A legtöbb ember küld egy szép meghívót annak, akit vendégül akar látni, vagy egyszerűen a COM-rendszeren keresztül üzen neki. De szerintem, ha csak úgy ráírnék, akkor félő, hogy nemet mondana, amilyen makacs, s meg sem hallgatná az ajánlatomat. Így nincs más választásom, hogy olyan meghívó kell, amelyre biztosan nem tud nemet mondani. Szóval kiadtam rá egy B14-est.
Így amikor az URS Arkan dokkol, a Családügyi Hivatal egy sorozó egysége várja már Sam-et. A köznép ugyan csak begyűjtőknek titulálja a CH rendfenntartóit, hiszen az ő dolguk, hogy azokat beszállítsák a központba azokat, akik vonakodnak. Amikor a CH őrséget létrehoztam, akkor sokan kételkedtek a szükségességükben, de azok biztosan nem láttak olyan nőt, aki bármi áron küzd azért, hogy ne kelljen megházasodni, vagy nem láttak még olyan apát, aki nem akarja, hogy a lányát egy idegen teherbe ejtse. A CH őrség tagjai mind jó fizikummal rendelkeznek, ugyan csak a kötelező katonai kiképzést kapják meg, s nem rendelkeznek éles lőfegyverrel, maximum sokkolóval, de ennyi már elég arra, hogy az ellenállást megtörjék. Persze remélem ilyesmire nem lesz szükség nála. Az egység nem állja el a kijáratot a leszálló legénység elől, csupán oldalt megállnak. A három főből kettő hátrébb áll a kék-fehér egyenruhájukban, vállukon a CH felirattal. Ők képviselik az erőt, ha szükséges, s csak a harmadik kék-fehér öltönyös ügyintéző. A két biztonsági őr csak akkor lépne közelebb, ha a célszemély vagy valaki más meg akarná gátolni.
-Samantha Lewis! – szólitja meg amikor felismeri, nem kérdezi, csak kijelenti, hiszen tudják hogy néz ki az aktából – A 23-78/9 –es törvény értelmében a Családügyi Hivatal rendkívüli eljárást indított ön ellen, mivel több alkalommal megtagadta az emberi faj védelmébe hozott kötelező házasságot. Az eljárás során kivizsgáljuk, hogy jogos-e a házasság megtagadása, vagy életbe kell léptetni ön ellen a 23-78/1 –es törvényt. Velünk fárad önkényt, vagy nem? – teszi fel a kérdést végül az ügyintéző, s reméli nincs szükség a két biztonságira hátulról.
Remélhetőleg önként jön, s nem kell lesokkolózni, hogy eszméletlenül hozzá elém, mert ők is is úgy is elhozzák. Ha kérdéssel fordulna, hozzájuk maximum jelzik felé, hogy ő nekik, annyi a dolguk, hogy elkísérjék az adott helyre, s ügyelnek arra, hogy ne szökjön meg. Ha lehet inkább néma csöndben kísérik keresztül az űrállomáson egészen az orvos részlegig, ahol a sok orvosi helyiség közül egy külön vizsgálóhoz vezetik a nőt.
-Megérkeztünk. - közli neki az ügyintéző, majd hozzá teszi – fáradjon be.
Az orvosi vizsgáló szinte mindenben megfelel az összes többi nőgyógyászati orvosi vizsgálónak, hiszen egy speciális szék foglal benne helyet, egy íróasztallal, amelynek a két oldalán egy – egy szék található, de az átöltözéshez szükséges paravánt az kivitettem a helyiségből, hiszen nem kell, hogy trükközön mögötte valaki, és amúgy is meg akarom nézni magamnak Ms. Lewis-t.  Meg tehettem volna, hogy az asztal mögött ülve várom, de ez nem lett volna megfelelő pozíció, így inkább az ajtóval szemben állva várom, hogy belépjen a kék csíkos öltönyömben, kék ingemben. Rajtunk kívül nincs más a vizsgálóba, hiszen az utasításomra az orvos az embereivel a szomszédban vár az utasításomra.
-Üdvözletem Ms. Lewis! – köszöntöm kedves mosollyal, s nyújtom felé a kezem – A nevem William McGrover Consilumi tanácstag.
Bár szinte biztos vagyok, hogy felismer az egy évvel ezelőtti találkozásunkról, hiszen ha nem is hagytam benne olyan mély benyomást, mint ő bennem, nem hiszem, hogy elfelejtett.
-Elnézést kérek a kellemetlenségekért, de higgye el, hogy csak segíteni szeretnék. – kérek őszinte bocsánatot.

