Réges régen, egy messzi messzi … na jó befejeztem. Szóval régen, a Volentis űrállomás fedélzetén láttam meg a napvilágot egy fiatal és tevékeny pár gyermekeként. Az édesapám John William Cawn elektronikai mérnök volt, és a Volentison segédkezett és dolgozott a szükséges karbantartásokkal és fejlesztésekkel kapcsolatban ha szükséges volt, nem mondom hogy kiemelkedően éltünk, de elfogadható életvitelt biztosított nekünk ahhoz, hogy megfelelő módon nőhessek fel. A család második tagja Rita Cawn volt, egy fiatal alig 20 éves botanikus aki félve a gyermekekről hozott rendelettel kapcsolatban, úgy mondott igent apámnak hogy nem igazán ismerték egymást, csak úgy hipp hopp beleugrottak a dologba, amivel kapcsolatban egyikük sem volt biztos benne hogy működni fog, de szerencsére működött, ahogy megismerték egymást egyre jobb csapatot alkottak ők ketten, és próbáltak felruházni olyan értékekkel amik hasznossá tehetnek a társadalom számára. Hogy ne legyek ismeretlen senki számára, a nevem Anthony George Cawn, a URS Jola Főgépész, és Hadnagya. Lehet kissé ridegnek hangzik amit korábban írtam, de azokat az időket éljük,  amikor nagyon kevesen vagyunk, és fontos volt, hogy mindenki valamilyen célt szolgáljon a társadalomban és hasznossá tegye magát, máskülönben előbb utóbb a lázadók között végzi. Nem voltam kiemelkedő gyerek, sem zseni sem a legerősebb, de mindig tudtam, hogy van egy fontos tulajdonság, amit mindenki alulértékel. Ez a tulajdonságom a türelem volt, volt türelmem olvasni, volt türelmem tanulni, és jobbá válni olyanoknál akik jobb képességekkel vagy lehetőségekkel indultak mint én. Így sikerült olyan iskolai eredményeket produkálnom, amivel több irányba is elindulhattam, ezek közül az egyik legfontosabb a Flotta volt, vagy a Katonaság, mind a két terület érdekelt, de mivel nem lehettem egyszerre a kettő döntenem kellett, így inkább a felfedező útját választottam a harcos útja helyett, és beálltam a Flottához, először csak egyszerű gépészként kezdtem dolgozik a Jolán, ami nem csak a munkahelyem de az otthonom is lett. Mivel a Flotta hajói nem gyakran „kötöttek ki” fontos volt, hogy minél jobb kapcsolatot ápoljak azokkal akikkel együtt dolgozom. Sosem volt különösebb problémám az emberekkel való kapcsolatépítéssel, de azért itt is sikerült pár új dolgot felszednem és megtanulnom. Ahogy egyre több időt töltöttem a gépeimmel egyre többet is olvastam, elkezdtem régebbi időt zenéit hallgatni, és ott találtam meg igazán önmagam, ezért is volt többször, amikor egyedül dolgoztam a gépházban, hogy hangosan szólt egy jóféle Jazz vagy Rock szám, ezzel több alkalommal rajta is kaptak, de nem érdekelt. Jól éreztem magam. A kapitányom különlegesen tapasztalt és dörzsölt fickó volt aki minden helyzetben próbált a legjobb döntéseket hozni. Ahogy felfedeztem, hogy a személyzetben több a nő mint gondoltam, és ez egy részről örömmel töltött el, másrészről kicsit rám hozta a frászt, hiszen 25-30 évesen más rég gyerekemnek kellett volna lennie, legalábbis anyámék már 20 évesen összejöttek és azóta együtt vannak, büszke is vagyok rájuk, de valahogy nekem ez nem ment, túlságosan féltem magam elkötelezni ilyen téren, de erről senkivel nem beszéltem. Pár éven belül feljebb léptem és Hadnagyi rangba kerülve megkaptam a teljes gépház vezetését, és a hajó főgépészi posztját. Éreztem, hogy egyre több felelősség terhelődik a vállamra, de tudjátok mit? Én igazából élveztem, hogy fontosabb ember lettem itt. Próbáltam magam pótolhatatlanná tenni, közben fejlődtem is minden más téren, edzés, kűzdősportok, rengeteget olvastam mindenről amit találtam az archívumban, de sajnost úgy éreztem érzelmileg nem vagyok képes átlendülni azon a stagnáláson, amit azóta éreztem hogy felkerültem erre a hajóra. Ha mondhatjuk így sok ember vett körbe, de rettentően egyedül voltam, de megszoktam így nem is nagyon akart változni a dolog, mintha képtelen lettem volna átbillenni ebből az állapotból. Ez tehát a történetem röviden tömören, remélem tetszett.