Az ikonikus Twin Peaks-beli Roadhousera eredetileg csak a nevében hasonlító bár mindig is vonzotta a puccos népeket. Az pedig már csak a sors fintora, hogy mint a sorozatban, itt is változatos programok színesítik a bagoly lelkű Volentis-lakó életét, ki ide betéved. Fellépett már itt mindhárom jelenleg is aktív zenekar, táncestek és izgalmas versenyek kerülnek megrendezésre időnként és még lövöldözés is előfordult, igaz szerencsés véget ért, mert még a rend őreinek meginvitálása előtt kiderült, hogy csak konfetti pisztolyról van szó.
A sürgős riasztás után, nem sok időm volt tétlenkedni, mivel egy, a Volán kialakult helyzethez hívtak. Az információ nem teljes az incidensről, de abban biztos vagyok, ha minket riasztanak, akkor nem egy apró nézeteltérésről van szó. A jelentésben, ami a Bárban kitört verekedésről tesz említést nem teljes, de sietősre veszem a lépteim. Rohanok a transzport felé, ahol már indulásra készen várakozik a sikló. Gyors léptekkel szállok be a belsejébe és foglalom el a helyem, becsatolva magam az ülésbe. A riasztástól számított tíz percen belül a helyszínen vagyunk, és a gyorsaságunk talán segítségére lehet az ottani biztonságiaknak. Két emberemmel tartunk a megadott helyre és Lara is velünk jön. Tudom, hogy nem veszélytelen az eset, de jelen pillanatban ő az egyetlen orvosi asszisztens, akit tudtak küldeni velünk, aminek én nagyon is örülök. Nem azért, mert veszélyes helyzetbe viszem, hanem, mert benne megbízom. Ismerem, és tudom jól, hogy ha kell, nem tétlenkedik a cselekvésre. Azért igyekszem vigyázni a testi épségükre az embereimnek, de nem tudhatom, hogy mi fog minket ott várni. A helyi rendfenntartók minden információval elláttak, amit tudnak a kialakult helyzetről, de mindig akadhat olyan, ami nem várt tényezőként szerepel. Remélem, hogy Lara nem kerül közvetlen veszélybe, de sajnos kockáztatnunk kell, hogy megállítsuk a tömegverekedést és ez által azt, hogy valaki megsérüljön. Az emberélet értékes, ahogy a rend fenntartása is. Nincs sok időnk, hogy odaérjünk, és ahogy átérünk a Volára, máris futunk a Bár felé. Talán nem érkezünk túl későn. A lőfegyvereket inkább mellőzöm, de ha kell, akkor használjuk. Remélem nem lesz rá szükség. -Tűzparancs nincs! Fegyvereket eltenni! – adom ki a parancsot az embereimnek, majd Larára nézek. -Készen állsz? –kérdezem tőle, majd halkabban hozzáteszem. – Kérlek, maradj a háttérben, nem szeretném, ha megsérülnél. Nem tudom mi vár minket odabent. Majd ismét a többiekhez fordulok, és kiadom néma kézjelekkel a parancsot a behatolásra. A részleget lezárták már, ahogy az itteni erők átadták nekünk a terepet megérkezésünkkor. Az ajtó felszisszen, ahogy odalépünk, és mögöttünk bezáródik, amint mindenki átlépi a küszöbét. Bob, te jobbra.. John, te balra… - mutatom nekik a jeleimet a kezemmel, én meg középen indulok el a tömeg felé. Szép számmal vannak a Bárban, akik most egymásnak estek. Ha jól sejtem, akkor nem lesz olyan hamar vége ennek a csetepaténak. Bár a félhomályban elég nehéz kivenni bármit is, de ez nem gátol meg, hogy szétválasszam a verekedőket. De nem is kell sokat várnom, hogy megtaláljon egy eltévedt jobb egyenes. Amit igaz, nem nekem szántak, de úgy látszik, hogy villogó fénynél majdnem minden egyforma. Azt viszont felmértem, hogy itt a szép szóval nem megyünk semmire, látva, hogy a jelentés már említette a próbálkozást az itteniek részéről, de nem sok sikerrel. Most viszont nincs más választás, szét kell választani őket, mielőtt jobban elfajulnának a dolgok. Pár pofon nélkül azt hiszem, nem fog menni, de azért visszafogom magam.