Az utóbbi időkben egyre szívesebben hagyom el az Arkant a dokkolásoknál, hogy a Volentison töltsek egy kis időt, és ez a mai nap sincs másképp. Persze a legénység többi tagjának ez egyértelmű, de én eleinte mindig a hajón maradtam, mostanra viszont már meguntam a magányt. Bár nem vagyunk túl sokan, de mégis, rendkívül csendes és üres az Arkan akkor, amikor mindenki az űrállomáson tartózkodik, így ideje volt nekem is így tennem. Jókedvűen sétálok hát át a Volentisra a legénység tagjaival együtt, ajkamon mosollyal, mely azonnal le is olvad, ahogy meghallom a nevem, és barna szemeimmel kiszúrom a kék-fehér egyenruhában virító férfiakat. Tekintetem a vállukra siklik, amelyen tökéletesen olvasható a CH felirat... A vér is meghűl az ereimben hirtelen, miközben ledermedek és először az öltönyös fickót figyelem meg magamnak, majd nemsokára a mögötte álló két másik pasast, akik elég valószínű, hogy nem dísznek ácsorognak ott. Ez nem lehet! Az utóbbi három évben olyan szépen sikerült elkerülnöm ezt a helyzetet, a kapitány pedig a segítségemre volt, de ezek szerint eddig tartott volna? Hallom az ügyintéző szavait, ahogy rátér arra, hogy megszegtem a kötelező hásasságra vonatkozó törvényt, és nemsokára már némi fenyegetéssel kérdezi meg, hogy velük tartok-e. Fogalmam sincs, hogy mi az a 23-78/1-es törvény, de nem hangzik jól, egy kicsit se. Ezek szerint muszáj lesz velük tartanom, mert ha elutasítom nos... visznek ők maguktól is, ami nem kicsit lenne megalázó, főleg így, a legénység tagjai előtt. Nem is pillantok hátra feléjük, inkább csak megköszörülöm a torkomat, majd megtalálom a hangomat is.
- Magukkal tartok! - mi mást mondhatnék? Fogalmam sincs, hogy mit akarnak a nyakamba varrni, de elég sok lehetőség megfordul a fejemben, és egyiknek se örülnék, egy kicsit sem. Nem gondoltam volna, hogy begyűjtök fognak rám várni az állomáson, mint valami rémálom kezdete, mégis, próbálok továbbra is magabiztosnak tűnni, miközben követem őket, de ahogy az orvosi részleghez érünk, ez a magabiztosság folyamatosan csökken. Nem kérdezek semmit, úgyse válaszolnának, inkább csak ösztönösen lassítanék kicsit, de már késő... már meg is érkeztünk. Az ügyintézőre nézek, amikor az ajtó felé mutat, hogy oda kéne bemennem, én viszont nem nagyon szándékozom folytatni az utamat. Miért akarnak egy orvosi szobában látni? Ugye nem azért, hogy elvegyék tőlem a lehetőséget a gyermeknemzésre? Nem... ezt nem tehetik meg. A két nagyobb darab fickóra nézek, miközben mintha arcom cseppet fehérebb lenne a szokványosnál, végül jobb kezem a kilincsre téved és benyitok. Ha nem tenném is bevinnének, így legalább megtartom a méltóságomat, bár a határozott fellépésemből mintha veszítettem volna. Ahogy az ajtó kinyílik, rögtön meglátok egy ismerős férfit, és azonnal bevillan az egy évvel ezelőtti találkozásunk. Tudom, hogy ki Ő, csak azt nem értem, hogy mit keres itt. Tekintetem azért tovább vándorol, így a nőgyógyászati szék is feltűnik, amit nagyon nem akarok tudomásul venni, így elég hamar visszakapom fejem a Consiliumi tag felé, ki már felém is nyújtja a kezét, mosollyal arcán, mintha lenne bármi okom arra, hogy ezt viszonozzam neki. Nem utasíthatom el a kézfogását, tudom jól, az eléggé illetlen lenne, így végül kezem az övébe kerül és erősen kezet rázok vele, így is jelezve, hogy nem vagyok ám egy gyenge nőszemély.
- Jó napot! Igen tudom, emlékszem magára. - eleresztem kezét, és nehezemre esik nem letámadni a kérdéseimmel, de egyelőre még várok, még hagyom, hogy ő beszéljen, de amit mond, azzal nem jutunk előrébb.
- Segíteni? Miben? És elmondaná, hogy miért hoztak ide? - azt értettem, hogy törvényt szegtem, de miért egy orvosi szobába kísértek? Nem erre számítottam, egyáltalán nem, és kezdem úgy érezni magam, mintha egy ketrecben lennék. Egyébként én Williammel szemben egyáltalán nem vagyok elegáns, a szokásos, laza cuccaim vannak rajtam, mint a bakancsom, fekete nadrágom, egyszerű, sötétszürke színű felsőm és piros kabátom, hajam pedig lófarokban van összefogva. Kezeim egyébként a kézfogást követően összefonódtak testem előtt, mintegy jelezve a férfi felé az elutasítást, a bezárkózást, és bár itt vagyok, nem mozdulok előle, elég rendesen éreztetem azt, hogy nem akarok itt lenni. És továbbra is rendkívül feszélyez ez az orvosi szoba és a felszerelések... főleg talán azért, mert ez nem csak egy egyszerű orvosi vizsgáló terem, hanem egy nőgyógyászati. Nem vagyok egy menekülős faja, de most szívem szerint olyan gyorsan húznék el innen, amilyen gyorsan csak tudok, és megőrjít a tudat, hogy nem tehetem... hogy nem tudok.

Kissé aggódva ülök az orvosiban várva Samamtha-t, hiszen tudom, hogy a CH begyűjtői akármilyen áron de elém hozzák, főleg, mivel személyen én kértem meg őket. Általában csak a rendszer legenerált üzenetet kapnak a célszemélyről, de avval, hogy reggel személyesen mentem be hozzájuk, és kértem meg őket, pontosabban csak az ügyintézőt, s ő válogatta be az őröket. Nem mondtam, hogy részesítsék külön eljárásban, vagy valami, csak személyen mentem oda, s mondtam neki, hogy hozzák be a célszemélyt 23-78/9es törvény alapján, és hogy az orvosiba hozzák, amint tudják. Szóval ha túl buzgómócsing, akkor lehet, hogy túl hamar alkalmazna kényszert, csak hogy teljesítse. De szerencsémre nem lökik be az ajtón lesokkolózva, vagy összebilincselve, hanem a saját lábán lép be. Bár kissé rémültnek tűnik, de még mindig csinos, a munkásokra jellemző laza eleganciát mellőző viselet ellenére. Hagyom egy kicsit nézelődni, amíg megnézi a széket és a környezetett, hiszen addig nekem is van időm szemügyre venni őt. Persze nem túl alaposan, csak egy gyors végigmérést.
