A lazulásom szinte tökéletesnek is mondható lenne, ha az ágyamban történne. Moor tizedes persze csak pusztán „karbantartás” céljából rángatott ide erre a helyre, de ezen nem is lepődöm meg, mivel hallottam már róla. Most itt fekszem a lugasban csukott szemmel és valami extra bukés italt itat velem, ami nem is olyan rossz ízű. Az alkohollal nem vagyok olyan jó barátságban, de ha nem vagyok szolgálatban, akkor megesik néhanap, hogy a legénységgel megiszunk pár pohárral. Nem mintha antialkoholista lennék, de jobb szeretek hideg és megfontolt fejjel lenni. A búfelejtő tényleg illik a nevéhez, bár nincs szándékomban semmit elfelejteni, de ha a tizedes mondja! Inkább vigyorgásra késztet, hogy ennyire a szívén viseli az emlékeimet, amiről talán jobb is, hogy nem tud sokat. -Gondolom, a két szép formás lába ihleti meg az Ocani állatseregletet, vagy talán a lehengerlő hangszíne. – vetem fel neki egy kis viccelődésképp, de lehet, hogy megkerget a ritka hiányos humorom miatt. Erre persze fel is készülök, de azért remélem, nem bántom meg vele s ő is viccnek könyveli el, bár nem vagyok jó humoros megnyilvánulásokban se. Van pár hiányosságom, de igyekszem nem a vaskalapos elöljáró benyomását kelteni, és ha nincs is olyan lehengerlő beszélőkém, azért talán, lehet velem pár poént elsütni. A növények hangjainak megfigyelése is ütközik némi akadályba nálam, mert egyáltalán nem hallok semmiféle sutyorgást, csak a rezdülő levelek mozgását meg pár zúgást, amit a légkondi kelt, bár a gravitációs rendszer paneljainál is ad némi hangot a rendszer, amivel ezen a részlegen is biztosítani tudja a létfenntartást. -Értem én.. lazulok Tizedes… - mondom Moor-nak, de teljesen jól érzi rajtam, hogy elég reménytelen esetnek tűnik nálam a „növényeknek a susogását” megismertetnie. Még mindig csukva van a szemem, de a fülem jó, és azt is jól érzékelem, hogy mellettem mozdul, vagy csak másként veszi a levegőt, ami annak a jele is lehet, hogy nem teljesen mondd igazat. Nem vagyok hazugságvizsgáló, csak sokat tapasztaltam az Elit egységben, ahol sok mindenre kiképeztek és nem véletlen voltunk a leg hatékonyabbak a földi egységek között. Öndicséret nélkül mondhatom, hogy nem voltunk „átlagos” kiképzéssel, de ez már réges-régen volt, még a múltban, amit manapság már nem is ismernek talán. -Mondja… kérdezni akar tőlem valamit?- teszem fel a kíváncsi kérdésem, mert valami az súgja, hogy nem a növények rezgése vagy a susogása miatt vagyok csak itt, de aztán lehet, nem jól gondolom. -Vagy, javítson ki, ha tévednék. Amúgy meg, remek helyre hozott, köszönöm! Teljes lazulás és csend. Csak vigyázzon, el ne aludjak. - nevetem el magam, bár nem tudom pontosan miért jutott eszembe, hogy valamit tudni akarna rólam, de ha nem, akkor csupán csak a hely teszi vagy az álmosság, de még nem akarnék elaludni. - Most, kérnék abból a remek italból még egy kortyot, ha még maradt!- hunyorogva nyitom ki a szemem, hogy lessek kicsit oldalra, ahol fekszik, de azért remélem nem bántottam meg a kíváncsiskodásommal. Remekül érzem magam a Tizedessel, mert van benne érdekes hozzáállás.
