Ahogy az idő halad, a dolgok kezdenek úgy alakulnak, ahogy én akartam. Már megint, de nem bánt, hiszen ezért tennem is kellet, s nem csak annyit, hogy oda szóltam, hogy csinálja meg, vagy hogy legyen így. Bár ha csak mondtam volna neki, hogy legyen a feleségem, szerintem akkor is igent mondott volna szerintem, mivel consiliumi tag vagyok. Játszom vele, mint ahogy egy vad a zsákmánnyal, úgy is tudom, hogy mi a vége, de élvezem a játékot, hogy összezavarhatom. Alapvetően kedves vagyok vele, és nem követelőző, de időnként átváltok üzleti üzemmódba, a hivatal súlyával terhelem, s a kötelezettségeivel, amelyek alól nem bújhat ki. De a játék alatt én is egy kicsit beleveszek, s elcsattan az a bizonyos csók, de megállunk. Ugyan az egyetemi évek súrlódást okoznak köztünk, de nem érzem veszélyesnek a jövőnkre nézve, bár amikor a csokira nem nyitja ki a száját, akkor már egy kicsit aggódom. De próbálok rákérdezni nála finoman. Majd eszembe jut, hogy hátha a csoki nem ízlik neki, hiszen ő kóstolta a földön is. De először csak a szemembe hazudik, hogy semmi baj, majd finomít, hogy ez túl gyors neki. Pedig előbb, amikor a testét simogattam, akkor az nem volt túl gyors neki. De ez a kis gesztus igen. Igaz, hogy nem kis gesztus, hanem az erőm próbálgatom felette, ezt érzi is szerintem, de nem baj. Az már viszont igen csak baj, hogy hazudni próbál nekem, de nem szólok most érte semmit. Most. De megjegyzem magamnak, hogy a hazugságokról beszélnünk kell majd.
Majd a beszélgetésünk a munkámra terelődik, de azért csak felszínesen, hiszen nem akarom már most tönkre tenni a világommal. Így csak a 16 éves kislányok történeteibe megyek csak bele, hogy mennyire fontos az ő szenvedésük az emberi faj fenn maradása miatt. De arról nem beszélek, hogy milyen mocskos dolgok vannak a consiliumban. Így inkább kettőnkre terelődik a beszélgetés. Arra, hogy meddig vagyok hajlandó várni rá, illetve, hogy hogyan legyen a házasságunk. Azt elég egyértelműen kifejtem, hogy meddig vagyok hajlandó várni rá, de hogy enyhítsem a terheit, így meghagyom neki a döntést az esküvőnkről. De ő a zártkörű mellet dönt, ami számomra kicsit csalódás, mert jobban szerettem volna, egy felhajtást, hiszen még is csak a consilium egy tagja hazásodik. De ha nem akar felhajtást, akkor nem lesz. Majd az eljegyzésre csapunk egy bankettet, közben az „eljegyzési időről” beszélgetünk, ami nem létezik. Hogy ezt bebizonyítsam a Com-omot előkeresem a hozzá tartozó forma nyomtatványt, s oda tartom felé, hogy lássa miként is működik az aláírás, és hogy mit ír a szabályzat. Amire meghűl a vér az ereiben a kedvesemnek, erre kicsit számítottam is, ahogy arra is, hogy félelemből rá nyom azonnal. De ellenkezik, és nekem szegezi a kérdést, hogy nem várom el, hogy aláírja. Hazudhatnék, de nem akarok neki.
-Nem várom el, de jól esne – mondom neki tényként. – elvégre megmondtam, hogy papírtól függetlenül, akkor tartjuk, amikor akarjuk függetlenül attól, hogy mikor írjuk alá. – majd néhány másodpercig csendben maradok, hogy kigondoljam a kompromisszumot, amit fel tudok ajánlani.
-Van egy ötletem – kezdek bele – de szabálytalan. Be tudom íratni az orvossal, hogy nemi betegséged van, így amíg azt nem kezelik ki, addig nem mehetsz férjhez. S szerintem tud olyaz írni, hogy még nyerjél 1-2 hónapot. – ezt tudom felajánlani neki, mint kompromisszum, vagy mint haladék. Ha nem megy bele, akkor nincs más választásom, mint, hogy most aláírjuk, így vagy úgy.
Majd a beszélgetés a házastársak egészségügyi beleszólásaira terelődik, amit ő elég egy oldalúan fog fel, s ki is fakad egy kicsit, hogy ez szexista, és diszkrimináns.