A készfogásomat nem utasítja vissza ez már jó kezdet, ahogy az is, hogy emlékszik rám. Bár nem tudom, hogy neki is ugyan olyan kellemes az az emlék, mint nekem vagy sem, de emlékszik. A kézfogásommal a szokás erős és határozott, mint azoknak, akik erős és határozottságot sugallnak, de még sem annyira erős, hogy fájjon neki.
-Remélem a személyzet nem volt durva önnel. – jegyzem meg a bemutatkozás után, hogy oldjam a feszültséget, s utána szinte azonnal a tárgyra térünk.
-Kis türelmét kérem, s mindent elmondok. – kezdek bele, próbálva megnyugtatni egy kicsit- Az URS Arkan jelenleg 4 napra dokkolt ki, amiből ön 3 nap eltávot kapott, ismertetem a belsős információt, amit a hajónaplóból kiolvastam egy órával ez előtt. Viszont ön ellen érvényben van egy 23-78/9/3 as, nemsokára rátérek arra is, hogy az mi.  Az eljárás szerint ilyenkor a megnevezett személyt kötelező orvosi vizsgálatnak kell alávetni, majd az ott kapott eredménnyel bevonulnia a Családügyi Hivatalba, hogy megbeszéljék a további részleteket, illetve ha lehet, egyességre jussanak. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az orvosi vizsgálatra így is 2-3 órát kell sorban állni, utána másnap az illető felkeresi a Hivatalt, s talán harmadnapra kap is időpontot.  Szóval mire egyességre jutnak az olyan 5-6 nap.
Várok egy kicsit, hogy megeméssze a hallottakat, s remélem sikerült tisztáznom vele, hogy lehetőleg most nem lesz semmiféle beavatkozása, vagy sterilizáltatása.
-A szívemen viselem a katonáink életét, s nagyra becsülöm a munkájukat, ahogy az egész URS Arkan és URS Jola teljes legénységének a munkáját. – adok valamiféle választ arra, hogy mit is keresünk itt, bár igaz, minden szó, de valójában nem ezért vettem kezembe az ügyét. – Ezért arra gondoltam, hogy ha személyesen intézkedem, akkor itt az orvosi vizsgálat után meg is tudjuk ejteni a kötelező beszélgetést. Így megkímélve a felesleges időpocsékolástól. – majd hozzá teszem – Illetve remélem, hogy velem kellemesebben tudjuk ezt a kényes dolgot átbeszélni, mint egy érzéketlen hivatalnokkal a zsúfolt irodákban.

Az orvosi szobához vezető út során elég sok elképzelés megfogalmazódott a fejemben, hogy miért visznek oda és hogy vajon ki várhat majd ott rám, de Mr. McGrover egyikben sem szerepelt. Meglep, hogy Őt látom, és bár nem kedvelem túlzottan a Consiliumot, tudom, hogy ezt most nem mutathatom ki. A kézfogás tehát megtörténik, miközben végig a másik szemeibe tekintek, majd felelek.
- Nem, mivel önként velük jöttem. - de gondolom, ha nem így tettem volna, akkor más lenne a helyzet, De nem fogok panaszkodni, nem vagyok már gyerek és felesleges hisztikre se kíváncsi szerintem a férfi, így eleresztem kezét, majd érdeklődve hallgatom itt létem okát. Ő az a Consiliumi tag, aki a házasságkötésért és a gyermeknemzésért felelős, így számomra egyben a legunszimpatikusabb is, ugyanis ez az a törvény, amivel a legkevésbé tudok megbarátkozni. Nem véletlenül húzom még mindig a dolgokat, de úgy tűnik, hogy most járt le az időm. Nem örülök annak, amit hallok, egy kicsit sincs ínyemre ez az egész, és ez a feszengés talán látszik is rajtam, mégis, érzem, hogy nem fognak velem kivételt tenni. De William eddig normálisnak tűnt, talán ha őszinte leszek hozzá, megérti azt, hogy mit miért tettem. Van értelme belevágnom? Egy próbát megér!
- Nem akartam megszegni a törvényeket, de én a Földön születtem, és ott nem voltak ilyen szabályok. - nem jövök neki azzal, hogy én hittem a szerelemben, sőt, még tini koromban meg is tapasztalhattam, mert úgyse érdekelné, ahogy talán az se, amit mondok neki, de én akkor is el akarom mondani. Jobb lehetőségem nem lesz. - Így nehezemre esik hozzámenni valakihez, akit mellém rendelnek. Ezért húztam az időt, hogy hátha találok olyan férfit, akivel tudom teljesíteni a kötelességemet. - képzeletben még vállon is veregemet magam egy kicsit, mert ennél jobban nehezen tudnám elmondani neki mindazt, ami bennem van. Bár nem hiszem, hogy meglágyulna rajtam a szíve, de legalább nem fog lázadónak gondolni.