*Hitetlenül fújok egyet a két formás lábamra tett megjegyzésen. Hát a biztos, hogy az ocani állatok nem arra gerjednek, viszont amit a hangomról mond a hadnagy, az szöget üt a fejembe, szerencsére csak képletesen. A hangszínem. Ezen érdemes elgondolkodni, hiszen a lóizé is akkor fordított rám nagy figyelmet, miután sikítottam és neki is hasonló fejhangja volt. A prüttyögők pedig azután gyógyultak rám, hogy véletlen-vétlen hangutánzó szóval neveztem meg őket. Szóval a hadnagy lehet nem s mond nagy hülyeséget. Ezt ki kell próbálnom majd legközelebb ha az Ocanra mehetek, persze csak a megfelelő fenékőrrel, aki egy ilyen fennálló helyzetben képes félretenni a röhögését és leszedni rólam a furcsa állatokat. Ahogy ezt a dolgot kiveséztem magamban, félre is tettem arra az időre amikor lent leszek a bolygón. Visszavettem a gyeplőt és próbáltam Malinort a lazulás felé vezetni, de nem nagyon hagyta magát.* -Nem eléggé! *Morgom felé de nem mérgesen, inkább picit elégedetlenül amiért teljességgel fogékonytalan a tanításomra. Mert az addig oké, hogy a növények nem beszélnek, de a lazuláshoz nem kell sok, csak egy kis semmittevés, abban nincs semmi hazugság. Hiába mutatok azonban példát lazulásból, a hadnagy fel van pörögva ami eléggé meglepő tekintve, hogy nem rég kelt ki az ágyából. Talán ez a baj, átesett a holtponton és ezek után olyan lesz mint egy perpetuum mobile, csak épp a szájára vonatkozik a mozgás definíció. A kérdés meglep, mert egyszerre lenne hozzá ezernyi kérdésem és egy sem. Másrészt úgy tűnik az életben nem fog ellazulni.* -Cssssssss! *Teszem a mutatóujjam a számra, nagyobb nyomatékot adva az egyetlen szónak amit kimondtam, de Malinor most pont olyan mint én szoktam lenni… jár a szája. Felemelem a fejem és ránézek, próbálok szigorú lenni, de talán átlátszó a színjátékom. Egyébként sem tudok banya lenni.* -Nem téved, de most nem a kérdések ideje jött el. Fogja be hadnagy! Ejtőzzön. Ha állandóan beszél, nem lehet teljes a csend. Egyébként meg én szoktam jártatni a számat, ne vegye el a legfőbb fegyverem. *Visszateszem a fejem ejtőző módba, lehunyom a szemeimet, de csak nem tudom kiüríteni Malinort a fejemből, persze nekem nem is kellene. *-Szolgálja ki magát! *Intek a termosz felé az egyik kezemmel, kimerítve ezzel minden mozgásfajtát amit most hajlandó vagyok művelni. Ha iszik, akkor el fog lazulni, garantálom, vagy jól fejbe verem a koktélkirályt, amiért felvizezte a kedvenc koktélomat. Megvárom míg a hangokból ítélve befejezi az ivást, aztán újra kezdem a hipnózist.* -Jól leitta magát? Ellazult már? Maga igazán hálátlan. Én próbálom a régi földi lét szépségeit megmutatni, feltételezve, hogy hiányzik és bevezetni egy új világba, maga meg csak röhög. Több komolyságot kérek. …Na szóval. Vegyen mély levegőt és képzelje magát egy erdőbe. …fekszik a finom, puha mohán….a szellő simogatja az arcát…..susognak a levelek…..a távolban patak csörgedezik….valahol fent az egyik fa ágán egy madár mocorog a fészkében. …*Esküszöm hamarabb elalszom mint ő.*
Jól le lettem teremtve, bár nem mondanám szigorúnak, de azért kap a fejem a tizedestől, amiért nem lazulok. Azt persze nem ecsetelem neki, hogy nagyon is értem a lényegét ennek a – mondjuk úgy- rögtönzött riasztásnak, amivel ide csalt engem. Mostanra valahol a mély álomba lennék az ágyamban, de helyette itt fekszem csukott szemmel - vagyis majdnem azzal - de ez mellékesnek számít. Annyira nem nevetett a viccnek szánt megjegyzésemre, amit a formás lábaira és a sipákoló hangszínére tettem, de nem is baj. Nem igazán vagyok egy vicces figura, de igyekszem. -Jól van… csendbe maradok. - halkul el a hangom, hogy ne feszítsem a húrt nála, de alig tudom a röhögésemet ismét visszatartani. Szép nyugiba ejtőzöm és próbálom nem jártatni a szám. Eddig nem is beszéltem ennyit, de eddig ő többet hallatta a hangját, mint akit eddig ismerek. -Jahh… a csend. Oké.