Becenév: Bob Faj: ember Születési hely, idő: Föld, 2549. június 26. Kor: 77 Csoport: ember Család: Felesége a Földdel együtt elveszett. Emberi kötelességének eleget téve született egy lánya a neki szánt nőtől, de ő pár évvel a kislány születése után elhunyt, a gyerek pedig más szülőkhöz került. Családi állapot: egyedülálló Szexuális beállítottság: túl öreg már ehhez Karakter arca: Sir Ian M. McKellen
We've come too far to give up who we are
All ends with beginnings
Jellem
"Nem értettem, miért csorog a szememből a könny, hiszen nincs bennem semmi szúró, gyötrő kín, inkább csak valami végtelen fáradtság, amihez hozzátartozik a sok sajgó fájás, tompa nyilallás. Hát akkor miért folyik a könnyem?"
Idős ember, akit ugyanúgy elkap olykor a nosztalgiavonat. Az utóbbi időben egyre gyakrabban. Mióta egyedül van, nincs számára más, csak az emlékei. Néha arra ébred, hogy folynak a könnyei, de nem emlékszik arra, miért. Talán a feleségéről álmodott, talán a tettei következményeiről, amik még csak most kezdtek benne tudatosulni. Hűséges katona volt, aki minden parancsot teljesített, és türelmes, de kemény tanító, akinek elvárásai voltak, mégis emberként állt mindenkihez. Alapvetően pozitív, vidám személyiség volt, akivel könnyen szót lehetett érteni. Mindig az emberi jót próbálta megtalálni, és az emberiség jövőjét biztosítani. Ez volt az élete célja, a Szent Küldetés, amit a Consilium bízott rájuk. A világba vetett hite a Consiliumba vetett hitével együtt bukott el. Ki akart lépni. Úgy szeretett volna meghalni, ahogyan ő akarta, és akkor, amikor itt volt az ideje. Neki még nem érkezett el az ideje. Tanult és olvasott ember. Még a Földön, a kiképzése előtt járt egyetemre. Biológia-földrajzot tanult, aminek úgy látták, hasznát vehetik majd más bolygók felfedezésénél. A szülei szerették a régiségeket, ahogyan Katherine meg ő is. Van egy analóg karórája. Sosem működött, nem talált bele megfelelő energiaforrást. Már hosszú ideje nem állítottak elő ilyesmit. Ezt most is őrzi. A Földre emlékezteti. Honvágya van, és bár több mint a fél életét a USR Jola fedélzetén töltötte, mégsem tartja az otthonának. Az Ocan bár hasonlított a saját bolygójához, mégsem volt ugyanaz. Semmi sem volt ugyanaz. Mindig helyén volt a humora, és szeretett nevetni, de mióta egyedül van, egyre kevesebbet mosolyog. Néha kielégíti a társaság utáni vágyát, ha az erdei állatokkal beszél. Pár havonta szokott emberrel találkozni. Azokkal, akikben még bízik, de mindig körültekintő, hisz bármelyik tagja a katonaságnak kérdés nélkül lőné le. Elvégre, mégiscsak dezertőr.
Emlékezett arra, milyen volt az otthon. Milyen volt tartozni valahova. Valami élőhöz, valami lélegzőhöz. Nem egy vasdarabhoz a semmiben lebegve. Emlékezett arra, milyen volt, mikor a Nap melegítette az arcát, mikor az égre felnézve a csillagok még elkápráztatták ahelyett, hogy elkeserítették volna. Mikor az éjszakát még a Hold világította be, és nem a hajó fénycsövei. Azok a napok elmúltak. Már nagyon hosszú ideje. Az emlékei is megfakultak, homályosodtak, megszépültek. Hisz akkor, mikor el kellett hagynia az otthonát, még csupán huszonhét éves volt. Alig ismerte a Consilium igazi erejét. Nem volt még tisztában a felelősséggel, ami fajuk utolsó tagjaiként a vállukra nehezedett. Neki szerencséje volt. Több millió másik emberrel ellentétben. A katonaság tisztjeként előnyben részesült, ahogyan felesége, Katherine is a kivételes genetikai adottságainak köszönhetően. Őt elaltatták. Akkor még azt hitte, nem lesz nehéz. Csak pár év, maximum. Hogy így lesz a legjobb. Már az elején kérvényezte az áthelyezését a URS Jolara. Oda, ahol ő aludt, akár Csipkerózsika a mesében. A kötelességét teljesítette. Hitt az emberiségben. Abban, hogy megérdemlik a túlélést, és hogy bár áldozatokat kell hozniuk, de minden rendben lesz. Ősz fejével, az Ocan erdeiben bújkálva már látja, mekkorát tévedett.