- De gondolom azért vagyok itt, mert a türelmi idő lejárt... - és ezt nemsokára meg is tudom. Talán köszönetet vár azért, amiért segít a gyorsabb intézkedésben? Nem leszek neki hálás, inkább elhúznám 5-6 napig, most mégse tehetem meg. Muszáj belemennem abba, amit mond, hiszen hogy mondhatnék nemet pont egy Consiliumi tagnak, de mosolyogni azért nem fogok hozzá. Elmondtam, amit mentségemre fel tudok hozni, és ez volt a színtiszta igazság.
- Rendben van, ahogy akarja, uram! - hiába próbálnék meg menekülni, nem lenne rá lehetőségem, és ahogy Katrina is megmondta, el kell fogadnom ezt a világot. Egy vizsgálatba és egy beszélgetésbe pedig még senki se halt bele... és ha ez a férfi valóban a szívén viseli a sorsunkat, akkor talán tesz róla, hogy ne olyan mellé kerüljek, akinek még csak a közelébe se akarok majd kerülni. Kezeimet leeresztem, nincs értelme tovább ellenállnom, de nem mozdulok előle. Mondanom kéne még mást is, valamiféle képen hálásnak lennem - talán más az is lenne -, de képtelen vagyok megszólalni. Csak túl akarok esni ezen az egészen, méghozzá minél hamarabb. Az orvos gondolom a közelben van, egy ilyen vizsgálat pedig pár percig tart, tehát legrosszabb esetben is elvileg fél-egy óra alatt végeznünk kell. Életem leghosszabb egy órája lesz.

Soha nem örülnek a jelenlétemnek ilyen helyzetben, ezt már megszoktam. Hiszen én csak azokhoz az ügyekhez nyúlok hozzá, amikkel mások nem boldogulnak, vagy amelyek kényesek, és evvel az asztal túloldalán ülők is tisztában szoktak lenni. Persze ezt próbálták kimutatni a túloldalon ülők, persze ők elhitték, hogy én csak jót akarok nekik, s még hálásak is voltak a legszörnyűbb házasság miatt is. Ehhez nem kellet más, mint kedves szavak, és a megfelelő tálalás. Így Samantha-nál is próbálom megfelelően viselkedni, sőt nem akarom, hogy megrémüljön, vagy balul üssön ki a tervem. És hát, ha a katonák csak úgy belökik elém lesokkolózva, azt nehéz lenne előnyömre fordítani, de szerencsémre nem így történik.
A bemutatkozás után a nő már magyarázkodni kezd, hogy ő nem akarta megszegni a törvényeket, meg hogy ő nem ide születet.
- Nyugodjon meg! –kérem, miközben megfogom a kezeit, hogy megnyugtassam. – Tegeződhetünk? – kérek engedélyt – a magázás olyan távolságtartó.
Nyugodtan hallgatom végig, ahogyan magyarázza mennyire nehéz neki a kényszerházasság, amit nagyon is megértek.
-Tudod, én sem akartam soha olyan házasságba belemenni, amibe kényszerítenek, így inkább elébe mentem, s elvettem egy olyan nőt, akivel tudtam, hogy tisztességes körülmények között tudtunk élni. – mondom el az igazat az első házasságomról.
-Igen, mondhatjuk így, hogy lejárt – értek vele egyet – de valójában soha nem volt türelmi idő, ez téves információ. – Ezt a dolgot mindenki félre érti, mert nem az időben kaptak ők sem haladékot, hanem hogy választhatnak.
Sajnos úgy tűnik, hogy Sam nem örül a gyors ügyintézésnek, s talán hagyná inkább húzni az időt, de hiába is lehetne még eltusolni az idejét Sam-nek, de azt én nem akarom. Hiszen magamnak akarom, nem másnak, s arra megy ki ez az egész, hogy végül nekem mondjon igent önként. Így a terveim között szerepelt az is, hogy a csésze kávé vagy tea mellet megbeszéljük, hogy mire számítson, erre bejelenti, hogy essünk túl rajta.
-Rendben. – válaszolok, majd az asztalon lévő Com gombját benyomva beleszólok- doktor úr jöhetnek.
Alig telik el pár pillanat, s máris az oldalsó ajtón belép egy fehér köpenyes férfi három apolónővel. Akik felsorakoznak a vizsgálószék mellet.
-Ő itt Dr. Waltz. – mutatom be Sam-nak a saját családi orvosomat – Nagyon jó orvos.
Nem szólok semmi mást, csak elvonulok a szoba sarkába, s látványosan elkezdem a szemészeti vizsgáló táblát tanulmányozni háttal az asztalnak.
-Kérem vetkőzzön le – kéri kedvesen az orvos. – Teljesen, hiszen emlő vizsgálat is szükséges.

Érzem, ahogy szorul a nyakam körül a hurok, így nem bírom megállni azt, hogy ne kezdjek magyarázkodásba. Szeretném, ha Mr. McGrover tudná, hogy miért nem teljesítettem még mindig a kötelességemet, a reakciója viszont meglep. Nyugtatni próbál... pedig én minden másra számítottam tőle, ahogy pedig kezeivel megfogja keezimet, lágyan... kedvesen, egy pillanatra letekintek rá, majd végül ismét szemeibe nézek. Nem húzódom el, bár furcsa érzés ez a közvetlenség tőle, amióta felébredtem senki se volt még ilyen velem, így nem nagyon tudom, hogyan is kellene reagálnom. És ekkor kérdez rá a tegezésre. Ez normális? Ennek így kell lennie vagy tényleg furcsa ez a szituáció? Fogalmam sincs...