- bólintok egy kurtát, majd ismét hátradőlök és figyelek a növényekre, vagy mit tudom én mire. Lassan úgy érzem, hogy a fáradtság egyre csak azt kívánná, hogy mély álomba szenderüljek, de a kiképzések alatt nagyon is belénk nevelték az éberséget. Már nem is tudom, hogy hány órája vagyok ébren, de közelít a negyvenhez, az biztos. A búfelejtőt viszont ismét megkóstolnám és ki is szolgálom magam, ahogy felkínálta a mozdulatával. Egy kortyot iszom belőle, majd visszateszem az előző helyére. Amint megint elhelyezkedem, már gond nélkül fekszem, és csukott szemmel próbálok lazulni tovább. Ha nem itt lennék, akkor szentül meg lennék győződve, hogy egy pszichológiai teszten vagyok, ahol regressziós hipnózissal próbálnák az elmém „megheccelni”. Azt már tudom, hogy a tizedes nagyon jó a kommunikációs rendszerekben és az egyéb technikai csodák alkalmazásában, így nem is lepődnék meg, ha rajtam is kipróbálna valami ilyesmit, mármint azt a tudatállapotot elérni, amikor „ellenállás” nélkül válaszolok minden kérdésre. De ez csak feltevésem és a gondolataim leghátsó részében megbúvó kis érzés meríti fel bennem, mint lehetséges verziót. Azt persze nem tudom, hogy a gondolataim és a megérzéseim vele kapcsolatban mennyire helytállóak, de minden esetre jól érzem magam a társaságában. Azt igaz nem tudom, hogy mire akar kilyukadni, de ha magam elé képzelem azt a „látképet”, amit most felsorol, akkor lehet, tényleg az álom fog kerülgetni. Ma úgysem vagyok szolgálatban, és ha az ágyamba nem tudok aludni, akkor most legalább tényleg pihenek egy kicsit, ha már ezen a szép helyen vagyok és igyekszem azt tenni, amit Moor tizedes annyira lelkesen próbál megismertetni velem. A szavait hallgatva visszagondolok a Földi életemre, és az ott eltöltött helyekre és érzésekre, amikor a Tóparton a horgászbotom mellett ültem órákat, vagy máskor a hegyi ösvényen jártam be az erdőt. Végül is csendben hallgatom a szavait, majd mikor már azt hinné, hogy teljes mértékben hatott a „hipnózisa” rám, akkor figyelve a légzésemre, hogy egyenletes legyen és csendben várom, hogy mit talál ki a következőkben, vagyis mit akart pontosan elérni ezzel. Nem vagyok paranoid, de sokféle dolgot átéltem és nem a bizalmatlanság miatt gondolok ilyesmiket, hanem azért, mert nem szokványos „kikérdezési mód”-ot használva akar többet megtudni rólam. Én meg, ezt díjazom. Nem valami szerrel akart szóra bírni. Bár, ha volt valami ebben a termoszban, akkor, talán célt ér. Az elmém felett van némi akaratom, de nem vagyok mindenható. A tesztek során, amikkel a kiképzésem alatt találkoztam, volt köztük nem egy tudatmódosítással próbálkozás, de a hatásukat is ismerem, én nem élek semmiféle droggal és nem is fogok. Kötelezően „kóstoltatták”meg velünk, hogy tudjuk, mire kell figyelnünk és felismernünk. Azért nem hinném, hogy a tizedes ennyire elszánt lenne velem, hogy felmerült volna benne ez, de nem is feltételezem róla. Élvezem a társaságát és egyre kíváncsibbá tesz, hogy mit akar nekem tanítani. Oldalra pillantok úgy, hogy csak a szemem mozdul, és figyelem mit csinál. Lehet, hogy már el is aludt. Mi tagadás, tényleg csendes és álomba ringató ez a hely, és nem mellesleg még kellemes is, minden tekintetben.
*Érdekes egy helyzet állt elő, Malinornak fel sem tűnik, nekem is csak azért mert már számtalanszor voltam hasonlóban, de minden felettem álló tiszt másképp reagált mint a visszatartott röhögéstől remegő Malinor. A tény az, hogy tizedesként lehurrogom, a „fogja be a száját”-ra pedig szinte alázatosan szót fogad. Megengedem magamnak, hogy a szemöldök emelgetés és a káröröm gondolata megforduljon a fejemben. Malinor fura egy fazon, biztosan a régi földi lét teszi, más mint a tövviek akikkel eddig találkoztam. Felfedezek némi hasonlóságot közte és Denisov között, és értelmet nyer a korábbi feltételezésem a földi lét hatásairól. Malinor ugyan katona és jobbára mindenben szabálykövető, de hiába igyekszik, korábbi önmagát nem tudja megtagadni, pedig meg kellene, hogy mindenben a Consiliumnak és a mostani törvényeknek megfeleljen. Ő viszont nem akar bár ennek nincs még tudatában, inkább hagyja magát sodortatni az árral, ahogy Denisov is. Számukra mindaz ami most van ismeretlen és idegen, nem ebbe nőttek bele, nem a jelenlegi értékek szerint nőttek fel, és tanultak, képezték magukat. Denisov inkább lázadó típus, de több esze van mint a lentieknek. Malinor meg hát…..a francnak sem akar ellazulni. A hasonlóságok felfedezését kénytelen-kelletlen abba is hagyom, megvárom míg iszik aztán folytatom az „altatást”. Fogalmam sincs mit akarok ezzel elérni, de bízom abban, hogy időben eszembe jut majd valami és nem kell itt hagynom aludni egyedül. Mondjuk annak is meg lenne a pikantériája, és minden bizonnyal nyoma sem maradna az egész akciómnak, hiszen más tiszt már valószínűleg itt hagyott volna és leghamarabb holnap reggel a közvetlen felettesemnél lenne a rólam szóló jelentés. Malinor azonban partner a játékban, még akkor is ha az agya egyik hátsó szegletében ülő kis ördög figyelmezteti, hogy nem minden olyan szép mint amilyennek látszik és ideje lenne a sarkára állnia. Különben….