*Kora délután, amikor már az ebéd is leülepedett az unalom meg lassan telepedett volna, erőt vettem magamon, hogy látogatást tegyek az edzőteremben.
Akár hogy is, elfogadhatatlan, hogy pocsék vagyok pusztakezes harcban. Na, nem nekem elfogadhatatlan, de annyira még én sem vagyok elvetemült, hogy vitázzak egy felettesemmel.
Kevesen voltak, de reméltem, bemelegítés után találok valakit aki segít, miután leteszem a nagyesküt, hogy nem szándékozom őt péppé verni, pusztán gyakorolni szeretnék.
Bár az ellenséget nem lehet megválogatni, elsőre egy nagyjából velem egy súlycsoportba tartozót akartam keresni. Na, ez nem volt könnyű, tekintve, hogy milyen alkat is vagyok.
Végül is régi edző és szobatársammal kellett beérnem.
Legközelebb tuti meg fogom keresni "Tomot a macskát" és ráveszem hogy tartsunk közös edzést, amennyiben nem fogja már elsőre beverni az orromat, vagy eltörni a térdemet.*

*Kiderült azonban, hogy a szobatársamat sem kell félteni. Amikor másodszor is a földre küldött, valami elégedett vigyorfélét láttam az arcán. Azt hiszem, örül, hogy megtalálta egy gyenge pontomat.
A többiek egy ideig nyíltan figyeltek minket, aztán már csak néha pillantottak felénk. Hiába, egy idő után már az én gyenge teljesítményem és földbe döngölésem is unalmassá válik.*

Munka elvégezve. Jelentések beküldve. Üzenetek átnézve. Ez a nap is eltelt anélkül, hogy valami felrobbant volna, vagy tönkre ment volna teljesen.
A raktér szépen telik, de ugyan akkor fogynak is kifelé a cuccok. Lassan pedig nem lesz mit bedobni a közösbe.
Viszont végre pihenhetnék, de helyette inkább az edzőterem a végcélom. Nem, mintha nem mozogtam volna már eleget a mai napon, olykor megerőltetőbb a bújkálás csövek és egyebek között, mint súlyokat emelni. Az edzés független is kell. Ráadásul ott lehet a legjobban szemet legeltetni, és füllet is. Pletyka fészeknek is mondhatnák azt a helyet.
A szokásos emberek vannak itt, meg egy két szokatlan is, akik ebben az időpontban nem szoktak itt lenni. A közlegény is. Vajon rugdosott mostanság ajtókat? Lehet nem ártana elővennem és kikérdezni ez ügyben.
Most viszont nem ezért vagyok ott. A haverokkal lepacsizom, majd a futópadot veszem irányba. Onnan figyelem az eseményeket, fülelek, olykor közbe szólok, bár ez igen ritka.
Az viszont feltánik, hogy a közlegényt jópárszor földhöz vágják. Talán még sem annyira kemény, mint állítják?

*Felkecmergek, megigazitom a madárfészekre emlékeztető hajamat. Adok magamnak egy utolsó esélyt, aztán közölni fogom Hicks tizedessel, hogy én fegyveres harcos vagyok, nem pusztakezes.
Szerencsére, a szobatársam is kegyes hangulatban van és még pár tanáccsal is ellát, hátha sikerül talpon maradnom.
Hosszabb ideig sikerült de végül mégis a földön kötöttem ki. A szám felrepedt és az orrom is vérzik kicsit, de nem érdekel. Búcsút intek edzőtársamnak és elmegyek rendbe szedni magam.
Ekkor veszem észre Crosst. Nem tudom mikor jött és hányszor látta, hogy a földre kerültem. De valószínűleg nem is érekli. Nem nagyon futottunk össze az ajtós eset óta.
Visszatérve kicsit megropogtatom a nyakam és én is inkább egy futópadot választok. Persze nem Cross mellett, nem akarom, hogy azt higgye, rá akarok akaszkodni...vagy hogy egyáltalán "ragadok"rá. Az ilyesmi nem az én szokásom.*