- Ha azt szeretné... szeretnéd. - nem kellene távolságot tartanunk? Hiszen én csak az Arkan egyik közlegénye vagyok, semmi több, míg ő? A Consilium tanácsának megbecsült tagja. De nem ellenzem a dolgot, talán még a végén jól is kijöhetek a dologból, már persze a helyzethez képest. Érdeklődve hallgatom William szavait a házassággal kapcsolatban, és úgy tűnik, hogy Ő jól döntött. Ezek szerint boldog... vagy csak mondja. Nincs jogom belekérdezni, és jelenleg ne is érdekel annyira, hogy megtegyem. Csak az számít, hogy minél előbb szabadulhassak innen.
- Wells kapitány nekem azt mondta, hogy türelmi időt kaptam... - tényleg úgy tudtam, hogy arról van szó, de akkor mi az igazság? Talán már az se számít igazán, mivel az időm lejárt, és egy vizsgálat után bizony férjet fognak kirendelni mellém, ezt már biztosan tudom. Nem ellenkezek, felesleges lenne, úgyse jutok ki innen addig, amíg meg nem vizsgálnak, így a nemsokára megérkező orvosra, majd az ápolókra nézek. Utálom az orvosi vizsgálatokat, így igen csak ódzkodom ettől az egésztől, de talán tényleg csak pár perc és véget ér ez az egész.
- Jó napot! - köszöntöm egy biccentéssel, majd arra várok, hogy a tanácsos úr távozzon, de helyette csak elfordul és a falon lévő táblát kezdi el tanulmányozni, miközben Dr. Waltz vetkőzésre kér. Na nem, nekem ez így nem fog menni, így megköszörülöm cseppet a torkomat, majd a férfihoz szólok.
- William! Megkérhetlek, hogy menj ki, amíg végzünk? - Ő kérte, hogy tegeződjünk, így én most ezt teszem. Fusztrál a jelenléte, nem akarom, hogy bent legyen egy idegen férfi, miközben teljesen meztelenül kell engednem a vizsgálatoknak. Nem is értem, hogy gondolta... Szégyenlős lennék? Talán igen... Hiszen rég láttak már meztelenül, és bár túlestem már pár orvosi vizsgálaton, egyiket se viseltem túl jól. Na, ennyit a kemény csajról, tudok én visszafogott is lenni, bármilyen hihetetlen, de ezt az Arkanon talán csak Doki tudja. Addig tehát nem veszem le még csak a bakancsomat se, amíg a Consiliumi tag nem távozik a teremből. Nem érdekel, ha az orvosnak várnia kell, ennyi jár nekem is.

Egyre jobban alakulnak a dolgok, de nem bízom el magam, hiszen hiába csinálom ezt évek óta, minden ember más és más. Tény hogy a legtöbben a „kényszer” szótól rémülnek meg, de ugyan annyian ódzkodnak a kötelező vizsgálattól is. Mind úgy érzik, hogy ez ellenük szól. Persze a legnagyobb részük beletörődik a dolgokba a megbeszélések végeztével, s csak kevesen választják a sterilizálást, vagy a rosszabbat. Pont ezért fontos, hogy a hivatali dolgozók megfelelő stílusban beszéljenek a másik féllel. Hiszen ha teljes kizárjuk őket, nem hallgatjuk meg, s úgy bánunk velük, mint egy tárggyal, akkor még a végén megmakacsolják magukat. De ha kedvesek vagyunk barátságosak, s elmondunk minden lehetőséget, akkor úgy érzik, ember számba vesszük őket.
Én alapvetően kedves vagyok az emberekkel, hiszen nem célom a haragjuknak kitenni magamat, de úgy látszik, hogy Samantha-nál kissé túlzásba estem, amikor megfogtam a kezét. Nem mintha baj lenne, csak nem számoltam avval, hogy a barna szemeivel a szemembe néz. „Nagyon szép szemeid vannak” tör elő a gondolat, s már mondanám is ki szívesen, de tudom, hogy evvel tönkre is tehetem az egész tervet. Ha sikerrel járok, akkor lesz időm elveszni a szemeiben. Rakom magam helyre fejben, s folytatom onnét a megbeszélést, ahol abba hagytuk.
-Hivatalosan a magázás a megfelelő társalgási norma – magyarázom, amikor bele egyezik, hogy tegeződjünk. – de az olyan távolságtartó, bürokratikus. És hát nem szeretném, hogy úgy érezd ellened vagyok, én is csak a kötelezettségemet teljesítem, ahogy te is. Tavaly azt mondtad nekem, hogy "nem érdekel a papír", beszerelted, mert kellet. – idézem a szavait az ellenőrzésről. - Megtetted, mert meg kellet, s nem törődtél vele, hogy a leltárban hiányozni fog.
Sajnos úgy néz ki Sam sincs tisztában, hogy milyen jogai, illetve kötelezettségei vannak, így meglepődik a kijelentésemre, hogy ő nem időbeli lehetőséget kapott. S próbálja elmagyarázni Wells kapitány szavait.
-Wells kapitány nem a hivatal embere, s úgy látszik ő is rosszul fogalmazta meg a dolgot. – kezdek bele, s egy pillanatra elgondolkodom, miként is kellene elmagyaráznom.