és itt jövök a képbe én, meg az improvizációra váró kárörvendő lelkem. Félreértés ne essék, nem akarok kicseszni vele, mindig távol áll az ártatlan viccelődésem mások megkárosításától…..csak a magam szórakoztatására….és ha jól sikerül a másikéra is. Mire a mocorgó madarakhoz érek az elbeszélésben, Malinor végre csendben marad. Én meg sem merek mozdulni. Csak figyelem lélegzet visszafojtva – remélhetőleg nem a banális öngyilkosságba kergetve magam – hülyén nézne ki ha másnap reggel megfulladva találnának rám, de két percig csak kibírom. Egyébként veszek levegőt, csak picit, egészen picikét, ami még nem jár zajjal ebben a nagy csendben. Fél szemmel figyelem Malinort, számolom a légvételeit, de a halálpontos egyenletesség ellenére nem hiszem el, hogy alszik. Vagy pont azért. Már éppen letesztelném egy leheletkönnyű arcra fújással, amikor oldalra pillant. *-HHHÁÁÁÁ! Ne csaljon! Kukucskálunk mi? *pattanok fel a félig fekvésből ülőbe és megböködöm a mellkasát….ami nem volt jó ötlet. Sosem tanulok a saját káromból, vagy nem mindig. Páncélos vitézt ne böködj! Kellett nekem teljes felszerelésben ideráncigálni. A mutatóujjam nagyot koppan a kemény páncélon, vagy mellényen, vagy miazanyámvanrajtán, picit be is görbül és a körmöm végétől a második ujjpercig egy csíkban felkúszik a fájdalom. Nem nagy fájdalom, de elég kellemetlen, olyan mint amikor a sikló burkolatán végighúzod a reszelős kést. *-Áááúúúúúú! Maga nagyon kemény hadnagy! *Ráncolom a szemöldökeimet, az orrnyergemet, lebiggyesztem a számat és rázogatom a furán fájó, inkább zsibbadó, ezernyi tű szúrását érző ujjamat. *-Fogadok, hogy maga pucéran is ilyen kemény…mármint a bőre, a bőre alatt is páncél van. Katonááák! Macsók! Éberek! *Felpattanok, de korántsem mérgemben, inkább, hogy ne kelljen elismernem a vereségem. Az roppant kínos lenne, nem tenne jót az imázsomnak. Elkezdek járkálni, bár a „faltól-falig” itt nem különösebben érvényesül, hiszen a hely elég kicsi. *-Oké, szóval nem képes ellazulni…pedig túl van majd` negyven órai ébrenléten, mégis ugrásra kész. Maga nem bízik bennem hadnagy! Mi az oka? Csak jót akartam. Oké, idecsaltam furfanggal és ez nem volt szép tőlem, de finom itallal kínáltam és adtam lehetőséget, hogy pihenjen…és egy kicsit beszélgessünk, megismerjük egymást, mert úgyis találkozunk még és akkor még jól jöhet, hogy sok mindent tudunk egymás szokásairól. Hogy issza a kávét?...Mindegy….szóval…*Állok meg vele szemben, csípőre tett kezekkel és a szemeibe nézek, és neki szegezem a kérdést.* -Mit gondolt, mit akarok csinálni magával?
Azt hiszem, hogy most nem állok távol az igazságtól, miszerint a tizedesnek fogalma sincs, hogy mit kezdjen velem. A lazulásomra tett kísérlete félig-meddig sikerül, de nem hinném, hogy el tudnék aludni. Nem mintha nem lennék álmos vagy fáradt, de ez a jó kis „beugratásos vészhelyzet” eléggé felcsillantotta a kíváncsiságomat. Azt persze nem tudhatja, hogy a régi életemben játszottam is nem egyszer hasonlót a lányommal. Akkoriban keveset lehettem vele együtt a bevetések miatt, de amikor otthon voltam, akkor minden időmet vele töltöttem. Számtalanszor viccelt meg Sarah, de én igyekeztem mindent megtenni, hogy jó apuka legyek számára. Sokat voltam távol, de tudta azt is, hogy minden hülyeségre rá tudott venni, amit talán más szülő nem tett meg a gyerekéért. Volt egy pár alkalom, mikor bújócskáztunk és felmásztunk egy olyan fára, aminek nem voltak elég erős ágai. De a játék és az ő örömére mindent megtettem. Aztán a három hét gipsz a karomon se tartott vissza, hogy vissza ne másszak, ha éppen annál a fánál játszottunk ismét. Most is ugyanígy tennék és a testi épségemet sem kímélném, ha ismét el kellene kapnom a letört ág miatt. DE ez már a múlt, de azért jó visszaemlékezni azokra az időkre. Arra viszont számítanom kellett volna, hogy a tizedes is figyel ám, bár igyekeztem belemenni a játékba és egyáltalán nem bántam, hogy itt vagyok vele. Nem tartom magam vaskalapos tisztnek és benne vagyok mindenféle lazulásba is, ha úgy adódik, de aztán az sem biztos, hogy Moor ezt tőlem hogyan fogadja. Nem ismerjük egymást régóta, így természetesnek is veszem, hogy igyekszik mindent kipuhatolni rólam, amit csak lehet. Azt a javára kell írni, hogy leleményesen „húzná” ki belőlem az információkat és nekem ez tetszik. -Pff… lebuktam…- nevettem el magam, most már nem tartva vissza a hangomat. Azt vettem észre, hogy ez meglepte, de ahogy az ujja a kevláromnak nyomta, egy pillanatra megroppant az ujjperce, aminek elég fájdalmas volt még a hangja is. -Jól van tizedes? – néztem, ahogy rázza a kezét és gondolom el is zsibbadt. -Mutassa!