-Ugyan? Azt hiszed a nők nem kötelezik a férjeiket potenica növelő műtétre? Vagy kockás has műtétre? Miért lenne ez diszkrimináns? Mind a két félnek joga van az élvezetre. – fejtem ki röviden, persze ha ő akarna rajtam ilyen beavatkozást elvégeztetni, akkor erős falakba ütközne, de a joga meg van hozzá. Én sem akarok rajta változtatni rajta semmi, pedig nekem könnyebben menne, mint bárkinek, de szeretem a természetes szépséget. Az első feleségem is idővel „csúnyult” de akkor is olyan volt, amilyennek az Úr teremtette. Mások talán azt mondanának, hogy megcsúnyult, vagy hogy megöregedett, de én úgy szerettem, ahogy volt, s ezt el is mondom neki, hogy nem akarok rajta semmit, s ezt nem csak szavakkal fejezem ki, hanem egy puszival is, bár kedvem lenne megcsókolni, és hagyni, hogy elvesszünk egymás testében. De nem lehet. Még az emberek megszólnának, hogy találkoztunk, s ő már azonnal az ágyamba köt ki. Jól van, tudom, hogy nem szólna senki egy rossz szót sem, de engem így neveltek. A huszadik században a földön azt mondták volna rólam, hogy egy letűnt kor lovagja vagyok, pedig nem. Csupán apám a szíjával tanított jó modorra, s hogy tartsam magam olyan szabályokhoz, amikhez más már nem tartja magát. Ahogy ő fogalmazott: „Attól, hogy mások bunkók vagy gerinctelenek, az nem ok arra, hogy te is az legyél.” vagy a másik kedvenc mondása: „Attól, hogy mások nem élnek erkölcsösen, attól még te élhetsz.” Nem egyszer vert véresre, hogy egy – egy leckét megtanítson nekem, aminek azért meg is lett a haszna. Hiszen nagyon is adok a látszatra.
Próbálom vele érzékeltetni, hogy mennyivel másabb lesz az élete, és hogy mennyivel másabb körökben fog mozogni, amikor a feleségem lesz. Nem ha a feleségem lesz, mivel ez nem kérdés. Így el kezdem sorolni, hogy hol járt, vagy mennyit költött vélhetőleg, akkor zavarba jön, bár nem rémül meg. Bár amikor Loise boltja kerül szóba, akkor kijelenti, hogy nem tudta, hogy meghalt.
-Nem tudok pontos információkat, nem hozzám tartozik az az orvgazda. – mondom, miközben nyomkodom a Com-ot, hogy részleteket tudjak meg. – Elvileg még élt, amikor a fivérei kivitték a boltból, gondolom ők fejezték be a dolgot, s egyikük átvette a boltot. – majd hozzá teszem – az orvos drága lett volna, és sokat kérdeztek volna.
-De nézzünk mást. – nyomkodom a Com-ot. – Kíváncsi vagy a kedves Katarina barátnőd egészségügyi aktájára, vagy hogy mit csinál az eltávon? Az utolsó nőgyógyászati vizsgálat kielégítő, bár az orvos megjegyzése, hogy „kontroll kell” az nem túl bíztató.
Szívesen folytatnám még avval, hogy nézzük meg a Jola vagy az Arkan éves költségvetését, vagy akár módosítsuk. Vagy esetleg léptessük elő őt ezredessé? Persze csak ezért, hogy érzékeltessem, hogy mennyivel más lesz az élete, de a fránya Com hívás megzavar minket, s tudom, hogy ennek a találkozónknak vége kell, hogy legyen.
-Szívesebben töltenék veled most még egy órát, de mint mondtam elfoglalt vagyok – mondom szomorúan. – De sajnos most csak ennyire volt időnk.
Már állok is fel, hogy az ajtóig kísérjem, mert tényleg nincs több időnk, de pedig még annyi mindenről kellene még beszélnünk. Így amíg az ajtóhoz érünk, addig próbálom összefoglalni a lényegeseket.
-Majd Com-on tartjuk a kapcsolatot, hogy mikor, hogyan legyen a következő találkozás, és a többi részlet. – nem kérdés volt, vagy ajánlat, hanem egyszerű ténymegállapítás. Búcsúzóul, megfogom a kezét. és egy lágy csókot nyomok rá, amilyet csak a filmekből ismernek ma már az emberek.
-Még valami – szólok utána, mikor kilépett – Lehet, hogy hamarosan meg fognak keresni más Consiliumi tagok, vagy emberei. Légy óvatos velük.

Oly sok témát említünk, melyek majd további gondolkodásra késztetnek, de most még Williamra kell figyelnem, még mindig tud újat mutatni. Nem szeretnék az esküvőn felhajtást, több okból se, de aláírni se akarom máris azt a bizonyos nyomtatványt, mely kimondaná, hogy mi ketten férj és feleség vagyunk. Még szükségem van egy kis időre, legalább csak néhány napra, mert... mert erre még nem készültem fel. Ugye nem várja el tőlem, hogy most azonnal megtegyek mindent, amit mond? A válaszából kiérződik, hogy de, nagyon is elvárná, de nem erőlteti... jelenleg még nem.