Fogalmam sincs hova megyünk, mindösszesen csak annyit tudok, hogy valami baj történt valahol. A részletekről semmit sem mondtak nekem. De abból ítélve, hogy orvosi asszisztensre van szükség, elég nagy baj lehet. Az egész dolog a Volentis egyik bárjában alakult ki. Sietős léptekkel haladok a sikló felé, amivel át fogunk menni a Volentisre. Annak nagyon örülök, hogy nem teljesen ismeretlenekkel kell mennem, hanem Ed is velünk tart, akivel az utóbbi időben kissé összemelegedtünk. De mindegy ez most nem fontos. A lényeg, hogy megtudjuk menteni a helyzetet. Igazából kissé félek, hogy mivel találkozunk majd.Itt létem alatt nem találkoztam, még hasonló dologgal. Ez a félelmem meg egyre csak erősödik, ahogy leszállunk és kitesszük a lábunkat a Volentisre. Aztán meg már szinte remegek, amint belépek a bárba és meghallom a hangokat. Edet nézem, amint kiossza a parancsokat. Olyan bátor és annyira erős, na meg annyira férfias így. Még sosem láttam munka közben. - Azt hiszem -mosolygok rá. - Rendben. Azt teszem amit mondasz. - válaszolom kérésére. Aztán mikor elindulna még utána szólok. - Ed! Azért vigyázz magadra. - mondom kedvesen. Nem szeretném, hogy baja legyen. Furcsa kimondani, de kedves a szívemnek. Végig csak őt követem, amint belépünk a bár küszöbén. Kissé ijedten nézek körbe, amikor a verekedő vagy veszekedő társaság fel pillantok. Mire észbe kapnék Ed bemegy közéjük megpróbálva elcsitítani őket. Ám hirtelen őt találja el egy öklös. Gondolkodás nélkül Ed felé rohanok kétségbeesetten. - Ed.. - sikítom. Ám ekkor hirtelen megérzek egy erős lökés félét a hátamon és szépen egy hatalmas csatannással a földre huppanok kissé felsikálva azt. - Ahhhh - szisszenek fel. Szerencsémre vagy talán mégsem az, nem is tudom, féloldalra estem. Vagyis inkább hasra, így sikerült kezemmel valamennyire kifognom az esést, hogy legalább a fejemet ne üssem be. Kissé sajognak a porcikáim, de nem számít. Megpróbálok feltérdelni, hogy könnyebben felálljak. Az agyam azon kattog, hogy megnézzem Ed sérülését. - Ed? - szólalok meg, amikor sikerül feltápászkodnom. A félhomályban ugyanis nem sokat látok. Remélem jól van.
Azt hiszem, hogy nem túloztam, mikor hosszú estének néztem a mait. Gondolom, hogy a kirobbant bunyó, már csak a következménye a vitának, amit pár illuminált fazon kezdeményezett. Talán, ha szét tudjuk választani a verekedő feleket, akkor esélyes, hogy gyorsabban lesz vége a dolognak. De most nem úgy néz ki, mintha csitulna a hangzavar. Az egyik egyenes követte a másik, majd egy jól irányzott gyomorra mért ütésem, kissé lejjebb lohasztotta az ellenfelem lelkesedését. Az adok-kapok szépen követi egymást és nem tagadom, élvezem is, hogy egy kis testmozgást végzek a renitensekkel. A két oldalamon, John és Bob szépen aprítja a fennmaradókat, bár egy pár asztal is bánta a mutatványukat. A felfordulás közepette nincs időm a szememmel keresni Larát, bár remélem, hogy szót fogadva a háttérben maradt. Nem hinném, hogy a félhomályban nagyon figyelnének hova csapkodnak a verekedők. Ami meg a verekedést illeti, úgy érzem, mintha egyre durvábbá fajulna. Az asztalok törése után a poharak és az üvegek csörömpölése is hallatszik, az egyik sarok felől. Csak gondolom, hogy nincs ott Larissa, de nem tudok rendesen körülnézni. Az előttem állóra figyelek, aki most egy széket igyekszik a fejemen széttörni. A karomat felemelve és egy kicsit előre hajolva várom a lendületet, de ha megpróbálnék kitérni, akkor félő, hogy