A nőt Mary-nek hívták. A Földön gyakori név volt, de az űrben bolyongva átalakultak a szokások. Fontosabbá vált a termékenysége, mint a neve. Őt osztották mellé. Mindketten csak a kötelességüket teljesítették, és úgy gondolták, ezzel biztosítják majd hűségüket az emberiség felé. Üzenetet kapott arról, mikor Mary elhunyt, és tájékoztatták, melyik családhoz telepítették át a lányát. Telepítették. Ők akkor így fogalmaztak. Szép lenne, ha azt mondhatnánk, összetört a hír hallatán. De nem gondolt másra, minthogy Mary jó ember volt, aki mindent megtett a fajuk fennmaradásáért. Lányát egyszer látta csupán, fél éves korában, mikor egy rövidebb expedícióból tért vissza az anyahajóra. Azt mondta magának akkor, így kellett lennie. Hogy ő nem tudta volna felnevelni, és hogy a kötelességét kellett teljesítenie. Egy új otthont kellett találnia. Hogy ne kelljen úgy felnőnie, csupán egy lemez választja el a jeges és végtelen űrtől.
Ötvenkét éves volt, mikor leszerelték. Azt mondták, nagyobb szükség van rá a kiképzések alatt. Persze tudta, hogy nem akarták ott tudni. Akkor kezdett kételkedni abban, tényleg megfelelő döntéseket hoz-e a Consilium, és kezdett el kérdéseket feltenni. Magas beosztásának köszönhetően engedélyezték, hogy a URS Jolan maradjon. Tanácsadó és mentor lett. Az újoncokat kellett felügyelnie és tanítania. Nyolc év után azonban visszahelyezték az anyahajóra, ahol folytatnia kellett kiképzői feladatát. Bármennyiszer is adta be a kérvényét, hogy helyezzék vissza, folyton falakba ütközött. Katonaember volt, elfogadta és betartotta a parancsot. De hiányoztak neki azok a szabad esték, mikor lement a kapszulákhoz. Lement hozzá. Sosem látta, hisz az alvó embereket eltakarja a gép, de mindig elképzelte az arcát. Úgy, ahogyan utoljára látta. Mosolygott, mégis homályos volt a tekintete a könnyektől. Akkor búcsúztak el. Sokszor lejátszódott akkor a fejében a gondolat, mi lenne, ha felébresztenék. Vajon Katherine mit mondana, ha látná mélyülő ráncait és őszülő haját? Vajon szeretnék-e úgy egymást, mint annak idején? Felvette az anyahajó életének ritmusát, kiképezte a flotta legújabb tagjait tudásának megfelelően. Olykor kikérte az aktákat, amik a lányáról készültek. Figyelte, de csak messziről. Sosem találkozott vele. Nem tudott volna a szemébe nézni. A hetvenet töltötte, mikor idős korára hivatkozva kérte, hogy ébresszék fel Katherine-t álmából. Az utolsó éveit szerette volna vele tölteni, hisz már készült arra a pillanatra, mikor a fekete kapszulát lenyeli és véget vet az életének. Visszautasították. Hogy fontosabb feladata van, minthogy ilyesmivel foglalkozzon. Nem hagyta annyiban a dolgot. Minden szálat megmozgatott, míg fel nem fedezte az igazi okát. Katherine sosem került fel a fedélzetre. Sem így, sem úgy. A neve alatt egy másik személyt hibernáltak, akinek volt elég pénze, hogy kiváltsa a helyét arra az időre, mikor végre új otthonuk lehet. Aztán felfedezte, hogy nem az ő esete az egyetlen. Hogy az ötezer Alvóból több százan tértek nyugalomra más neve alatt. Nem csak a Consilium tagjai tudtak erről. Voltak beavatottak, akik ismerték a titkot, és mégsem tettek ellene semmit. Tudta, hogy nem akarja az életét áldozni egy közösségért. Az emberiségért, akiknek talán eljött az ideje a pusztulásra. Sejtette, hogy háború lesz az Ocanért. Nem akart ebben részt venni, kiöregedett belőle. Az egyik szállítmánnyal szökött le a bolygóra, mielőtt számon kérték volna rajta, miért él még. Hosszú élete volt, sok embert ismert, és néhányban még mindig megbízott. Segítettek neki. Most magányosan, kissé betegesen él, békében. Már amennyire képes még békére lelni saját gondolataiban. A fekete kapszula, amit kapott, folyton ott gubbasztott a zsebében. Mindannyiszor, mikor túl csábító volt, hogy találkozzon a túlvilágon Katherine-nel, csak belenyúlt a zsebébe, megfogta a tablettát és arra gondolt, mit tettek a feleségével és mire kényszerítik az embereket. A kiképzésének köszönhetően tisztában volt azzal, hogyan kell túlélni, és amíg bele nem jött a csapdák felállításába, a magával vitt készletet élte fel. Kevesen tudják, merre jár. Bizonyos időközönként változtatja a helyzetét. Élni akar. A saját meglátása szerint, életében talán először.
