Sokan hisznek benne, hogy a sorsunk eleve elrendeltetett, én viszont inkább az a fajta vagyok, aki a „mindenki saját sorsának kovácsa” elvet vallom. Mi felelünk az életünkért, és még akkor is miénk a döntés joga, ha egy aljas és hatalommániás rendszer el akarja velünk hitetni, hogy nincsen szabad akaratunk. Nem kezdhetném úgy a történetemet, hogy volt idő, amikor még másképpen láttam a világot, mert valahol mindig is a határaim feszegetésén fáradoztam.



Karrier
Az apám mindig is közelebb állt hozzám, mint az anyám. Ő emberibb volt, nem volt mindig kényszeresen boldog, másrészt pedig életeket mentett. Már egészen kicsiként tudtam, hogy azt akarom csinálni, amit ő is, és még ha anya nem is értett velem egyet - ő inkább a családalapítás fontosságát tartotta szem előtt -, elértem, hogy én is tanulhassak. Komoly harc volt, de sikerült.
Egészen tizennyolc éves koromig ügyködtem mellette, próbáltam magamba szippantani minden információt, amivel csak szolgálhatott, és ennek pusztán a hirtelen bekövetkező halála vethetett véget. Az állítólagos halála.


Család
Mielőtt betöltöttem volna a tizenhatot, elhatároztam, hogy Jack lesz a férjem, a gyerekkori legjobb barátom. Igazából már régen kitaláltuk, hiszen egyikünk sem akart korán gyereket, így hát megegyeztünk abban, hogy ameddig lehet, kitoljuk a gyerekvállalást. Ez volt a mi kis titkos fogadalmunk.
Jack jó ember volt, a helyén volt a szíve, talán túlságosan is. Miután apám meghalt, és felfedeztük az Ocan bolygót, arról fantáziált, hogy a két nép egyesülésével megszűnhetne a Consilium egyeduralma, végre felszabadulhatnánk, és igazi emberekként élhetnénk az életünket.
Az egyik legnagyobb bűnöm, hogy véletlenül elkotyogtam ezt anyának, aki Volentis mintapolgáraként azonnal jelentette a szabályszegést, Jacket pedig lázadóvá nyilvánították. Valahol még talán örült is neki, hogy szabaddá válhatott, csakhogy a kapszula, amiben leküldték meghibásodott, és a légkörben elégett vele együtt. Azóta sem tudom megbocsájtani magamnak a hibámat, és anyámnak az árulását.


Túlélés
A túlélés talán egy döntés, vagy talán egy velünk született képességünk arra, hogy fennmaradjunk. Nem tudom, de a Jack halálát követő fél évben minden tartalékomra és erőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne adjam fel a küzdelmet, hogy ne hódoljak be anyám unszolásának egy újabb házasságra, hogy ne dobjam el az életemet magamtól, egyúttal megszabadulva minden terhemtől... Viszont hat kínkeserves hónap után döntöttem. Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni az eltiprást, a megnyomorítást, elhatároztam, hogy nem fogom többé ennek a rothadó rendszernek az óhajait lesni. Szabályt szegtem, és önként vállaltam a száműzetést egy ismeretlen bolygóra.
Azóta sem bánom, és nem csak mert szabaddá válhattam, hanem mert a kilövésem előtti pillanatokban elszólták magukat a katonák az apámról. Kiderült, hogy két éve nem halt meg, hanem lázadónak bélyegezték.
„Apja lánya.”


Ellenállás
Amikor vállaltam a száműzetést, csupán pletykákat hallottam egy csoportról, ami a lázadónak bélyegzett emberekből áll. A tapasztalataim után nem voltak ábrándjaim afelől, hogy igazak lennének a szóbeszédek, de miután háromnapnyi éhezés és céltalan túra után rám talált egy felderítőcsoportjuk, már nem voltak kétségeim. Eleinte ódzkodtam tőlük, elvégre többen valódi bűnözők s nem ártalmatlan szabályszegők közülük, ám a fél év alatt sikerült megismernem az elveiket, a törekvéseiket, és azon kaptam magamat, hogy felderítőként már én is közéjük tartozom. Az orvosi tábort is gyarapíthatnám, azonban nem vagyok hajlandó ismét elzárni magamat a külvilágtól. Felderítőként láthatom a természetet, és talán, tényleg csak talán az apámat is meglelhetem valahol odakint, a vadonban.