Larát találná el, aki most esett a földre mellém nem messze. -Lara… vigyázz…..menj hátrébb…- igyekszem úgy helyezkedni, hogy ne találja el a törmelék, és amint tudok, visszavágok a támadómnak. Kezd bosszantani, hogy nem csillapodik a hangulat, és ha így folytatódik, akkor tényleg komolyabb sérülés lesz a vége, valakinek. A pasas, aki az imént rám csapott a székkel, már nem annyira röhög, mert amint a csattanást az alkarommal felfogtam, a lábammal időközben a térde alá rúgtam, hogy kibillentsem az egyensúlyából. Sok erőfeszítésembe nem tellett, hogy boruljon, bár azt sem bíztam a véletlenre. A könyököm lendítésével szépen a bordái közé suhintottam, amivel kiszorítottam a levegőt belőle. A pillanatnyi szusszanásnyi időt arra használtam ki, hogy Larát felnyalábolva kijjebb vigyem a terem falához, ha nem ellenkezik, és ahol eredetileg kellett volna lennie, de úgy látszik, hogy ez nem úgy sikeredett neki, ahogy kértem. -Jól vagy? Nem sérültél meg?- megnézem, hogy van-e rajta valami zúzódás. Ha nem, akkor próbálom gyorsan felvázolni neki, hogy maradjon távolabb a verekedéstől. -Kérlek maradj itt.. Veszélyes most ez a hely. Ígérem, hogy véget vetünk ennek, de úgy látszik, hogy tovább tart, mint gondoltam. – igyekszem megnyugtatni, ha sikerül. Majd megyek is vissza, hogy új vezénylést adjak az embereimnek, aztán ismét bele a sűrűjébe… Bár egy nyílra, nem számítottam....
A következő dolog, amit látok és érzek az az, hogy Ed kivonszol a verekedő tömegből és egy falhoz nyom. Gondolom most nagyon bosszús lehet, amiért nem maradtam azon a helyen ahol mondta. - Jól vagyok. - motyogom halkan neki. Bár egy kissé fáj az oldalam, de nem akarom, hogy aggódjon emiatt. Így is elég baja van itt. Végig nézek rajta és látom, hogy már szerzett némi sérülést magának. Kezdek aggódni miatta, nem akarom, hogy bántódása essen. Élesen figyelek arra amit mond. Oké. Oké. Értem, hogy itt kell maradnom, de ő se menjen oda vissza. Ezek veszélyes emberek és akár meg is ölhetik őt. A szívem egyre hangosabban kezd el zakatolni, érzem, hogy egyre jobban úrrá lesz rajtam az aggódás. - Ed tudok én vigyázni magamra. - hangom bátrabban hangzik, mint ahogyan tulajdonképpen érzem magamat. Való igaz, hogy Nico megtanított nekem jó néhány védekezési formát ha szükségem lenne rá. Ám én mégsem vagyok éppen ennyire biztos magamban, főleg amiatt, hogy Ed is itt van. Mielőtt elmenne mellettem megragadom a karját, hogy felém fordítsa a fejét. -Ed kérlek vigyáz magadra. - nézek rá boci szemekkel. Ha valami baja esne azt biztosan nem élném túl. Annyira örültem, hogy végre megtaláltam őt. Végre ismerős alakra bukkantam, ezen a Ocan bolygón, mikor azt hittem, hogy mindent és mindenkit elveszítettem. Most nem veszíthetem el őt is. - Nem veszíthetlek el. - teszem hozzá. Azt hiszem ezzel nagyon sok mindent elárultam magamról és az érzéseimről is, még ha nem is akartam. Aztán elengedem, ő meg egyenesen megy vissza a verekedő tömegbe. Szememmel követem, készen arra ha kell segítsek neki. Tudom, hogy azt mondta maradjak itt, de azt nem tudom megtenni. Ha bajban van én ösztönösen cselekszem. Ebben a pillanatba észre veszem, hogy valami suhan Ed felé, mintha egy vékony tőr vagy micsoda lenne, pontosan nem tudom kivenni. - Ed vigyáz!!!!- kiálltok feléje, aztán szinte szélsebességgel ugrom feléje, mintegy letarolva őt. Éles fájdalmat érzek fogalmam sincs, hogy mi az. Talán leestem vagy lehuppantunk vagy az a bizonyos tárgy bennem ért célt?....