- nyújtom felé a kezem, ahogy felülök, hogy megnézzem, nem sérült e meg, ha engedi. Ha megmutatja, akkor finoman dörzsölni kezdem a két tenyerem között az ujjperceit és a vérkeringés hamar helyreáll. -Édesanyám csinálta ezt mindig.- magyaráztam neki, de lehet, hogy azt hiszi rólam, hogy puhány vagyok vagy éppen félreérthető a mozdulatom, de ez egyáltalán nem igaz. Nem akarnám, hogy megsérüljön, bár biztos, hogy nem okozott nagy sérülést a bökdösése, de kellemetlen lehetett, az biztos. -Most, jobb?- engedem el a kezét és aztán a könyökömre támaszkodva oldalra fordulok ismét, ahogy visszafekszem. -Na, ne mondja! Gondolja, hogy kemény vagyok? Mármint a bőröm alatt? – na, ezen a mondatán tényleg kitör rajtam a röhögés. Ezt eddig senki sem mondta nekem, bár volt egy pár megjegyzés a testalkatomra vagy éppen másra. Aztán, hirtelen felpattan, és fel-alá járkálni kezd. Pontosan nem értem mit hadar el gyorsan, de aztán kihámozom a sok információáradatból, hogy kissé csalódott, hogy nem lazultam el eléggé, pedig jó pár órája fent vagyok már. És bocsánatot is kér, hogy idecsalt ezzel az ürüggyel. A szememmel követem a járkálását és mit ne mondjak! Egyáltalán nem bántam meg, hogy maradtam, és nem indultam vissza az első percben, amikor ideértem. -A kávét feketén és forrón iszom, két cukorral. Általában mindkét kezemet használom a harcokban, és szeretek olvasni szabadidőmben. Kedvenc ételem nincs, de amióta itt vagyok, nem is találtam olyat, amit kedvelnék jobban, mint általában. – sorolom fel hirtelen, ami az eszembe jut, és villantok mellé egy vigyort. -Azt nem tudom, hogy mit akart tőlem, de majd elmondja! -Most maga jön, tizedes! Játszunk, kérdezz –felelek-et? Ha nem fél tőle, hogy ismét „alulmarad”?!- bólintok egyet és megkeresem a termoszt, hogy egy kortyot igyak, de megkínálom előtte Moort, talán egy kis bátorságot is merít belőle, és belemegy a játékba. -Egy kortyot előtte?-nyújtom a termoszt.
*Hát persze, hogy lebukott, ez nem kérdés, feszülten figyeltem, nehogy csaljon és naná, hogy nem hittem el amit be akart nekem adni. Lehet, hogy a katonaságnál sok mindenre megtanították, de arra nem hogyan adja az alvó embert. Ilyesmire gondolom nincs szükség. Nekem viszont gyakran volt rá szükségem, amikor ki akartam hallgatni a szüleim beszélgetését, szóval volt alkalmam bőven gyakorolni, egy kamasznak joga van hozzá. Legalábbis így gondoltam annak idején, és milyen jól tettem. Sok családi titokra fény derült amit soha nem tettem szóvá, nekem elég ha csak _tudok_ a titokról. Manapság is hasonlóan cselekszem, csak nem színlelt alvással jutok hozzá az információkhoz. Annak idején viszont nem volt veszélyben egyik ujjam sem, úgy mint most. A fájdalom skálán nem helyezkedik el magasan, de roppant kellemetlen érzés.* -Jól, persze. Nem nagy cucc. *De azért a fintor ott marad az arcomon, akkor is amikor elmarja az ujjam.* -Hé! Nem mutiból készült! *Vagyis nem marja el, csak én hittem először azt amikor érte nyúlt, egyre furább ez a hadnagy nekem és ez még kíváncsibbá tesz. Még mindig a földi létre írom a számlát. Mivel nem „támad” rám, hagyom neki az ujjam, bár fogalmam sincs mit akar vele csinálni. Kétkedve fogadom a dörzsölést, ami serkenti a vérkeringést az ujjamban, és ezzel együtt a fájdalmat is. Ezt nem osztom meg vele, úgy tűnik mintha lelkiismeret furdalása lenne annak ellenére, hogy nem volt hibás. Én pedig hagyom, hadd élje ki magából a furdalást azzal, hogy azt hiszi segített. *-Sokkal. Köszönöm. *Végül elhúzom a kezem és értetlenül nézek rá amikor kitör belőle egy még nagyobb nevetés. Elgondolkodom azon miért is lehet ekkora jó kedve, aztán tudatosul bennem, mennyire félreérthető voltam, de ez sosem okozott nekem gondot. Másnak sem. Főleg Greymare szokott partner lenni az ilyen társalgásokban, már észre sem veszem. Malinor még zöldfülű, majd hozzászokik. Szúrósan tekintek rá, szemet forgatok válaszként, majd felpattanva rázúdítom a kis monológomat. A válaszából próbálom meg egy kicsit jobban megismerni, ami váratlanul érne, ha nem én lennék. Malinor