Mindőtöket csitítsalak, mesécskével vidítsalak? Csuda egy mese lesz, titkok titkáról, csodák csodájáról. Túl a harmincadik határon, egy messzi- messzi birodalomban, élt egyszer egy hercegnő. Haja olyan volt, mint az égbolt naplemente idején, a szemében pedig ezer csillag fénye ragyogott. Sokat játszott a többiekkel, életerős és kalandvágyó volt. Gyakran elcsatangolt ismeretlen földekre, és új barátságokat kötött emberrel, állattal. Azonban boldogságát veszély fenyegette. Sötét felhők gyűltek a feje felé, anyja betegségben szenvedett. Az élet megváltozott, komorabb lett és baljósabb. Abban az időben lett a lány elég idős, hogy a képességét megtalálják, és egyensúlyba hozzák az egyik elem valamelyikével. Egy próbasorozaton kellett részt vennie, de szerencsére már a második próbán kiderült, hogy ő bizony a föld elemmel van szinkronban. Attól kezdve még több idejét töltötte az anyatermészettel, és próbált minél több fortélyt a magáénak tudni. Az egyensúly ünnepén elkészített ostort mindig magánál tartotta vész esetére. Az inda a karjára volt tekerve, és mivel a lánynak engedelmeskedett csak akkor mozdult el onnan, amikor azt ő akarta.
77 nappal és 77 éjszaka követte egymást, a napok csak teltek, de a hercegnő anyukája nem lett jobban. A társadalom minden gyógyítója próbált segíteni, de úgy tűnt a betegségre nincsen gyógymód. Ez nem tőlük származott, hanem az újonnan jött lakóktól, akikkel az anyja egyszer összetalálkozott.
7 évre rá már a búcsú ünnepén egyesítették a lelkét a természetével. A hercegnő szomorú volt, és tenni akart érte, hogy ez ne fordulhasson elő többet. Hogy az újak ne bántsák többé a szeretteit.
Ez után ketten maradtak a testvérével. Az ismerősök próbáltak nekik segíteni azzal, hogy mindenféle aprósággal ellátták őket, ételt és boldogságot próbáltak hozni a hercegnő életébe. Ő maga viszont harcosnak állt, és legnemesebb célnak tartotta ennek teljes, makulátlan kitanulását. Sokat gyakorolt és edzett, hogy a legjobb lehessen, de mellette nem hagyhatta cserben a lakókat, akik eddig is mellettük álltak. Bármikor szükség volt rá, ő ott volt. Akár az erejére volt szükség, akár a szeretetére, ő adott.
Újabb csalódásként érte, amikor kiderült, hogy nem sikerült a legjobbnak lennie. A társadalmukban az volt a legnagyobb kitüntetés, ha a Sceptri testőrei között tudhatták magukat. De őt nem választották ki. A hercegnő magába süppedt, kapcsolata megromlott a szeretteivel, és a testvérével is. Folyton az erdőket járta, hogy egy kis nyugalomra leljen, s a népük szokásait meghazudtolva egyedül barangolt.
Szörnyű magányából egyetlen dolog rántotta ki, mikor új családtagot tudhatott magáénak. A Holdanya és Holdapa ünnepén bátyja egybekelt egy ocantisi gyógyítóval. Nagy mulatozás volt, s a hercegnő is visszacsöppent a társadalmi életbe. Nem sokkal később pedig újra bővült a család, és már egy újabb csöppség szeretgetésén fáradozott. Viszont harci feladatát sosem feledte. De a mese itt még nem ér véget, a történet folytatodik. Ha pedig a mese végére vagy kíváncsi, járj utána!