A bunyó nem csillapodik, vagyis egyre durvábbá fajul. Larát kihozva a terem közepéről, inkább tűnik ésszerűnek, mint egyszerűnek. -Akkor jó. Nem szeretném, ha megsérülnél. – próbálom nyugodt hangon mondani neki, bár a zajban elég nehézkes a hidegvér megtartása, hogy ne ijesszek jobban rá a lányra. Éppen elég, hogy belekeveredett a verekedés kellős közepébe, bár szerencsére nem esett baja. Azt most nem tudom felvázolni neki, hogy miért kellene távolabb tartania magát a verekedéstől, de azért igyekszem gyorsan és határozottan a tudtára adni. -Kérlek. Maradj itt.- mutatok egy félreeső sarokra, ahol talán kellő távolságban lesz az esetleges repkedő tárgyaktól. Nem hiszem, hogy pillanatok kérdése a szétválasztás a kakaskodó felekkel, de azért nem szeretnék órákat eltölteni, ha nem muszáj. -Tudom, Lara. Ismerlek. Nem attól tartok, hogy nem tudnád magad megvédeni, hanem attól, hogy akik itt vannak, azok nem nézik, hogy nő vagy…- fogom meg a vállánál gyengéden és a szemébe nézve mondom. Aztán indulok is, hogy visszatérjek a középső „frontra” ahol még mindig egymásnak esett tagok igyekeznek minél több kárt tenni a berendezésben és a körülöttük állókban. Ahogy lépnék tovább, a karomat megérinti Lara, majd aggodalmas arccal szól hozzám. Ismerem ezt a nézést, bár a fényben nem túlságosan jól kivehető, de érzem a hangján is, hogy aggódik értem. Gyengéden a kezére teszem a tenyerem és megsimítom, majd leveszem magamról. -Vigyázok. Ígérem. Nem fogsz elveszíteni…- bólintok, majd két lépéssel a verekedés kellős közepébe csöppenek megint. A szilánkokra törő székek darabjai, és a pulton heverő palackok, hamar előkerültek a támadóim kezében, amitől csak akkor torpanok meg ismét, mikor a kezembe fúródik egy nyílvessző. -A fenébe!….- döbbenek meg a látványtól, ahogy a vessző kiáll a karomból, de mielőtt bármerre is néznék, hogy honnan jöhetett a lövés, hirtelen egy kiáltás, és sodródtam is el Lara lendületétől a padlóra. A kezem sajog, ahogy a bordáim is kétség kívül pár szilánkos töréssel zúzódik, amint magamhoz rántom a lányt, hogy ne rá essek. A reflexeim gyorsak, bár a meglepetés ereje kibillentett az egyensúlyomból, és csak remélni tudom, hogy Larának nem esett komoly baja. A földön heverve amint levegőhöz jutnak a tüdőm hörgői, a karomba tartott nőre nézek, és most elég nehéz eldöntenem, hogy leteremtsem, vagy éppen megértést mutassak a tettére, vagy mit csináljak vele?! -Lara… Jól vagy?- súgom a fülébe, ahogy ha magánál van, akkor meggyőződjek, hogy nem esett nagyobb baja. Ha igen, akkor elég nehéz visszafognom a belőlem kikívánkozó szóáradatot, bár most nem hinném, hogy célt érnék a leszidásával, de azért nem örülök, hogy nem fogad szót és nagyobb veszélynek teszi ki magát, pedig kértem, hogy maradjon hátul. -Mit mondtam!!? Maradj a háttérben!! Nem volt elég világos, amit kértem?- nézek rá kissé szigorú pillantással, de valahol érzem, hogy jó szándék vezette, de akkor sem volt jó ötlet, hogy utánam eredjen, még ha féltésből és aggodalomból is tette. -Gyere!