másképp működik mint azok akiket eddig megismertem és kicsit másképp mint az általam ismert földiek. Közvetlenebb, és pengébb. Van egy erős gyanúm, hogy nála jobban bejön az őszinteség mint a furfang, ezért stratégiát váltok. Meglepődöm. *-Nahát! Figyelt rám! Szóval kétkezes? Ez különös, nagyon különös. *Mindent megjegyzek amit mondott, mondjuk nem nehéz hiszen nem árasztott el túl sok információval, de bemelegítésnek jó. És igen, el fogom mondani mit akarok tőle. De előbb…*-Nem maradtam alul. Az nevet igazán aki utoljára nevet. *Vetek rá egy boszorkányos pillantást, de maradok ott ahol vagyok és a kínálásra is nemet intek a fejemmel. Igyon csak ő Búfelejtőt, attól majd megered a nyelve.* -De persze játszani játszhatunk. Csak győzze energiával. Őszintén bevallom érdekes embernek gondolom, már az első perctől kezdve, főleg azért mert szűkszavú volt és aki titkol valamit az számomra kincs….na azért ne teljen el magával. *Neki dőlnék most a falnak, de valószínűleg beleesnék a lugas ágai közé, az meg nem igazán jönne ki jól, amikor pont a magabiztosságomat akarom hirdetni. Inkább közelebb lépek és felteszem az egyik lábam Malinor mellé az ülőkének használt szegélyre. A térdemre támaszkodom a karommal és mélyen a szemeibe nézek.* -Tudja hadnagy én megszállott gyűjtő vagyok. Titkokat gyűjtök. Magának pedig rengeteg titka van. *Hagyom, hadd eméssze meg a hallottakat. Minden apró kis rezdülésre figyelek. Arra is ha nincs. Malinor kiválóan képzett katona, és volt szerencsém felfedezni a földi katonák kiképzése és a jelenleg élők közötti jelentős különbséget. Persze az elvárás is más volt akkoriban mint most. *
Azt már tudom, hogy Moor furcsának tart engem, de valahogy ez még mulattat is. Lehet, nem találkozott még hozzám hasonlóval és ezért nem tudja, hogy hogyan „kezeljen”. Az ujja dörzsölése után látom rajta, hogy meglepte a mozdulatom, de még mindig nem érti a szándékomat, hogy segítsek neki. A dörzsölés nem a fájdalom csillapítására van, hanem az ízületek „melegítésére”. Kicsit még fájhat, de mindenkinél más a fájdalomküszöb. Gyerekkoromban Édesanyánk sokszor aggódott miattunk az öcsémmel, mert olyan nap nem volt, mikor sérülések nélkül úsztuk volna meg estig. Kisebb karcolások és sebek mindig akadtak rajtunk, de ez volt a természetes abban az időben. Itt persze mások a nevelési és erkölcsi szokások, de azért talán sokban nem változott. -Akkor jó, ha rendben van. - bólintok és figyelem az arcát. Lehet, hogy most „futtatja” le a fejében, hogy nem vagyok e normális vagy tényleg volt valami abban a búfelejtőben. Nincs. Vagyis eddig nem érzékeltem olyan hatást, ami erre utalna. -Miért tartja különösnek, hogy kétkezes vagyok? Talán maga szerint egyetlen lennék ezzel?- nézek rá ismét és nem tudom eldönteni miért mondta. - Ez igaz! Az nevet, aki utoljára. - erre ismét egy széles vigyor jelenik meg rajtam. -Miért gondolja, hogy különös vagyok? Valószínűleg túloz, mert nem tartom magam példa-nélkülinek. Biztos vannak mások, akik sokkal érdekesebbek nálam. De azért megtisztelő, hogy így vélekedik rólam. - nézek rá, majd közelebb ül hozzám és a szemembe néz. Először azt hittem valamit látott az arcomon, bár inkább zavarba hoz, ha ilyen közel hajol. Állom a pillantását, bár nem teljesen értem mit akar tőlem, de az biztos, hogy tényleg kíváncsi. -Na, ne mondja Tizedes! Miféle titkokat gyűjt? Gondolja, hogy nekem olyanok vannak? – nézek rá, és tartom a szemkontaktust. – Maga szerint egy két lábon járó”titkok könyvtára” vagyok? Ez tetszik! Akkor sok szerencsét a titokvadászatához, mert én nem tudok róla, hogy azok lennének nekem. - vigyorodom el ismét, de nem igazán értem mit akar tőlem megtudni. Gondolom, hogy az aktámat már elolvasta és pár dolgot tud rólam, de nem elég neki az információ? Ez különös! Eddig senki nem akarta kideríteni a személyemmel kapcsolatos dolgokat, bár az igaz, hogy nem is vagyok bőbeszédű. Most viszont egyre érdekesebbek kerülnek témára. Érdekel, hogy miért tart már régóta „érdekesnek”? Talán a fejébe szállt ez az ital, hogy most ennyire megváltozott még a hanglejtése is a kérdéseiben? Mintha most őszinteségre váltott volna és a furfangjait kissé háttérbe szorítaná, pedig eddig elég furmányosan akart kiszedni belőlem bármit, amire kíváncsi. - Rendben. -bólintok. - Kérdezzen! Mire kíváncsi?- figyelem még mindig az arcát, és ha ennyire akar többet tudni, akkor kérdezzen. Érdekel, hogy mivel fog kezdeni.
