hogyha szándékosan ártani akarok valakinek, akkor lépjen működésbe. És hát a nő legnagyobb bánatára, most nem bántani akarom, hanem jól beakasztani neki. Normális emberi logikával a kettő ugyan az, de a hormonok, és idegpályák nem így gondolkoznak. Igaz, hogy enyhe folyamatos fájdalmat érzek, ahogy a chip jelzi az esetleges szabályszegést, de nem több, mint amit az emberek front érkezésekor éreznek, s ez nem gátol meg, csupán kellemetlen jelenleg. Fél a kicsike, ezt tisztán látom rajta, ahogyan idegesen pillant körbe menekülés után kutatva. Ismét úgy érzem a régi vagyok.
-Inkább téged.  – válaszolok vigyorogva az ajánlatára, miközben megragadom a felsőjét, s már lendül is a térde az ágyékom felé, ami szinte tökéletesen talál, csak kissé csúszik odébb. A fájdalomtól kissé be is görnyedek, de még mindig nem engedem el a prédámat, ha már megragadtam, de még mielőtt újabb rúgást kapnék, teljes erőmből a pulthoz hajítom.
-Kurva! – fröcsögöm neki, miközben próbálom összeszedni magam a rúgása után. Balszerencséjére az ötlete, hogy nem mászik át a pulton, hanem csak át nyúl nekem kedvez, hiszen így rá kell hasalnia egy kicsit a pultra, s bepucsít felém. Egy szép kerek seggnél nem is kell jobb ajzószer számomra, így oda lépek, s az ágyékomat neki nyomom a kerek hátsójának, hogy érezze ruhán keresztül az ágaskodó farkamat, s már markolok is bele a hajába, hogy feszítsem fel a fejét, amit már a chippem sem hagy szó nélkül. A fájdalomtól felszisszenek, de nem engedem el, csak dühömben akarom belecsapni a fejét a pultba, amire olyan fájdalom hasít a fejembe, hogy kénytelen vagyok hátra lépnő tőle. Kezeim automatikusan a fejemhez emelem, mintha avval csillapodna a fájdalom, így megint van pár másodperce, miközben szembe néz a földön fekvő véres alakkal.
   
   

Az ajtó becsukódik előttem, így nincs esélyem menekülésre, szembe kell néznem ezzel az állattal, ki felém közelít. A véres bakancs se jelent semmi jót, ahogy az se, hogy Ő áll a pult és közöttem... Mindenképpen oda kell jutnom, hogy kinyithassam az ajtókat, de előtte még tennem kell róla, hogy ne tudjon elkapni. Érzem ruháimon erős fogását, de lábam már lendül is, térdem pedig keményen találja el érzékeny részét. Még nem ereszt, de látom rajta, hogy szenved, hogy fájt neki, ez pedig elégedettséggel tölt el, de még mielőtt túlságosan is örülnék magamnak, jön az erős lökés-hajítás, így érkezem meg a pulthoz. Kissé rá is zuhanok, miközben halkan felnyögök, de igyekszem hamar összeszedni magam és a pult másik oldala felé nyúlni. Azért se mászom át rajta, mert az plusz idő lenne... Oda jutni, majd vissza, de hamar ráébredek, hogy mekkorát hibáztam, amikor megérzem Őt magam mögött, közvetlen közel. Formás fenekemhez nyomódik kemény férfiassága... és bár rég éreztem ilyet és más helyzetben talán élvezném is a kialakult szituációt, még a hajamba markolást is, most nem. Nem ettől a férfitól vágyom ilyesmire, így bár eltolni nem tudom magamtól, hiszen a pultnak présel, engem fogó kezét próbálom meg erősen megkarmolni, hogy engedjen el. Légzésem egyre szaporább, ahogy szívem is kalapál... szinte kiugrik a helyéről... és ekkor elereszt. Tudom, hogy mi történt, így csak felé kapom fejem, miközben látom szenvedését, de nem húzom az időt, inkább úgy döntök, mégis csak átmászom a pulton, de amig mögötte látok, egy pillanatra lesokkol. Láttam már halott embert, és sejtettem, hogy valami gond lehet, de erre most mégse számítottam... A gyomrom is ringlispilt játszik, de néhány másodperc alatt összekapom magam, így nemsokára a hulla - vagy talán még élő fazon? - mellé kerülök, majd leguggolva nézek a pult alá, keresve azt a nyamvadt nyitó gombot. Remélem, hogy elég gyors vagyok, így ha sikerül, hát rá is nyúlok, így tárva ki az ajtókat, de ez után még ki kell jutnom innen. Akad néhány járókelő odakint, de nem nagyon törődnek velünk, külső szemlélő azonnal talán nem látja át a helyzetet, de most már látom azt a bizonyos fényt az alagút végén. Körbenézek és egy nehéz fémcsövet veszek jobb kezembe, melyet fogva kezdem el megkerülni a pultot.
- Én most elmegyek és te el fogsz engedni! - nézek rá fenyegetően, és ha kell, én bizony leütöm. Lassan teszek meg minden egyes lépést a kijárat felé, le se véve szemeimet a férfiról, és nagyon remélem, hogy lesz annyi esze, hogy ne akarjon tovább feltartani. Ha az ajtó nyitva, akkor úgyse tehet már semmit. Megmondtam, hogy nem leszek az övé!