- emelem fel, hogy lábra álljon, ha tud, s ha nem ellenkezik, akkor igyekszem vele visszatérni a háttérbe, ahol az előbb voltunk. A karomból a vér szivárogni kezd, ahogy a testem ismét mozdul, de nem törődöm vele, míg a lányt nem viszem nyugodtabb helyre. -Kérlek!!- mondom ki újra, de már határozottabban. – Ne gyere utánam! Veszélyes! Az meg különösen, hogy egyszerre nem tudok rád is figyelni és a verekedésre, ha folyton mögöttem vagy mellettem állsz. Érted?- nézek a szemébe, bár nem tudom, hogy felfogja-e ennek a jelentőségét, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelent, ha megosztódik a figyelmem és csakis arra koncentrálnék, hogy ne sérüljön meg. -Ígérd meg! Most! – hajolok közel hozzá, hogy jól hallja a hangom és talán megérti, mit akarok ezzel mondani. –Ez a munkám, és hagyd, hogy tegyem a dolgom.. kérlek…- nyomok egy gyors puszit a homlokára, hogy érezze, nem haragszom, csak féltem, nehogy olyasmi történjen, amit el akarok az első perctől fogva kerülni. A súlyos sérülését.
Fogalmam sincs mi történt, amikor Ed felé vettem magamat. Csak azt érzem egy kissé fáj az oldalam. Felszisszennek mielőtt konyítanám a szememet. Felpillantok Ed aggodalmas arcára. - Jól vagyok - motyogom kissé összeszorított foggal. Van egy sejtésem, hogy Ed nem fogja tűrni, hogy folyton beleavatkozom a dolgába. De nem akarom, hogy baja essen. - Sajnálom! - mondom kedvesen. De nem kell úgy vigyáznia rám, mint egy porcelán babára. Nem török össze. Nem vagyok éppen olyan gyenge, mint ahogyan ő gondolja. Igaz, hogy most kissé rosszul estem és sajog pár porcikám de jól vagyok. Feltápászkodom, ahogyan segít nekem. Elindul velem vissza oda, ahol az előbb kellett volna maradnom. Hiába nem akarja észre veszem, hogy vérzik. - Ed - szólalok meg aggodalmasan - Te vérzel - teszem hozzá. Közben odaérünk a falhoz, ahol biztonságban lehetek, szerinte. Mintha nem figyelne rám és csak mondaná tovább a védelmező szövegét. - Veszélyes? Akkor te mért mész oda? - kérdezek vissza r, de gondolom választ nem kapok a kérdésemre. Persze nagyon jól esik az aggódása, de egyre jobban aggaszt, hogy ő viszont megsérül, ahogyan most is. Hisz vérzik. Azt hiszem érzi, hogy nem fogok itt maradni csak úgy. Ezért akarja megígértetni velem. Elég sokszor találkoztunk már ahhoz, hogy ismerjem őt és a gondoltai egy részét. Ahogyan hozzám hajol szinte megbódít férfias illata. Eddig sem volt közömbös számomra, már a legelején sem. Ám mostanában, mintha még jobban megérintette volna a szívemet. Fogalmam sincs mi késztette rá, ösztönösen cselekszem vagy nem is tudom mi. Azon kapom magamat, hogy egy gyors mozdulattal a szájára tapadok és szenvedélyesen megcsókolom.Olyan forróság tölti el testemet és belebizsereg minden porcikám, hogy el sem akarom engedni. Aztán hirtelen észbe kapok és eltolom magamtól, teszek két lépés távolságot tőle. Összezavarodtam. Azt hiszem kis vörösödtem. Ijedten és félszegen nézek Edre, nem tudom mi van most. Legszívesebben elrohannék, de azt most nem lehet. Annyira hülyén érzem magam és félénken. Ekkor kissé örülök annak, hogy Edet megragadja az egyik verekedő, ezért nem kell tovább a szemébe néznem és mondanom se kell semmit. De féltem is őt nagyon.