–Megkíméllek a száraz jogi szövegtől, ha megengeded. A lényeg ennyi lenne. Ha valaki vállalja a katonai szolgálatot, akkor nem köteles hozzá menni az első kérőhöz, hanem választhat, amennyiben van másik jelölt, illetve az első kérőtől számítva szoktunk adni 1 év türelmi időt, hogy legyen lehetősége másik kérőt találni, ha akar. Persze ez a női katonákra vonatkozik – teszem hozzá. – Illetve még ott van, hogy a hajók akár hónapokra elmennek a bázis közeléből.
Az orvos és az ápolók megjelenése szerencsére nem okozott sem pánik rohamot Sam-nél, és nem is kezd el felháborodni, hogy ő már pedig ebbe nem egyezik bele. Erős nő, helyes. Ha eddig nem ellet erőszakot alkalmazni ellene, akkor nem venné ki magát jól, hogy a két kint álló őrnek kéne beleszíjaznia a székbe. Hiába állok neki háttal, hogy jelezzem, nem fogok leskelődni, még sem akar vetkőzni az orvos kérésének megfelelően, hanem inkább megkér, hogy távozzak. Azt már nem. Nem ő diktálja a feltételeket. Nem akarom, kukkolni, vagy ilyesmi, de jelen akarok lenni a vizsgálatnál is, hogy tudjam, minden rendben megy. Tudom, hogy Dr. Waltz nem csalna semmit, és nem is másítaná meg az eredményeket, csak hogy kedvezzen Sam-nek, de akkor is jelen akarok lenni.
-Sajnálom, de ezt a kérésedet nem teljesíthetem. – jelentem ki határozottan – az előírás szerint az ilyen jellegű orvosi vizsgálatokon a hivatal egy emberének is jelen kell lennie, hogy hiteles legyen. – idézem a szabályzatot. – De abban biztos lehetsz, hogy a hivatal dolgozói végig is néznék az egészet, de én megelégszem avval, hogy a helyiségben vagyok, hiszen ezt írja elő a szabályzat.

Kicsit összezavar a közvetlen viselkedése, és nem is nagyon tudom hová tenni a kialakult szituációt. Ahogy kezeimet megfogja, majd tegezésre kér... De egyelőre nem állok ellen semmiben sem, próbálom én is minél gyorsabban és a lehető legnormálisabban megúszni ezt az egészet, mégis, amikor az egy évvel ezelőtti ellenőrzést említi, amikor feljött az Arkanra és számon kérte rajtam azt a bizonyos alkatrészt, aprót sóhajtok. Tudom, hogy akkor nem figyeltem oda a törvényekre, hanem csak cselekedtem, tettem, amit jónak láttam, és szerencsém, hogy nem lett komoly baj belőle. Még az is lehet, hogy Williamnek hála, hiszen ha egy másik Consiliumi tag jött volna, simán ki is dobhattak volna a hajóról, bár meglepne, hogyha segített volna. Nem látok rá okot... És szavai is arra engednek következtetni, hogy akkor egyetértett velem.
- Nem késleltethettük az indulást... - felesleges ismét elmagyaráznom az akkori dolgokat, egyszer az a beszélgetés már elhangzott közöttünk, így inkább a mostra próbálok meg koncentrálni, miközben hallgatom a szabályzatot. Nem lepődöm meg, hogy ki leszek oktatva, és bár nagyjából képben voltam, mégis... nem tettem semmit se azért, hogy férjhez menjek. Talán tudat alatt ezért hagytam el alig a hajót a dokkolások alkalmával, mert ha nem látnak, nos... nem is tudják, hogy létezem, és senki se akar majd elvenni se. Egy valaki azért van, akit nem utasítottam volna vissza, de az az illető nem rám vágyik, így felesleges lett volna neki említenem. Jobb néha a dolgokat megtartani magamnak, abból nem lehet probléma.
Az orvosi vizsgálatot nem tudom elhalasztani, így beletörődök a dologba és remélem, hogy minél előbb túl leszek rajta, mégis, Dr. Waltz kérését egyelőre még nem teljesítem. Zavar William jelenléte, mégis csak meztelenül kell majd lennem, ezért is próbálom meg szép szavakkal távozásra bírni, de hiába a kérésem, természetesen nem megy sehová se.
- A szabályzat... - ismétlem utána, számat is elhúzva, és most nem érdekel, hogyha ezzel leszóltam a szabályaikat. Elegem van abból, hogy tárgyként kezelnek, és ebből az egészből is egyre inkább, így dühösen pillantok a Consiliumi tagra, de ha ismét elfordul, már csak magamban puffogok tovább, miközben fenekem a székre kerül és elkezdem kifűzni a bakancsomat. Addig még egész gyorsan megy, határozottan, mérgesen, de aztán belassulok és felpillantok az orvosra, na meg az asszisztensekre. Fogalmam sincs, hogy miért vannak ennyien. Kényelmetlenül érzem magam, miközben a kabátot lecsúsztatom a vállaimról, majd felkelek és jöhet a nadrág. Lassan húzom le a cipzárt, majd gombolom ki, ez után pedig hátat fordítok nekik, így bújok ki a nadrágból, tekintetem pedig William hátán állapodik meg. Rendkívül zavar a jelenléte. Nem kéne szégyenlősnek lennem, és bizonyára Ő is már nem egy nőt látott meztelenül, mégis, én ilyen vagyok. Végül a póló is a székre kerül, így már csak a fekete fehérneműm marad rajtam. Lassan nyúlok hátra, hogy kicsatoljam a melltartómat is, de kezeim is kissé megizzadnak a szituációnak hála, mégis, lekerül rólam. Fázok... hűvös van a teremben és ennek egyértelmű jele láthatóvá válik a melltartó hiányának köszönhetően. Ujjaim lassan a bugyimat érintik, majd végül az is lekerül rólam, így hamarosan pőrén állok már a vizsgálók előtt, egyelőre még háttal nekik. Magabiztosság! Ezt kell mutatnom, így kihúzom magam, és próbálom kizárni őket és ezt az egész helyzetet. Mezítlábas lépteimmel indulok meg az orvos felé, de kerülöm a szemkontaktust, inkább a falat nézem. Testem egyébként formás, szinte tökéletesnek mondható. Izmos... feszes bőr, formás fenék és kerek mellek, vékony csípő... Az előbbi szerelésemben mindez nem látszott, remekül fedem el bájaimat a ruhák segítségével, de most nincs mivel takaróznom. Kezeim lassan ökölbe szorulnak, csak lágyan. Essünk már túl rajta!