Drága Bob - avagy csókolom, Miller bácsi! Határozottan minden rendben tetszik lenni önnel! Azt hiszem, nem valami megszokott manapság 7x-es karakterrel játszani, habár legnagyobb és legmélyebb tiszteletem a PB választásod iránt, ezt az úriembert ugyanis igazán nagy élmény lehet mozgatni és kijátszani Ettől függetlenül azt hiszem, elmondhatom, hogy tényleg ritka ilyen szép kort megélt karakterrel találkozni, ezért nagyon is megtisztelő számomra, hogy én üdvözölhetlek elsőként az oldalon! -- Habár felcseng a fülemben nagyapám rosszalló hangja, amiért csak úgy letegezlek, de nézd el nekem, nem készültem fel ekkora korkülönbségű elfogadó megírására. Nagyon tetszik, ahogy megformáltad Bobot. Már az első sorokból átjön, milyen szimpatikus bácsi, aki talán fénykorában maga volt a tekintély és a fegyelem, de mindig ügyelt rá, hogy megőrizze az emberi oldalát. Őszintén szólva szívesen elfogadnám őt nagyapámnak, az emberben rögtön feltámad az ösztön, hogy vigyázzon rá és megóvja - pedig aki megszökik a Volentisről és olyan katonai tapasztalattal rendelkezik, mint Bob, az már nem nagyon szorul védelemre. Teljesen megértem, miért döntött Bob a dezertálás mellett. Nincs rosszabb, mint hátrahagyni a szeretteinket, és ezt csak azok érthetik meg, akik a Földön születtek. A Volentis gyermekei, a Consilium gyermekei nem rendelkeznek háttértudással, nincs viszonyítási alapjuk, ők nem tudják, hogy élhetnénk másként is. Ezzel természetesen véletlenül sem arra buzdítalak, hogy a lázadás helyénvaló, de abszolút megértem az indítékokat... Hadd jegyezzem meg, milyen csodálatosan írsz! Nagyon tetszik a stílusod, olyan mesemondós jellegű lett az egész előtörténeted, szinte hallottam Bob mély, dörmögő hangját, ahogy elmeséli az életét. És nem untam egy percig sem! Szegény tényleg megélte már az élete nagy részét, de ez nem azt jelenti, hogy ideje a fekete pirulához nyúlnia... Kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle a játéktéren, és alig várom, hogy lássam, hogyan varázsolsz el mindenkit magad körül! Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszel az Ocanon, és már most sorban állnak, hogy játszhassanak veled. Én mindenképpen elrabolnálak egy körre! Épp ezért nem is tartalak fel tovább, ideje, hogy lefoglald ezt a csodálatos arcot, aztán pedig irány a játéktér! Fantasztikus játékokat és hosszú-hosszú életet kívánok! Hiszem, hogy az Ocanon történhetnek még veled csodák!
Csüt. Jan. 18, 2018 10:39 pm
Ettől függetlenül azt hiszem, elmondhatom, hogy tényleg ritka ilyen szép kort megélt karakterrel találkozni, ezért nagyon is megtisztelő számomra, hogy én üdvözölhetlek elsőként az oldalon! -- Habár felcseng a fülemben nagyapám rosszalló hangja, amiért csak úgy letegezlek, de nézd el nekem, nem készültem fel ekkora korkülönbségű elfogadó megírására. 