Kétség nem fér hozzá, hogy Lara nagyon élt engem. A verekedés is eléggé elfajulni látszik, a nyílvessző is erre utal. Arra sem vagyok most felkészülve, hogy a lánynak hosszasan magyarázzam a veszélyeket, amik ebben a Bárban igen is nagyon kiéleződtek. -Kérlek, maradj háttérben. –ismétlem megint a kérésemet, bár úgy látom, hogy lassan nem lesz körülöttünk olyan sarok vagy ép rész, ami biztonságosabbnak mondható. A karomból kiálló nyilat már kihúztam, de a sebből szivárgó vérem átitatta a ruhám. Igyekszem nem törődni a sebbel, de a fájdalom egyre erősödik. Az adrenalin még magas a szervezetemben, de ha lejjebb apad, akkor már nemcsak zsibbadást fogok érezni, hanem éles fájdalmat. -Most nincs idő rá..-nézek a karomra, de Lara pillantásában mindent látok. Aggodalmat, féltést és félelmet. -Nem lesz semmi baj. Csak maradj itt. –mutatok a helyre, ahol jó lenne, ha megállna és fedezékben lapulna. Ahogy a szemébe nézek ismét, talán könnyeket látok, bár nem tisztán kivehető, de érzem rajta, hogy remeg a hangja is, nemcsak a teste. A homlokára adott apró puszival, csak nyugtatni akarom, de aztán az ajka az enyémre tapad. Meglepetten pislogok rá, de oly édes az érintése, hogy nem hajolok el előle. A csók után, amint eltávolodunk egymástól, szinte földbe gyökerezett lábbal állok előtte. Olyan furcsa érzés kezdett kiindulni a gyomromból, mintha légies lennék. A szavam is elakad, de amikor szólni szeretnék, egy markos kéz megragad, majd taszít rajtam egyet és húz be a tömeg közé. Az ajkamon még most is érzem Lara érintését, de még nem fogom fel teljesen, hogy mi történt kettőnk között. A merengésemet egy hatalmas ököl csapása foszlatja szét, de aztán én is belelendülök, és adom is vissza, a kéretlen pofont. Azt hiszem, hogy lesz majd mit megbeszélnünk kettesben a lánnyal, és nemcsak azt, hogy maradjon fedezékben, ha azt mondom neki.
Csak bámulok Ed után még mindig földbe gyökerezett lábbal. Azt hiszem nagyon megleptem őt, de magamat is. Mégis egy pillanatra se bánom, hogy megtettem. Olyan furcsa érzés támad bennem, amit nem tudok hová tenni, amilyent nagyon régen éreztem már. Észbe kapok és gyorsan hátrébb húzódok. Éppen jókor, hogy ne találjon el egy felém reppenő szék. Miután földre esik, megragadom és visszahajítom a verekedők fele. Azt hiszem el is találtam vele valakit. Szemem gyorsan Edre vándorol, akit eltalál egy jókora öklös. - Ed! - kiálltok utána ijedten. Látom vissza üti azt amit kapott, úgyhogy kissé megnyugodok. Ám tovább nem tudom szemmel tartani Edet, mert megragadja egy kar a vállamat, azt hiszem az akit eltaláltam a székkel. - Te kis csitri -Ajaj. Azt hiszem igen csak ideges valaki. - Csitri az anyád! - hogy sosem tudom befogni a számat. Már érzem is a súlyos öklét az oldalamban, amitől kissé összegörnyedek. De ha azt hiszi, hogy ennyitől elintéz, akkor nagyon téved. Hirtelen felegyenesedem és egy erős rúgást mérek az alhasába, amitől most már ő görnyed össze. Kissé behajlítom a térdemet és kezeimmel rá nehezedem, hogy kifújjam magamat. Közben remélem, hogy Ed nem vett észre semmit. - Ahh- nyúlok ismét oldalamhoz. Hát ez pont elég rossz pontot talált el. Lassan felegyenesedem, bár ezt is kár volt megtennem, mert a most már csak keresztapukának való ellenfelem is így tesz és egy mozdulattal hátracsavarja a kezemet és hasammal szorosan a falhoz nyom. Érzem lehelettét a nyakamon, amikor a fülembe mondja. - Na ide figyelj! Rossz emberbe kötöttél bele. - egy pillanatra elhallgat és közelebb viszi ajkát nyakamhoz. Minduntalan próbálok kiszabadulni szorításából de nem sikerül. - Nincs itt a drágalátos barátod,hogy megmentsen téged. Őt éppen jól elagyabugyálják az embereim. Mire innen kiszabadulnál, már csak a darabkáit kapod meg - mondja és testét egészen közel nyomja a hátamhoz. - Inkább a tiédet meg az embereidét fogja majd valaki összeszedni. - mordulok rá. Sehogy sem sikerül kiszabadulnom a szorításából, ez a barom meg egyre közelebb nyomul hozzám. Végre enyhülést érzek a szorításon, majd elenged. Edgar kissé zabos tekintetével találom szembe magamat. Hirtelen eltalálja valami a fejemet, minden elsötétül...