Igaz, hogy csak egyszer láttam Samanthat, egy évvel ezelőtt, s akkor is véletlenül, hiszen senki nem tudhatta volna így befolyásolni az életet. Igen tudomást szereztem a feltételezett nagy értékű alkatrészlopásról, s gondoltam személyesen nézek utána, aminek következtében eljutottam az URS Arkanra, ahol elsődlegesen a főgépésszel kerestem fel. De hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a lopás feltételezett napján ő a gyengélkedőn volt, s a gépészek magukban dolgoztak felügyelet nélkül. Ezek után számomra logikus volt, hogy mindegyikkel beszélek, ami nem is volt ellenére a főgépésznek, kivéve amikor Samantha-ra került a sor. Már előre szabadkozott, és mondta, hogy jön ő is, de nemet mondtam. Hamar rájöttem a miértre, hiszen a nő nem szívleli az ilyen „feleslege időpocsékolást”, na meg a stílusa sem volt olyan. De az is tény, hogy már akkor felfigyeltem rá. Határozott erős fiatal nő, aki nem hagyja csak úgy magát.  Persze szinte csak a koszos olajos arca látszódott ki a mocskos overálból, de így is feltűnt, hogy a kosz alatt egy szépség rejtőzik. De akkor még volt feleségem, és aznap nem vele voltam elfoglalva, hanem a munkával, bár este Amanda számon kérte, hogy miért nézegetem ennyi ideig egy idegen nő aktáját.  S csak Amanda halála előtt pár nappal döntöttem el, hogy Sam lesz a következő feleségem.  Lehet, hogy ez is közre játszott a halálában. Igen, az tetszet meg, hogy erős, határozott nő, de most mégis félénknek tűnik, de mellette mégis erős. Ez tetszik, nagyon is tetszik. Így nem is meglepő a kedvességem felé, bár ő ezt még nem biztos, hogy sejti. De még szerencsém, ha nem sejti a csapdát, mert még a végén megszökik.
Próbálja megmagyarázni az egy évvel ez előtti dolgokat, de csak mosolygok rajta, hogy még ennyi idővel utána próbálja tisztázni a helyzetet.
-Már lezárt ügy. – mondom neki kedvesen – Nem kell semmit sem hozzá tenni.
Zavarja a jelenlétem, amit valahol megértem, de más szempontból pedig nem. Hiszen elmondtam neki, hogy mások végignéznék, nem csak a vetkőzését is, hanem az egész vizsgálatot, nagyon közelről. De úgy látszik, nem értékeli a kedvességemet, s a helyzetet, hogy én vagyok itt, s nem egy túlbuzgó hivatalnok. Persze én is szívesen végignézném, ahogyan finoman levetkőzik, bár a vizsgálatok nem vonzanak, de most nem ezért vagyunk itt, hanem azért, hogy megtudjam, igényt tartok-e majd rá vagy sem. Hiszen a piacon is csak azt veszi meg az ember, ami egészséges, finom. Nem a rothadt poshadt izéket. Ezért is gondolom azt, hogy a tervem tökéletes, hiszen egy randevún elég furcsán venné ki magát egy orvosi vizsgálat, ahogy az is ha ilyenre kérném a randi előtt. De szerencsémre a törvények adnak lehetőséget nekem erre is kis csalással, amibe kicsit duzzogva, de bele egyezik Sam-is.
-Köszönöm! – mondok köszönetet neki a nem túl kedves beleegyezésébe, s már fordulok vissza a fal felé, s úgy maradok, amíg nem végeznek.
Dr Waltz és csapata szakszerűen végzik el szükséges vizsgálatokat, és a legnagyobb körültekintéssel, hogy Samanthának a lehető legkevésbé legyen kényelmetlen. Az egyik asszisztens adogatja neki az eszközöket a másik veszi el, mint egy tökéletes körfolyamat, a harmadik pedig jegyzeteli, amiket mond az orvos. Amikor végeztek az orvos nem jelzi Sam-nak, hogy kész, vagy valami, hanem hozzám szól.
-Will – szólít meg, mint régi barát, hiszen már 15 éve ismerjük egymást – végeztem. A hölgy teljesen egészséges, se nemi betegség, semmilyen kóros elváltozás. Nem szült még, de már nem is szűz. Jó fizikummal.
-Köszönöm Phillip. – mondom még mindig háttal neki, s jelezve egyszerre, hogy végeztünk, nem kívánok mást.
-Köszönöm Ms Lewis – mondja dr Waltz Sam-nak – Most már felöltözhet.