Ezt mind magának köszönheti a nő. Nem figyelt eléggé, és azt hitte nem eshet baj, s addig játszhat a tigris bajszával, ameddig csak akar. De ha a fenevad felébred, akkor már inkább menekülne, mint a többi. Újra a régi vagyok, újra formában vagyok. Vagy legalább is úgy érzem, hiszen már érzem a győzelem szagát, érzem az ágyékát az ágyékomnak nyomódni, érzem az illatát, érzem a félelmét. Fél, sőt szinte már retteg érzem rajta, főleg amikor megérzi az erőtől duzzadó farkamat. De úgy látszik, hirtelen sokat akarok, s chip működésbe lép. Pedig olyan közel a cél, már majdnem sikerült. De csak pár másodpercet nyer, s nem többet. Szóval nincs miért aggódnom, az alatt nem fog elfutni, főleg, hogy az ajtó mögöttem van. Teljesen magabiztosan emelkedem fel, miután elégé enyhült a fájdalom, addigra Sam már a pult mögött van Luoise mellet, s matat. Első gondolatom, hogy a fegyvert próbálja előkeresni, ami még viccnek is rossz, hiszen nem fogom összeszarni magamat egy stukkertól.
-Nem fogod megúszni. – mondom neki – addig foglak baszni, amíg jólesik, innen nincs kiút.
Már lépek is a pulthoz, amikorra Sam megnyomja a gombot, s az ajtó feltárul mögöttem, a nyitódás hangjára oda nézek, s nagyon nem tetszik, hogy kinyílt.
-Ribanc. – szalad ki a számon.
Szerencsére nincsenek sokan kint, így talán lenne lehetőségem beugrani a pult mögé, újra bezárni, s akkor folytathatnák a kis táncunkat. De ekkor már egy fémcsövet vett a kezébe Sam. Ami nem jó hír, hiszen ha megpróbálok átugrani a pulton, akkor könnyedén visszaüthet, s arra kint felfigyelnének.
-Csak szórakoztam – lépek egyet hátra vigyorogva, jelezve, hogy feladtam, most, itt.
Lépek még egyet hátra, s közben azon gondolkodom, hogy nem kéne feladni. De túl veszélyes lenne itt elkapni. Viszont nem úszhatja meg ennyivel. Első gondolatom, hogy szólok az őröknek. Ő ott áll a pult mögött egy vascsővel, egy talán hulla tulajjal. Nehéz lesz kimagyarázni, de akkor engem is elkapnának kihallgatni. Ami nem lenne túl szerencsés. Így inkább gyorsan sarkon fordulok, s felszívódok a tömegben.
   
   

Hatalmas szerencsém, hogy ennek az állatnak a fejében egy chip van, mely megakadályozza őt bizonyos dolgokban, ahogy az is, hogy ez a chip működik. Annak köszönhetem szabadulásom, én pedig ahogy tudok, igyekszem minél távolabb kerülni a férfi közeléből, mert éreztem rajta, hogy milyen nagyon is kívánna engem. Lehet, hogy kissé én is túlzásba estem, nem kellett volna ennyire felhergelnem, de most már megtörtént, és csak remélni merem, hogy elég gyorsan ki tudom nyitni a helyiség ajtaját. A pulton hamar átmászom, és próbálom kizárni a lábam mellett heverő testet, miközben kutatom a nyitó gombot. A pasi szavai viszont eljutnak hozzám, de pont időben sikerül rálelnem a nyitóra, így az ajtó kitárul, én pedig lassan felemelkedem, és nemsokára ujjaim rámarkolnak az egyik fémcsőre is.
- Inkább keress valaki mást! - tanácsolom, mert hogy én nem fogom hagyni magam, abban biztos lehet. Talán most már ő is érzékeli ezt, miközben lassan elkezdem megkerülni a pultot. Nem hülye, elég hamar kapcsol, hogy itt véget ért a játék, és már hátrébb is lép, jelezve felém, hogy elenged.
- Persze... - méghogy csak szórakozott. Éreztem a farkán, hogy nagyon is komolyan gondolta minden egyes szavát, ahogy úgy tűnik, hogy most is a távozást, mivel még néhány másodperc és már el is tűnik. Nagyot sóhajtok, megkönnyebbülve, miközben a vascsövet leejtem magam mellé, de nem maradok tovább, nem őrültem meg, így kinézek az ajtón, majd magam is csatlakozom a kint sétálók közé. A chip a zsebemben, bár nem tudom, hogy ilyen áron megérte-e. Kissé azért időnként idegesen nézek körbe, nehogy valahol megjelenjen, és csak remélni merem, hogy többé nem látom. A probléma az, hogy ez nem egy nagyváros, csak egy űrállomás, nem vagyunk olyan sokan, de majd jobban fogok vigyázni magamra, nem kockáztathatok.