Az érzéki érintését az ajkamon, még mindig érzem, de a bunyó hevében most nem tudok koncentrálni teljesen. A rám mért ütések egyre kevesebbek már, mert lassan sikerül felülkerekedni a rendbontókon. John és Bob is szépen aprították az ellenfeleiket és csodával határos módon, vagy éppen csak nagy szerencsével, de elfogyott a verekedők ereje. A bárban a berendezés nagyja még épen maradt, de lesz mit felújítani benne. Közel egy órás csetepatét lezárva én is megérzem a sajgó és fájó izmaimat, ahogy végigmozgatom a vállam. -Vigyétek ki őket, John...- mondom az embereimnek, majd tekintetemmel Larát keresem. John-ék már szedik össze a földön heverőket, és csak idő kérdése a vége, ennek az eseménynek. Ahogy körbenézek, Larát látom, amint a padlóra rogy és az a felette álló férfi ökle lecsapott a lányra. Nem kellett több nekem, hogy a megvetésem a fickó iránt átalakuljon bennem, és futva közelítettem meg, hogy megismertessem vele az öklöm súlyát. Fordulásból húztam be neki egy balost, és ahogy a roppanást meghallottam az állkapcsa felől, már nem fogtam vissza a lendülő lábamat, amit egy lendítéssel a térdére irányítottam. Minden dühöm beleadtam, ahogy a villámokat szóró pillantásomat is, mikor utoljára az arcomat látta, ahogy összerogyott és pár fogát a padlóra köpte. Jó sok időbe fog telni, hogy szilárd ételt fog lenyelni a torkán, de örüljön, hogy nem csavartam a nyakán egy fordulatot. Lazán eltörhettem volna a csigolyáit, bár ha jól sejtem, akkor pár hónapig nyalogathatja a sebeit, amiért Larára támadt. -Rohadék…- vicsorogva préselem ki a szót az ajkaim közül, de legszívesebben örök életre megtanítanám, hogy nem bánunk egy nővel sem így. Arról nem beszélve, hogy rosszal kezdett, velem, akinek nincs kétsége, hogy hol kell megütni valakit, hogy az többé ne gondoljon a verekedésre, de még a bulizásra sem. Larát gyengéden felnyaláboltam, és gyorsan végignéztem, hol sérülhetett. A fején lévő dudoron kívül nem láttam semmit, de még nem tért magához. Gyors léptekkel viszem ki a Bár területéről, hogy egy szomszédos helyiségben le tudjam fektetni egy díványra. Gondolom, valamiféle VIP szoba lehet a Bárnak, bár örültem, hogy rajtunk kívül nem tartózkodik most benne senki. Óvatosan lerakom a testét és megnézem, hol van még rajta sérülés. Ha nem látok rajta, akkor próbálom finoman megpaskolni az arcát, hogy életjelt adjon és magához térítsem. -Lara... - Egyenletesnek mondható a légzése, de nem tudhatom, hogy mi történt pontosan vele. Így várakozom, hogy kinyissa a szemeit. Közben szólongatom és simítom az arcát. Remélem, hogy hamarosan magához tér.
Szomb. Márc. 02, 2019 12:50 pm