Az asszisztensek gyorsan összeszedik az eszközöket, míg Sam felöltözik, s már a doktor is lassan távozna, de még utána szólok. Direkt, tudva, hogy evvel kilépek a szerepkörömből, de ez is csapdám része.
-Phillip, akkor pénteken számíthatunk rá a Pókerpartin? – kérdezem tőle, s biztos vagyok, hogy Sam-nak is feltűnik az ide nem illő barátságos kérdés – Lefoglaltam a Terasz éttermet magunknak. – teszem hozzá. Hiszen pont az a célom, hogy Sam felfigyeljen arra, hogy a Terasz étteremről van szó, ami olyan drágának és exklúzivnak számít az állomáson, hogy egy Sam félének 1 évig kellene spórolnia arra, hogy elmehessen oda. Bár én nem az étel miatt járok oda, hanem azért, mert az üveg teremben olyan az érzése az embernek, hogy kint lebeg az űrben, nem pedig egy állomáson raboskodik.
-Persze, hogy megyek. – válaszolja gyorsan az orvos nem értve a tőlem szokatlan helyzetet, majd gyorsan távozik.
-Samantha kérlek szólj, ha felöltöztél – kérem meg, mert már unalmas a falat bámulni – Esetleg még az a kérdésem, hogy kérsz –e valami innivalót? Kávét esetleg teát?

Kezd elegem lenni abból, hogy ennyire nincs választásom, és muszáj rábólintanom mindenre, amit a tanácsos úr mond, csak azért, mert ez a szabály... A szabály, amely felett ők rendelkeznek. Ha úgy döntene, ki is mehetne, de érezhetően nem akar, de legalább nem nézi végig a vizsgálatot, az igazán kellemetlen lenne. Miután elfordul, nekikezdek a vetkőzésnek és hamarosan már Dr. Waltz-al szemben állok, ő pedig megkezdi a vizsgálatokat. Először a melleimnél, majd miután a székbe kerülök, jöhet minden más is. Kényelmetlen a helyzet, így testem befeszül, miközben akaratlanul is a székbe kapaszkodom, mintha bármi bajom esne egy vizsgálat miatt, tekintetem pedig egy rövid időre William kék öltönyén idézik el. Amikor viszont az orvos megszólal, a Consiliumi tag nevét említve, egy pillanatra megijedek, nehogy megforduljon, de szerencsére erre nem kerül sor, csak jelzi felé, hogy egészséges vagyok. Jó tudni, persze, hogy jó, de nem ilyen módon... Az viszont nem kerüli el a figyelmemet, hogy milyen jóban lehetnek egymással, ha már Will-nek szólította a nekem háttal állót. De az vajon miért volt fontos, hogy már nem vagyok szűz? Biztos ez is valami kötelező adat... Térdeimnél egyébként finoman összezárom lábaimat, miközben a két férfi egymással beszél, hogy minél kevesebb ideig legyek teljesen kitárulkozva, amikor pedig végre megkapom az engedélyt, már le is mászom a földre, és amilyen gyorsan csak lehet, öltözésbe kezdek. Nem kapkodok, de sietek. A füleim viszont őket hallgatják és szemeimet is némileg megforgatom a hely hallatán.
~ Fellengzősek! ~ - soha se érdekelt a vagyon, bár tény, úgy hallottam, hogy kellemes ott a kilátás, de engem nem érdekel. Nem is értem igazán, hogy miért előttem akarják mindezt kitárgyalni, de ennyi gond legyen. Pókerezzenek csak, ő nekik nem kell annyit gürizniük, mint az Arkan legénységének. Túl morcos lettem ez az egész helyzet miatt, de azért amikor távoznak, egy "viszlát"-tal én is elköszönök a dokitól, majd végül ismét William háta felé tekintek.
- Kész vagyok! - a fehérneműim, a nadrágom és a pólóm már rajtam, a kabát még ráér, a bakancsot pedig éppen most fűzöm be, de azt már láthatja a másik. Értékelem, hogy valóban nem nézett meg, amikor vizsgáltak, de képtelen vagyok mosolyogni vagy kedves pofit vágni, amikor most következik az a bizonyos beszélgetés. Vajon hogy fog mindez lezajlani?
- Egy pohár vizet kérnék, köszönöm! - kissé kiszáradtam és tényleg jól esne valami innivaló, de hogyha nincs a közelben víz, akkor a tea is megteszi, de ezt talán nem kell külön kiemelnem. A széken ülve maradok, de az asztal felé fordulok vele, mert úgy hiszem, hogy a beszélgetésünket most már ott fogjuk folytatni. Ha megkapom az innivalót, akkor iszom néhány kortyot, majd végül hátradőlök és tekintetemet a másik arcára függesztem.
- Most elmondja, hogy kihez kell hozzámennem? - még mindig lehetnék kedvesebb, de a dac erősebb és a félénkség is mintha eltűnt volna. Túl vagyok a vizsgálaton, nem történt katasztrófa és minden rendben van velem, már csak a legrosszabb van hátra: a férj. Nem vagyok kíváncsi rá, nem akarok senkihez se hozzámenni csak úgy, így nem fogok jópofát vágni a helyzethez. De nem ellenkezem tovább, tudom, hogy mi a törvény, és nem fogok ez miatt lázadóvá válni. Az Arkanon töltöm az időm nagy részét, majd elleszek úgy, mint Katrina, de ettől még dühös vagyok.