*Sok mindent megtanultam a Földről, az ott élő emberekről, az életről az archívumból, de már egy ideje tudom, hogy még mindig hiányzik valami, még nem kerek a történet. Denisov megismerése óta fogalmam is van arról, hogy mi hiányzik, de sajna ő egyedül nem tudja kielégíteni a hiányérzetemet. Malinor egy kicsit más mint Denisov, mégis hasonlít rá és ezt a különös vegyes érzést egyszerűen imádom annak ellenére, hogy egyelőre nem tudom hova tenni. Nagyon sok mindent kell megkérdeznem Malinortól, olyasmit ami nincs az archívumban, ami nem is lehet benne, mert nem száraz tény, nem számszerű adat. Hanem érzések, szokások, hagyomány, házi praktika ami manapság már nem nagyon van, mivel javarészt minden megoldható így vagy úgy….a technika fejlődésével az emberekből kikopott a kreativitás. *-Nem tudom, majd csinálok egy statisztikát. *Fogalmam sincs hány kétkezes ember él a Volentisen és a hajókon, vagy lent a telepesek között. Én eggyel sem találkoztam, de lehet csak azért, mert nem jó helyen (nem) kerestem őket. Talán a katonák között nagyobb számban fordulnak elő, katonákkal viszont nem nagyon tartok kapcsolatot. Hogy őszinte legyek, másokkal sem, csak ha nagyon muszáj. Joggal merül fel bennem a kérdés, hogy talán emberkerülő lennék? Dehogy! Csak tartós „kapcsolatom” nincs, ami egészen más. Persze mondhatom magamra azt, hogy kocka vagyok, de ez sem lenne igaz teljes mértékben, mert képes vagyok szót érteni mindenkivel….sőt! A beszélőkém egyenesen hasba mond bármit. Szóval magammal sem vagyok tisztában. Ez a gondolat aztán némileg félreérthetően, hangosan is megfogalmazódik bennem. *-Hát belőlem csak egy van és tutira érdekesebb is vagyok…..hülyeség terén minden bizonnyal. Áááá, felejtse el. *Nem vagyok elszállva magamtól, de ha gondolkodni kezdek olyan dolgokon, melyeknek semmi köze a szerverekhez, a kémprogramokhoz, áthangoláshoz, vagy a planetológiához, akkor hajlamos vagyok gyorsabban beszélni mint agyalni és vagy fordítva, ez pedig káoszt szül. Legyintek is jelezve, hogy ha nem baj, nem most magyaráznám el, de nem is olyan fontos, hogy egyáltalán el kelljen magyaráznom. És ha már itt tartok, a hadnagy pont ezért érdekesebb. Na tessék! Én mondtam. Megint beloptam magam a saját ördögi körömbe. Mindezt úgy, hogy le nem veszem a szemeimet Malinorról, aki próbál lépést tartani velem.* -Nem. Maga hadnagy nem egy két lábon járó titkok könyvtára, hanem maga az egyik polc a könyvtárban. Több kötetre nyúló titok. *És remélem meggyőzően bólogatok a szavaimhoz. Az egész arcomat meggyőzésre állítom, mint például kérdőn megemelt szemöldök, tócsányira kerekített szemek, gyerekes ajakharapdálás. Na és persze amennyire lehetséges, mosoly. Malinor rezzenéstelen. Nem szobormerev, hanem rezzenéstelen. Vagyis van valami amit a szekrényében tárol, de nem teszi közszemlére. Nem görcsöl rá a dologra, inkább más utat nyit a számomra, kérdezhetek de ha nem akar válaszolni, egyszerűen azt mondja, hogy „Nem”. Okké! *-Szóval Malinor hadnagy. Maga bekerült az Alvó programba. Hogy a francba? Mert persze a testi felépítése lehet magyarázat rá…Tökéletes Katona, de! Akkor éppen nem volt tökéletes igaz? Miért vesződtek magával hadnagy? Vagy éppen azért, mert nem volt tökéletes és kísérleteztek magával, hogyan lehet azzá tenni egy félig szétcincált testet?