- Számomra akkor is fontosak a formaságok. - jelentem ki a férfi szemeit fürkészve, de amikor a nemi betegséggel jön elő, hogy úgy nyerhet nekem némi időt, elhúzom a számat. Ennek baromira nem örülök, így szükségem van néhány másodpercre, amíg átgondolom az ajánlatát. De nem... arra nem vagyok képes, hogy most azonnal hozzámenjek, hogy máris a felesége legyek, máris lefeküdjek vele. Az az 1-2 hónap pont jónak tűnik, legyen akár ez az ára.
- Rendben van! Írasd be, hogy gombám van, az bármelyik nőnél előfordulhat és hetekig kell kezelni. Mivel addig az Arkan útnak indul, így amíg vissza nem érünk, megkapom azt a pár hónapot, és senki se gondolja majd azt, hogy komoly bajom van. - mert abba nem egyeznék bele. Érzem én is, hogy nem nekem kellene parancsolnom a férfinek, nem is parancsolni akarok, de ez szerintem teljesen megfelelő lenne. Nehogy nekem valami mást írasson be... A komolyabb nőgyógyászati gondokat egyébként is tovább kell kezelni néhány hónapnál, így bízom benne, hogy ebbe ki tudunk egyezni. A szépítő műtétek említésére se reagálok túl jól, kezd elegem lenni ebből a beszélgetésből, de tudom, hogy szükségszerű. Az ereje fitoktatása viszont már nem, ahogy lenyomozott engem és most elém tárja mindazt, hogy tudja jól, hogy mennyit keresek és mire költök... na meg hogy merre járok. Kellemetlenül érzem magam tőle és Louis boltjának említésére már idegessé is válok. Nem akarom, hogy bárki tudomást szerezzen arról, ami ott történt, de a haláláról tényleg nem tudok konkrétat. Nem néztem meg, hogy él-e, valahogy mással voltam elfoglalva. Csak hallgatom a magyarázatokat, egyet bólintok, majd akkor kerekedik el kissé a szemem, amikor Kat-et említi meg. Most viszont már kezem a férfi kezére helyezem lágyan, megállítva őt a com nyomogatásában.
- Nem vagyok rá kíváncsi William! Megértetem, hogy mindenhez hozzá tudsz férni, e felől eddig se volt kétségem. - nézek bele a szemeibe, és remélem, hogy érti, nem kell felvágnia, tisztában vagyok a hatalmával. Igen, félelmetes, de ismerem már a Consiliumot, nem kell nekem bemutatnia. Ezért is félek annyira attól, hogy pont egy tanácsoshoz kell majd hozzámennem. A hívás félbeszakít minket, amit egy pillanatra se bánok, tudom jól, hogy végre szabadulhatok, így a kabátomat magamra veszem, majd "búcsúzunk".
- Tudom, hogy elfoglalt ember vagy, nincs semmi gond. Lesz még időnk egymásra! - mosolyodom el, és ez valóban igaz, bár jelenleg a mosolyom kissé mű. Sikerült rám ijesztenie ezzel az egésszel, túl sok volt mára mindaz, amit hallottam tőle, így igyekszem minél hamarabb elhúzni a csíkot. Egy kicsit egyedül akarok lenni és talán egy sör most jól esne.
- Rendben van! - biccentek a com említésére. Tisztában voltam vele, hogy valahol kommunikálni fogunk egymással, még akkor is, amikor úton vagyok. Írni fog és hívni, mivel most már a menyasszonya vagyok, de tudom jól, hogy még óvatosabbnak kell lennem ezek után, mint amilyen eddig voltam. Az ajtóhoz érünk, amikor kezemért nyúl, és sikeresen meglep a kézcsókkal, melyre csak egy kisebb mosoly lesz a válaszom. Udvarias, de ezt most értékelem. Örülök, hogy nem erőlteti rám a csókot. Már épp távoznék, amikor utánam szól, így megállok, visszafordulok, és kissé meglepetten pislogok párat. Megkeresni? Engem? Mégis miért? Annyi kérdésem lenne ezzel kapcsolatban, és már nyitom is a számat, amikor felfogom, hogy most nincs erre időnk. Így végül bólintok.
- Rendben van, az leszek! Viszlát William! - hogy lehetnék óvatos velük? Már egy tanácsos is sok volt, nem hogy még több, így egyre ingerültebben haladok és alig várom, hogy bejussak a töltőállomásra. Muszáj lenyugodnom egy kicsit és átgondolnom ezt az egészet.