Miközben várakozom a kérdésére, jobban megfigyelem az arcát, hátha leolvashatok róla valamit. A gondolataiba nem látok bele, de azért érzékelem a kis "szünete" miatt, hogy meg akarja fontolni, hogy mit is kérdezzen tőlem. Szinte látni vélem az egyre gyorsuló fogaskerekeket a fejében, ahogy járnak a gondolatai. -Ebben tökéletesen igazat adok! Maga aztán tényleg figyelemreméltóan tudja az összes szabályt érdekesen értelmezni, de a megkerülésről se áll távol. A hülyeséggel meg nincs egyedül, ezt meg garantálom. – bólintok felé, és látom, hogy erősen koncentrál valamire. -Egy teljes polcnyi? - nevetem el magam, de nagyon úgy néz ki, hogy komolyan is mondja. -Maga engem túlbecsül, Tizedes! Ha különleges lennék a kétkezességemmel, akkor meglepődnék. - vigyorgom el magam megint, bár ennyit rég röhögtem az ittlétem alatt. Meg kell hagyni, hogy Moor elég elszánt, ha meg akar tudni valamit, én meg állok elébe, ha ennyire érdeklődik felőlem. Rezzenéstelen arccal nézek vissza rá, de ahogy a kíváncsiságtól kikerekedett szemeit nézem, majdnem elnevetem megint magam. Nem mintha kinevetném, de olyan vicces, ahogy így méreget. Végül kiböki, amire kíváncsi és felteszi a kérdését. Mondjuk majdnem erre számítottam, de csak majdnem. -Szóval, azt akarja tudni, hogy hogyan kerültem a fagyasztóba? Oké!- bólintok és lazán hátradőlök a könyökömre támaszkodva. - Gondolom azért, mert a Földön nem Hadnagy voltam, hanem más beosztású. Egy Elit alakulat vezetője voltam, és talán a felső körök úgy gondolták, hogy beillesztenek a Programba. A sérülésem meg nem kapcsolódik hozzá, bár sok mindenre nem emlékszem azon a napon. Elég nagy káosz uralkodott a kimenekítés miatt és valószínűleg csak egy véletlen egybeesés volt a sebesülésem, és a fagyasztásom ténye között. Talán, azok tudnák megmondani, akik rám voksoltak, de a mai napig nem fedték fel kilétüket. Kielégítettem a kíváncsiságát, Tizedes? Vagy van még kérdés? – tudom, hogy akad még kérdeznivalója, még csak ez volt az első. -Következő?- nézek rá, és várom a második kérdését. Kezdek belejönni, és remélem, hogy Moor sem hagyja abba. Igaz, hogy az eddigiek alapján nem is feltételezem, hogy ezen a ponton megállna, de kezd érdekelni, hova akar kilyukadni. Meg kell hagyni csinos, és még okos is. Ráadásul egy jó nagy adag kíváncsiság is szorult belé, ami elég szokatlan a számomra, mert itt eddig nem találkoztam ilyen emberrel. Bocsánat, Hölggyel! Aki érdeklődést mutatott volna a személyes dolgaim iránt. De ez a nap a meglepetések napja, én meg elég jól bírom az ébrenlétet. Vagy ki tudja mi fog még történni, de unalom, az biztos nem.
*Malinor rátapintott a lényegemre, bár amondó vagyok, hogy a feletteseim nem így magyaráznák meg a dolgokat…és nem vennék ennyire félvállról. *-A szabályok azért vannak, hogy megszegjék azokat, másrészt minden szabály rémesen van megfogalmazva. *A hülyeséghez nem fűzök hozzá semmit, végtére is igaz minden szempontból. Ami Malinor titkait illeti, nem hiszem, hogy túloznék, legfeljebb ő nem tud mindenről, ami megmagyarázza a látszólagos ártatlanságát. Nagyon sok minden nem kerek a Volentisen és ezek a nem kerek dolgok lenyúlnak egészen az Ocan hideg és hófödte tájaira is. Félmosolyra húzom a számat.* -Nem a kétkezességére céloztam. *Ma sziporkázom, Malinor szinte állandósult nevetéséből erre gondolok, bár nem szívtam semmit és a búfelejtő sem volt annyi, hogy csúcsra járassam az aranyköpéseimet. A fagyasztós kérdésen túl még számtalan van ami megfogalmazódik bennem, de ezeket majd csak akkor teszem fel ha olyan választ kapok a hadnagytól, hogy érdemes feltenni. Végül kapok egy helyre kis mesét aminek se füle se farka. Persze nem kétlem, hogy minden úgy volt ahogy a hadnagy elmondta, de annyi minden hiányzik belőle, hogy joggal merült fel bennem már az elején a gyanú, hogy titok lappang a sorok között. Mindezen érzelmemet nem is titkolom, egyrészt felesleges lenne, másrészt akarom, hogy lássa. Kivételesen. Viszont ennél a pontnál lesz még érdekesebb Malinor, bár eddig is kíváncsi voltam rá.* -Szóval nem fedték fel magukat? Nem kíváncsi rá hadnagy, hogy kik azok és miért esett magára a választásuk annak ellenére, hogy olyan volt mint egy régi tésztaszűrő? Egyébként tudott arról előzetesen, hogy benne van a programban? *Na ez a másik dolog ami izgatja a fantáziámat. Tudom, hogy volt családja a Földön, de arra már nem tértek ki az aktájában, hogy velük mi történt pontosan, vagy mi történhetett volna ha…és azok után, hogy beleolvastam abba a titkos jelentésbe amiről Denisov beszélt, és ami odalent történt, még gyanúsabb Malinor jelenléte és felébresztése. *
Pént. Jan. 04, 2019 8:56 pm
